XVIII/14. számú melléklet.

Rákóczi a január 22-iki verebélyi haditanács határozata értelmében[1] Bottyán tábornoknak meghagyta, hogy a melléje adott Saint-Just francia hadmérnöktiszt segítségével Dunaföldvár–Paks tájékán hídverésre alkalmas helyet keressen, ott hidat veressen s azt mindkét parton hídfőszerűen kiépített sáncokkal erősítse meg, illetve biztosítsa. Utóbb, február 2-án a fejedelem gróf Eszterházy Dániel tábornokot Bottyán fölé helyezve, arra utasította, hogy a Bercsényitől rendelkezésre bocsátandó csapatokkal siessen Bottyán után, vegye át az épülőfélben levő dunai hídfő biztosítását a dunaföldvári és a budai császári várőrségek részéről várható támadások ellen és készítse elő a fejedelem seregének ott tervbe vett átkelését.[2] Április 26-án Rákóczi, Török András jász-kun alkapitány és Le Maire francia hadmérnöktiszt vezetése alatt újabb csapatokat küldött Bottyánhoz azzal az üzenettel, hogy most már sietve fogjon hozzá a munkálatokhoz. Pest vármegye, a Kis-Kunság, Kecskemét, Kőrös, Czegléd és az egész Duna–Tisza köze szolgáltasson munkásokat, fuvart, élelmet; a hídhoz még szükséges gerendákat, deszkákat Szolnokról, a vasat a bányavárosokból, a naszádokra való forgó tarackokat pedig az egri, hatvani és szolnoki várakból fogja elküldeni. E gondoskodás ellenére Bottyánnak – mint Thaly írja A gróf Bercsényi család, III. 337. oldalán – „ezer baja volt: kevés vala a munkás, az élelem; a hadbiztosok, kik közül néhányat vasra is veretett, nyomorult rendelkezéseket tettek; a hídhajókhoz nem volt elég vasmacska, mire a találékony öreg tábornok nagy vesszőkasokat fonatván, kővel telerakatta, a vízfenékre süllyeszteté vasmacskák helyett, s így kötötte által a hídját. Három erődöt emeltetett: egyet a balparton Imsódnál, egyet ezzel átellenben Paks fölött, a jobbparton, alól és ezzel összeköttetésben fönt a hegytetőn, a régi római castrum helyén, a több bástyájú főerődöt, melyet „Bottyánvár”-nak kereszteltek el.[3]

„Ha a Bottyánvár nevet halljuk – írja Markó id. m. 204. oldalán – ne gondoljunk a várerődítéstan szabályai szerint, kőből, téglából szilárdan épített várfalakra. Ugy a felső erőd, mint a partokon fekvő másik kettő, tulajdonképpen erős földvár volt. Faburkolattal, helyenként talán téglával, kövekkel is falazott, de mindenesetre mély árkokkal és a védősereg elhelyezésére alkalmas fedezékekkel, összekötőárkokkal ellátott tábori erődítmény lehetett, amely azonban hosszabb tűzérségi bombázásnak nem tudott ellentállni. A hidat Bottyán részint cölöpökre, részint hajókra fektette” és az április első napjaiban teljesen készen állott.

Eszterházy Dánielnek a helyszínre érkezését a fentebb előadott felvidéki események késleltették, de ő ezután is húzta-halasztotta lemenetelét, mire Rákóczi május közepe felé határozott utasítást adott neki az útbaindulásra.[4] „Az utasítás szerint Eszterházy csapatjai a Rákóczi által a Dunántúlra vezetendő seregnek „előljáróban bocsátott hadait”, tehát elővédjét alkotta volna, melynek a Dunán való átkelés után annak jobbpartján lábát megvetnie s minél előbb egyesülnie kellett volna a Bercsényitől Komárom és Esztergom között a Balaton felé küldendő seregcsoporttal. Bottyánra hárult ez a feladat, hogy az átkelt biztosítsa s ha az sikerül, akkor feltartóztassa a fejedelem háta mögé Budáról esetleg lesiető császári erőket, vagy pedig a Csallóközből, – ahol akkor már Heister utódja, gróf Herbeville tábornagy parancsolt – Székesfehérvár felől várható ellenséget.”

A készülőfélben levő földvárba, Bottyán, Horváth Tamás, Farkas Sándor és Szinay Mihály hajdúit rendelte védőőrségül; ezenkívül rendelkezésére állott még: a saját, Zsámboky, Szabó Máté, Jánossy János, Borbély Balázs, Szőcs János, Cseplész János ezerein, szóval a tisza–dunaközi hadakon kívül a dunántúli hadtöredékek is, úgymint Bezerédy Imre, Balogh Ádám, Kisfaludy György, a Rátkayak, Sándor László, Zana György lovas- és Domokos Ferenc s Hellepront gyalogezereinek maradványai (2–3000 ember), amelyekkel sűrűn portyáztatott Földvár, Simontornya, Székesfehérvár, Buda, Esztergom, Tata, Komárom alá. Április vége felé pedig a lovasság nagyobb részével hosszabb dunántúli portyázó körútra indult, hogy a magyar lakosságot felbátorítsa, a császáriak kezében lévő várak őrségét pedig kikémlelje és megriassza, a Szerémségben gyüelekező rácokat pedig szétszórja. A fáradhatatlan vezér „Simontornya alól Somogyba, Szigetvárig nyomulván, ezen erősséget s utána Baranyában Pécset zárlatba fogatta; majd a Dráva révein átkelt és a rácok főfészkeit; Verőczét, Pozsegát, Szerémet bebarangoltatá le a Száváig, vágtatva és pusztítva a pusztító rácokat, kik Ezsékre, Péterváradra, Brodba s egyéb várakba menekültek előle.”[5] Bővebb részleteink e portyázásról, melyről Bottyán május közepe felé tért vissza, nincsenek, csak azt tudjuk, hogy távollétét felhasználva, báró Glöckelsperg a budai, fehérvári, simontornyai védőrségek nagyobb részével hirtelenül megtámadta az épülő Bottyán-várát, de ezek a csapatok nagy nehézséggel visszaveretvén, sietve takarodtak vissza a már közeledő Bottyán elől váraikba.[6] „Az öreg tábornok – írja Thaly id. m. 378. oldalán –, hogy a kölcsönt Glöckelspergnek visszaadja, alig néhány napi pihenés után tetemes erővel, lovassal és szekerekre ültetett hajdúsággal fölkészült; ekkor vesz hírt május 17.-én Simontornyára küldtött kémeitől, hogy oda „rác, labanc s német több ezernél” érkezett, kik is 300 szekeret élelemmel megrakva, Fehérvárra s onnan Budára igyekeznek. Bottyán reájok lesetett és útközben, Fehérvár táján megtámadván őket, 300-ig valót levágat; 80-at elfog, a többit széjjelszórja, az élelmi vonatot elnyeri.[7] Onnan tovább, Budavára alá ment, és május 20.-ika hajnalán a palánkkal védett Tabánt s Rácvárost váratlan rohammal megveszi, 500 – más adat szerint 800 – rácot fegyverre hányat és tömérdek zsákmánnyal és hadifogollyal tér vissza várába diadalmasan.” Ugyanekkor egyik különítménye „Esztergom alatt Sándor Menyhértnek 75 labanc huszárját veri föl, 25 pedig hozzájuk kiszökik.

Erélyes, néha kiméletlen fellépése miatt Bottyánnak sok volt a haragosa és a francia tisztekkel is sokszor támadt nézeteltérése, amit a sértődöttek siettek Rákóczi tudomására hozni, aki addig is, míg Eszterházy Dániel a helyszínre ér, udvari marsallját, Vay Ádámot küldte le Bottyánhoz, hogy ott a dolgok mibenlétéről tájékoztatást szerezzen és a szükséghez képest a fejedelem nevében intézkedjék. Vay május 16.-án ért le Bottyán várába és – mint Markó id. m. 205. oldalán írja – „hamarosan meggyőződött arról, hogy Bottyán vezér nem az a stupidus, csupán verekedéshez értő, nyers modorú katona, akinek az udvaroncok és a francia tisztek hiresztelték, hanem igenis tapasztalt, megfontolt és mindenekelőtt gyakorlott vezér. Ezt írja róla: „olyan submissioval vagyon hozzám, bizony egy közkapitánytól nem várhatnék többet… mindenre offerálja magát. Bizony csak tudnának vele bánni s néha szenvedni is, nem volna haszontalan szolga! Igaz, néha indiscrete kemény, de néha bizony okot is adnak reá neki.”[8]

Június első napjaiban végre Eszterházy Dániel is megérkezett Bottányvárába, ahol átvette az időközben mintegy 8000 főre felszaporodott haderők vezetését,[9] majd pedig Vay javaslatára s Bottyán sürgetésére június 4-én a mindkettőjük által okvetlenül elfoglalandónak jelzett Földvár alá vonult, hogy azt körülzárja. „A földvári vár – írja Markó id. m. cikke 208. oldalán – nehezen megvívható helyen feküdt. Északon a város utcái, kelet felől a Duna és a part meredeksége megnehezítették megközelítését. Déli és nyugati lábainál akkor mocsaras tavak, az Alsótó és a Felsőtó feküdtek. Közöttük megszakadt gátakon, malomárok töltéseken keresztül nehéz volt a közlekedés. A földvári vár több részből állott. Magvát képezte a régi monostor kőépülete egy erős őrtoronnyal. Ezt a Duna felől a monostor elpusztult részének falai és a többi oldalakon földsáncokból álló, kevésbbé erős erődvonal övezte.[10] Eszterházy seregét két részre osztotta. Az Alsótó vidékén,[11] ő állott fel seregének egy részével és a Duna partjától kezdve félkörben zárta körül a várat, hogy Simontornya vagy Szekszárd felől segítséget ne kaphasson, Bottyán ezredeivel a Felsőtó vidékén, ugyancsak a Duna partjáig szállott meg egy félköralakú vonalat, hogy Eszterházyhoz csatlakozva, Buda és Fehérvár felé biztosítsa a következő napokra tervezett ostromot. A várral átellenben levő szigetre hajdúkat küldtek, hogy a folyamon való közlekedést elzárják. – A földvári ostrom előjátékát egy kis vizi harc képezte, melyet június 4.-én Bottyán 6 sajkán őrtálló naszádosai, támogatva a Földvárral átellenben fekvő sziget északi csúcsán befészkelt hajdúk által, vívtak a Budáról ugyancsak 6 sajkán Földvárra evező rác sajkásokkal, akik élelmiszert akartak a várba vinni. A kurucok a sziget északi sarkán leselkedve, a császári szállítmány útját elzárták s másfél órai harc után annak legénységét partra kergették. A partra menekülő rácok ugyanis sajkáikat cserben hagyták s halottaikkal a várba menekültek. A kurucok közül csak 1 ember esett el, 5 pedig megsebesült.[12] Az ostromot Bottyán kezdte meg június 4.-én este, amikor 300 gyalogos és néhány lovasélén észak felől behatolt a városba, a „barátok rezidenciájáig” és az azzal átellenben levő szőllős hegyen letelepítette ágyúit. Az ellenség zavarótűze nem sokat ártott a kurucoknal. – Másnap – június 5.-én – Bottyán megismételte támadását és a gyalogsággal s néhány lovassal behatolt az első sáncvonal mögé. Mindkét részről heves ágyú- és puskatüzelés kezdődött, de lényeges veszteség nélkül. Bottyán célja ezzel a két támadással csak az volt, hogy a tulajdonképpeni várat megközelítse és megkeresse a főtámadásra legalkalmasabb helyeket. Második behatolásának hatása alatt a császári őrség a külső sáncból visszavonult a belső várba; Bottyán ide nem követte őket, hanem visszatért eredeti táborhelyére. egy német fogoly vallomása szerint a védőrség három gyenge (50–50 főnyi) gyalogos századból, 70 lovasból s néhány század rácból állott. Sokan ezek sem lehettek, mert a vár kicsiny volt. – 7.-én a császári őrség kitört. Délután 2 óra tájban kirohantak a kapuból, elfoglalták a külső sáncvonalat és tűzet zúdítottak a kurucokra. Rövid puskázás után Bottyán gyalogsága visszaverte őket a belső várba. Felgyujtotta a kapu előtti őrházat s egy szakállas ágyút zsákmányolt. – Bottyán most már jól ismerte a helyzetet s előkészült a rendszeres ostromra. A tulsó partról (Solt felől) sikerült lőszert áthozni, aminek szétosztása után csapatait egy napig pihentette s 9.-én reggel 8 órakor indult általános támadásra. Ennek lefolyását a harc egy résztvevője így írja le: „Die 9-na praesentis, circa horam octavam matutinam elkészítvén jól a munitiókat, fasinákat és más egyéb requisitumokat: Bottyán János Generalis Uram a gyalogsággal megindult és nagyobb részével a hajdúságnak, a váron alól való tó mellett elvivén, az vár háta megé került, – az honnant az hegye alatt annyira bévitte az hadakat, hogy apró puskákkal egymást penetrálhatják; az munitióval penig ugyan az hegy alatt, a megírt tó szélin egy árok mellett megállapodván és a lövéshez kezdvén, – próbáért csakhamar olyan operátiót vitt véghez, hogy a sáncon kívül tett két rendbéli árkolásokbul csakhamar kilövettenek a németek; melyeket is az hajdúság mindjárt occupálván, egészlen bépuskázták a németet a sánczba, minek utána a munitiót mindjárt közelébb vitték, azon árok mellé, – ahonnét egész nap tartott számtalan sok és kemény lővéseket tettenek a sáncz ellen, nemkülönben a német is a mieink ellen, – szüntelen egymással, mind öreggel (ágyúval), mind apróval (puskával), de kiváltképpen öreggel. Mindazonáltal Isten kegyelmébül egy hajdúnknál több el nem esett, és egy pattantyus (tűzér) sebesedett meg, – a németnek penig egy ágyúját ellütték és egy dragonyost lovstúl.”[13]

„Bottyán támadásával tehát csak részleges eredményt ért el. A tulajdonképpeni várfalakon még kívül levő s ellenséggel megrakott sáncrészeket kitisztította, azok őrségét beszorította a várba, de a főerősséget még nem tudta elfoglalni. A támadást egyelőre még nem ismételte meg s a következő napokban úgy ő, mint az ostromot eddig is tétlenül szemlélő Eszterházy Dániel megelégedtek a vár körülzárásával s előkészültek egy alaposabb ostromra. Erre azonban már nem került sor, mert a Budáról Földvár felmentésére közelgő sereg beavatkozása, de főleg Eszterházy Dániel semmivel sem menthető, oknélküli elvonulása a vár alól, a következő napokban a császáriak javára billentették a mérleget.”

Most pedig lássuk az ellenfélnél időközben történteket. Heister helyére az új császár gróf Herbeville Lajos tábornagyot nevezte ki, egy öreg, beteges, önállótlan embert, aki még kevésbbé volt alkalmas a magyarországi nagy feladat megoldására, mint erélyes, ügyes s helyét a felette kedvezőtlen viszonyok dacára kétségtelenül jól betöltő elődje.[14] Herbevillenek feladata megoldásához[15] még további erősbítések rendelkezésre bocsátását helyezték kilátásba.

Herbeville, május 20-án a Csallóközbe megérkezvén, legelső feladatának haditanács összehívását tekintette, mely akként határozott, hogy Glöckelsperg altábornagy 1600 gyalogossal és Löwenburg tábornok vezette 2000 lovassal azonnal induljon Dunaföldvár felé, hogy a kurucok által Paksnál emelt sáncot és hidat hatalmába ejtse.[16] Glöckelsperg egyben felhatalmazást nyert, hogy Herberstein és Nehem tábornokok mintegy 3000 fényi hadait, valamint a Pécs és Szigetvár tájékán álló rácokat vagy magához vonja, vagy levonulásának megkönnyítésére „per diversionem”, vagyis tüntetőleg és cselvetőleg alkalmazza.[17] Csapatjainak fennmaradó részét Herbeville a Csallóközben, Komárom tájékán helyezte készenlétbe, hogy, ha kell, vagy Glöckelspergnek további támogatást küldhessen, vagy Érsekújvárt nyugtalanítsa. József császár azzal a megjegyzéssel hagyta jóvá tábornagya előterjesztését, hogy szükség esetén Glöckelsperget idejekorán támogassa, ne hogy annak csúfosan visszavonulnia kelljen, egyébként azonban ereje visszatartott részét a dán segítő csapatok beérkezéséig,[18] a tulajdonképpeni főhadművelet előkészítése céljából, pihentesse.

Glöckelsperg, hadának zömét megelőzve, június 5.-én éjjel 800 emberrel előresietett Paks felé, hogy az ottani viszonyokról tájékozódjék. Mire június 18.-án hada is Földvár alá ért, az már jelentékenyen megszaporodott az útközben hozzácsatlakozott várőrség-részekkel, portyázó különítményekkel, stb. s ereje mintegy 9–10.000 főre rúghatott. Ezzel szemben Bercsényi az Eszterházy és Bottyán alatt Földvár tájékán álló hadak erejét 8000 emberre teszi.

Június 13.-án Bercsényi levélben figyelmeztette Eszterházyt, hogy a csallóközi német seregből 22 lovas század elindult Buda felé, „hogy az ottvalókkal megegyezve (vagyis egyesülve), Kegyelmetek földvári operátióját turbálja.”[19] „Ezzel ugyan – mind mondá – nem akarja megijeszteni Dániel urat, mert ugyane levélben biztosítja őt arról, hogy nem félti Bottyánvár sorsát, mert szükség esetén a fejedelem megsegíti őket megfelelő hadakkal Egerből. Ámde „a szegény Dániel úr nagy galiba volt; erélytelen, önállótlan, habozó, gyönge, beteges ember lévén, – amint Glöckelspergnek 800 dragonyosból álló még csak első hadát június 16.-án Földvár felé közeledni látta: nemcsak hogy tüstént abbanhagyatá az ostromot, hanem a lovas hadat – nehogy megzavarodjék – Bottyánnak minden kérése, tiltakozása ellenére, még a hídon is kardcsapás nélkül általvivé Ordosra, majd még feljebb a solti sánchoz…”

A magára hagyott Bottyán – miután 18.-án az ellenség előhadát s naszádainak támadását fényesen visszaverte, – egyedül Földvár körülzárását nem folytathatván, hadával a kömlődi várba vonult, hogy azt végsőkig védelmezze.

Glöckelsperg június 18.-án délután ért hadának zömével a már szabaddá vált Földvár alá s másnap még hajnalhasadta előtt folytatta útját Kömlőd felé. Erről tudomást szerezve, „az agg kurucvezér lovas ezrede élén kitört a várból, azzal a merész elhatározással, hogy Glöckelsperget még Bottyánvára előtt, nyilt mezőn kényszerítse harcra. Sok reménye – fűzi hozzá Markó id. cikke 212. oldalán – nem lehetett a győzelemre. Elhatározása, harcot nem kerülő, bátor egyéniségének becsületére válik s Eszterházy lanyha magatartásával szembeállítva, a Dunaföldvár–Bottyánvár körüli események vázolásánál különösen elismerésre méltó. A Duna-Kömlődtől néhány km.-nyire északra fekvő, – ma Gyűrűs-völgynek nevezett – völgyből kifejlődve, a Leányvár-i dombokon rohanta meg Bottyán Glöckelsperg feléje közeledő seregét.[20] Az eredmény előrelátható volt. Lovasrohama a sokszoros túlerő ellenállásán megtörött, ő maga combjába súlyos, arcára kardvágást kapott. Huszárjai visszavitték a várba s onnan Kecskemétre szállították. Lábsebének következményeit még sokáig szenvedte és évekig sántított.[21] Glöckelsperg a szárazföld felől teljesen körülzárta a várat és ágyúit a Paks felőli dombokra vontatva fel, 20.-ikától kezdve állandóan és erősen bombázta annak cölöpökből, vesszőfonásokból és földhányásokból készített sáncfalait.[22] A Bottyánvárban beszorult kurucok vezérei: Csajághy János, Szinnay Mihály, Farkas Sándor, haditanácsot tartottak, amelyen Farkas ezredének alezredese, Turcsányi László főstrázsamester (azelőtt Thököly híve és belső apródja) is résztvett. Aznap este Glöckelsperghez csónakokon ujabb segítség érkezett. Ennek hírére a Bottyán megsebesülése és elszállítása miatt különben is megszomorodott és élelemben szűkölködő őrség békétlenkedni kezdett. Hiába jártak Csajághy és Horváth Tamás erzedesek jó pééldával a már csüggedő csapatok között, hiába bíztatták őket, hogy a Rákóczitól küldött Brémer ezred már igen közel van,[23] – a rend Bottyánvárában felmbomlott Turcsányi 20-án kiszökött a várból, átment Glöckelsperg táborába és tájékoztatta őt a Bottyánvárba szorult csapatok helyzetéről. Amikor Turcsányi árulása kitudódott s a várban az a hír terjedt el, hogy két súlyosan megterhelt hajó közeledik Földvár felől, hogy a kömlőd – imsódi hidat széjjelszakítsa, a tűzérségi tűztől amúgy is demoralizált várőrség 21.-éről 22.-ére virradó éjjel kiüritette Bottyánvárát s a tulsó parti imsódi sáncba menekült.[24] – Lőwenburg tábornok a hajnali szürkületben észrevette, hogy a kurucok a várat odahagyják. Azonnal intézkedett annak megszállása iránt. Emberei könnyen behatoltak, mert a vár, amelyben a kurucok 5 ágyút és némi lőszerkészletet hagytak vissza, üres volt. Most aztán a császáriak részben a szét nem bontott hidon, részben csónakokon átkelve, az imsódi sáncot is elfoglalták, úgy, hogy mind a három sánc, tehát az átkelő mindkét hidfője, a császáriak kezébe került. Ezek azonban az imsódi sáncban nem sokáig tartották magukat, mert Eszterházy Dániel a haragra gerjedt Rákóczi parancsára néhány nap múlva visszatért Ordasra s az imsódi sáncokat visszafoglalván, a hídat is széjjelbontota, a sáncokat pedig széthányatta.[25]

Június 27.-én Glöckelsperg, miután Bottyánvárába erős őrséget helyezett, a Földvár és Solt között fekvő szigeten levő sáncot a Duna jobbpartjáról erősen lövetni kezdte, majd naszádosai által meg is támadtatta, de eredmény nélkül.

Eredetileg az volt tervbe véve, hogy a dunamenti híd és erődök elfoglalása után Glöckelsperget mindjárt tovább irányítják Erdélybe Bussy Rabutin megsegítésére, de mivel Rákóczi a vele volt haddal június 27.-én Ócsához ért, Herbeville Pest és a Csallóköz megtámadtatásától tartván, Glöckelspergnek parancsot küldött, hagyjon fel a solti sánc ostromával s vonuljon fel haladék nélkül Budára, majd onnan Komáromba.[26] Egyidejűleg a július 3.-án 1400 gyalogossal és lovassal Simontornyára beérkezett gróf Herberstein tábornoknak Herbeville meghagyta, miszerint 1000 lovast hozzáirányítva, a többivel egyelőre Simontornyánál maradjon.

Bécsben fel voltak háborodva Herbeville eme intézkedése miatt és a most már ismét az olasz hadiszíntéren működő Savoyai Jenő herceg javaslatára Herbeville intézkedéseinek ellenőrzésére gróf Schlick lovassági tábornokot és gróf Pálffy János horvát bánt és lovasági tábornokot osztották be melléje, akiknek előzetes megkérdezése és hozzájárulása nélkül ezentúl semmit se volt szabad elrendelnie.[27]

Még jobban meglakolt itteni viselt dolgaiért Eszterházy Dániel, akit Rákóczi méltán okolt a bottyánvári erődök s a híd elvesztéséért. „A fejedelem – írja Thaly id. m. III., 384. oldalán – azonnal föl is menté a további vezénylettől, – amire képtelennek bizonyult – a nyavalyás Dániel urat; ellenben a vitéz Bottyán tábornokot … július 21.-én … szép, nagyúri birtoknak, a tábornok bátorkeszii uradalmával határos Madar és Szent-Péter komárommegyei két egész falunak és a valamikor a gróf Serényi család tulajdonát képező, most pusztán álló kastély adományozásával jutalmazá meg.[28]

[1] Lásd a 246. oldalon.

[2] Markó Árpád, Bottyán János tábornok harcai Dunaföldvár és a kömlődi „Bottyánvár” körül. 1705. júniusában. (Magyar Katonai Szemle, 1933. 9. sz.).

[3] Lásd a XVIII/14. számú mellékletet. Megjegyzendő, hogy a Duna szabályozása folytán a mellékleten szakadozott vonalakkal jelzett Duna-kanyarulat most már nincsen meg. Lásd az 1782. évben készült „Josephinische Aufnahme” dunaföldvári térképlapját: eredetije a bécsi Kriegsarchivban, másolata a budapesti Hadilevéltárban: továbbá Scilling Roger, Dunakömlőd és Németkér telepítése- és népiség története, 163.

[4] Archivum Rákócziánum, IV. 509.

[5] Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 337.

[6] Archivum Rákócziánum, IV. 506.: Bercsényi május 13-iki levele Rákóczihoz: „Ha Bottyán várát megpróbálta minap annyi német s oly szégyenvallva tért meg: ha 5–6000 lovassal s 1000 gyaloggal erősödjék meg, nem lehet a várat félteni.

[7] Rákóczi írja Egerből máj. 27-én francia követének, báró Vetéssynek: „Ez napokban Bottány János Generálisunk az ellenséget, aki Budára élést akart vinni, Dunántúl megütvén, az egész élést elnyerte, 300-ig valót vágott és 80 rabot hozott.” (Archivum Rákócziánum, I. o. IX. köt. 191.).

[8] Arch. Rákócz. IX. 188.

[9] Arch. Rákócz. IV. 561.

[10] A dunaföldvári vár ostromával és 1705-ben történt bevételével Cziráky Gyula, A dunaföldvári vár ostroma és bevétele 1705-ben című munkájában foglalkozik részletesebben.

[11] Ma már nincs tó ezen a helyen, valószínűleg ott feküdt, ahol ma a vasútállomástól délnyugatra, a katonai térképeken vizes legelő van jelezve.

[12] Eszterházy június 6-iki jelentése, Arch. Rákócz. IX. 194–197.

[13] Arch. Rákócz. IX. 197.

[14] Savoyai Jenő herceg ellenezte Herbeville megbízatását, a császár előtt azzal indokolván álláspontját: „dass dieser Befehlshaber etwas allein, für sich zu thun, nicht genugsame Capacität habe.”

[15] Ahelyett, hogy röviden, világosan és nyíltan megmondták volna, hogy mit követelnek tőle, a megbízó levélben, ezt a kérdést a következő félhomályba burkolták: „er habe so zu operiren, wie er es für des Kaisers Dienst von Zeit zu Zeit zu sein befindet und fördrist sein Absehen dahin zu richten und auch die Anstalten zu machen, womit vor Allem den Donaustrom völlig vom Feinde befrein, kräftig behaupfen und das diesseitig dahinter gelegene Land in Ruhe und Sicherheit stellen köne.” (Feldzüge … Rechberger id. m. VII. 432.) Ime, ilyen dagályos, homályos és határozatlan volt az akkori parancstechnika!

[16] Bécsi Kriegsarchiv. Ungarn, 1705. Fasc. V., 12.

[17] Feldzüge … (Rechberger id. m. VII. 433.) „Auch war es ihm freigestellt, die über 3000 Mann starke Grenzmiliz, unter Nehem und Herberstein, dann die Raizen von Szigeth und Fünfkirchen an sich zu zichen, oder dieselben „per diversionem” wirken zu lassen.”

[18] E csapatok beérkezése után Thaly, A gróf Bercsényi család, III. 371–373. szerint a magyarországi hadszíntéren álló csapatok állománya a következő volt:

Herbeville közvetlen parancsnoksága alatt 12.000 gyalogos és 9000 lovas reguláris német és 6100 dán harcos, tehát 27.100 ember állott. Ehhez járult:

a) Erdélyben (Szeben, Brassó, Medgyes, Fogaras, Déva várakban) Rabutinnal még vagy 7000 reguláris német, s vagy 2000 irreguláris rác, oláh had, Parlik, Pivoda, Miticzky, Mojzes, stb. kapitányokkal).

b) A magyarországi várakban reguláris német, továbbá rác, labanc zsoldosság és helyi katonaság (az u. n. „Frei-Compániák”): ahol számszerűleg nem tudjuk, inkább kevesebbet, mint többet számítva: Trencsény 400: Lipótvár 829: Szomolány és Holics 250: Detrekő és Éleskő 150: Pozsony Dévénnyel és Vöröskővel legkevesebb 1200: Magyar-Óvár, Kapuvár, Sárvár 600: Soprony 500: Kismarton, Fraknó, Kabold, Lánzsér, Borostánykő, Vörösvár, Szalónak, Mogyorókerék; Német-Ujvár, Dobra, Rakicsány, Mura-Szombat, Szent-Gotthárd, Körmend, Felső- és Alsó-Lendva, Széchy-Sziget, Dobrónak stb. határszéli apró várakban legalább 800: Kőszeg 300. Csáktornya, Légrád, Rác-Kanizsa, Trakostyán 400: Pápa 400: Győr a labancok és naszádosokkal 1553: Komárom ugyanazokkal 1007: Tata a labanc lovas-századdal 250: Esztergom 632: Buda a pesti őrséggel, a tabáni rác haddal és naszádosokkal 3908: Duna-Földvár, a két sáncával együtt 600: Székesfehérvár 859: Simontornya 300: Szigetvár a rác századokkal 800: Pécs, Siklós 300: Eszék, Verőce, Valpó 600: Pétervárad, Vukovárral, Zimonnyal 800: Szeged a rácon kivül 500: Arad, Gyula, Jenő, Tát-Váradja, Világos és Solymos 800: Nagyvárad legkevesebb 600: összesen a várakban 19.200.

c) Horvát s rác végőr-ezredek a Dráva–Száva és Kőrös–Maros melléken. Alsó-Bácskában: a rác könnyű lovasság, siákok, haramiák stb. 16.000.
d) Szilézia, Morva, Ausztria, és Styria határszélein Teschben, Wsetin, Brunow, Magyar-Bród, Hradisch, Ostrow, Wessely, Strassnitz, Rohatetz, Lundenburg; Landshut, Hodolin, Zistersdorf, Dürnkrut, Angern, (Zongor), Marchegg, Hoff, Ortz, Hainburg, Petronell, Laita-Bruck, Pottendorf, Ebenfurth, Német-Ujhely, Schwarzenbach, Friedberg, Hartberg, Burgau, Fölöstöm, Fähring, Regede, Lotomberg, Ormosd, stb. várak, városok- és sáncokban, tartományi katonaság, fegyveres polgárőrség, gyalog és lovas 10.000.

Mindössze tehát 81.200, mondjuk kerekszámban és kevésbítve 80.000 fő, – a tűzérségi, műszaki stb. csapatokon s Károlyváros, Zeng, Bród, Gradiska, Sziszek stb. távolabb fekvő horvát várak őrségein kivül: – ebből 45 vagy 46.000 reguláris katona.”

[19] Arch. Rákócz. IV. 568.: Az Egerből a Duna felé tartó Rákóczi június 21-én árokszállási táborában értesült a Dunaföldvár–Paks illetve a Bottyánvár környékén történt dolgokról s Eszterházy magatartása a fejedelmet úgylátszik nagyon bánthatta, mert nyomban ezeket írta tábornokának: „Bottyán úrnak szerencsés ütközéseit és az vízen is az ellenség sajkáinak meggátolását, ez előtt egynéhány órával értettük Kglmed levelébül. Melly actió, hogy szerencsésebb lett volna, ha Kglmed nem praecipitálta volna az lovas hadak általjövetelét, consequentiibúl is megérheti Kglmed. Csudáljuk pedig, hogy ily notabilis actionak particularitásirúl nem informál: hol és mi formán esett? és az actus után hová retirálta az ellenség magát? Ime, Brémer regimentjét oda előre elküldöttük, magunk is holnap Hatvannál leszünk, sietvén az operációknak jó kimenetelire.” (Archiv. Rákócz. I. o. I. k. 433–434.) Június 23-án Dány mellől pedig ezeket írja Rákóczi Bercsényinek: „Az étszaka expediált curírunk által megérthette Kglmed Duna mellett lévő hadainknak gyalázatos magaviseletét: mely nem hogy szűnnék, de öregbíttetik azzal, hogy Esztórás (t. i. Eszterházy) Dániel teljességgel megbódulván, az hídat ott hagyván, Solthoz nyomúlt… Naponként jobban-jobban kitetszik Dániel úrnak gyengesége, az ki is mindeneket az hadak tanácsából viszen véghez.”

[20] Cziráky, id. m. 24.

[21] Rákóczi emlékiratai, V. 215. – Arch. Rákócz. IV. 595.

[22] Wienerisches Dárium, 1705. 198. szám.

[23] Igaz, hogy Brémer Antal átpártolt császáriakból alakított gyalog ezrede már nem volt távol, „de – írja Thaly, A gróf Bercsényi család. III. 383. oldalán – mégis elkésett. Fölfogott levelekből utóbb derült ki, hogy Brémer is – Scharudi példájára – titkos érintkezésben állott a császáriakkal s készakarva késett el, amiért aztán a hadi törvényszék őt halálra itélte s a szécsényi táborban főbe lövette.”

[24] Arch. Rákócz. I. 355. IV. 606., IX. 199. – Wienerisches Diarium 1705. 198. szám.

[25] Arch. Rákócz. I. 358.

[26] Feldzüge… (Rechberger id. m. VII. 435.): – Arch. Rákócz. I., IV. és IX. – Kolinovics id. m. – Wagner, Historia Josephi I. Caesaris. – Különösen érdekes Stepney július 1-i követjelentésének következő része: „On the 26-th a Captain arriv'd from Pax (Paks) with advice, that Leutenant-Generall Glöskelsberg was master of that Fort on the 22-ed (Juny) The Malccontents made a sort of a salley, wherein they lost 80 men and killed 24 Imperialist: their one ey'd Commandant Bottyan, an Officer of experience and resolution, was wounded in the skirmish, which accident induced the Garrison to shift for themselves, so in the night they made their escape over the bridge: and likewise abandon'd a small Redoubt thel had on th other side of the Danube (az ismódi sánc). The Raseians – who mann'd the Saicks – could not be persuaded to attack the bridge, otherwise very few of the Hungarians would have excap'd.”

[27] Feldzüge… (Rechberger id. m. VII. 438.)

[28] Arhciv. Rákócz. IX. 201–202.