Bihar megyén kivül Arad és Békés megyében is folyton jártak-keltek kisebb-nagyobb kuructömegek, s nem volt kizárva, hogy esetleg ezek is Erdélynek veszik útjokat. Azonban „Bussy-Rabutinnak nem volt ahhoz elegendő ereje, hogy északról, vagy nyugatról várható kuruc betörések útját állja, de arra sem volt, hogy az Erdély bensejében mindjobban megerősödő szabadság-mozgalmat teljesen lecsendesítse. hadtestével tehát bezárkózott Nagyszeben falai közé, hagyta az eseményeket menni a maguk útján s időnkint küldött kisebb csapatrészeket egyik vagy másik veszélyeztetett császári őrség megsegítésére. Az 1704. év első felének harcai kivétel nélkül ilyen, egymástól független, kisebb-nagyobb verekedések voltak. Guerillaszerű, rövidlélegzetű hadi események, portyázások, rajtaütések, községek feldúlása, büntető expediciók, amelyeknek árát mindig a szegény, sokat sanyargatott lakosság adta meg. Hadtörténelmi szempontból ezek az események kevésbé érdekesek s a további hadműveletekre semmi hatással sem voltak.”[1]

A mindjobban terjedő mozgalom lecsillapítása céljából a tábornagy január vége felé kisérletet tett a megyei nemzetőrség és a székely milicia felállításával és megszervezésével s e munka elvégzésével Pekry Lőrincet és Mikes Mihályt bízta meg, de ezek a felhívásra összeverődött csapatokkal együtt csakhamar a kurucok mellé állítottak,[2] ami természetesen még jobban elkeserítette Bussy-Rabutint. „Január vége felé – írja Markó id. m. 189. old. – már nemcsak a fennhatósága alatt tartott területről távolabb eső vidékeken dúltak a harcok, hanem a még császári őrséggel megrakott várak és városok hangulatából is következtethette azt, hogy előbb-utóbb ezeknek a birtokáért is harcra fog kerülni a sor. Különösen Kolozsvár kezdett mindjobban kicsúszni kezéből. Caltenplatt császári ezredes-várparancsnoknak alig volt nyugodt éjszakája. Állandóan kuruc huszárok rajzották körül Erdély fővárosát és alig múlt el olyan hét, hogy kisebb-nagyobb kuruc osztagok a külvárosokba be nem törtek volna. A városból legelőre kihajtott marhák, vásárra készülő szekerek, rendszerint a kurucok kezére kerültek.[3] A besztercei vár, Bethlen, Déva, Hunyad, Szamosújvár, kisebb-nagyobb harc vagy tétovázás után ez évben mind kuruc kézre kerültek s alig volt olyan kapituláció, amely után a volt császári őrségnek egy része ne csatlakozott volna a kurucokhoz, részben lelkesedésből, részben pedig azért, mert megúnták a császár zsoldján való elhagyatott, koldus, rongyos életet.”[4] legnyugtalanabb volt a székelylakta föld, amióta Székelyudvarhely vára 1703. év végén, vagy 1704. első napjaiban kapitulált a kurucokat vezető Guthy István kuruc ezredes előtt. A császári őrség Ruyther kapitánnyal együtt felesküdött[5] Rákóczi zászlaja alá. A Háromszékben, Csíkban és az Olt völgyében portyázó kurucoknak ezentúl Udvarhely volt a központjuk.[6]

[1] Markó, az id. h. 183.

[2] Feldzüge… (Ratzenhofer id. m. 175.).

[3] Szakál Ferenc naplója, 61.

[4] Cserey históriája. 329.

[5] Szádeczky Lajos. A Rákóczi-forradalom Erdélyben. Erdélyi Múzeum. XVII., 579.

[6] A bécsi Kriegsarchiv. Feldakten. Ungarn. 1704. 1–22-ben a brassói őrség egy Welenstein nevű főtisztjének Rabutinhoz intézett jelentésében olvashatjuk január 17.-iki kelettel, hogy az udvarhelyi kurucok lassanként elözönlötték az egész Olt völgyét.