Az 1696. évi háború a császáriak részén már kezdettől fogva nem sok sikerre való kilátással indúlt meg, minek legfőbb oka az volt, hogy megint a tehetetlen és képtelen Frigyes Ágostot és Caprarát helyezték a sereg élére. Az egyedüli szerencse az volt, hogy a fővezérlet tekintetében török részen sem voltak jobbak a viszonyok, mert ott is megint csak II. Musztafa szultán és a most már kevesebb befolyással rendelkező Elmas-Mohamed nagyvezír állottak a sereg élén.

Hogy a császár nem valami nagy bizalommal nézett az ezidei hadjárat elé, az abból is kiviláglik, hogy hadserege számára nem a sokkal fontosabb Belgrád megvételét, hanem csak Temesvár ostromát tűzte ki feladatúl és nevezetes, hogy a császári tábornokok legtöbbje a szegedi haditanácson még ezt is sokallotta. Normális viszonyok között mindenesetre legtermészetesebb és legcélszerűbb lett volna már kezdettől fogva nem várak ostromát, hanem az ellenséges seregnek nyílt csatában való tönkretételét célba venni, de ehhez határozott, erélyes és tehetséges hadvezetők, hadvezérek kellettek volna.

A hadműveletek megint botrányos késedelemmel és lassúsággal indúltak meg, pedig ha már ostromműveletet vettek tervbe, akkor ahhoz minél korábban kellett volna hozzáfogni, hogy mire a szultán a fősereggel a helyszínére ér, a megostromlandó vár sorsa már meg is legyen pecsételve. Ellenben ily későn, amikor már a szultán jöveteléről biztos hírek voltak, kár volt egyáltalában a vár ostromához hozzáfogni. Azt sem helyeselhetjük, hogy a császári hadak fővezére oly nagyszámú segítőcsapatokat küldött Titelbe. Ha a Dunán átkelt török fősereg Titel megtámadására szánta volna el magát, úgy e néhány ezred úgy sem volt elég arra, hogy a titeli védőrséggel karöltve sikerre való kilátással szálljon szembe az egész török fősereggel, ellenben ha a szultán, mint ahogy tényleg meg is tette, Titelre nem nagy súlyt helyezve, Temesvár felé tovább előnyomúl, hogy ott a császári fősereggel döntő harcot vívjon, úgy utóbbinak a Titelre küldött ezredek nagyon is hiányoztak.

A császári fővezér ama elhatározásával, hogy Temesvár ostromának abbahagyása mellett eléje megy a török főseregnek, általában egyetérthetünk. Másutt mindenütt jobb volt az összeütközést megkockáztatni, mint Temesvár falai alatt, melynek elég tekintélyes számú védőrsége sok kellemetlenséget okozhatott az amúgy is túlerővel nehéz harcban álló császári csapatoknak.

Hogy a mindkét részről előretolt lovas testek már Szent Mihálynál, tehát elég közel Temesvárhoz, ütköztek össze, ez arra vall, hogy Frigyes Ágost aránylag elég későn indúlt el Temesvár vidékéről, mi pedig a mi magyar Deák Pálunkra és ügyes, lelkes huszáraira büszkék lehetünk, hogy itt a túlerős ellenségen oly szép diadalt arattak.

A törökök erélytelen, taktikázó magatartása semmikép sem alkalmas arra, hogy a szultán hadvezetése előtt valami túlságos nagyon kalapot kelljen emelnünk. Aki így viselkedik, az nyíltan elárúlja, hogy neki az ellenfél imponál. Egyébként a hetini megkerülés eszméje nem volt rossz; ezáltal a császári hadvezetőséget igen kellemetlen helyzetbe hozta, mert fenyegette, sőt egyenesen elvágta a császári seregnek annak hadműveleti alapjával való összeköttetéseit. De másrészt megfordítva is áll a dolog; ha a kezdeményező csatában a török válik vesztessé, akkor ő kerül a legnehezebb, szinte katasztrófálisnak mondható helyzetbe. Ily tréfát tehát csak az engedhet meg magának, aki a maga fölényes vezetéséről és hadserege kiválóságáról teljesen meg van győződve. Hogy a jelen esetben nem úgy állott a dolog, ez már a csata elég lanyha lefolyásából, de főleg abból következtethető, hogy a harc befejezésekor a szultán ép oly legyőzöttnek tekintette magát, mint akárcsak ellenfele.

A csata vezetése egyik részen sem történt egységesen, sem pedig a kellő eréllyel; ahelyett, hogy az összes erők egyszerre vettetnének latba, egyidőben csak a seregek egyes részei küszködnek egymással, a császáriak balszárnya pedig majdnem végig tétlenűl nézi a többiek viaskodását. Ily erélytelen hadvezetés mellett nem csoda, hogy nemcsak a hetini csata, hanem az egész hadjárat sikerek tekintetében mindkét részen teljesen meddő maradt.