A Havasalföldről 3000 főnyi hadával Erdélybe visszatért Heissler altábornagy itt jelentékeny erősítést kapott az erdélyi hadaktól; a még június közepén Radnóton gyűlésre összehívott erdélyi rendek ugyanis július 18.-ikára közfelkelést rendeltek el „főgenerális Teleky Mihály uram ő kegyelme dispositiója szerint.”[1] s azalatt a kivonult hadak mintegy 4–5000 fővel szaporították Heissler hadtestét, míg egy dandár Gyulai László vezetése alatt a Vaskaput szállotta meg, hogy e szorost a Karánsebesnél álló Heisslerrel együtt megvédelmezze. „Teleky táborba szállt, – írja Angyal id. m. II. 215. – nem mintha saját vezéri tehetségében szerfölött bízott volna, noha e részben voltak illúziói, de mivel arról volt szó, hogy a császári tábornok mellett az országnak legelső főméltósága álljon az erdélyi hadak élén az országos önállóság minél nyomatékosabb feltüntetése végett.”

Thököly július elején indult el rahovicai téli szállásáról a melléje adott Cserkesz Achmed szilisztriai pasával és Gazi Gerej szultán tatárjaival s a Dunán való átkelés után a vezérek értesítették Brankován vajdát, hogy országába érkeztek. „Brankován a hozzá intézett fermán értelmében – írja Angyal id. m. II. 214. – rögtön kiindult Bukarestből, kalauzolta s élelmezte nem szívesen látott vendégeit, kik közül a jelentékenyebb csapat kelet felől jött Galga szultán vezérlete alatt. Augusztus elején vagy 20.000 főnyi török, tatár, oláh s kuruc táborozott az Argis folyó mentén Bukarest és Pitest között.[2]

Heissler, mihelyt Thököly előnyomulásáról hírt vett, a maga és Teleky hadával a Bodzai szorost szállotta meg, mert azon át várta az ellenség betörését, aminthogy eredetileg is ez volt Thökölyék szándéka.[3] Azonban Heissler és Teleky hollétéről hírt véve, Thököly mást gondolt s augusztus 15.-én korán reggel 2000 kuruc, török és tatár gyalogos egészen váratlanul meglepte és felkoncolta a törcsvári sáncot megszállva tartó 60 főnyi vigyázatlan őrséget. Mielőtt azonban Thökölyék az eltorlaszolt szoroson az átjárást kierőszakolták volna, Heissler és Teleky a Bodzai szorosban csak csekély őrséget hagyva, a Törcsvári szoros felé siettek, amelyben csakhamar harcba keveredtek az oláh vajda csapataival. E harc kezdetén mondá Teleky embereinek: „Hogy én rám senki ne panaszkodjék, hogy az ország generálisa lévén, elbúttam, ím ezt a fehér szakállamat ide kegyelmetek közibe hoztam, s kész vagyok itt is meghalni.[4] Thököly ugyanis magában a szorosban erős ellenállásra számítván, az oláh vajdát a maga hadával s némi török csapatokkal rendelte azon át támadólag előre, míg ő maga a tatárokkal s a kurucokkal a magas hegyeken keresztül oly „kietlen helyeken s ösvényeken, hol soha lovas ember, s talán gyalogos sem járt,[5] s amelyeken gyalog is csak mászva, a lovak pedig másként nem haladhattak, mint hogy fákat kötöttek farkukra, nagy nehezen áthatolt a hegységen s augusztus 21-én mintegy 10.000 emberrel a mit sem sejtő s még mindig a vajdával a Törcsvári szorosban harcban álló Heissler és Teleky hátában termett. Heissler nem is sejtette, hogy mi történt, s amikor jelentést tett, hogy Thököly serege zömével Zernyest és Tohán közt áll, nyomban odaküldte Henter Mihályt 3 székely és Doria ezredest 6 császári lovas századdal, akiket hadának jó részével maga is követett. A székelyek legnagyobb része, mihelyt az ellenséges tömeget megpillantotta, nyomban futásnak eredt, ellenben Henter a megmaradt résszel és Doria azonnal rávetették magukat a Thököly által Tohányon át megtámadásukra küldött tatárokra, akik színlelt futással, hamarosan visszahúzódtak, hevesen üldözve Henter és Doria által. De most Thököly is közbevágott és rövid harc után nemcsak Hentert és Doriát hanem az időközben beérkezett Heisslert és Telekyt is legyőzte. A küzdelem a császári és az erdélyi hadak teljes vereségével végződött. A császáriak egy ideig vitézül védekeztek, hanem aztán minden oldalról körülfogatván, kénytelenek voltak magukat megadni. Heissler altábornagy Doria ezredes és még 20 tiszt foglyul esett, sok tiszt s a legénység jelentékeny része pedig halva maradt a csatatéren. Teleky, mihelyt látta, hogy a csata elveszett, Kálmán nevű kedves lován menekülni igyekezett, de a ló megbotlott, Teleky leesett róla s az üldöző törökök az egyszerű fekete ruhát viselt katonát megölték. Thököly a maga fehérneműjébe öltöztette a tetemet s aztán elküldte az özvegynek.

Thökölyék vesztesége alig volt számottevő, de Cserkesz Achmed pasa szintén az elesettek között volt.[6]

A Zernyesti győzelem után, – írja Acsády id. m. II. 488. – a szászok készségesen Thököly mellé állottak, ki a másik két nemzetet is csatlakozásra hívta fel. Szózata mindenütt lelkes visszhangot keltett s csak a tanácsurak egy töredéke, a fiatal Apaffy Mihály pártján állva, folytatta Kolozsvárból az ellenállást… Szeptember 25.-ikétől 29.-ikéig Thököly Keresztény-Szigeten, Szeben közelében országgyűlést tartott, melyen a nagy számmal megjelent rendek hálát adtak neki, hogy felszabadította őket s egyértelemmel fejedelmükké választották. Gondoskodtak hadai élelmezéséről s gabonában, marhában és borban nagy adót ajánlottak, a német natiot meg átok súlya alatt örökre kizárták az országból.[7]

Míg a zabolátlan tatárok Erdélyt széltében dúlták, Thököly nemsokára zernyesti győzelme után foglyát, Doria ezredest Bécsbe küldte hódolatát ajánlván a császárnak, akitől az erdélyi fejedelemséget, a római birodalmi fejedelmi címet, a tábornagyi rangot s magyarországi ősi jószágait kérte, mely esetben kész volt a mellette lévő török hadat fölkoncolni. Lipót császár Heisslerhez intézett levelében küldte meg a választ. Thököly kívánságai, – mondja többek között a császár – nagyon túlzottak s megsérteném Istentől kapott méltóságomat, ha azokat elfogadnám. Velem született irgalmasságból mégis hajlandó volnék neki megkegyelmezni, jószágait visszaadnám s egyéb kegyekre is méltatnám, ha tettel bizonyítaná be hűségét, lekaszabolván a nála lévő török–tatár csapatot.[8] De nem ez, hanem az volt az igazi válasz, melyet mint alább látjuk majd, Badeni Lajos őrgróf vitt magával Erdélybe.

[1] Consultatio Radnotiensis, Történeti Lapok, 1874. évf. 599. 615, 632.

[2] Koós Ferenc, Thököli hadjárata Oláhországban s Erdélyben 1690-ben az Istoria Terrei Romanesci, Vol. II. nyomán (Magyar Polgár Nagy Naptára, I, 1869, 46) – Thököly 1694-iki levele Maurocordato-hoz, Thalynál, M. H. H. II, XXIII, I. r. 302.

[3] Koós, id. h. 48.

[4] Bethlen önéletírása, II. 116. – Cserey id. m. 201.

[5] Századok 1898, 239–239.

[6] Cserey id. m. 197–205. – Bethlen Miklós id. m. II, 160. – Kemény, Des Grafen Thököly Einfall in das Burzenland, Deutsche fundgruben der Geschichte Siebenbürgens, II. 238. – Engel, Geschichte der Walachei, 341. – Forrásaink legnagyobb része a fentiek szerint adja elő Thökölynek merészen végrehajtott remek zernyesti műveletét. Dr. Szalay Béla, „Thököly havas útja” című (Hadtörténelmi Közlemények, 1910. évf. 125–147. old.) tanulmánya folytán a fenti leírás részben csak egyes részletek, részben a lényeg tekintetében is esetleg némi módosításra szorul. Lényegbe vágó dolog, hogy a 9. és 10. dragonyos ezred történetének Szalay által közölt részlete szerint a havasokon való nehéz átkelést csak a tatárok hajtották volna végre, míg Thököly a Törcsvári szorosban működött csoportnál maradt volna. Erre nézve a 9. dragonyos ezred története a következőket mondja: Thököly versammelte seinen Anhang in der Walachei,zog die ihm angewiesenen Walachen und Tartaren an sich, und marschierte 16.000 Mann stark gegen die siebenbürgische Grenze, Auf dessen Annäherung gegen dern Törzburger Pass rückte ihm General heissler mit 3000 Reitern, unter welchen sich unser Regiment befand. Verstärkt durch 4000 Mann Landsturm entgegen. Nach mehrtägigen Scharmützeln kam es bei Terzwar und tohany am. 21. August zum Treffen. Die Tartaren umgingen Heissler auf unwegsamen Gebirgsfaden, während das Hauptcorps ihn von vorne drängte. Dadurch erschreckt, ergrif fder Landsturm die Flucht, und Stellte die kaiserlichen den feindlichen Streichen blos, welche nach verzweifeltem Widerstande überwältigt wurden.” Ez a szövegezés nem zárja ki, hogy Thököly a maga személyére a havasokon át előnyomuló tatároknál tartózkodott. Ellenben a 10. dragonyos ezred története a következőket mondja: „Die Operationen begannen im August, wo Thököly mit 16.000 Mann und 29 Geschützen von der Walachei aus vorrückte, während die Türken gegen Nisch sich in Bewegung setzten. GegenThököly liess Feldmarschall Leutnand heissler die Grenzpässe verhaunenund mit seiner Infanterie besetzen. Mit den Kürassier-Regimentern Noirquermes, Doria (Drag. Rgt. Nr. 9.) den Dragoner-Regimentern Castell und Rabutin (Drag. Rgt. Nr. 10.) und 4000 Siebenbürger zu Pferd unter Grafen Teleky erwartete heissler den Gegner zwischen dem Törzburger un bodzaer Passe. Als nun Tököli durch den Törzsburger Pass in Siebenbürgen eindrang, stellte sich ihm Heissler mit seinem corps entegegen,und es kam am 21. August bei Tohány zum Zusammentstoss, dessen Ausgang auch die Operationen der Hauptarmee auf das Nchtheiligste beinflusste. Auf fast unwegsamen Gebirgspfade kamen die Tartaren, von Bauern geführt, in den Rücken heisslers, während Thököly in er Front angriff. Heissler warf sich mit seinen zwei Kurassier-Regimentern dem Thököly entgegen, während die Dragoner absassen und das Defilee gegen die Tartaren vertheidigten. Fast schien sich der Sieg den Kaiserlichen Standarten zuzuwenden, da wendete sich die ganze siebenbürgische reiterei zur Flucht, und liess die 1500 Deutschen im Stich. Nun galt es gegen zehnfache Übermacht zu kämpfen … Die Verluste bezeigen die Wuth, mit der gekämpft wurde: die vier Regimenter waren geradezu vernichtet, da bei der Stärke von 80 Offizieren, 4 Caplänen, 2000 mann (a 9. drag. Ezr. Története 3000 embert mond), die sie gewis zählten, blos 24 Offiziere und 600–700 mann mit dem Leben davonkamen, der Rest todt auf der Walstatt blieb.” – Más kérdés, hogy a havasokon való átkelés hol, merre történt? Valószínűleg Antok Kurz chorographische Skizzen aus Siebenbürgen című tanulmánya nyomán Szádeczky Lajos szerint (Századok, 1898. évf. 230.) a havasi út a Király Kőtől nyugatra, a Tamás-Csókán hegységen folyt le, még pedig nem a Királykőhöz legközelebb eső meredekebb Tamás-ösvényen. (Plain Tamasului), hanem még távolabb nyugatra, a Csókán-havas északi útján, az u. n. Muchea Turcilor gerincen, illetve a Crenatura-n át. Ezzel szemben Szalay más forrásokra támaszkodva úgy véli, hogy az átkelés a Királykőtől keletre, a Magura-n át történt. Mindenesetre érdekes volna megállapítani, hogy melyik a kettő közül az igazi irány, de nem túlságosan fontos. – Egy további kérdés az átkelés módjára vonatkozik. Benkő, Transsilvania című munkája I. 310. old. Ezt mondja: „Thököly… juxta passumtörcsvár, impressionem per invia alpium molitus, adligatis equorum caudis, arborum ramis frondosis et arbisculis,quibus miles insidens se, equumque dirigeret, per praecipita nunquam hominum vestigiis notata Alpium Zernestensium (et nominanter locum Padina Lupuluj, Valachis dictum) in districtum Barcensem miranda in aevum audacia, clanenlum penetravit.” Valószínűleg Benkő nyomán írja dr. L. A. Fessler, Die Geschichten der Ungern, IX. 434. old: „… Thököly … brach dort ein … wo ihn niemand erwartet hatte, über das Zernester Gebirge, bey Padina Lapulu, durch einen engen, gefährlichen, zwischen Felsenklüften urt Abgründen sich hinziehenden Zugang. Er hatte grosse Bäume mit Zweiger abhauen und Pferde davor spannen lassen, seine Leute setzten sich auf die Zweige, und Äste, und indem diese an den Erhöhungen des Felsens und Bodens sich stemmten, glitten Pferde und Menschenüber die schroffe Anhöhe umbeschädigt hinab.” Ehhez Szalay a következő megjegyzést fűzi: „Épígy mesélik ezt el még Gebhardi L. A. Geschichte des Grossfürstentums Siebenbürgen. 289. Lebrecht Mich., Siebenbürgens Fürsten, III. 363. és mások. A leghatározottabban ki kell jelentenem, hogy mindez csak Benkő fantáziájának terméke, Cserei mende-mondák után adta meg annak alapját, még egy szó sem igaz belőle … Aki ezt a mesét kitalálta, annak semmiféle tapasztalata e téren nem lehetett. A ló a havason vagy magától megy, vagy sehogy… ezért Szalay inkább Weisz hadmérnök alezredes Relation und Diarium über die … anno 1734 vorgenommene Siebenebürgische Visitation, 1734 című feljegyzésének ad igazat, melyben az áll, hogy Thököly lovasai hegyi ösvényeken jöttek s az út meredek helyein lovaikat kézen vezették. Így is volt – mondja Szalay – egyszerűen, minden regényesség nélkül. Én a magam részéről csak azt akarom ehhez hozzáfűzni, hogy ha Szalay látta volna, hogy a mi síksági lovaink és az alföldi rónán született és nevelkedett fiaink mi mindent műveltek a világháborúban Tirol magas bércei között, akkor nem tartaná lehetetlennek és így egyszerűen mesének Cserei, Benkő, Fessler és a többi írók fenti előadását.

[7] Thaly, Magy. Tört. Emlékek. XXIII.

[8] Postulata Tekelii, melléklet Venier 1690 szept. 24-iki dispacciójához. – Lipót császár levele Heisslerhez, Ebersdorf, szept. 24. Bécsi Állami Levéltár, turcica 1690. – Historie d'emeric Conte de Teleki, 269.