| « 3) Az 1689. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | b) Kisebb hadműveletek az 1689. év elején. » |
A franciák 1688. évi betörése a német birodalomba gyökeresen megváltoztatta az európai nemzetközi helyzetet. „Lipót császár – írja Acsády id. m. VII., 479. old. – még a töröknél is jobban gyűlölte XIV. Lajost, akit minden áron meg akart alázni. Míg Buonvisi nuntius azt ajánlotta, hogy a császár a Rajna mellé csak 20.000 embert küldjön, a többivel meg a legnyomatékosabban folytassa a keleti háborút, Lipót kijelentette, hogy békét köt a törökkel, mert a nagyvezír még Belgrád ostroma előtt értesítette, hogy a béke ügyében követséget küld hozzá. A császár nyugati szövetségesei, spanyolok, hollandiak, egyes német fejedelmek szintén sürgették a törökkel való megbékélést s egyedül Buonvisi fáradozott azon, hogy a török követséget Bécsbe se bocsássák. De a követség 1688. végén mégis megérkezett, csakhogy időközben a portán óriási változások álltak be. IV. Mohamed szultánt megfosztották a tróntól s helyére öccsét, II. Szulejmánt ültették, kit a fejetlenség, mely birodalmában elharapózott, nagyon békéssé tett. Lipót felkérte tehát keleti szövetségeseit, Lengyelországot és Velencét, küldjék el meghatalmazottaikat a béketárgyalásokra, melyek 1689. februárban tényleg megkezdődtek. Lipót azt követelte, adja át a szultán a még kezén lévő magyar várakat s mondjon le Erdélyről, Boszniáról és Szerbiáról. Messzemenő kívánságokat emeltek a lengyelek és velenceiek is,[1] mert meg voltak győződve, hogy a török követség fel van hatalmazva mindenáron békét kötni. Másrészt a brandenburgi és hollandi követek a legbuzgóbban fáradoztak a béke érdekében, hogy a császár a franciák ellen fordíthassa egész erejét. A török követség azonban éppen nem volt hajlandó a súlyos feltételeket elfogadni s így Lipót, minthogy a franciával megbékélni nem akart, a törökkel meg nem tudott, egyszerre kétfelé, a nyugaton és keleten volt kénytelen hadakozni. – Az 1689-iki év a legszélesebb keretű világháborúban találta Európát. Irországtól a Dnjeperig, Spanyolországtól Hollandiáig, Olaszországban, a Rajnánál, a Dunánál és a tengereken folyt a véres küzdelem a legkülönbözőbb népek és államok között. A császár két hatalmas szövetség élén állt. Az egyik Franciaország, a másik a török birodalom ellen irányúlt. Az egyikben a spanyol és angol királyok, a hollandi köztársaság, a savoyai herceg, számos német fejedelem, a másikban Lengyelország, a velencei köztársaság s egyik-másik német fejedelem támogatták. A nemzetközi helyzet e sajátszerű alakulása viszont közel hozta egymáshoz XIV. Lajost, a legkeresztényebb királyt és a szultánt, a kereszténység örökös ellenségét. Csakhogy a szultán 1689-ben lanyhán folytathatta a háborút, mert a hadsereg örökös lázongásain kívül Kis-Ázsiában hatalmas fölkelés bénította meg.”
Lipót császár a franciák elleni háborút elhatározván, 1689. február 14-én a német birodalmi gyűlés által megüzentette Franciaországnak a háborút, bár ez a rendek jelentékeny részének ellenzése folytán elég nagy nehézségekbe ütközött. A Franciaország ellen felállítandó 60.000 főnyi hadsereg élére a császár Lotharingiai Károly herceget állította s miután 30.000 embert Magyarországból kellett az új hadszíntérre, a Rajnához útnak indítani, az ekként támadt hiányokat Magyarországon toborzott új ezredekkel igyekeztek pótolni, ami azonban csak hosszabb idő múlva vált lehetségessé.
[1] Zinkeisen írja id. m. V, 147. old. „KeinWunder, dass die Unerhandlungen mit dem osmanischen Bevollmächtigten Sulfikar … und dem Pfortendolmetsch Maurocordato … an den übertriebenen Forderungen scheiterten, welche nicht nur der Kaiser, sondern auch seine Bundesgenossen den gemessenen Vorschlägen der Pforte entgegensetzten. Sie wollte nur auf die Erhaltung des gegenwärtigen Besitzstandes einegehen, der Kaiser dagegen verlangte noch Jenő, Gyula, Wardein und Temesvar; Venedig,Negroponte, Malvasia, Antivari und Dulcigno: Polen endlich Kamienec, Podolien, die Ukraine und essarabien bis zur Krim, und sogar die Verplanzung aller Tataren aus Europa nach Asien, lauter Dinge der Unmöglichkeit, wozu die Pforte, selbst wenn ihre Macht schon weit tiefer gesunken gewesen wäre, als es wirklich der Fall war, ihre Zustimmung nicht gebenkonnte. Sulfikar musste also, nachdem die Verhandlungen nutzlos bis umdi Mitte des Jahres 1689 hingezogen worden waren, unverrichteter Sache abziehen.” (Katona, id. m. XXXV, 612. – Garzoni, id. m. 320.)
| « 3) Az 1689. évi hadjárat. | KEZDŐLAP | b) Kisebb hadműveletek az 1689. év elején. » |