Az 1595-ben a törökök ellen elért nagyarányú sikerek, nemkülönben az a hír, hogy 1596-ban III. Mohammed személyesen készül roppant erejű hadsereg élén Magyarországba bejönni, az utóbb említett év január 15.-én Pozsonyban egybegyűlt rendeket arra bírta, hogy a török háború folytatására minden eddiginél nagyobb pénzsegélyt szavazzanak meg. Minden porta után 18 forintot ajánlottak fel, melynek felét az urak és nemesek saját erszényükből, másik felét a jobbágyoknak kellett beszolgáltatniok. Azonkívül az alispánok és szolgabírák utasítást nyertek, hogy megyéikben az egytelkes és címeres nemesekre, a királyi tisztviselőkre, a plébánosokra és hitszónokokra, továbbá az anabaptistákra jövedelmeik arányában vessenek ki adót. A befolyó pénzt kizárólag a végvárak helyreállítására és zsoldosok fogadására kellett fordítani. A rendek határozata szerint a táborozást május 15.-én okvetlenül meg kellett kezdeni és annak tartamát 6 hónapban állapították meg. Kimondták végül, hogy ha Rudolf személyesen áll a hadsereg élére, akkor a nemesség személyesen is fölkelni köteles.[1] Mielőtt a rendek szétoszlottak volna, március 12.-én kelt levelükben köszönetet és hálát mondtak VIII. Kelemen pápának, aki a mult évi hadviseléshez 10.000 zsoldossal járult hozzá, a folyó évben megnyitandóhoz pedig havonként 30.000 tallért igért segélyül.[2]

Ezalatt Báthory Zsigmond, nem ok nélkül attól tartva, hogy a szultán bosszúja ellene is fog irányulni, 1595 február elején személyesen felkereste Rudolfot Prágában, hogy tőle a küszöbön álló háborúra hathatós segítséget eszközöljön ki, aminek az lett az eredménye, hogy a császár neki 2000 vasas németet, 1000 huszárt és 3000 magyar gyalogost, valamint azok eltartására havonta 24.000 tallért igért.

Ez örvendetes hírrel március vége felé Kolozsvárra hazaérkezve, oda részben kellemes, majd kellemetlen hírek is érkeztek a bánsági hadiszíntérről. Az előbbiek arról szóltak, hogy amikor Temesvár régi pasája családjával és kincseivel Konstantinápoly felé útnak indult, Lippa új kapitánya, „Borbély György, 2000 lippai katonát bújtatott el egy erdőben, mely a pasa útjába esett s a társzekerek gyanútlan kísérőit megtámadván, március 4.-én 300 törököt levágott, levágta magát a pasát is; zsákmányul ejtett 300 lovat, 13 (mások szerint 75) társzekeret, melyekben mintegy 150.000 scudi értékű kincs volt felhalmozva s megszabadított 160 nőt, kiket a pasa Konstantinápolyba, a hárembe akart magával vinni“.[3]

A fejedelem nagyon megörült Borbély tudósításának, de természetes, hogy a temesvári új pasa, a „szemöldökös“ Szolimán nem hagyta abba a dolgot, hanem a végvárak bégjei és a tatár khán által segítve, április 28.-án 17.000 főnyi török és tatár hadával Lippa alatt termett. A fejedelem erről a Borbély által álutakon küldött hírnökök révén értesülvén, az általa értesített országgyűlés azonnal 4000 emberből álló hadat rendelt Lippa védelmére s a Maroson lefelé 12 nagyobb ágyút küldött a várba. Azonkívül Báthory haladéktalanul fölhívta Teuffenbachot [4] és Prépostváryt császári segélyhadak küldésére, s ágyúkkal és lövőszerekkel ellátva, ő maga is útnak indított egy csapatot, a Kenyérmezőre pedig nemesi fölkelést hirdetett.

„A temesvári pasa – írja Márki – május 5.-én már teljesen körülvette s azonnal lövetni kezdte Lippát. Az első kirohanásnál visszavert magyarok éjjel hamarosan kijavították a falakban esett károkat, mire május 6.-án a törökök a városon uralkodó hegyről lövették Lippát úgy, ahogy azt a mult esztendőben a magyaroktól látták. Az őrség azonban éjjelenként a betegeket és sebesülteket is odahajtotta a falak kijavítására. Még a fínom borokat is kieregették, hogy az üres hordókat azután földdel teletöltve állíthassák be a résekbe. Helyenkint magas földhányásokkal borították a falakat, hogy az ellenséges golyók erejét gyöngítsék, s beégetett hegyű karókkal s nagy rakás terméskővel dugták be a hézagokat. A török vezérek és követeik hangos magyar szóval igértek szabad elmenetelt az őrségnek, ha megadja magát, sőt leveleket is dobtak be a lippaiakhoz. Mikor ez nem használt, gyújtogatni kezdtek a törökök, kik szerdán, május 7.-én hajnalban 5 órakor, minden eddiginél hevesebb ágyúzást kezdtek; ennek födözete alatt tett rohamukat azonban délután 1 órakor az őrség visszaverte. Különösen kitűntek ezúttal a skót zsoldosok, kik 143-an (mások szerint csak 75-en) voltak a várban, s kik ezúttal jól megszolgálták zsoldjukat, mely havonként 990 forintjába került az országnak. Soraikból 25 esett el; velök halt a lengyel Komorovszky is, ki arról volt híres, hogy újjaival kettétöri a tallért, patkót, míg a skótok kapitánya egyetlen ökölcsapással képes volt agyonütni a lovat. Aracsay Mihály és Petky Farkas alkapitányok, Szilágyi István, Tury Márton és Ferenc, Barabás Péter, Kaptáry János és Verebélyi János hadnagyok szintén megtették a maguk kötelességét. Galacz István hadnagy a törökök fogságába esett, de a csanádi bég is halva maradt a csatatéren. – Május 10-ről 11-re menő éjjel Borbély György főkapitány, a skót kapitány tanácsára, elsüttette összes ágyúit, ami nagyon megrettentette a pasát, mert azt hitte, hogy segítségük érkezett a várbelieknek s annak örömére lövöldöznek. Föltevésében az is megerősítette, hogy értesülései szerint Palatics György lugosi bán megbízásából Buday György vitézei éppen azon éjszaka verték és gyújtották föl Temesvár külvárosait, a pasa tehát május 11.-én sietve elvonult Lippa alól, hogy már most székvárosát védelmezze. Zsigmond fejedelem, ki maga állott Déva alatt gyüjtött 101 zászlóaljának élére, szintén az ő készülődéseinek tulajdonította, hogy Lippa elől elszállt a török. Jövetele nem is volt vakhír egészen. Pár nap múlva ott állott már Lippa alatt, honnan teljes díszben vonult eléje vitéz Borbély György. A fejedelem a két sereg szemeláttára megölelte ősz vitézét, ki két év előtt történt utolsó találkozásuk óta annyi derék győzelemmel örvendeztette meg őt. Úgyszólván diadalmenetben vonult be Lippába, megszemlélte az ellenség elhagyott hadállását, a megrongált falakat, az elesettek levágott fejeit; azután az egész sereg jelenlétében megdícsérte Borbély György, Barabás Péter, Thúry Ferenc, Kaptáry János és a skót parancsnok hősiességét, majd napig való pihenést engedett seregének. Haditanácsot tartván a tennivalókról, az egyik részt azt javasolta, érje be Lippa megtartásával és az ellenség futásszerű visszavonulásával, … mások ellenben a futó ellenség üldözését ajánlották. Borbély amellett volt, hogy nem kell ugyan azonnal Temesvár ellen indulni, de visszavonulni sem szabad. – A fejedelem maga is folytatni akarta a támadást. Minden szükségessel jól ellátván Lippát, megindult a vár alól s már június 4.-én megszállotta Fellakot, melynek kastélyából jövetele puszta hírére kivonultak a törökök s 16.-án Temesvár alatt fogadta azt a szentelt kardot és sisakot, melyet némi pénz kíséretében pápa küldött neki.

Néhány napi lövetés után Báthory rendeletére Kornis Gáspár, Király Albert és Toldy István három oldalról rohamot intéztek a vár ellen, de sikertelenül. Másnap a fejedelem meg akarta ismételtetni a rohamot, amikor hírét vette, hogy egy hátába került tatár had táborát megtámadni készül. Erre Zsigmond gyorsan visszavonja roham megismétlésére vonatkozó intézkedéseit s ehelyett a tatár hadra veti magát, amelyet szétvernie sikerül is. Azonban látván, hogy a magával hozott ostromszerek az erős vár megvívására nem elegendők, s miután a Rudolf által igért, illetve a Teuffenbachtól kért segély közeledéséről sem kapott még hírt, emiatti elkedvetlenedésében Temesvár ostromával végleg felhagyva és Lippát mintegy 2000 lovassal és gyalogossal Szelestey János őrizetére bízván, seregét Erdélybe vezette vissza.[5] Teuffenbach ugyanis, habár módjában állott volna Báthoryt megsegíteni, még csak ki sem mozdult Kassáról.

Nemsokára Erdélybe való visszatérése után kapta meg Báthory a szultán ama ajánlatát, hogy ha fegyvert letenni és Rudolffal a szövetséget felbontani hajlandó, úgy Erdély összes adóit elengedi s azonkívül Havasalföldet is örökösen hozzácsatolja. A rendek a fényes ajánlat elfogadását ajánlották, de a fejedelem gondolkodás nélkül visszautasította azt, ellenben, hogy Rudolfot igéreteinek pontosabb és gyorsabb teljesítésére ösztönözze, azonnal közölte vele a szultán csábító ajánlatát.[6]

Ezalatt Horvátországban és Szlavoniában már április eleje óta változó szerencsével folytak a hadműveletek. Április 7.-én a zenggi uszkókok elfoglalták Klisszát, de Leukovics György krajnai és horvátországi főkapitány június 6.-án azt ismét elvesztette az ellene támadó Apard boszniai pasával szemben. Kostajnicát Herberstein Zsigmond kezdte ostromolni s bár a vár felmentésére siető török csapatokat megverte, arra a hírre, hogy újabb ellenséges csapatok közelednek, nyomban felhagyott a vár ostromával is. Az ellenkező oldalon épígy hiába fáradozott Achmed pasa, aki Petrinját akarta visszafoglalni.[7]

Magyarországon az országgyűlés végzése szerint már május 15.-én együtt kellett volna lenni a seregnek, azonban Rudolf csak június 30.-án[8] nevezte ki Miksa főherceget a magyarországi hadak fővezérévé, ahonnan Mátyást, aki iránt a bizalom erősen megcsappant, visszahívták.[9] Ehhez képest a csapatok gyülekezése és a sereg megszervezése is csak igen lassan haladt előre. A kiadott rendelkezések szerint a külföldi csapatoknak Magyar-Óvárott, a magyar hadaknak pedig Komáromnál és Esztergomnál kellett gyülekezniök.[10] Utóbbemlített várat és az ottani Duna-szakaszt Pálffy Miklós hajdúi és a komáromi naszádosok védelmezték, akik folytonos támadásaikkal főleg Vác török helyőrségét tartották örökös izgalomban. Június 29.-én Pálffy megtudta, hogy Vácnál két török gálya vetett horgonyt, amelyek mindegyike tele van török szolgálatban volt keresztény rabokkal. „A derék bajnok – írja Szentkláray [11] – első gondolata volt megszabadítani a fogoly keresztényeket, a váci török helyőrséget pedig megfenyíteni. Előre küldvén lovas hajdúit, ő maga a fegyveres gyalogcsapatokkal és naszádosokkal délután 3 órakor 16 sajkán és 3 dereglyén utánuk indult. Már hajnallott, mikor Vácot s a két török gályát megközelíté. A 16 sajka egyszerre körülfogta az egyik gályát, kardra hányta vagy elfogta a török legénységet és szabaddá nyilvánítá a mintegy 160 keresztény rabot, kiknek némelyike 20–30 év óta sanyargott török járomban. De míg a mieink a szabadítás munkáján fáradoznak és hajóikon partra szállítják a keresztényeket, azalatt a gályán maradt törökök felhasználják az alkalmat és hátat fordítva a mieinknek, sebesen eveznek a váci vár bástyái alá, ahonnan aztán oly erős ágyútűz kezdődött hajóink ellen, hogy azok a szökevény gályát többé már nem érhették utól. Félrevonulva tehát a lövések célköréből és mindenütt a túlsó part hosszában haladva, utána iramodtak a távolabb álló másik gályának és azt is csakhamar elfoglalták. Ezen is 100 keresztény nyerte vissza szabadságát. A török hajólegénységnek nem kegyelmezett Pálffy; miután mindannyit felkoncoltatá, a gályát prédára bocsátotta embereinek. Találtak benne szép selyemzászlókat arany hímzetű felírással – és nagymennyiségű ezüsttel kivert, remek mívű kardokat. De a gálya olyan nagy volt, hogy nehézsége miatt ezúttal nem lehetett azt a víz sebessége ellen egész Esztergomig felvontatni. Pálffy léket lövetett tehát rajta és elsüllyeszté a termetes hajót. Időközben, mialatt a magyar gyalogosok és naszádosok a vizen voltak elfoglalva, a magyar és német lovasság, meg a külföldi gyalogság revetette magát Vác mezővárosra s rabolva, égetve benne, 300 törököt leterített. Pálffy 50 ember veszteséggel, bár a török lovasság nyomban üldözte, még aznap késő este visszaérkezett övéi közé Esztergomba. – Mikor a gályákkal a vizi harc a legjavában folyt, a budai pasa s az anatoliai bég 2000 törököt hozott a szorongatott váci helyőrség segítségére. Értesülvén azonban, hogy a félhold réme, Pálffy távozása után tértek be Vácra. Az emiatt elkeseredett váci helyőrség elfogta a két török nagyurat s csak akkor bocsátá őket szabadon, midőn beleegyezésüket adták, hogy azon esetre, ha a várba 15 nap alatt fölmentő sereg nem érkeznék, a helyőrségnek szabadságában álland a várat felgyújtani, felröpíteni és elhagyni.[12]

Ezalatt a külsegély csak felette lassan gyülekezett. Július derekán a Miksa főherceget helyettesítő Schwarzenberg Adolf mintegy 8000 főnyi, nagyobbára gyalogos német zsoldossal Magyar-Óvárra érkezett, a magyar hadak pedig Komáromnál és Esztergomnál gyülekeztek.

Bár a szultán már útban volt Magyarország felé és a keresztény csapatok gyülekezése igen lassan haladt előre, azért a Magyarországon állomásozó magasabb török parancsnokok abban a hiszemben, hogy az ellenség egyenesen és hamarosan Budát fogja ostrom alá venni, erősen megszeppentek, a budai őrség pedig az asszonyokat, gyermekeket s a kincseket hajóra rakván, azokat a túlsó partra költöztette át. Azonkívül a budai helytartó elrendelte, hogy mihelyt a magyarok táboraikból megindulnak, Tata, Szt. Márton, Pápa és a közelben fekvő kisebb-nagyobb erősségek azonnal hagyják el állomásaikat s valamennyien Győrbe vonuljanak.[13]

Ezalatt a prágai haditancásosok sehogy sem tudtak az ez évi hadjárati terv tekintetében megállapodásra jutni. Buda ostromára még nem látták elérkezettnek az időt s így ehelyett Hatvan megvételét határozták el. Ehhez képest a sereg Schwarzenberg parancsnoksága alatt a Duna mentén lefelé elindíttatván, július 24.-én megszállotta a törökök által elhagyott Vácot,[14] melyet a török helyőrség fentemlített felhatalmazása folytán pusztán hagyott s egész népestől Pestre menekült. A várost és a kastélyt felgyújtották ugyan, de a keresztény lakosság és a beérkezett lovasság eloltották a tüzet. A beérkezett Schwarzenberg az elfoglalt erősséget Dobozi Gergely gondjaira bízta, de a sereg is egyelőre a város környékén ütött táborban állapdott meg. Ide érkezett be augusztus 4.-én Miksa főherceg a birodalmi hadak jó részével s ide vonult be Teuffenbach is a Kassánál gyülekezett erőkkel, úgy hogy a keresztény sereg létszáma most már elérte a 30–35.000 főt. „Itt azonban – írja dr. Komáromy András [15] – már mutatkozni kezdtek a magyarországi hadviselések örökös nyavalyái. Elfogyott a pénz, minek következtében a fizetetlen zsoldosok csapatostól hagyták oda zászlóikat; a főherceg nem volt képes őket visszatartani és ha Rákóczy Zsigmond több ízben is nem kölcsönöz nagyobb összeget, – talán az egész tábor fölbomlik. Elfogyott az élelem és a katonák – noha országszerte bő termés volt – szükséget szenvedtek s alkalom adtán megszöktek a táborból“.[16]

Vác alól augusztus 13.-án indult el a sereg s annak elővédje augusztus 15.-én érkezett Hatvan alá, melynek ostromát a főherceg nyomban elrendelte. A helységnek és várnak akkori képét a XIV/13. számú melléklet mutatja. Hatvan a Zagyva balpartján fekszik, mely folyó esők után és tavaszi olvadáskor gyorsan, egyébként pedig az iszapos síkon széles, de sekély mederben lomhán folyik és mindenütt átgázolható. A helységet és várat körülvevő árkokat a Zagyva táplálta vízzel s így a vár védőképessége is nagyban függött a Zagyva vízállásától. A hosszúkás négyszög alakú vár és a város néhány körbástyával volt ellátva. A sövények és palánkok, melyek két öl vastagok és béleltek voltak, a helyet elég erőssé és ellenálló képessé tették.

A császári előcsapatok a kerítéshez gyorsan közeljutni igyekeztek. A török védőrség abban a hiszemben, hogy csak ellenséges portyázó különítményről van szó, kirohant és a harcot felvette, de mihelyt észrevette, hogy erősebb csapatok közelednek, megfordult és visszasietett a várba.

Az ezután történteket Gömöry nyomán[17] a következőkben foglaljuk össze: A keresztény főcsapat beérkezése után két részre oszlott és a Pestre és Pásztóra kivezető kapuk közelében helyezkedett el. A török őrség az ostrom-földmunkákat zavarandó, augusztus 16.-án újra kirohant s a császáriaknak tetemes veszteséget okozott. Belátván, hogy a megszállás az erődhöz túlközel történt, miután az ellenséges lövedékek a táborba becsapódtak, a csapatok a közelfekvő szőlőkbe hátrább vonultak, de ez nem történhetett zavartalanul, mivel az ellenség részint ágyúzással, részint kirohanással nem csekély kárt okozott csapatjainknak. Egyébként a hátrábbvonulást még azért is el kellett rendelni, mivel az előbbi helyen nem volt elegedő fa és iható víz. Ugyanaznap vonultak be az ágyúk a még az 1594. évi ostrom alkalmával készült, 3 különféle ponton épített s most újonnan kijavított sáncba. Hatvan és török védőrségének állapotáról a főherceg úgy volt tájékozva, hogy a bég eltávozott Temesvárra s hogy a helyőrség csak 1300 fegyveresből áll, élelemmel azonban jól van ellátva. Egy Jászberénynél elfogott török vallomása szerint a hatvaniaknak „3 nagy és 22 kisebb ágyújok van, de ezek rosszak és kevésbé használhatók. Az istállókban 500 szarvasmarha és 300 juh áll.“ Azt is mondta a fogoly, hogy „ha a császári sereg csak két nappal előbb érkezik, a várat üresen találja, mert sem a bég, sem szpáhik nem voltak jelen s csak azelőtt való éjjel jöttek meg Temesvárról. A lövegkezelő tűzérek száma 20; maga a bég igen iszákos ember“.[18]

Augusztus 19.-én megérkezett Teuffenbach Keresztély felsőmagyarországi kapitány 2000 lovassal és 6000 gyalogossal a táborba és a vártól északnyugatra fekvő völgyben foglalt állást. E napon a közelítő árkok már lőtávolságra értek az erődtől. Nagy baj volt az élelmicikkek hiánya, minek következtében számos katona részint éhség, részint a nyári hőségben teljesített nehéz munka folytán megbetegedett és meghalt.

Augusztus 21.-én és 22.-én a főherceg erősen lövette a várat; 22.-én korán reggel a törökök az úgynevezett vizi-sánc felé, melyben Greiss zum Wald ezredes volt a parancsnok, kitörtek. Nevezett ezredes abban a hiszemben, hogy emberei követik, közvetlen környezetével az ellenségre rohant, de csak 8 ember követte, a többi gyalázatosan megfutamodott. Greiss 20 helyen sebet kapván, felkoncoltatott; fejét a törökök levágták és élénk „Allah“ kiáltások mellett a várba vitték. A törökök közül ez alkalommal 50-en estek el.

Augusztus 23.-án a futóárkokkal már a viziárkok közelébe jutva, az ostromlók a víz leeresztéséhez, a sövények leszakításához és kivágásához fogtak, mihez a felsőmagyarországi katonák is külön díjazás mellett önként jelentkeztek.

Augusztus 24.-én nagy örömet okozott a csapatoknak egy tetemes kenyér- és élelemszállítmány beérkezése, mely azonkívül még 3 hóra való zsoldot és két havi posztó illetéket is hozott. Ennek folytán a kenyér ára 1/2 tallérról 3 krajcárra, a jó minőségű hús fontja pedig 2 magyar krajcárra szállott le. Ebből kitűnik, hogy a csapatok ellátása markotányosok által történt, kik az élelmiszereket a katonáknak eladták. Jó ivóvízben azonban nagy volt a hiány.

Mihelyt augusztus 25.-én a keresztény táborban az imalövés elhangzott, a város tornyán egy török dervis vált láthatóvá, aki a keresztényeket „halaha – halahuj“ szavakkal gúnyolta. A táborban az egyik tűzér ezt látva és hallva, neki irányította ágyúját a toronynak, a lövés eldördült és a torony a dervissel együtt a mélységbe zuhant. Erre nyomban rejtett úton egy török csapat rohant ki a várból és első dühében 16 német katonát levágott, de ekkor a császáriak a törökök visszavonuló útját elzárták s így a csapatnak csak igen kis része tudott az erődbe visszatérni.

Augusztus 26.-án a magát 3 nap óta nem valami jól érző Schwarzenberg levegőváltozás céljából Egerbe utazott, ellenben a szintén gyöngélkedő Pálffy helyén maradt. A főherceg már e napra tervezte a vár két körbástyájára a rohamot, mivel azonban az ingoványos talajon a szükséges átjáratok még nem voltak készen, a roham elmaradt. Ehelyett a tüzelés mindkét részről tovább folyt. A keresztény sereg, melynek létszámát túlozva 60.000 főre becsülték, három táborra felosztva, egy jó óra hosszúságú körvonalban következőleg állott a vár körül: A főherceg a német lovassággal és gyalogsággal a szőlőhegyeken; jobbra tőle Teuffenbach a felsőmagyarországi katonasággal és 4 zászlóalj sziléziai gyalogsággal; balra pedig az alsómagyarországi katonaság Pálffy parancsnoksága alatt, nem csekélyebb számban, mint a felsőmagyarországiak.

Augusztus 28.-án és 29.-én a vár lövetését mind a négy sáncból folytatták. A táborban jelenlevő tűzérségi és vár-főfelügyelő, Sprinzenstein Albrecht, a roham esetére 3, hajókon fekvő, kerekeken mozgatható négyszögű, emeletekkel és mellvédekkel ellátott ostromtorony építését vette munkába. Ezeket a hajókat még áztatott bivalybőrökkel is burkoltatta, hogy az ellenséges golyóknak és a rájuk dobált tűznek egyformán ellenállhassanak. A tornyok magassága a bástyák magasságával egyenlőnek terveztetett, hogy a falak megmászása és a várba való behatolás tetemesen megkönnyíttessék.[19]

Augusztus 30.-án szünet nélkül folyt a vár lövetése; a bástyák és a falak felső részén több helyen rések voltak láthatók; de az ellenség sem szünt meg kisebb lövegekkel az alantabb fekvő védőművekről a keresztény táborra és és annak sáncaira tüzelni.

Augusztus 31.-én éjjel a törökök kirohanáshoz csoportosultak, amelyet szeptember 1.-én napfölkelte előtt végre is hajtottak. A bekövetkezett összeütközés alkalmával a harc színhelyén mindkét részről nagyszámú halott maradt.

„A fogságba jutott török foglyok vallomásai – így folytatja Gömöry (id. m. 242.) – sok tekintetben világot vetettek a várban uralkodó állapotokra, a keresztények nem csekély hasznára. – Hogy a vár őrsége miért intézi kirohanásait állanadóan éjjel, arra azt felelték, hogy ez azért történik, mivel egyúttal német ruhába öltözött kémek küldetnek ki, kik ily módon a küzdelem zajában észrevétlenül távozhatnak, hogy vagy Szolnokon, vagy Budán megtudhassák, számíthat-e a vár segélyre vagy fölmentésre, mely esetben a várat utolsó emberükig tartanák; ellenkező esetben pedig kényszerítve éreznék magukat arra, hogy Hatvan várát bizonyos föltételek mellett föladják. – Egy Lukács nevű másik török pedig a következőket vallotta: „Fegyverképes ember csak 800 van a várban, míg a többiek száma az asszonyokkal és gyermekekkel együtt 3–4000 lélekre tehető. Az emberek és asszonyok nappal alusznak, míg éjjel az utcán kell járkálniok. – A lövések és égő csóváknak a várba dobálása nem sok kárt tett, mivel annak falai igen vastagok, a földeleket pedig állandóan őrzik. A vár belsejében nincsenek árkok vonva, csak egy másfél öles kerítés van építve. Az őrség legerősebb a Kinskysáncnál, hol a hatvani bég maga áll 300 szpahival. Ali bég, ki ezelőtt Füleken volt, 200 emberrel a Pesti-kapunál van. – A kapuk erősen el vannak torlaszolva, úgy hogy a golyók azokon át nem hatolhatnak. A Kinsky-rondellánál, valamint az ahhoz legközelebb állónál 2 löveg, oldal pásztázásra, egymással szembe van beásva; ugyanígy van a sánctól a hajóhídig vonuló rész berendezve. 6 nagy és 15 kis löveg, 2 orgona-löveg, az egyik 9, a másik 8 síppal, van a várban elosztva. Egyik rondellából pedig, melyet a fogoly megmutatni ajánlkozott, a föld ki van ásva, ez tehát üres és egy löveg van beleállítva, mellyel a törökök az ostromnál alkalmazandó hajók ellen akarnak működni. – Ha a keresztények a várat megrohanni akarják, úgy a Kinsky-rondellánál kellene hamis lármát csapni s ezalatt a rohamot az ellenkező oldalon intézni, hol senki sincs jelenleg és ahol a vár tulajdonkép csak két árok által van védve, melyeknek mélysége csupán fél ember magasság. – A törökök még egyszer sem rémültek úgy meg, mint az augusztus 29.-iki ostrom alkalmával, mikor a nagyszámú gyalogos és lovas embert közeledni látták; annál is inkább, mivel támadást nem is vártak. – A védőknek még elegendő mennyiségű élelmük és lőszerük van. A lőport részint a vár pincéiben, részint pedig a mecsetekben és templomokban őrzik. Van a várban két száraz malom is, melyekben éjjel-nappal dolgoznak. – A védőőrség úgy nyilatkozott, hogy ha a város bevétetik, ők a várban sem lesznek képesek magukat tovább tartani. – Keresztény fogoly 50 van a várban; továbbá van még 60 janicsár és 200 egyéb lövész. – A legkevésbbé védett pont az, mely a két bég állása közt fekszik. – A keresztény sereg tulajdonképpeni számerejét nem tudják és azt 30–40–50.000 főre teszik. A vár árkaiban nincsenek semmiféle nyársak, hegyes cölöpök, vagy rejtett kerítések, Pászthó felé pedig azoknak vize sem mély. Abban az irányban, melyben a hajókat felállították, a falak igen gyöngék, úgy hogy azokon a lövedékek könnyen áthatolhatnak. – A nagy ágyúnak, melyből ezideig tüzeltek, eltört ugyan a tengelye, de ismét helyreállították. A riadójeleket a törökök Berény felé adták. – Midőn a hatvani bég Dsáfer pasától visszatért, azt mondta, hogy a szultán Nándorfehérvárnál, Dsáfer pasa a tatárokkal pedig Temesvárnál állanak. A bég különben ismételten úgy nyilatkozott, hogy inkább szeretne meghalni, semmint paripáján mást ülni látni.“ Ezek voltak a török foglyok vallomásai.[20]

Szeptember 1.-én a császári táborban az árkok vizének tisztításával és levezetésével voltak elfoglalva, miközben az ellenség tüzelése egy percig sem szünetelt; az árkokba hordott a és rőzse-félék tüzet fogtak, mi sok ember halálát és sebesülését okozta.

Szeptember 2.-án délelőtt az ostromló tűzérség azon fáradozott, hogy a várfalakon rést lőjjön s egyszersmind a rohamra is előkészületeket tettek. Közel 2400 lövés történt, 20 tűzgolyó esett a várba, melyek többnyire gyújtottak is, de a törökök példátlan vakmerőséggel és halálmegvetéssel a kitörő tüzet mindig eloltották. – Midőn a törökök a komoly előkészületeket rohamra észrevették és a 17 zászlóalj német és 8 zászlóalj magyar gyalogság felvonulását látták, a várfalakon a magyarokhoz legközelebb álló törökök azoknak lekiáltottak, hogy engedjenek nekik, mint tavaly az esztergomiaknak, szabad elvonulást az asszonyokkal, gyermekekkel és vagyonukkal együtt s akkor Hatvant azonnal föladják. De a császári vezérek a felszólítást figyelembe se vették, sőt még szigorúbban meghagyták, hogy senki az ellenséggel tárgyalásokba bocsátkozni ne merészeljen. – Az asszonyok és gyermekek jajgatásai a keresztény táborba tisztán áthallatszottak.

Időközben a hajótornyok elkészülvén, Miksa főherceg a rohamra való teljes felkészültséget szeptember 3.-án d. e. 11 órára rendelte el. A kiadott rendelet szerint az általános rohamot mind a négy oldalról egyidejűleg, vagyis úgy a víz, mint szárazföld felől kellett intézni, a támadásra szánt hajótornyok pedig a várfalak közvetlen közelébe voltak hozandók, hogy azok megmászását elősegítsék. A roham végrehajtására három oszlopot alakítottak; az első oszlop csehekből, morvákból és részben magyarokból, a második magyarokból és vallonokból, a harmadik pedig, melynek élére maga a főherceg állt, német gyalogságból állott.

Az ostrom lefolyását Gömöry (id. m. 246.) következőleg adja elő: „Szeptember 3.-án d. u. 2 órakor adatott meg a rohamra a jel és az előnyomulás, folytonos lövegtűz és tűzgolyók dobása közt, úgy a rohamoszlopok, mint a hajótornyok által kezdetét vette. A harc mindkét oldalról vitézül és önfeláldozással vívatott. Ámbár a törökök az első oszlop támadását visszautasították, a második oszlop mégis bátran követte az elsőt és még mielőtt a harmadik odaért volna, a magyarok zászlóikat a vár falaira tűzték; a törökök csak ezután nyitották ki a kapukat, kirohantak és a csehekkel és morvákkal harcba elegyedtek. A hajótornyok a bástyafalnál megállapodtak; ekkor néhány vakmerő török harcos a bástyafalakról a tornyok tetejébe ugrott, de vakmerőségüket életükkel fizették meg anélkül, hogy merész vállalkozásuk valamely hasznot eredményezett volna. E mesterséges vizivárak körül és azokban benn folyt heves harcok alkalmával a csapatok egyenlőtlen elosztása folytán az egyik hajótorony egyensúlya megbillent s Stamp kapitány, ki három órán keresztül vitézül tartotta magát, a Zagyvába esett és ott elmerült. Bárha a császári csapatok az árkokon át helyenkint ideiglenes hajó- és tutajhidakat készítettek, az átjárókat mégis – mivel a hidak részint hasznavehetetlenekké váltak, részint elsüllyedtek – roham közben újólag kellett helyreállítani, ami sok embernek életébe került. – Amikor a törökök kapuikat kinyitva, kirohantak, a harc általános lett és a legnagyobb elkeseredéssel 4 órán át egész este 6 óráig tartott. Ekkor már a vár, az oda behatolt sváb zsoldosok által felgyújtva, lángokban állt s annak védői meneküléshez láttak. Senki, még a kegyelemért rimánkodó előkelő török nők és gyermekek sem, kíméltetett; csak néhány igen szép török nő és gyermek képezett kivételt, kiket a főhercegnek ajánlottak fel. 500 szép, jól fölszerelt, köztük néhány kiválóan drágán díszített ló esett zsákmányul, melyek közül néhányat a főherceg magának tartott meg, míg a többiek a különböző parancsnokoknak eladattak. Aranyat és ezüstöt keveset találtak, még a lovak szerszámairól is le voltak fejtve a csattok; de annál több értékes selyem és damaszt öltözéket. Használható nagy löveg nem volt egy sem, csak 13 kis ürméretű ágyú volt romlatlan állapotban.

„Arszlán bég, midőn látta, hogy minden veszve van, bement az istállóba és megpillantva gyönyörű paripáit, így kiáltott fel: „Mintsem a keresztényeknek adjalak át benneteket, inkább meghalok!“ S így is történt. Rövid idő múlva egy magyar a bég fejét kopjára tűzve a főherceghez vitte. A fogságba jutott egyik bég a főherceg előtt térdre esett és életéért könyörgött, azonkívül váltságdíjat igért és emellett a főherceg lábait meg akarta csókolni, de a főherceg emiatt annyira megharagudott, hogy a „vén ozmán kutyának“ lábával a szájába rúgott, úgy hogy annak orrából és szájából a vér megindult és őt azonnal elvezettette. A főherceg haragját különben az okozta, hogy a törökök őt valami csúnya csúfnévvel illették, miért is megesküdött, hogy „egy lelket sem hagy életben.“[21]

A császáriak közül állítólag csak 400 ember esett el az ostrom folyamán,[22] a fogságba jutott 50 keresztény kiszabadult; egyiknek sem történt semmi bántódása.“

Ezenkívül közli Gömöry, Miksa főhercegnek szeptember 7.-én kelt jelentését is, melyből ismétlések elkerülése végett csak a következőket vesszük át: „Az árkokban 6000 török találtatott és a följegyzetteken kívül mind lekaszaboltattak; még az anya méhében levő gyermeket sem kímélték, sőt gyermekeket is kerítésekre nyársra húzták. A harc megszünte után megszemléltetett a zsákmány, mely a következőkből állott: A hatvani bég; 700 harcképes ember, csupa válogatott harcos, a török sereg java; 800 közönséges török katona; 2500 török nő és gyermek, 15 szép nagy löveg kerekeken, 20 tábori löveg, továbbá kimondhatatlan kincs, melyet a hadi népek megrohantak és lehetetlen azt leírni és nem is tudjuk, kinek a kezébe mi jutott. Lőpor, lőszerek és élelmiszerek oly nagy mennyiségben voltak, hogy még egy féléven túl sem kellett volna szükségtől tartaniok; 1100 ökör, 600 paripa, 500 szamár, 300 teve és még sok egyéb. – Azt beszélik, hogy a török táborban gúnydalokat énekelnek Hatvan vérszomjas elfoglalása miatt és kérik Allah-ot, hogy az ott elontott vért öregen és fiatalon egyaránt bosszúlja meg“.[23]

A vár kiürítése után Teuffenbach ezredes parancsot kapott, hogy azt fölégesse és az erőműveket szétrombolja.

Még Hatvan ostroma közben híre jött, hogy Mohammed szultán Belgrádra érkezett s onnan Szeged felé szándékozik útját folytatni; amikor pedig Hatvan elesett, a szultán 150.000 főnyi serege már tényleg Szegednél, Dsáfer pasa által vezetett 30.000 főnyi elővéde pedig Szolnoknál állott.[24]

A szultán hadbakelésének és Magyarországba jövetelének indokairól és körülményeiről többek között a következő érdekes verzió is maradt fenn: „Az új szultán – írja Acsády [25] – különösen gyűlölte Báthory Zsigmondot s személyesen akarta megfenyíteni. Ezért 1596-ban maga állt hadai élére. Hasztalan igyekezett édesanyja otthon maradásra bírni. Hasztalan próbálta, mikor maga célt nem ért, egyik kedvenc odaliszkje által szándékától eltéríteni. A szultán, mihelyt a leány az otthonmaradást szóba merte hozni, oly haragra gyulladt, hogy a tündérszép odaliszket saját kezével ölte meg“.[26]

Barton Edward konstantinápolyi angol nagykövet szerint, aki az 1596.-iki hadjáratban III. Mohammed szultán kiséretéhez tartozott, utóbbinak eredetileg az volt a hadjárati terve, hogy roppant seregével egyenesen Belgrádig megy s itt azt két részre osztván, az egyiket Erdély ellen, a másikat Bécs ellen küldi.[27] Később, amikor híre jött, hogy Báthory Temesvárt ostromolja, még a Konstantinápolyból június 21.-én[28] történt elindulás előtt az utóbbi várnak felmentése tűzetett ki hadjárati cél gyanánt. Ezzel összhangzásban a szultán július 1.-én Drinápolyba érkezve, nemcsak a temesvári, hanem az összes szomszédos pasáknak is azt üzente, hogy fejükkel lakolnak, ha odaérkezése előtt Temesvárt veszni hagyják. Miután azonban Báthory időközben önként lemondott a vár ostromának folytatásáról, a szultán a fontos Eger megvételét határozta el.[29] Ehhez képest a szultán Titel és Pétervárad között a Dunán hajóhidat veretett s a hídon való átkelés utáni ötödik napon a sereggel szeptember elején Szegedig jutván, innen Dsáfer pasát nyomban Szolnokra tolta előre.[30]

A szultánnak és hatalmas seregének közeledése felette nyomasztólag hatott a keresztény hadvezetőségre, sőt határozottan állíthatjuk, hogy azt, vagy legalább is Miksa főherceget alaposan megfélemlítette. Eleinte nem voltak tisztában a szultán szándéka felől. Amikor hadseregével még csak Belgrádig jutott, azt vélték, vagy jobban mondva attól tartottak, hogy Budán át egyenesen Bécsnek vesz irányt. Ezért a főherceg gyorsan haditanácsot hívott össze, mely Pálffy ama javaslatával szemben, hogy bármi legyen is a szultán szándéka, Szolnokra előretolt elővédét okvetlenül meg kell támadni, még mielőtt a török fősereg vele újra egyesül, – mindenekelőtt a Vácra való visszavonulást határozta el, egyrészt a sereg, másrészt Bécs nagyobb biztonsága érdekében.[31] A visszavonulást a sereg szeptember 9.-én kezdte meg és 12.-én már teljes egészében Vácnál táborozott, majd itt sem érezvén magát elég biztonságban, szeptember 20.-án táborát felszedve, 24.-én Esztergomon át Párkányba menetelt és seregét ezután, a további erősbítéseket bevárandó, az említett hely és az Ipoly között helyezte el[32] s itt maradt egészen október 3.-ig, nem tudván elhatározásra jutni, hogy mitévő legyen. Visszavonulás közben kémek tudósításaiból megtudta a főherceg, hogy a szultán mindenekelőtt Egert fogja ostrom alá venni, miért is a seregnél tartózkodó Nyáry Pál egri várnagyot német, cseh és vallon csapatokkal visszaküldte állomáshelyére, miáltal az egri vár védőrsége 4500 főre emelkedett.[33] Egyébként pedig „ahelyett, hogy a magyar kapitányok tanácsára hallgatva, idejekorán Eger megsegítésére sietett volna, olyan könnyelműséggel, melyet hadvezérnek megbocsátani alig lehet, szeptember közepétől október elejéig egyebet sem mívelt, minthogy céltalanul idébb-odább mozdította éhségtől, fáradtságtól megviselt, elcsüggedt seregét, kétségbeesetten sürgetvén mindenfelől a segítséget“.[34]

Közben a szultán, fentemlített elhatározásához képest, menetét folytatván, szeptember 21.-én seregével Eger alá szállt s nyomban hozzáfogott annak ostromához és lövetéséhez,[35] majd több rohamot is intéztetett ellene, de ezek sikerre nem vezettek. Ezalatt Cikala pasa, a könnyű lovassággal a környéket kémlelte és az ellenség mozdulatait figyelte meg. A szultán számára egy igen magas fatornyot emeltek, melyről az egész tábort áttekinthette.[36]

Eger várának akkori állapotát a XIV/14. számú melléklet mutatja.

Az ostrom lefolyását és az azzal kapcsolatos eseményeket Kropf, főleg angol kútfők nyomán nagy vonásokban következőleg adja elő: „A lakosoknak legnagyobb része a török sereg közeledésének hírére elhagyta Eger városát, de kevesen, többnyire a szegény népség, visszamaradtak s ezek már az ostrom másodnapján, szeptember 23.-án fölgyújtották a várost és a várba vonultak.[37] Azalatt, hogy a tűz pusztított, a janicsárok létrákkal megmászták a falakat és behatoltak a városba, hol átkutatták az égő házakat, prédául cipelve magukkal mindent, amit a tűztől megmenteni képesek valának… Glover szerint szeptember 24.-én a törökök ismét behatoltak a városba és fölgyujtottak és elpusztítottak mindent, ami még épen maradt, egyebek közt egy nagy templomot is, de a várbeliek ismét kiverték őket onnan.“

Szeptember 26.-án egész nap és éjjel folyt a csatározás, de eredmény nélkül. „Szeptember 27., 28. és 29.-én a törökök az aknákkal voltak elfoglalva és földet és fát hordtak a várárkok megtöltésére. 30.-án végre fölgyújtottak egy aknát, de ez visszásan robbant föl és megölt néhány törököt. Az ostromlók hősies elszántsággal rohanták meg a rést, de várból kirohanó őrség visszaverte őket… Október 2.-án folytatták az ágyúzást és miután sikerült nekik négy kellő nagyságú rést lőniök, általános rohamra készültek. A vár árkait már megtöltötték volt fával és szénával, de mielőtt ezzel egészen elkészülhettek és a gyulékony anyagot földdel betemethették volna, az őrség puskaporral fölgyújtotta a töltést és fölégetett mindent. Október 3.-án az éj beálltával a vár árkai már ismét föl voltak töltve fával és más anyagokkal … Október 4.-én a törökök ismét fölrobbantottak egy aknát, mely nagy rést tört a vár falán. A janicsárok rögtön megrohanták rést, de az őrség vitézül ellenállt s egy órai dühös harc után a kellő segély hiányában, kénytelenek voltak visszavonulni. Két óra múlva azonban nagyobb elszántsággal és jobb rendben újabb rohamot intéztek törökök és két órai heves küzdés után elfoglaltak egy kis bástyát és az ott talált ágyúkat a vár ellen irányozták … Mint más forrásokból tudjuk, e napon a külső vár esett el. Október 5., 6. és 7. napjai csatározással teltek el. A törökök időközben titokban aláaknázták a belső vár falát két helyen, de a keresztény őrség észrevevén szándékukat, október 6.-án nagymennyiségű ki nem csépelt gabonát hányt le a várból. Ez igen késleltette a törökök munkáját, mert sem az ásással, sem az akna megtöltésére szükséges lőpor hordásával nem igen siethettek. A tervezett rohamot emiatt kénytelenek valának halogatni és az őrség ily módon időt nyert az ellenaknák ásására. Végre azonban mégis sikerült a törököknek október 8.-án felrobbantani az egyik aknát, mely a falon egy három ölnyi rést tört.[38] Ezt még aznap és másnap is a törökök nagy dühösen megrohanták, de vissza lettek verve nagy vereséggel. A vár ez alkalommal nagy veszélyben forgott… Október 9.-én és 10.-én szakadó eső miatt csak apró csatározások voltak. Október 10.-én egy angol trombitás egy magyar emberrel kiszökött a várból; ezek elárulták a törököknek a vár gyenge voltát. Október 11.-én az őrség alkudozni kezdett az ostromlókkal, minek az lett a vége, hogy a várat másnap föladták oly feltételek alatt, hogy a katonák poggyászaikkal és rendes fegyvereikkel bántatlanul kivonulhatnak, a lakosságnak pedig megkegyelmez a szultán és kegyébe fogadja őket … A szultán tisztjei még aznap bementek a várba, hogy azt az őrségtől átvegyék. Egyszerre a szultántól adott ígéret dacára, a törökök megrohanták a keresztény katonákat és lakosokat és kezdték őket fosztogatni. De amint ez a szultán füléhez jutott, rögtön parancsot adott a rend helyreállítására, a rabok fölszabadítására és az elrabolt zsákmány visszaadására. Másnap, azaz október 13.-án, a keresztény őrség kivonult a várból Anatolia béglerbégjének őrizete alatt, kinek meg volt hagyva, hogy őket a tokaji határig csapataival biztonságban elkisérje. De alig hogy a keresztény katonák kiértek a várból, a prédára éhező törökök rajtuk csaptak és fosztogatni kezdték őket és elvették tőlük fegyvereiket. Egertől egy angol mérföldnyire pedig a Hatvanban lemészárolt törökök rokonai és barátai és a tatárok lesben álltak és megtámadták a szerencsétleneket s miután ezek fegyverek hiányában ellenállni képtelenek valának, mintegy hétszázat közülük lemészároltak. Az őrizetükre kiküldött béglerbég semmit sem tett védelmükre. Ez a körülmény, valamint az, hogy a keresztény őrség főbb tisztjeit, élükön Nyáry Pállal, a törökök visszatartották, arra mutat, hogy az öldöklés előre volt előre volt elhatározva a hatvani törökök fölkoncolásának megtorlására. Valószínűleg a nagyvezírnek, sőt talán magának a szultánnak tudtával történt ez öldöklés, ámbár mindketten esküvel igérték meg az őrségnek, hogy nem lesz semmi bántalmazásuk“.[39]

„Igy esett el Eger híres régi vára – írja Barton – híres nem annyira erős falairól, mint hős tettéről.“ Szerinte a vár már magában véve is gyenge volt, de gyöngeségét fokozta a császár és tiszteinek hanyagsága, kik alig háromezernyi őrségtől várták el azt, hogy 7 ágyúval és elégtelen számú ágyúsokkal a várat a szultán teljes hadereje ellen megvédjék. Igy elhagyatva, 19 napi ostrom után a 20. napon megadta magát a vár, sőt még hamarabb is elesett volna, ha a védőit a közeledő segély reménye buzdította volna. Miksa ugyanis, ki a magyar király címét viselte, már útban volt Eger fölmentésére, – amint ez a szultánnak tudtára esett – de késlekedett, miután be akarta várni az erdélyi fejedelmet és talán másokat is. De ezt a tatároktól való félelem marasztotta országában, mert miután a szultán szolgálatába fogadta a tatárokat, az erdélyi fejedelem attól tartott, hogy épúgy mint harmadéve, Erdélyen keresztül fognak Magyarországba nyomulni. Mindaddig tehát, míg hírt nem kapott, hogy a lengyel kozákok a tatárokat meg nem verték,[40] nem mert Zsigmond Erdéylből megindulni és Miksához csatlakozva, Eger fölszabadítására indulni.[41]

Kiegészítőleg a fentiekhez hozzá kell még fűznünk, hogy a vár átadását az őrség, látván, miszerint fölmentésre már nem igen számíthat, az azt megtenni nem akaró parancsnoktól kierőszakolta.[42]

[1] Corpus Juris Hung. I. 587.

[2] Katona id. m. XXVII. 255.

[3] Márki Sándor, A tizenötéves török háború történetéhez (Hadt. Közl. 1894. évf. 357.) Hurmuzaki id. m. III/II. 171. – Newe Zeittung und wahrhafte Beschribung, was massen des Fürsten Sigismundus… Kriegsvolck von Lippa den grossmechtigen Wascha von Demeschwar auffs Haupt geschlagen. (Augsburg. 1596.) Zeitung aus Vngern, elcher massen der Fürst auss Siebenbürgen den gewesenen Bassa zu Temisswar den 4. Febr. angegriffen. (Augsburg, 1596.). – Fünfferley Zeitungen, Wie Siebenburg. Freybeutter von Lippa den gewesenen Bassa von Temisswar 4. März… gesäbelt. 75 Wägen seiner Haab bekommen (Augsburg, 1596.). Ez utóbbi a rablók vezérét Deli Mártonnak nevezi.

[4] Báthory Zsigmond levele Teuffenbach Kristófhoz. Torda. 1596 április 27-ről az Országos Levéltárban.

[5] Szamosközy id. m. IV. 56. – Báthory Zsigmond 1596 június 26.-iki levele, Tört. Tár. 1887. évf. 573. – Bethlen Farkas id. m. IV. 8. – Decsi id. m. 252. – Szilágyi, Erdélyi Országgyűlési Eml. III. 361. – Hurmuzaki id. m. III/II. 194., 507.

[6] Bethlen Farkas id. m. IV/IX. 2. – Istvánffy id. m. XXX. 687. – Pray, Epist. Proc. III. 249. – Ortelius id. m. 202.

[7] Istvánffy id. m. XXX. 420. – Megiser, Annal. Carinthiae, 1674. – Schels id. m. VIII. 355.

[8] Dr. Komáromy id. m. 52. szerint június 1.-én, de ez tévedés, mert Miksa főherceg megbízatását az udvari tanácsnak 1596. évi június 30.-án kiadott rendelete közölte.

[9] Schels id. m. VIII. 355: „Der Kaiser hatte zu Ende May noch keinen Oberbefehlshaber für das Hauptheer bestimmt; denn sein Misstrauen gegen den Erzherzog Mathias, erregt und unterhalten durch Tycho Brahes trügerische Vorhersagungen aus den Gesternen hatte bereits einen hohen Grad erreicht.“

[10] Gömöry Gusztáv, Hatvan ostroma és bevétele 1596. című tanulmánya szerint (Hadt. Közl. 1894. évf. 97. old. a bécsi cs. és kir. udvari levéltár, Feldacten, 1596. Fasc. XIII. 1. nyomán az ez évi hadjáratra a következő jutalékokat ajánlották fel:

a) Lovasság:

Kerületi csapatok:
Felső-Ausztria	1000 lovas
Alsó-Ausztria	1000 lovas
Westphalia	500 lovas
Lotharingia	500 lovas
Frankonia	1000 lovas

Német nemesség:
Frankok	300 lovas
Svábok	300 lovas
Rajnai tartomány	300 lovas
Csehország	2000 lovas
Morvaország	1500 lovas
Szilézia	1500 lovas
Lausitz	300 lovas
Felső-Ausztria	1400 lovas
Alsó-Ausztria	300 lovas
Stájerország, Karinthia, Krajna	3000 lovas
Főhercegi testőrség	300 lovas
Wallonok	1200 lovas
Magyarország összesen	6000 lovas
A pápa	2000 lovas

összesen: 24.400 lovas

b) Gyalogság:

Svábok	4000 fő
Csehország	6000 fő
Morvaország	2500 fő
Szilézia	2000 fő
Lausitz	1000 fő
Alsó-Ausztria	1000 fő
Felső-Ausztria	1200 fő
Stájerország, Karinthia, Krajna	9000 fő
Magyarország	12.000 fő
A pápa	8000 fő

összesen: 46.700 fő

Az egész hadsereg létszáma tehát 71.000 főt tett volna ki; de ebből a stájer, karinthia-krajnai 12.000 fő és a pápa 10.000 embere, miután azokat csak ígérték, de soha el nem küldték, levonásba hozandó s így maradt 49.100 ember. (Bécsi cs. és kir. udvari könyvtár, Codex 8969. 690. old.) Hogy a hadsereg tanult orvosokkal elláttassék, bécsi egyetem rektora és tanácsa utasítást nyert, hogy július 10.-ével Berghofer Pál, Kober Tóbiás urakat tábori orvosokká, Polák Bertalan és Wurm Móricot sebészekké nevezze ki. Egyúttal Komáromban, Esztergomban és Érsekújvárott kórházakat állítottak fel.

[11] A dunai hajóhadak története, 191.

[12] Kurtze, wahrhafte und eigentliche historische Beschreibung gewisser neuwen Zeitungen vnd Geschichten. Köln. 1596.

[13] Koháry Péternek Ujváron 1596 június 25.-én kelt levele Zaj Péterhez a Nemzeti Múzeum irattárában.

[14] Schels id. m. VIII. 356.

[15] Dr. Komáromy András, A mezőkeresztesi csata 1596-ban. Hadt. Közl. 1892. évf. 55.

[16] Országos Levéltár, A szepesi kamara irományai. Benign. Resol. et Mand. 1596.

[17] Gömöry, Hatvan ostroma és bevétele, 1596. 102. old.

[18] Bécsi cs.és kir. hadi levéltár, Feldacten, 1596. Fasc. VIII. 17.

[19] Bécsi hadilevéltár, Codex 8969. – Ortelius id. m. 199. – Szentkláray id. m. 192.

[20] Bécsi cs. és kir. hadilevéltár, Feldacten, Fasc. VIII. 27.

[21] Bécsi cs. és kir. hadi levéltár, Kéziratgyüjtemény. Levelek Hatvanból 1596. szept. 8.-áról.

[22] Az „Ungarische Städte-Chronik“ (I. M. L. Nürnberg 1684.) szerint azonban 800 keresztény és 3000 török esett el.

[23] Krekwitz követ titkára. Báró Wratiszláv, Merkwürdige Gesandschaftsreise című feljegyzései szerint „a szolnoki vár alatt pihenő török táborba érkezett hírek szerint a vallonok Hatvannál inkább mint kutyák, sem mint keresztények bántak a törökökkel, ezeknek feleségeikkel és gyermekeikkel. Terhes asszonyoknak fölhasították a hasukat, szopós gyermekeket ketté vágtak és azután megnyúzták őket és beleiket kitépték és más irtózatos módon kínozták őket. a törökök állítása szerint azonban nem a vallonok, hanem a németek követték el e kegyetlenségeket s ezért bosszút esküdtek a törökök és megfogadták, hogy amint elfoglalnak egy várost, hasonló kínzásokkal fogják megtorolni a hitsorsosaikon elkövetett kegyetlenségeket és nem adnak kegyelmet egyetlen németnek sem, legyen férfi vagy nő, aggastyán vagy gyermek: de még a kutyáknak sem, ha német a gazdájuk.“ (Kropf id. m. 406.)

[24] Egykorú keresztény körökben a szultán seregét általában 200.000 főre becsülték; így többek között báró Wratislav, Krekwitz titkára a török hadsereg létszámát 181.000 főre, Barton angol nagykövet pedig 221.000-re teszi. (Kropf id. m. 404.); sőt Thurzó György 1596 szept. 21.-én azt írta feleségének, hogy a szultán 320.000 emberrel közeledik; a rémület által felcsigázott képzelet ugyanis folyton növelte az ellenség számát, sőt természetesen maguk a törökök is terjesztették a hazug híreket erejük rettenetes voltáról. (Istvánffy id. m. XXX. – Thurzó György levelei Kubinyi Miklósnál.) – Az egykorú feljegyzések nyomán Horváth Mihály id. m. IV. 444. azt írja, hogy: „Mohammed szultán Szegedre érkezett 150 ezernyi seregével s onnan Dsáfer pasát 30 ezernyi haddal Szolnokra előre küldötte.“ – Fessler–Klein id. m. IV. 34. szintén így állítja be a dolgot, mondván: „Sultan Mohammed und der Grossvezir, sei Schwager Ibrahim, sind mit mehr als 150.000 Mann in Szegedin angekommen… von wo Giaffar-Pascha mit 30.000 Mann voraus nach Szolnok geschickt wurde.“ – Ortelius id. m. 202. azt mondja, hogy a szultán több mint 150.000 emberrel jelent meg Eger előtt. – Már Szalay László id. m. IV. 433. máskép állítja be a dolgot, mondván, hogy „Maximilian Esztergomnál táborozott, midőn hírt vett, hogy Mohammed szeptember 21.-én 180.000 emberrel Eger alá érkezett.“ Ezzel áll összhangzásban Rónai Horváthnak id. m. II. 131. oldalán foglalt számereje és az én fenti adatom is. – Schels id. m. 356. ellenben azt mondja: „… als sich der Sultan Mohammed III. mit 200.000 Mann von Belgrad nach Ofen bewegte.“ – A közölt adatok tehát 150, 180 és 200 ezer között variálnak. Acsády nem közöl számszerű adatot a szultán seregének erejéről, hanem azt mondja: „Serege nagy volt ugyan, de leginkább hitvány népből állt; szörnyű rendetlenség uralkodott a táborban, mely a tevék és más teherhordó állatok töméntelen sokaságától mozdulni is alig tudott.“ (Július 20.-iki jelentés a tört. bizottság másolatai között.)

[25] Szilágyi–Acsády id. m. V. 517.

[26] A velencei követ június 6.-iki jelentése a tört. bizottság másolatai közt.

[27] Kropf Lajos, Egervára eleste és a keresztesi csata 1596-ban. Századok, 1895. évf., 400.

[28] Hammer-Purgstall id. m. II. 613. és Zinkeisen id. m. III. 602. egybehangzóan június 21.-ére teszik a szultán elindulását.

[29] Hammer-Purgstall id. m. II. 614: „In der Nähe von Slankamen ward Kriegsrat gehalten, ob Komorn's oder Erlau's Eroberung vorzuziehen, und wiewohl Cicala für die erste stimmte, die letzte, als die von den übrigen Wesiren als vorzüglicher erachtet beschlossen.“

[30] Hammer-Purgstall id. m. II. 614. török források nyomán.

[31] Fessler–Klein id. m. IV. 34: „Da man nicht wusste, was er Feind unternehmen werde, wurde im Kriegsrath beschlossen, um sich die Zufuhr auf der Donau zu sichern und zugleich die westlichen Landesstheile und Österreich zu decken.“ – Schels id. m. VIII. 356: „Weil man früher allgemein glaubte, der Sultan wolle einen Angriff auf Wien versuchen, ward diese Stadt mit grösster Anstrengung in Vertheidigungsstand gesetzt worden.“

[32] Ortelius id. m. 202.

[33] Ortelius id. m. 203. szintén 4500 főre teszi az egri vár őrségének létszámát.

[34] Dr. Komáromy id. m. 56.

[35] Barton nagykövet titkárának, Glover Tamásnak feljegyzései szerint Ibrahim és Hasszán keletről, Dsáfer és Mahomet északról és Anatolia és Karamania béglerbégjei nyugatról lövették a várat.

[36] Kropf id. m. 408.

[37] Ortelius id. m. 203. szerint ez szeptember 26.-án történt.

[38] Glover szerint a rés oly széles volt, mint akár két szekér.

[39] Cogonara Claudio mérnöktiszt szerint, akit Miksa főherceg az utolsó órában a vár megerősítésére és kijavítására küldött, a törökök az őrséget nemzetiségek szerint osztották fel. A magyarokat szabadon bocsátották, a vallonokat rabul visszatartották, a németeket pedig födözet alatt elküldötték és nem messze Egertől az őrizetükre kiküldött tatárok kardélre hányták őket.

[40] Tény és való, hogy a tatárok ez évben nem vettek részt a hadjáratban, miért is a szultán a tatár khánt megfosztotta méltóságától.

[41] Kropf id. m. 414.

[42] Ezt még Schels is koncedálja, id. m. VIII. 356. oldalán a következőket mondván: „Maximilian bewegte sich wegen den durch Regen verdorbenen Strassen, und vom Mangel an Proviant aufgehalten, mit solcher Langsamkeit, dass die Festung am 14. Oktober, durch einen Aufstand der Besatzung, in die Hände der Türken fiel.“ – A többi történetírók, Istvánffy id. m. XXX. 692., Illésházy följegyzései, 30., Tököly Sebestyén levele, Katonánál id. m. XXVII., 357., Syndromus, De expugnatione Hatwanensi, 273., stb. nyomán erre nézve a következőket mondják: Hammer-Purgstall id. m. II. 614: „Am siebenten Tage nach Beschiessung der Stadt zogen sich die Truppen aus der brennenden in die Burg zurück, Trotz Wilhelm von Trczka's mit seinem Blute besiegelter Beredsamkeit und Treue zwang der zügellosen Vallonen Meuterey die Hauptleuter zur Übergabe.“ – Zinkeisen id. m. III. 603: „Die Belagerung hatte kaum acht Tage gewährt, als sich die Befehlshaber der Festung, welche ihrer aufrührerischen Truppen, meisst Wallonen, nicht mehr Herr waren, gezwungen sahen, zu capitulieren.“ – Fessler–Klein id. m. IV. 35: „Die Besatzung hielt anfangs mutig Stand, und schlug selbst dann noch, als sie nach achttätiger Belagerung die Stadt räumen und sich in die obere Festung zurückziehen gemusst, zwei Stürme ab; aber die meisten waren Ausländer, die keine Neigung fühlten, für eine ihnen fremde Sache sich aufzuopfern, sie fesselten Nyáry und die andern Hauptleute und übergaben am 13. Oktober die Festung dem Feinde, der den Treulosen freien Abzug versparch, ihnen jedoch mit gleicher Treulosigkeit den Verrath bezahlte; sie wurden alle aus Rachte für die in Hatvan verübten Grausamkeiten zusammengehauen. Die von ihnen ausgelieferten Hauptleute blieben in Gefangenschaft, aus der die meisten bald nachher entkamen.“ – Horváth Mihály id. m. IV. 444: „Az őrség eleinte jókedvvel látszék harcolni, de miután egy hét mulva a várost elhagyni s a felső várba szorulni kényteleníttetett, bár ott két rohamot szerencsésen visszavert, a második után, mely október 10.-én történt, az ellenséggel szabad elvonulása iránt alkuba ereszkedett; Nyáry Pált s a többi főtiszteket, kik az árulást mindenképen meggátolni törekedtek, elfogták s okt. 13.-án a várral együtt az ellenségnek adták át.“ – Szalay László id. m. IV. 434: „… október 13.-án, midőn Maximilian még Füleknél állott, hadnagyai ellen fellázadt őrség Egert Mohammed kezébe juttatta.“ – Szilágyi–Acsády id. m. V. 518: „A várban Nyáry Pál parancsnoksága alatt 3400 főnyi, mindenféle nemzetiségű őrség volt, mely több rohamot vitézül visszavert. Eközben maga is súlyos veszteségeket szenvedett s létszáma felényire olvadt. Ekkor a török hat nyelven felhívást intézett az őrséghez, adja meg magát, mert ha még egy rohamot bevár, kardélre kerül. Az idegen zsoldosok elvesztették bátorságukat s át akarták adni a várat. De Nyáry és néhány más tiszt szembe szálltak velük, mire katonáik megrohanták, megkötözték őket, tíz embert pedig a török táborba küldtek, hogy az átadás feltételeit megállapítsák. A török azonban nem akart a küldötteknek hitelt adni, hanem azt kívánta, hogy a maga részéről szintén tíz ember mehessen be a várba, s ott meggyőződjék, csakugyan kész-e az őrség a vegyvert letenni. Kívánságuk teljesült s a tíz török a várba bocsáttatott. A fejetlen őrség azonban nem gondoskodott arról, hogy a várat legalább az egyezség megkötéséig kellően őrizze, hanem nyitva, felügyelet nélkül hagyta a kapukat. Ezt felhasználta az ellenség s kis csoportokban belopódzott a várba. Mikor elég számosan voltak benne, elfoglalták s az őrséget levágták. (Ezt Acsády nagyban és egészben Ortelius id. m. 204. nyomán adja így elő.) Egyedül azok kaptak kegyelmet, kik török hitre tértek. Valami 300 vallon, német és magyar ily módon mentette meg életét. Nyáry Pál, 3 cseh és 1 olasz tiszt, kiket az őrség megkötözött volt, ily állapotban estek török fogságba.“ – Baranyai Decsi János. Magyar históriája 1592–1598. (Monum. Hung. Hist. Irók XVII. köt.) adatai szerint ez alkalommal a keresztények közül 250-en lettek apostatákká (hitehagyottakká). – Jansonius, De expugnatione Agriae et proelio ad Kerestam cum Christianis gesto, Reusnernél id. m. 273. szerint szintén 250-en, köztük sok olasz, lettek mameluk-okká. Végül Rónai Horváth id. m. II. 131., ezeket írja Eger 1595. évi ostromáról: „Eger városát most nem Dobó és nem magyar védte. A török sereg szeptember 21.-én jelent meg Eger alatt s október 13.-án már a félhold ragyogott ormain. A várat, melyet Dobó és Mekcsey egy hasonló erejű török sereg ellen hat hétig dicsőségesen védelmeztek és az ellenséget végül szégyennel való elvonulásra kényszerítették, a majd háromszor oly erős, de szedett-vedett idegen, a magyar dicsőségért nem lelkesedő őrség három hétig sem tudta megvédelmezni. A gyáva őrség Nyáry Pált és a többi főtiszteket elfogta és a várat a töröknek átadta. De gyávaságáért keserűen bűnhődött, mert a török a németeket és vallonokat a Hatvanban a törökökön elkövetett kegyetlenségek megtorlásakép, fölkoncolta, a magyarokat és az elfogott tiszteket pedig rabságba hurcolta. Nyáry Pál a janicsár aga őrizetére bizatván, a mezőkeresztesi csata alatt fogságából megszökött.“