| « g) Események a horvát–szlavon határ mentén. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |
Bocskayék még Prágában tanácskoztak, amikor Zsigmond fejedelem és szövetségesei, Áron moldvai és Mihály havasalföldi vajdák már nyíltan megkezdték az ellenségeskedéseket a törökkel. Ennek első megnyilatkozása abban nyert kifejezést, hogy az 1594. évi sikeres hadjárat után Győr alól hazatérő tatárokat előbb maga a fejedelem támadta és verte meg, majd az oláh határon Mihály vajda. Utóbbi ezután, nemkülönben Áron moldvai vajda is, a területükön tartózkodó törököket lemészárolták s ezzel a portával szemben a nyílt támadás terére léptek. Vérengzőbbnek ezúttal Mihály vajda mutatkozott, aki egyedül Bukarestben 4000 törököt mészároltatott le. Egyébként Zsigmond is kitett magáért, ha nem is gyilkolt le halomszámra ártatlanokat, de Illésházy feljegyzései szerint[1] „az egész télen felette sok kárt tőn a török császárnak; valahova indul vala, csak kevesed magával is, győzedelmet vett a pogányon.“
Szinán pasa hamar felismerte az új szövetkezés nagy jelentőségét s felette fontosnak tartotta, hogy mindhárom tartományban mielőbb visszaállítsa a szultán uralmát. Ezért a telet magyar földön töltötte s a tatárok nagy részét is visszatartotta, hogy már kora tavasszal hozzáfoghasson kitűzött feladata megoldásához.
Áron moldvai vajdát főkép az bírta rá a Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemmel, Mihály havasalföldi vajdával s közvetve a Rudolffal való szövetkezésre,[2] hogy a törökök helyette Bogdánt akarták a vajdai székbe emelni. Ezért Áron mindjárt a szövetség megkötése után igénybe vette Zsigmond segítségét, egyrészt a kozákok ellen, akik ismételten betörtek tartományába, másrészt Musztafa pasa ellen, aki Szinán pasa megbízásából Bogdánt a vajdai székbe ültetendő, néhány ezer főnyi haddal indult meg ellene.
A felszólításra Zsigmond rögtön küldött néhány ezer főnyi csapatot szövetségese segítségére Király Albert vezetése alatt, aki a kozákokkal hamarosan és oly ügyesen intézte el a dolgot, hogy azok kevéssel utóbb maguk is követséget küldöttek Gyulafehérvárra és szintén szövetségre léptek Báthory Zsigmonddal. Ezután Király Albert és Áron vajda, Mihály havasalföldi vajda által támogatva, a Gyurgyevon át előnyomulni akaró Musztafa pasát az említett helynél ép a befagyott Dunán való átkelés közben támadták meg s azt megvervén, majdnem egész hadát megsemmisítették.[3] Erre Mihály vajda Gyurgyevoban is ugyanoly vérlázító kegyetlenséggel ölette le a törököket, mint előbb Bukarestben.
A tél folyamán újabb veszély fenyegette Áron a Szinán pasa parancsára tartományába betört nagyszámú tartárok részéről. De Király és a szövetséges vajdák, most már a kozákok által is segítve, ezeket is megverték és kiűzték Moldvából.
Ez ismételt sikerek által felbátorítva, most már a szövetségesek mentek át támadásba s előbb a Nikápoly közelében fekvő Flok várost fölégetvén, 1595 újév napján Ibrailt (Brailát) vették be, majd hat nappal később Szilisztria környékét pusztítgatták, sőt magát a várost is felperzselték, hanem aztán az ellenük küldött Achmed pasától az említett város közelében vereséget szenvedtek.[4]
Közben bekövetkezett Konstantinápolyban a trónváltozás[5] s ezzel kapcsolatban megjött a híre annak is, hogy Ferhád pasa, az új nagyvezír óriási hadsereg élén mindenekelőtt a havasalföldi és moldvai vajda megfékezésére szándékozik elindulni. Ezen Áron vajda annyira megijedt, hogy a szövetségből kilépni és a veszedelmet a töröknek bemutatandó gyors hódolattal megelőzni szándékozott. Ezt azonban Rázván István, a bojárok egyike sietve hírül vitte Zsigmondnak, aki Kornis Gáspárt és Daczó Ferencet megfelelő haddal azonnal Moldvába küldvén, Áront Jászvásárban elfogatja s május 19.-én Alvincen elzáratja, a vajdaságot pedig oly feltétel alatt, hogy felsőségét elismerve, neki mind maga, mind bojárjai hűséget esküsznek, Rázvánnak adományozta.
A havasalföldi vajdának az elkövetett vérengzések után még csak kilátása sem volt arra, hogy a török neki megbocsásson s így a mult évben Zsigmonddal kötött szerződést hathatós segélyezés biztosítása érdekében még bensőségesebbé óhajtván tenni, megbízottai 1595 május 20.-án Gyulafehérvárott a következőkben egyeztek meg Zsigmonddal: Mihály vajda s vele az egész Havasalföld aláveti magát Zsigmond fejedelemnek, őt hűbérurának, királyának ismeri el s bojárjaival együtt hűséget esküszik neki. Zsigmond a vajdának, mint a maga helytartójának zászlót és buzogányt küld annak jeléül, hogy őt vajdaságában megerősíti. A vajda mellett a közügyeket 12 tanácsos fogja igazgatni, kik csak a fejedelem megerősítésével foglalhatják el s annak akaratából veszthetik is el hivatalaikat. Valahányszor a fejedelem Erdélyben országgyűlést tart, arra Havasalföld is küld követeket s a fejedelem ezekkel egyetértve fogja kivetni a körülmények szerint szükséges adót, melynek behajtásáról és hovafordításáról a vajda és 12 tanácsosa számolni köteles a fejedelemnek. A vajda fizetését a 12 bojár tanácsa alapján a fejedelem állapítja meg. A vajda és az ország a fejedelmet „őfelségének, legkegyelmesebb urának“, – ez pedig a vajdát „kedves hívének“ címzendi. Ehhez képest a vajda alattvalóihoz intézendő leveleiben sem magát „Isten kegyelméből“ való vajdának, sem a városokat a maga városainak nem nevezheti… A fejedelem viszont kötelezi magát, hogy őket s különösen egyházukat is, jogaikban, nemzeti szokásaikban megtartja s őket a törökök s más ellenség ellen is minden hadi erejével, pénzzel, ágyúval s egyéb hadieszközökkel segítendi.“
Tíz nap mulva, június 1.-én Rázván István, az új moldvai vajda megbízottai is megjelentek Gyulafehérvárott, ahol Zsigmond velük is hasonló tartamú szerződést kötött.[6]
Két új szövetségesével a dolgot ekként elintézvén, Zsigmond fejedelem most már június elején Rudolfot is több levélben sürgette, miszerint az igért segélyt minél előbb küldje el. E levelekben kifejti a fejedelem, hogy a török őt nagy igéretek árán el akarja vonni új szövetségeseitől, de ő természetesen szavának ura marad; azt is hangsúlyozza Zsigmond, hogy a török mostanában minden erejét a moldvai és havasalföldi vajdák megbüntetésére szándékozik felhasználni; miután tehát a Fel-Duna mentén nincs mitől tartani, az aldunai tartományokat ellenben végveszély fenyegeti, kéri tehát a császárt, ne hagyja cserben új szövetségeseit; ő maga hamarosan Bodon vidékére megy hadaival, ahol, épúgy mint Nikápolynál, a törökök hidat vernek.[7]
Erdély elhagyása előtt Zsigmond intézkedéseket tett annak kellő biztosítására. Igy mindenek előtt a temesi tartományba, ahol a törökök 1594 őszén a rácokon és a segítségükre küldött Geszty Ferencen [8] erőt vettek. Borbély Györgyöt, az Erdélyhez tartozó magyar részek főkapitányát, akit május 27.-én karánsebesi bánná is kinevezett, néhány ezer fölkelt nemessel és 1500 lovassal küldte, egy másik seregcsoportot pedig Horváth Mihály és Békés István parancsnoksága alatt a tatárok által újból háborgatott Moldvába irányított. Mindkét helyen kedvezett a szerencse a szövetségeseknek. Rázván vajda, a küldött segítséggel csakhamar döntőleg megverte a tartományába betört ellenséget, akit, érzékeny veszteséget okozván neki, hamarosan kiűzött onnan és a temesi tartományban is igen kedvezően folytak a dolgok. Itt Achmed temesvári pasa augusztus 1.-én még mielőtt Borbély odaérkezett volna, a gyulai, csanádi, lippai és jenői őrséggel Dobrát (Jófőt) és a körülötte lévő 7 falut pusztította el.
Közben beérkezett Borbély hada s egy éjjel először is a népes Tótváradot támadta meg; magát a várost fölégette, a külön kis hegyen álló várba pedig létrákon feljutván, 200 főnyi őrségét levágta, s a fontos helyet elfoglalta. Hat török a falakról leugorva, kísérelte meg a Maroson át való menekvést, a magyarok azonban őket is elfogták.[9]
Tótvárad alól Borbély Facsád (Facset) alá vonult, de annak 300 főnyi török őrsége annyira megijedt, hogy augusztus 12.-én feladta a várat, melyet Borbély Barabás Péter őrizetére bízott. „Másnap hajnalban Lugosy János lovasai hírül hozták, hogy a temesvári pasa 8000 embere a jenői és lippai bégekkel közeledik. Borbély elfogadta a csatát a nagyobbszámú törökökkel, kis erős, de sikertelen ágyútűzzel támadtak, míg a magyarok ágyúi sok kárt okoztak bennük. A szászok mindamellett már futni készültek, ami annál végzetesebb lett volna, mert ugyanakkor a várban őrzött törökök is széttörték bilincseiket s ami kezök ügyébe akadt, avval támadtak a magyarokra. Barabás Péter azonban fellármázta az őrséget, egy szálig levágatta a lázadókat, azután a bástyára ugrott s onnan harsány hangon bátorította a mezőn küzdő magyarokat. Neki is bátorodtak Borbélyék, bár közülük is elesett valami kétszáz, a törökök közül azonban csak néhányat hagytak meg hírmondónak. A sebesült Achmed pasát a közel levő erdőbe magukkal vitték ugyan a törökök, Dsáfer jenői bég azonban többed magával fogságba esett. Mehmed lippai bég szintén a foglyok közt volt, aki sírva fakadt, mikor annyi előkelő török fejét látta a porban heverni. „Vitézek – szólt a magyarokhoz – Nándorfehérvárig most már minden a tiétek“[10]
A facseti vereség hírére Eperjes és Solymos őrsége egyszerűen elfutott,[11] Borbély pedig Lippa ellen fordult s annak őrségét nyomban felszólította a vár feladására „A törökök azonban méltatlannak tartották kívánságát s arra emlékeztették, hogy ezelőtt 44 esztendővel két hatalmas ország hadserege is alig tudta bevenni Lippát, melyet vára és kőfala most is jól megvéd. A magyarok a szomszédos hegyről azonnal lövetni kezdték a falakat, melyeknek erősítésére a törökök 300 parasztot hajtottak be. Megígérték nekik, hogy nemcsak zsoldot kapnak, hanem az adótól is örökösen fölmentik őket; a parasztok azonban az első alkalmas éjszakán kiszöktek, átállottak a magyarokhoz s figyelmeztették a kapitányokat, hol leggyöngébbek a falak. Ezen annyira megijedtek a törökök, hogy már csak a renegát Márkházy Pál buzdítására tettek le a megadásról. A magyarok mindent előkészítettek a város felgyújtására s egy hajnalban nagy erővel rohantak a várra. Erre a törökök kijelentették, hogy alkudozni kívánnak az átadásról“.[12] Augusztus 18.-án az alkudozások eredményre vezettek s másnap megtörtént a kivonulás. Lippát, melyet 44 év előtt 100.000 török is alig tudott bevenni, most egy maroknyi had ejtette hatalmába a benne levő sok hadi- és élelmiszerrel együtt.[13]
Szeptember 16.-án Jenőt vették ostrom alá, de itt a dolog már sokkal nehezebben ment. Végre hosszas próbálkozás és lövetés után, amelynek részletei azonban kevésbé érdekesek, október 15.-én az ostromlók délután 3 óra tájban általános rohamot intéztek, amely azonban sikerre nem vezetett. Végre október 21.-én az őrség mégis beleegyezett az átadásba s így másnap Jenő is a magyarok kezére került. Ezek után már Arad, Világos és még több kisebb vár is megadta magát, úgy hogy összesen 13 erődített hely szabadult meg Borbélyék céltudatos és erélyes fellépése folytán a török iga alól.[14]
Mialatt mindezek a temesi bánságban történtek, a havasalföldi főhadiszínhelyen döntő fontosságú események játszódtak le.
Zsigmond fejedelmet a nejével kapcsolatos események[15] augusztus elejéig még Erdélyben marasztalták, akkor azonban ő is sietve megtett minden előkészületet arra nézve, hogy még jókor beérkezzék az Alduna mentére, ahol közben a hadműveletek már javában folytak. A Szinán pasa helyett nagyvezírré kinevezett Ferhád pasa ugyanis a rábízott feladatot, elsősorban Oláhország megfenyítését[16] elvégzendő, 1595 április vége felé az erre kijelölt csapatok élén elindult Konstantinápolyból és július 8.-án Ruscsuk elé érve, azonnal hozzáfogott a hídveréshez. E munkálatok közben vette Ferhád pasa a hírt, hogy közben Konstantinápolyban ismét Szinán pasa pártja kerekedett felül s hogy ennek folytán a Havasalföld ellen indítandó sereg fővezérlete is a helyette fővezérré kinevezett Szinánra ruháztatott. Ennek folytán Ferhád nyomban visszautazott Konstantinápolyba, ahol azonban fogságba vettetvén, Szinán kreatúrái hamarosan eltették láb wlól. Most aztán Szinán pasa sietett Gyurgyevora, ahol a híd elkészülvén, a sereg azon augusztus 23.-án át is kelt.[17] Szinán ezúttal csapatjainak még erősebb fanatizálása céljából még a damaszkuszi szent zászlót is magával vitte, ami eddig még sohasem történt meg.
Mihály havasalföldi vajdának a 2500 emberrel hozzácsatlakozott Király Alberttel együtt állítólag összesen alig volt több 16.000 emberénél. Ily aránytalanul csekély haderővel a 100.000 fővel előnyomuló török sereggel a Duna mentén nyílt csatában összeütközni nem mervén, miután családját és kincseinek egy részét Erdélybe küldte, a Gyurgyevo és Bukarest között körülbelül félúton fekvő Kalugeran mellett, mocsaras, erdős, hegyes helyen, ahol hajdan a Negrovoda nevű vár állott, jól előkészített állásban foglalt helyet s ott várta be a Bukarest felé előnyomuló törökök támadását. A reggeltől estig tartó kemény harcban a szerencse eleinte a törököknek kedvezett, mert még 12 ágyút is sikerült nekik az ellenségtől elfoglalniok, hanem aztán egy kellő pillanatban végrehajtott ellentámadás a törökök nagy részét a közeleső mocsarakba szorította, amelyekben a török alvezérek három legkiválóbbika, Hajder, Husszein és Musztafa pasa életét vesztette és a már-már szintén a mocsárba elmerült Szinánt is csak nagy nehezen tudták a megfulladástól megmenteni és biztos helyre hátraszállítani. De azért a török hadsereg nagy része még érintetlen volt, mely másnap a támadást bizonyára megkísérelte volna. Ennek bevárását Mihály vajda nem merte megkockáztatni s így még az éj folyamán állását titkon odahagyván, Bukaresten át Tirgovistre s onnan az erdélyi határ felé, a havasok közé húzódott vissza, hogy Király Alberttel együtt ott várja Zsigmond segítségét, melyet újabban is nyomatékosan kértek.
Szinán pasa seregét előbb Bukarestig, majd Tirgovist környékére vezette előre s nyomban hozzálátott mindkét városnak facölöpzettel és tornyokkal való megerődítéséhez, amivel az összes erők megfeszítésével 12 nap alatt legalább nagyjából elkészültek. Bukarestbe védőrségül Szaturdsi Mohammed oláhországi helytartó parancsnoksága alatt 1000 janicsár és ugyanannyi zsoldos, Tirgovistbe pedig Ali trapezunti pasa és Kotsi bég parancsnoksága alatt 3500 ember rendeltetett ki, míg a sereg többi része a két város környékén laktáborokba vonult.
Zsigmond fejedelem a még meg sem kezdett mézeshetekből gyorsan kiábrándulván, minél nagyobb sereg gyűjtését határozta el, hogy azzal Mihály vajda segítségére siessen. Nem várva tovább Rudolfnak eddig hasztalan sürgetett segítőcsapataira, a székelyeket Mindszenti Benedek, Bogáthy Boldizsár és Kornis Farkas által, hajdani szabadságaik visszaadásának igérése mellett fegyverre szólította, feltételül kötvén ki, hogy minél számosabban és minél gyorsabban a feketehalmi táborban gyülekezzenek, ahova augusztus 27.-én ő maga is elindult Gyulafehérvárról Bocskay István, Kornis Gábor, Csáky István és több más úr társaságában a gyorsan összeszedett hadakkal. Feketehalomra érve, Zsigmond ott már 15.000 székelyt talált, mire ő is beváltotta szavát s azonnal kiadta rendeletét, amellyel a székely népnek összes régi szabadságait visszaadta. Ez a székelyek körében oly nagy örömet váltott ki, hogy néhány nap alatt még további 5000 székely vonult be a feketehalmi táborba. Itt várta be Zsigmond ama 1500 németet is, akiket Miksa főherceg szeptember 6.-án végre útnak indított rakamazi táborából[18] s itt vette a hírt a Borbély György által a temesi bánságban addig elért remek sikerekről.[19] Ezek után Zsigmond megkezdte előnyomulását a Törcsvári szoros felé, ahol a szászok újabb 4000, Rázván vajda pedig 3000 fegyveressel szaporították táborát, mely – miután Mihály vajda és Király Albert 8000 emberrel szintén hozzácsatlakozott – összesen mintegy 60.000 embert számlált, mely felében gyalogosokból, felében lovasokból állt, 75 ágyúval.
Október elején ez a sereg oláh földön, a Jalomita völgyében állott, ahol azt Szinán pasa egy jó kilátást nyújtó pontról szemügyre vette s úgy látszik annak sokasága annyira imponált a török hadvezérnek, hogy nem találta tanácsosnak a vele való összeütközést, miért is táborát felszedvén, a maga csapatjaival Bukarest mellé vonult vissza, Tirgovisten csupán a fentebb említett védőrséget hagyván.
Zsigmond a Bocskay István főparancsnoksága alatt álló seregével október 5.-én Tirgovist előtt megjelenvén, azt nyomban megtámadta. Ali pasa elég szívósan ellenállt ugyan, de azért a székelyek és oláhok vetélkedő vitézséggel 3 nap alatt bevették a megerődített várat. Ali pasa bég társával és az őrség nagy részével folyul esett és leöletett.[20] Az ejtett zsákmány legbecsesebb része 44 kisebb és két 56 fontos ágyú volt.
Tirgovist elestének hírére Szinán a megerődített Bukarestet felgyújtván, seregével gyorsan s így elég rendetlenül Gyurgyevora vonult vissza, hogy ott a Dunán átkeljen. Zsigmond fejedelem és Mihály vajda erről tudomást szerezve, nyomban, részben rövidebb utakon utána iramodnak és sikerül is nekik még elég jókor Gyurgyevo előtt megjelenni, hogy ott Szinán vonatának legnagyobb részét, – sok ágyút és egyéb hadiszert – hatalmukba kerítsék s az annak őrizetére visszahagyott csapatokat, nemkülönben a rablókalandjaikról több ezer fogollyal és dús zsákmánnyal csak ezután visszatérő, úgynevezett száguldó és gyujtogató (Renner und Brenner) csapatokat részben levágják, részben a Dunába ugrasszák, miután közben a Dunahidat is szétlőniök sikerült. „Török írók állítása szerint e napon veszett el a dulárok magköve, úgy, hogy ezóta sohasem birtak többé a régi számra vergődni.“ A balparton szorult és kézre került törökökből a győztes magyarok és oláhok dühe egyet sem hagyott életben.[21] Szinán pasa is csak titkon, lopva tudott a Dunán átkelni.[22]
Ezek után Zsigmond fejedelem, illetve Bocskay István és Mihály vajda a gyurgyevoi vár ostromához fogtak, mely a benne levő őrség kétségbeesett ellenállása dacára harmadnapon szintén a győzők kezébe esett.
A fennhéjázó Szinán megalázva tért vissza Konstantinápolyba, ahol a következő év tavaszán hirtelen halál vetett véget életének.
Zsigmond győzelmes seregét november elején hazavezette s útközben Rázván moldvai vajdát egy erős dandár kíséretében eresztette útnak hazafelé, mert a lengyelek az ő távollétében Mogila Jeremiást iktatták be a vajdaságba. Otthon a két vajda egymás ellen csatára kelt, melynek folyamán a vesztes Rázván elfogatván, karóba húzatott. Zsigmond az új vajdát, miután az a következő év tavaszán szintén engedelmességet igért neki, tette miatt nem háborgatta és nem vonta felelősségre.[23] Ellenben hozzájárult és megengedte, hogy a december 13.-án Gyulafehérvárott tartott országgyűlés a székelyeknek régi szabadságaik visszaállítására vonatkozólag a hadjárat előtt adott kiváltságlevelét, mint kicsikartat érvénytelennek nyilvánítsa.
[1] Illésházy évkönyve.
[2] Lásd a 143. oldalon.
[3] Spontoni, Hist della Transilv. 27. old. a törökök itteni veszteségét 15.000 főre teszi.
[4] Bethen Farkas id. m. VIII. 585. – Barovius, Kovachichnál id. m. 376. – Sárospataki Krónika, Tört. Tár. IV. 55. – Engel, Geschichte der Wallachey. 229. – Hammer-Purgstall id. m. II. 587. 601.
[5] Lásd a 146. oldalon.
[6] Bethlen Farkas id. m. VIII. 587. – Istvánffy id. m. XXIX. 668.
[7] Pray, Epist. Proc. III. 243. – Brüsseli Okmt. III. 78.
[8] Lásd a 142. oldalon.
[9] Szőllősi István históriás éneke (Kolozsvár, Erdélyi múzeum. 1634., 4. r. 9. levél.) nyomán dr. Márki Sándor, A tizenötéves török háború történetéhez. Hadt. Közl. 1894. évf. 350.
[10] Dr. Márki Sándor u. o.
[11] História, melyben az felséges Báthory Zsigmondnak erdélyi fejedelemnek 1595. esztendőben viselt hadai irattatának meg. Kolozsvár, 1596. 5–61.
[12] Dr. Márki u. o.
[13] Sepsi Laczkó Máté Krónikája, Mikó, Erdélyi tört. adatok, III. 28–9.
[14] Dr. Márki u. o.
[15] Lásd a 143. oldalon.
[16] Lásd a 146. oldalon.
[17] Hammer-Purgstall id. m. II. 603.
[18] Lásd a 171. oldalon.
[19] Lásd a 175. oldalon.
[20] Hammer-Purgstall id. m. II. 604: „Alipascha und Kodschibeg wurden geffangen, gespiesst und am Pfahle langsam gebraten, das Schloss niedergebrannt.“
[21] Hammer-Purgstall id. m. II. 605. „Am nächsten Morgen schwellte sich an der Brücke die Menge des Geschützes, des Trosses der Streifer. Michael (Zsigmond fejedelemről az író az egész leírás során meg sem emlékszik) im Rücken schoss mit Kanonen die Brücke entzwei und schmetterte die Streifer in ganzen Scharen nieder. Geschütze und Gepäcke wurden in die Donau gestürzt, um nicht in des Feindes Hände zu fallen: die Walachen metzelten grälich unter den abgeschnittenen Truppen; die Donau strömte blutig, kein Mann, der auf dem linken Ufer zurück gebliebenen Renner und Brenner entkam; an diesem Tage wurde die Wurzel der Renner und Brenner vernichtet, die sofort nie mehr sich von dieser gräulichen Niederlage erholten.“
[22] Zinkeisen id. m. II. 599. „Sinan Pascha selbst rettete sich nur mit Not zur Nachtzeit über den Fluss.“
[23] Istvánffy id. m. XXIX. 669. – Bethlen Farkas id. m. VIII. 600. IX. 6. – Illésházy id. m. 25. – Pray, Epist. Proc. III. 243. – Sárospataki Krónika, Tört. Tár. IV. 55. – A török író Hammer-Purgstallnál id. m. II. 603. – Joannes Jacobinus, Schwandtnernél, I. 745. – Walther Boldizsár, Descriptio rerum a Walachiae Palatino Michaele gestarum, Reusnernél id. m. 227. – Engel, Geschichte der Walachey, 237.
| « g) Események a horvát–szlavon határ mentén. | KEZDŐLAP | Megjegyzések. Elmélkedések. » |