A Viziváros elfoglalása óta az ostromlók összes tűzérsége az aránylag nem nagy kiterjedésű várra összpontosíthatta tüzét. Különösen nagy hatása volt az augusztus 26.-án Bécsből hajón leérkezett „Die Singerin“-nek nevezett nagy faltörő ágyúnak, mely Párkánynál állásba menve, másfél mázsás vasgolyókat még 2000 lépésnyi távolságra is tudott hajítani.

Augusztus 29.-én Mátyás főherceg, Pálffy, De Medicis, Aldobrandini alvezérek és Ungnad haditanácsos kíséretében megszemlélte Párkányt, valamint magát a várat is, mely alkalommal kitűnt, hogy annak falain és tornyain mindenütt rések vannak s így augusztus 30.-ikára általános roham végrehajtása határoztatott el. Ez azonban részint az éjfél óta permetező s a várhegy talaját sikamlóssá tevő eső, részint pedig a parancsadás körül elkövetett hibák miatt nem sikerült.

A roham megszüntetése után a tűzérség ismét teljes erővel vette fel a tüzet a vár ellen, majd augusztus 31.-én a főherceg a Vörösvárnál fogságba esett törökök legelőkelőbbikét azzal a meghagyással küldte a várba, hogy ennek helyőrségével megértesse, miszerint a budai pasától felmentésre nem számíthat. „Szerencsénkre – írja Kápolnai[1] – a hős Ali bég már a sírban feküdt, utódának (Lala Mohammed bégnek) szíve pedig megesett a várban összezsúfolt sok asszony, gyermek és sebesült nyomorán, miért is az az alkudozásra hajlandónak nyilatkozott.“

Szeptember 1.-én fegyverszünet volt, 2.-án pedig a főherceg, Pálffy, Nádasdy és Ungnad haditanácsos a Vizivárosba mentek, ahol már várta őket Lala Mohammed és a mufti. A megindult alkudozásoknál a törökök összes ágyúikkal, fegyvereikkel és minden vagyonukkal való szabad elvonulás engedélyezését kívánták, amit azonban a főherceg kereken megtagadott és feltétlen megadást követelt. Hosszas alkudozás után végre a főherceg, környezete által rábeszélve, beleegyezett a törökök által is elfogadott következő pontozatokba: A török őrség és a vár mindazon lakói, akik a helyőrséggel el akarnak vonulni, szeptember 3.-án reggel kivonulhatnak; mindenki magával viheti azt, amit a hátán cipelni képes. Az ágyúk, a lovak, a lőszer és az élelmiszerek abban az állapotban adatnak át, amelyben a szerződés megkötésekor vannak. A török helyőrségnek megengedték, hogy saját pénzükön a keresztény tábornál horgonyzó polgári szállító hajókból annyit béreljenek, amennyi a törökök elszállítására szükséges; e hajók azonban csakis Visegrádig használhatók és onnan rögtön visszakísérendők, hogy azok legfeljebb 5 nap múlva ismét Esztergomnál legyenek; amíg e hajók visszaérkeznek, 40 török tiszt túszul marad a keresztény táborban.[2]

Szeptember 3.-án a várat a törökök átadták és délig az teljesen a keresztények birotkában volt. A várban 823 harcképes férfi, 611 sebesült, 600 asszony, 211 öt éven aluli gyermek, összesen tehát 2245 lélek volt, kik mindannyian szabadon és bántatlanul távoztak és 30 királyi hajón útnak is indultak. A vár átadásával egyidejűleg 152 keresztény fogoly is szabadon bocsáttatott, kik az ostrom alatt estek fogságba és életben maradásukat elsősorban a meghalt várparancsnok, Kara Ali bég nagylelkűségének köszönhették.

Az ostrom alatt a törökök összesen 3500 halottat – katonákat és polgárokat – vesztettek; ezenkívül még 60 német és 92 magyar is elpusztult.

Az átadáskor a várban még mintegy 5 napra való élelmiszer és a legutóbbi esőzések folytán a ciszternában elegendő víz is volt, de lőszer már annyi sem állt rendelkezésre, amennyi egyetlen egy roham visszautasítására elegendő lett volna.

„Igy jutott Esztergom – írja Gömöry[3] – 52 év után ismét a császár mint magyar király kezébe és a kereszt jelvénye 10 éven át ismét fenn ragyogott ormain.“ Helyőrségül 10 zsoldos zászlóalj jelöltetett ki. Ezek a közeleső falvakból kirendelt 600 paraszt segítségével mindenekelőtt az összelőtt és összeomlott falak törmelékeinek elhordásához fogtak, majd mindenfelé a rend és tisztaság helyreállításához kellett hozzálátni.

Megjegyzendő még, hogy a törökök a város régiségeit, sőt még a szentképeket is megkímélték, míg ellenben a német zsoldosok azokat megcsonkították és magát a várat, melyet a törökök éveken át tisztán tartottak, egészen bemocskolták.[4]

Esztergom megvétele után Mátyás főherceg a császári sereggel Visegrád alá ment, melyet Piri aga 300 törökkel védelmezett. De alig hogy a közeli magaslatokra felvonultatott tűzérség a vár falai ellen működni kezdett, annak őrsége meghódolt és a várat átadta.[5] Visegrád elvesztésének hírére a törökök Vácot is elhagyták és fölgyújtották, mire Pálffy megfelelő erővel csolnakokon gyorsan odaevezvén, a tüzet eloltotta, s aztán a városban Orosy András parancsnoksága alatt megfelelő őrséget hagyott vissza. De ez ott nem soká tarthatta magát, mert a törökök, mihelyt első rémületükből fölocsúdtak, ismét visszafoglalták a kiválóan fontos várost.

Esztergom és Visegrád megvétele után a magyar vezérek kérve-kérték Mátyás főherceget, hogy Buda ellen menetelve, azt is igyekezzék hatalmába keríteni. „De Mátyás főherceg vezérletével – írja Rónai Horváth[6] – visszatért a német tanácsosok befolyása, kiknek az erő sohasem volt elég és akik minden vállalatban a hadsereg kockáztatását látták. Pedig Mohammed szerdár (főparancsnok) gyámoltalanul remegett,[7] Vörösvárt, Zsámbékot és több más kisebb erődöt kiüríttetett és fölgyújtatott, a török lakosság vagyonosabb része nejeit, gyermekeit és kincseit Nándorfehérvárra és Szendrőre küldé.“

Igaz, hogy most már a keresztény sereg állapota sem volt valami bizalmat gerjesztő. Mansfeld halálával kiveszett a fegyelem a csapatokból, a magasabb rangú parancsnokok pedig egyre cívódtak egymással. Végre Mátyás főherceg a magyar alvezérek unszolásának engedve, Esztergomból ajánlatot tett öccsének, Miksa főhercegnek, a felsőmagyarországi sereg fővezérének, hogy egyesült erővel Buda vagy Pest megvívására induljanak. Azonban Miksa, azt adván okul, hogy addig, amíg a folyamatban lévő havasalföldi hadjárat sorsa, melyből alább bővebben szólunk majd, el nem dől, ő addig Felső-Magyarországból el nem távozhat, – kosarat adott bátyjának.

Egyébként Miksa eddig szintén nem töltötte egészen tétlenül idejét; tokaji táborából csapatai Hatvanig portyáztak, Szolnok külvárosát felgyújtották, Gyula vidékén pedig 36 falut perzseltek fel s tömérdek zsákmánnyal tértek vissza Tokaj környékére. Tokaj–rakamazi táborában szeptember elején, amikor bátyjától a fenti felszólítást megkapta, 4500 magyar, mintegy 2000 német és 1000 kozák volt összpontosítva, 1500 németet pedig Erdélybe küldött volt Zsigmond fejedelem támogatására.

Utóbb azonban Miksa mégis meggondolta magát s ha nem is bátyjával egyesülten, hanem saját szakállára egyedül ment neki törökök által megszállva tartott területeknek. Csegénél hidat veretett a Tiszán s október 17.-én átkelvén rajta, Török Szent Miklós ellen nyomult előre, melyet őrsége felgyújtott és odahagyott. Innen csapatjai Szarvas, Békés és Erdőhegy erődített helyek megvételére indultak s azokat hatalmukba kerítvén, feldúlták. Ezek után a főherceg Szolnok ostromához fogott, de azt a rossz időjárás s a pénz és eleség hiánya miatt november elején abba is hagyta. Visszavonuló csapatjait a törökök erélyesen üldözték s azok utóvédét utolérvén, azt a sebesültekkel együtt felkoncolták. Ezek után a Mátyáséhoz hasonlóan, ez a sereg is téli szállásokba vonult.[8] Amaz ekkor már nagyban űzte erőszakoskodásait főleg Esztergom környékén, melynek népe csakhamar áldozata lett a vallon, német, cseh zsoldosok féktelen garázdálkodásának, kik oly módon bántak a szegény, amúgy is kifosztott magyar lakossággal, hogy az elátkozta a sikert, melyet a császári sereg utóbb ott kivívott.[9]

[1] Id. m. 1006.

[2] Szentkláray id. m. 190.

[3] Id. m.. 670.

[4] Ephemerides etc., Bécsi cs. és kir. hadi levéltár 758–19. – Az említetteken kívül az ostrom lefolyására nézve érdekes adatokat tartalmaznak még: Beschreibung und gründlicher Bericht über von der Eroberung der Stadt Gran 1595. – Glaubwürdiger und wahrhaftiger Bericht aus Ungarn 1595. Mathes Joann, Veteris arcis strigoniensis monumentorum ibidem ut strigonii apud Josefum Beimel 1827.

[5] Hammer-Purgstall id. m. II. 607. ettől eltérőleg így adja elő Visegrád megvételét: „Auf den Fall Gran's folgte der von Wissegrad, sei es durch der Italiener Medici, Aldobrandini, Gonzage, Ghislieri zweckmässige Anstalt, sei es durch des ehemaligen Janitscharen Aga von Ofen Osman aga's Verrath, welcher, mit dem Herrn auch den Galuben verrieth, und ein doppelter Abtrünniger den Turban mit dem Hute verwechselte. Er hatte das Pulvergewölbe verrathen, das die Feinde sogleich mit Schiffen leerten.“

[6] Magyar Hadi Krónika, II. 124.

[7] Joggal mondja ezt Rónai Horváth, mert hiszen Pecsevi török történetíró még furcsábban nyilatkozik a nagy Szinán nagyvezír magát ugyancsak nagynak képzelő Mohammed nevű fiáról, az egyik helyen (Összes munkái, II. 31.) azt mondván, „ha ellenséget látott, azonnal émelygést érzett, lábai pedig reszkettek,“ másutt pedig (Thúry id. m. 182.): „amint lóra ült, a sereg színe előtt okádni kezdett.“

[8] Istvánffy id. m. XXIX. – Katona id. m. XXVII. 137. – Hell Arnold. Naplója, Reusnernél id. m. 262. – Gabelmann Miklós, Rélation véritable du succés de la guerre etc., Hatvaninál, III. 80. – Wagner, Analecta Scep., II. 274. – Erben id. m.

[9] Rónai Horváth, Hadi Krónika, II. 124.