Szerbiába Muprád szultán 1432-ben Isa béget az alatt az ürügy alatt küldte be, hogy Bajazid szultán neje, Mileva, a Rigómezőn elesett Lázár cár leánya révén Murádnak több joga van Szerbiára, mint Brankovicsnak. És habár utóbbinak nagy váltságdíj igérete mellett sikerült a szultánt kiengesztelnie, Isa bég mégis betört rablási vágytól lihegő csapatjaival a szerencsétlen országba, ahonnan azonban rövid ideig tartó dúlás és fosztogatás után Brankovics hadai kiűzték őket. Erre a feldühödött szultán még nagyobb sereg élén újból visszarendelte Isa béget Szerbia elfoglalására, aki hamarosan elfoglalta Krusevácot s aztán Srebernikig előnyomulva, azt ostrom alá fogta. Brankovics most már csak azáltal menthette meg tartományát és fejedelmi székét, hogy gyönyörű szép fiatal leányát, Marát, aki azonban fiatal kora miatt egyelőre még a szülői háznál maradt, feleségül ajánlotta fel Murádnak. A szultán elfogadta az ajánlatot és még azt is megengedte Brankovicsnak, hogy a magyarok elleni védekezés céljából Szendrő várát felépítse.[1]

Ámde Brankovics nem nagyon bízott a szultánban s hogy magát minden eshetőséggel szemben biztosítsa, a magyarokkal is jó egyetértést igyekezett fenntartani, ami többek között abban is nyert kifejezést, hogy másik leányát, Katalint, Zsigmond sógorához, Cillei Ulrikhoz adta nőül. Zsigmond szívesen vette Brankovics újabb közeledését és a magyar fenhatóság elismerése fejében újabb nagykiterjedésű birtokokat adott neki Magyarországon.

Ezért Murád nagyon megharagudott és miután Kisázsiából, ahova újabb zavarok lecsendesítése végett hosszabb időre el kellett távoznia, visszatért, 1436-ban ismét hadakat küldött Szerbia nyakára, melyek ezúttal kelet felől nyomultak be a tartományba és Ostrovica s Boracs erődök bevétele után Ravanica kolostort dúlták fel. Ezzel kapcsolatban Radivoj, Osztoja fia, a szultán parancsára Boszniára vetette magát, hogy azt hatalmába kerítve, a szerbek hátába támadjon. Tvartko Szura azonban visszaverte Radivoj hadait. Brankovics ekkor csak azzal tudta a szultán haragját lecsillapítani, hogy Mara leányát most már végleg kiadta neki. A házasság Drinápolyban meg is köttetett, de a viszony a szultán és Brankovics között továbbra is feszült maradt, ami abból is kitűnik, hogy utóbbi kénytelen volt legidősebb fiát túszként a szultán udvarába küldeni.[2]

Ugyanekkor egyes portyázó csapatok a Dunán is átkeltek és egészen Temesvár vidékéig űzték 40 napon át rabló és fosztogató tevékenységüket s annyi foglyot cipeltek magukkal, hogy azok száma messze felülmulta a török rablóbanda létszámát.[3]

[1] Ducas Hist. Bysantinae. 115. – Chalcocond. De rebus Turcicis (Paris 1650.), II., 129.

[2] Ducas Hist. Bysantinae., Stritternél, II/2., 364.

[3] Nesri és Sead-eddin, Thúrynál Török történetírók I., 53. és 128. – Zinkeisen Geschichte des osmanischen Reiches in Europa, I., 581.