Kis-Károly gyorsan beteljesült végzete nem hagyott elegendő időt Zsigmondnak arra, hogy a királynők érdekében a trónbitorlóval szemben bármit is tehessen. Ellenben követett el Zsigmond olyasfélét, amit sem a királynők, sem a rendek nem tudtak, nem akartak neki megbocsátani: a Vágmentének felhatalmazás nélkül történt elzálogosítását; az érte felvett pénzt pedig rendes szokása szerint hamarosan elköltötte. Ezt Erzsébet királyné azzal akarta megtorolni, hogy igazi anyós módjára sem az együttlakást nem akarta neki megengedni Máriával, sem ellátásáról nem akart gondoskodni, a rendek pedig kijelentették, hogy eme tette által érdemtelenné vált arra, hogy továbbra is az ország gyámjának tekintse magát, miből kifolyólag Erzsébet királyné szívesen mentette fel Mária királynő által a nemzetet a Zsigmondnak tett eskü alól, aki viszont nem tudott és nem akart ebbe belenyugodni, hanem fegyveres erővel igyekezett jogait kierőszakolni, mi célból kéznél levő hadaival az országba betörve s itt csak gyenge ellenállásra találva, 1386 április havában Győr előtt termett, ami a királynőket és az ország kormányát a délvidéki kavarodások újraéledése és szemmellátható elmérgesedése folytán igen kellemetlen helyzetbe sodorta. A veszély annál nagyobb volt, mert közben 1386 május 1-én Zsigmond bátyja, IV. Vencel is számottevő sereggel jelent meg a győri táborban, hogy megakadályozza, miszerint öccse, aki a lengyel trónból már is kikopott, most még a magyar koronát is elveszítse. Ily körülmények között a méltóságába visszahelyezett Garai Miklós nádor már csak azért is, hogy a horvát lázadás elfojtására szabadabb kezet nyerjen, azt tanácsolta, hogy igyekezzenek minden áron Zsigmonddal kiegyezni, nehogy még a német császár is, aki egy személyben cseh király is volt, ellenség gyanánt zúduljon az ország nyakába. Ehhez képest a királynők még ugyancsak május 1-én megjelentek a győri táborban, ahol közbenjáróul IV. Vencelt kérték fel, hogy a közöttük és Zsigmond között fennálló viszályokat mint békebíró legjobb belátása szerint kiegyenlítse.[1] Ez ellen Zsigmondnak sem volt kifogása s így Vencel elfogadván a megbizatást, 12 napon belül a következő békebírói ítéletet hozta: Legyen ezentúl béke a felek, Mária, Erzsébet, Zsigmond, Józsa és Prokóp, nemkülönben összes párthíveik között. Egyik fél se sértse az ország szabadságát. Az eddig szenvedett kárt kiki békén tűrje. Erzsébet királyné intézkedési joga csupán hitbérére szorítkozzék, aminek biztosítására külön hitlevél adatik ki. Zsigmond ellátása címén megkapja Vas vármegyét, Trencsén várát és mindazon osztrák és morva határszéli birtokokat, amelyeket hajdan Lajos király öccse, István herceg birt. Zsigmond feleségével, Mária királynővel mindig együtt lakhatik, ahogyan ez férj és feleség közt illik. Zsigmond adósságait az ország jövedelméből fizetik ki. A morva őrgrófoknak elzálogosított Vágmentét Mária váltja ki 200.000 forintért. Azonkívül egy titkos klauzulával a királynék még kötelezték magukat, hogy Zsigmondot Vencel beleegyezése nélkül nem engedik Magyarország királyává koronáztatni.[2]

Ez a béke azonban csak a háborúságot szüntette meg, de a jó egyetértés ezután sem állott helyre Zsigmond és a királynők közt, mert előbbi a béke megkötése után nyomban Csehországba ment és csak szeptember közepe táján jött be újból Magyarországba, amidőn a Dunántúlon hosszabb ideig tartózkodott.[3]

[1] Fejér, Cod. Dipl. X/1., 283. – Pray, Annal. II., 178.

[2] Fejér, Cod. Dipl. X/1., 183. – Cod. Dipl. et epist. Moraviae XI., 351–356. – Pelzel, Lebensgeschichte des Königs Wenzenslaus. Urkundenbuch Nr. 50., 70. old.

[3] Fejér, Cod. Dipl. X/1., 297.