Lajos még nem volt egészen tizenhetedfél éves, amikor atyja halála után 1342 július 21-én az ország rendei egy szívvel, egy lélekkel királlyá koronázták. A királyi hatalmat Lajos ugyan önállóan gyakorolta, de azért úgyszólván mindenben anyja, özvegy Erzsébet királyné szavára hallgatott. Megkoronáztatása után az ifjú király Nagyváradra, Szent-László sírjához zarándokolt, akit a maga uralkodása számára példány- és eszményképül választott.

Innen hazajőve, rendeletet adott ki a rablók, tolvajok és garázdálkodók összeírására s azonkívül legelső és legfontosabb teendőjének az atyja által inaugurált új adórendszer szigorú, lelkiismeretes és pontos végrehajtását tekintette.

Az új adózási rendszer ellen az erdélyi szászok a leghatározottabban állást foglaltak, majd amidőn Szécsényi Tamás erdélyi vajda őket e tekintetben kötelességeik teljesítésére akarta szorítani, a szó szoros értelmében fellázadtak és Pétersdorfi Henning grófjuk vezetése alatt haddal támadták meg a magyarságot.

Tamás vajdának ezenkívül már Károly király utolsó évei alatt a rakoncátlan Szécsy András erdélyi püspökkel is sok baja akadt s hogy azoknak véget vessen, Rimay Miklós kecskekői várnagy parancsnoksága alatt hadat küldött Gyula-Fehérvár ellen a püspök és a káptalan megfenyítésére, ami 1341 október 31-én XII. Benedek pápa közbelépését is maga után vonta.

Lajos király a szászok lázadásának hírére nyomban, tehát még 1342 őszén tekintélyes haddal[1] Erdélybe ment, ahol a lázadást minden vérontás nélkül hamarosan lecsendesítette[2] és egyúttal a vajda és az egyház között támadt konfliktust is kiegyenlítette olyanformán, hogy annak igérete ellenében, hogy az egyidejűleg tárnokmesterré kinevezett Szécsényi Tamás helyett az Aba nemzetségbeli Petőcz fia Sirokai Miklós főajtónállót nevezte ki erdélyi vajdává, a püspök és a káptalan megigérte, hogy ezentúl mindennemű túlkapásoktól tartózkodni fog. Végleges elintézést ez az ügy 1344-ben nyert, amidőn Lajos király július 27-én Gyula-fehérvárott a főurak és főpapok tanácsával kiadott és az összes vitás ügyekre körülményesen kiterjedő rendeletével a hatásköröket véglegesen szabályozta.[3]

Lajos királynak erősebb had élén Erdélyben való megjelenése arra bírta a havasalföldi vajdát, a Károly király ellen 1330-ban fellázadt és ellene áruló módon viselkedő Bassaraba vagy Bazarába Ivankó[4] fiát, Sándort, hogy Erdélyben megjelenve és valószínűleg 1342 június 15-ke körül Brassó tájékán Lajos király elé járulva,[5] kincsszámba menő ajándékok felajánlása mellett a magyar király fenhatóságát elismerve, azt feltétlen hűségéről és engedelmességéről biztosítsa.[6]

[1] Thuróczy, III. 2.: „Copioso moto exercitu.” Itt meg kell jegyeznünk, hogy Thuróczy Krónikájának III. része gyanánt Küküllei János (Joan. Archidiacon. De Kikullew), Nagy Lajos király viselt dolgai című munkáját állította be s így ha a következőkben Thuróczyra hivatkozunk, az tulajdonképpen mindig Küküllei munkájára vonatkozik.

[2] Thuróczy, III. c. 2. – Bonfinius, Dec. II. Lib. 10., 256.

[3] Katona Hist. Crit. IX., 340.

[4] Lásd a VII. rész 94. oldalán.

[5] Nincs kizárva s különösen Pór (Nagy Lajos, I. 60.) van azon a véleményen, hogy Lajos királynak a szászok elleni hadjárata és Bazarába Sándor meghódolása is nem 1342-ben, hanem 1344-ben történt.

[6] Thuróczy, III. 3. – Budai Krónika 268.