Habsburgi Rudolf német császár 1292. május 5-én elhalálozván, a német választófejedelmek nem fiát, Albrecht osztrák herceget, hanem a nassaui grófot, Adolfot választották meg a birodalom császárává. De ettől a német választófejedelmek nagyrésze néhány év alatt annyira elidegenkedett, hogy Albrecht herceg 1298-ban elérkezettnek látta az időt, hogy a német császári trónra való igényét érvényesítse. A mondott év elején Bécsben egybegyült német fejedelmek és főurak abban állapodtak meg, hogy Albrecht a tőlük és III. Endre magyar királytól nyerendő segítséggel Adolfot, támadja meg, fossza meg trónjától s aztán magát választassa meg német császárrá.

III. Endre eleget tett a felhivásnak és Miklósfia Demeter mestert, zólyomi és pozsonyi főispánt rendelte ki 200-300 lovassal Albrecht támogatására.[1] Ez a csapat nagyobbára pozsonyi, zólyomi, liptói, bányai várnépekből alakult, akiknek élén többek között a pozsonymegyei Andrásfia Péter és Olgyai, továbbá a hontmegyei Ivánkafia Jób, a zólyomi Madácsfia Pál, a Madácsok egyik őse, nemkülönben a sárosi Mersefia Benedek, a Szinnyei-család őse, a tolnamegyei Bácsfia János és a Hunt-Páznán nemzetséghez tartozó ugocsai Csépán, az Ujhelyi-család őse s végül Domokos és János fiai, Ugron testvére, Csák Miklós unokái állottak.

Albrecht 1298. február végén indult el Bécsből seregével a “külső távol Németországba”, ahol a magyarokat különösen megbámulták. A sereg déli Németországon keresztülhaladva, Strassburg tájékán elérte és átlépte a Rajnát. Az itteni portyázások alatt különösen egy Radoszló nevű magyarbányai nemes várjobbágy tünt ki ügyességével és vakmerőségével.

Döntő csatáját Albrecht 1298. július 2-án a Rajna balpartján, Wormstól nyugatra Göllheimnál vívta meg Nassaui Adolffal, amidőn a magyar had az Albrecht által személyesen vezetett második harcvonalban állott. A csata Albrecht teljes diadalával végződött. Ellenfele, Adolf a csatatéren esett el és császári trónját most már minden nehézség nélkül Albrecht foglalta el.

A magyarok részén a döntő csatában különösen kitünek: a pozsonymegyei Tolvajfia Péter, aki – bár maga is megsebesült – 5 nemes ellenséges vitézt, Bácsfia János, aki 6 vitézt és Nassaui Adolf pfalzgrófjának testvérét fogta el.[2]

[1] Aust. hist. pars. plen. az 1298. évhez. – Amit a Chronicon Colmariense a következőkben a magyar erők számáról mond, az túlzás: “Dux Austriae . . . cum infinita multitudine Ungarorum et Cumanorum venit, qui omnes pugnare cum sagittis et arcubus consueverunt”.

[2] Hazai oklevéltár 164. – Hazai okmánytár I. 93. VIII. 445. 452 – Fejér, id. m. VI/2. 186. 189. 261. – Wenzel, id. m. V. 183. 205. X. 300. XII. 619. – Horneck stájer rímes krónikája c. 666. 681. Szerinte Demeter 200 lovasán kívül még Iván veje, Domokos is vezetett 50 lovast. – Cont. Vindob. M. G. Scr. IX. 720. – Továbbá Ann. Wormat., Chron. Colm., Ellenhardi Chron. u. o. XVII. 69. 140. 264.