Abban, hogy IV. László ismételten engedett a pápai legátus kivánságainak, legnagyobb része Aba Finta nádornak volt; ő állott elejétől végig a jobb belátásu emberek és hazafiak élén. Mihelyt a pápai legátus az országot elhagyta, IV. László elérkezettnek látta az időt, hogy e vasmarkú embertől megszabaduljon s helyette 1281. nyarán Henrikfia Ivánt nevezte ki nádorrá. A hivatalából elmozdított nyakas oligarcha azonban bosszút forralt és fellázadt a király ellen.

Erre László nagy sereget gyüjtött, amelyben Iván nádor, Tétény Benedekfia Péter, a dunántúli felkeltekkel és Ákos Ernye bán fia csatlósaival vitték a főszerepet s azzal megindult az Abák birtoka ellen. A királyi sereg Gönczöt, majd Gedét (a mai Várgedét) vette be, ahonnan Aba Finta övéivel a szalánczi várba húzódott vissza, ahol szívós ellenállást készült kifejteni. A kemény ostrommal szemben azonban a vár nem sokáig tarthatta magát, s annak megvételével Aba Finta ereje is meg volt törve.[1]

1283. végén IV. László elérkezettnek látta az időt, hogy a folyton garázdálkodó Henrikfiakkal is leszámoljon. Tudta, érezte László, hogy nem lesz könnyű ez a leszámolás, ezért még Rudolf király legidősebb fiát, Albrechtet is segitségül hivta, aki az elmúlt évben Ausztriát és Stiriát kapta atyjától hűbérül, Albrecht azonban mindenféle ürügyek alatt oly sokáig húzta-halasztotta a segélynyújtást, hogy IV. László nélküle is megindult a Henrikfiak vas- és sopronmegyei birtokai ellen, amelyeket feldúlatott. Ezután seregével, amelynek soraiban a dunántúli Jákok, és Oslok, Borsodból pedig Ákos Ernye bán István fia harcoltak, 1284. január elején Borostyánkő várát vette ostrom alá, amelyet mintegy hat hétig, február közepéig hiába ostromolt, s így dolgavégezetlen kellett onnan elvonulnia. Most aztán a Henrikfiak, Péter püspök, Miklós és Henrik, mentek át támadásba s előnyomulásuk közben Pécset vették ostrom alá. Végül a király, akinek március havában a Tiszántúlra kellett mennie, az év közepe táján ismét legjobbnak látta, hogy újból békejobbot nyújtson a Henrikfiaknak.[2]

[1] Fejér Cod. Dipl. V. 3. 207., 259., 509. – Wenzel, Codex novus Arpadianus, IV. 239., IX. 276. 297. XII. 387.

[2] Wenzel id. m. IX. 556. – Fejér id. m. V/3. 460, VII/2 228. – Hazai okmánytár VI. – Annal. Vndobonenses M. G. Scr. IX. 712.