V. István halála után Joachim bán a tiz éves kis királlyal, Lászlóval Kapronczáról nyomban Fehérvárra sietett, hogy ott minél előbb fejére tehesse a koronát. Erzsébet királyné eléjük ment, de V. István régi meghitt emberei, az Abák nemzetségéhez tartozó Egyed tárnokmester, Finta a volt nádor és Gergely vasvári főispán fegyvert ragadnak az özvegy királyné ellen, házát megrohanják és annak őrét, Csák Péterfia Domokost majd hogy agyon nem verik. Aztán tovább nyomulnak előre, hogy a gyermekkirályt a királyné és Joachimék kezéből kiragadják. De az összetüzésnél utóbbiak Miklós erdélyi vajda által is segítve, csakhamar felülkerekednek s az Abákat legyőzve, ezek a várható kemény bosszú elől II. Ottokárhoz, Csehországba menekülnek. Erre alig egy hónappal V. István halála után a gyermek IV. Lászlót Fehérvárott királlyá koronázták. Melléje az anyakirálynét kormányzóvá nevezték ki, aki továbbra is következő felirású pecsétjét használta: „Magyarország királynéja, a kún császár leánya”.

II.Ottokár a hozzá menekült Abákat, akik neki Pozsony várát is felajánlották illetve átadták, nagy örömmel fogadta, mert azt hitte, hogy ennek révén még inkább juthat abba a helyzetbe, hogy hatalmát végre mégis kiterjesztheti Magyarországra. Hogy ez az eljárása merő ellentétben állott az 1271. évi békekötés 4. pontjával, azzal Ottokár nem sokat törődött, azonban az Abák befogadása mégis némi komplikációt idézett elő, mert ez gyanakvóvá tette és sértette a IV. Béla halála óta ugyancsak a cseh udvarban tartózkódó magyar főurakat, s elsősorban a Héder nemzetséghez tartozó Henrik bánt, volt németujvári grófot, aki még most is esküdt ellensége volt Egyed mesternek. Ezért Henrik bán a reá bizott Laa várát visszaadta Ottokárnak és nyomban visszatért Magyarországba, szolgálatait az új királynak, az anyakirálynénak és híveinek felajánlván, akik őt tárt karokkal fogadták.

Erzsébet királyné és a vele szövetkezett Joachim és Henrik bán tudták, hogy Ottokár cseh királlyal előbb-utóbb ismét összeütközésre kerül a dolog és attól tartván, hogy ez esetben az országban maradt Béla mácsai herceg, a cseh király sógora, nagyon sok kellemetlenséget és bonyodalmat okozhatnak nekik, elhatározták, hogy a fiatal herceget elteszik láb alól. A gaztett végrehajtását Henrik bán vállalta magára, aki Béla herceggel az udvarnál a Nyulak szigetén, vagyis a mai Margitszigeten keresett ürügy alatt szóvitába elegyedvén, azt árulónak nevezve, három más úrral megtámadta, össze-vissza kaszabolta és akárcsak annak idején Gertrud királynéval törént, darabokra vagdalta, úgy, hogy nővére Margit és Erzsébet fejedelemasszony és a többi apácák alig birták összeszedni testének véres darabjait.[1]

Henrik bánt könyörtelen cselekedete egyszerre a helyzet urává tette, úgy hogy most már ő és Joachim, eddig az egész, vagyis a régi és új Szlavónia[2] bánja, aki nyomban tárnokmesterré és pilisi bánja, aki nyomban tárnokmesterré és pilisi bánná neveztetett ki, lettek az ország kormányának mindenható urai. Nádorispánná Ráthold Lóránt, Szlavónia bánjává pedig Csák Mátyus neveztetett ki. A megölt Béla herceg hercegségét az új urak következőleg osztották fel maguk között: a mácsói bánságot Lóránt nádor, a barancsit és a tőle keletre fekvő kucsóit Pécz Márkfia Gergely, Boszniát pedig Joachim testvére Guthkeled István kapta; az ettől északra fekvő Ozorai és Sói bánságot pedig Henrik bán tartotta meg magának.

II. Ottokárnak kapóra jöttek a magyarországi bonyodalmak és sógorának, Béla hercegnek meggyilkolását ürügyül felhasználva, háborúra készült Magyarország ellen, amelyet minden áron hatalma alá akart hajtani.

[1] Szabó Károly, Kún László, 9.

[2] Lásd a 11. sz. mellékletet.