Minden esetre különösnek tűnik fel és kivált a német írók nem tudják megbocsátani Bélának, hogy a tatárok okozta rettenetes csapás után egyik legelső teendőjének tekintette, hogy szomszédjára haddal támadjon rá. De másrészt elvitázhatlan, hogy Frigyes gonosz eljárása által bőven rászolgált, hogy Béla király a hainburgi eseményekért minél előbb bosszút álljon rajta és ne engedjen neki időt, hogy az elzálogosított három vármegyébe nagyon befészkelje magát, ahonnan állandó oldal- és háttámadás veszélye fenyegette a magyarságot az osztrákok részéről.

Hogy Béla király kombinált támadást hajtott végre a Duna mindkét partján, az felette célszerű és hathatós rendszabálynak bizonyult. A támadásnak ez a módja gyakorolhatott oly nagy befolyást és benyomást a meglepett Frigyesre, hogy az nyomban hajlandónak mutatkozott a békés megegyezésre, mert az valóban csodálatra méltónak látszott, hogy a magyarok, akikről már azt mesélte a fáma, hogy a tatárok teljesen elpusztították őket, íme alig hogy a bősz ellenség kitette lábát az országból, nyomban nagyarányú támadó hadműveletekre gondolhattak. Ép ezért igen nagy volt ennek a hadjáratnak nemcsak anyagi, hanem erkölcsi sikere is.

Az osztrák herceggel ügyét legalább egyelőre ilyenformán elintézvén, még egy súlyos teher nyomta IV. Béla vállát: az a hűbéri igéret, amelyet Frigyes német császárnak tett.[1] Hogy ettől megszabaduljon, a pápához fordult segítségért. IV. Ince pápa a német császárral viszályban lévén, örömmel tett eleget IV. Béla kérelmének kijelentvén, hogy miután Frigyes sem maga személyesen, sem fia útján, mint igérte volt, nem segítette Bélát és országát, s így a hűbéri felajánlás feltételét nem teljesítette – és miután minden föltételesen tett eskű a föltétel nem teljesítése esetén magától is érvénytelenné válik, ennélfogva annál méltányosabban felmenti Bélát tett eskűjének kötelezettsége alól, minthogy a császárnak mint keresztény fejedelemnek az igért segedelmet minden bér és jutalom nélkül is kötelessége lett volna megadni a tatárok ellen.[2]

Sőt még egy fontos lépést tett a pápa nemcsak Magyarország, hanem egész Európa megnyugtatására: keresztes hadat hirdetett Németországban és Norvégiában az esetleg visszatérő tatárok ellen.[3] S azonkívül, hogy az utóbbiak szándákairól megbízható tudósítást szerezzen, s őket, ha lehet, békére bírja, több szerzetest küldött követségbe a tatárok újonnan megválasztott főkhánjához, Gujukhoz. Ezek közül Plan Carpin János és Ascellin amellett, hogy sok érdekes megfigyelést tettek, egyúttal Gujuknak ama megszomorító üzenetével tértek vissza, hogy igenis ő minél előbb végrehajtani szándékozik Dzsingiz khánnak végrendeletét, amely az összes keresztény népek meghódítását tűzte ki célul.

[1] Lásd az V. rész 87. oldalán

[2] Raynald, Annales Eccles. az 1245. évhez Lib. III. n. 81. ep. 58. – Fejér id. m. IV. II. 220. – Theiner, Mon. Slav. merid. I. 187.

[3] Fejér id. m. IV. I. 299.