A ravasz Vladimirkó halála után, akivel II. Gézának annyi baja volt,[1] annak fia Jaroszlav lett Halics fejedelme. Alatta az ország, amelynek határait Jaroszlav a Dnyeszter mentén egészen az Aldunáig, tehát a későbbi Moldovára is kiterjesztette, igen nagy virágzásnak indult. De annál nagyobb volt a baj a családi körülmények miatt. Nejével, IV. Boleszlav (1146–1172.) lengyel herceg leányával, vagyis II. László királyunk volt feleségével és két fiával, Vladimirral és Románnal, állandó viszálykodásban élt főleg szeretője és ettől született Oleg nevű fia miatt, akit ő minden áron utódjául akart kijelölni. De az ország főurai, a bojárok, Jaroszlavnak 1186-ban bekövetkezett halála után, miután a II. László királytól származó Msztiszlavot vagy Miciszlavot megmérgezték, mégis Vladimirt ültették a trónra, míg a másik fiú, Román, mint Izjaszlav nagyfejedelem unokája, Ladoméria fejedelme lett.[2] Mindkét testvér, mint Izjaszlavnak, II. Géza királyunk sógorának unokái, III. Béla király unokaöccsei voltak.

Vladimirre is ráillett a közmondás, hogy nem esik messze az alma a fájától; ő is olyan botrányos családi életet élt, sőt még rosszabbat, mint az apja. Ezért öccse Román, az elégületlenek élére állva, Vladimirt menekülésre kényszerítette. Utóbbi összeszedvén családját és kincseit, Magyarországba futott és Béla királytól kért segítséget.

Ennek folytán Béla 1188. elején erős magyar sereg élén átkelt a Kárpátokon, mire Román érezvén, hogy ily erős haddal szemben ellenállni képtelen, Halicsot otthagyva, sietve visszatért országába. Halics erre szó nélkül meghódolt a magyaroknak, de Béla nem adta azt vissza a népe által úgyis gyűlölt Vladimirnak, hanem Magyarországhoz csatolta és annak fejedelmévé 12 éves második fiát, Endrét neveztette ki.

A boldogtalan Vladimirt Béla, mint méregkeverés gyanuja alatt állót, visszavitte magával Magyarországba, megfosztotta kincseitől és aztán nejével, gyermekeivel együtt elzáratta, ő maga pedig felvette a „rex Galliciae (Halics királya)“ címét.[3] Ezóta ez a tartomány hol Halics, hol Galicia név alatt fordul elő történelmünkben.

[1] Lásd a 123. és 130. oldalon.

[2] Strahl, Geschichte Ruslands. I. 306–307.

[3] Ipatyevszkaja a 6696. évhez. – Kosztomarov, Orosz történet életrajzokban, németre ford. Henckel W.