926-ban Alberich, Spoleto volt őrgrófja hívta be a magyarokat az erkölcsi züllésnek indult Róma megfélemlítésére.[1] A kirendelt had egyenesen Toscanába rontott be és azt tűzzel-vassal elpusztítván, Róma felé vevé irányát. A feldühödt rómaiak erre Alberichnek Orta vára elé vonultak és addig nem nyugodtak, amíg az árulót agyon nem üthették.[2]

Ezekután a magyar had még egy ideig folytatta fosztogatásait, de aztán jó sok zsákmánnyal megrakodva, visszatért hazájába.

[1] Lüttich id. m. 133. old.: „Es ist begreiflich, dass das Rom jener Tage, das unter der Herrschaft einer Theodora und Marozia auf den nidrigsten Stufen der Sittenlosigkeit angelangt war, nicht die Kraft fand, ihnen (d. h. den Ungarn) entgegenzutreten”.

[2] Annales Romualdi a 926. évhez: „Deinde Ungri Campaniam ingressi non modicam ipsius provincie partem igni ac direptioni dederunt”. – S. Andreai Benedictus, Chronicon: „Statimque nintius transmisit ad Ungarorum gens, ut veniret et possideret Italia; quo peracto omnia Ungarorum gens in Italia ingressi sunt. Simul cum Petrus marchio (itt Alberich helyett Péter őrgrófot említ a krónikás, utóbbi azonban csak 928 végén lelte halálát) in urbem Romam ingrssus est. Ungarorum gens depraedata tota Tuscia igne gladio consumpta, multos populo simul cum femine, et quicquid manum capere poterat asportaverunt. Cumque nullus fuisset, qui illorum impetum resistere potuisset, a propria sunt reversi. Romani in ira commoti, unianimiter ad palatium Lateranensis properantes, interfecto petrus marchio, ad miter ad palatium Lateranensis properantes, interfecto Petrus marchio, ad apostilicas nullus adtingit”. Hogy a fenti Péter alatt Alberich őrgrófot kell érteni, ez kitünik Martinus Polonus következő szavaiból: „Sed post discordia interveniente, marchio Albericus de Urbe expulsus, in Orta castrum exstruens, ibi se recepit et nuncios pro Hungaris, ut terram Romanorum possiderent, misit. . . Propter quod Romani commoti predictum marchionem trucidaverunt”. Lásd még: Gregorovius, Geschichte der Stadt Rom., III., 275. old.