A honfoglaló magyarok hadserege tisztán lovasságból, még pedig annak úgynevezett könnyű fajtájából állott, mely csak akkor szállott le lováról, ha azt a feladat különlegessége okvetlenül megkívánta; így pl. sáncoknak, árkoknak, falaknak, kerítéseknek stb. tisztán védelmi és biztonsági célokból történt megszállásánál; főkép éjjel, ködben stb. Továbbá várak vívásánál, amidőn az ostrom már annyira előrehaladt, hogy a falak megmászására lehetett gondolni.

Eszerint az összes feladatok, amelyeket később a különböző fegyvernemek, a gyalogság, lovasság, tüzérség, műszaki csapatok stb. végeztek, ebben az időben mind az egyetlen fegyvernemre, a lovasságra hárultak.

Tudjuk, hogy a tüzérséget abban az időben a hadigépek pótolták és arról biztos tudomásunk van, hogy a byzanciak, vagyis a görögök használtak is ilyféle messzebb és a kézi fegyvereknél sokkalta erősebb hatású hadiszerszámokat. Viszont a honfoglalás leírásából tudjuk, hogy annak folyamán a magyaroknak gyakran akadt várakkal is dolguk s így nincs kizárva, hogy a várak és azok védőrsége ellen ők is használtak az íjaknál hatékonyabb hadiszerszámokat. Némi alapot nyer ez a feltevés Guardus ama feljegyzése folytán, hogy Augsburg 955-iki ostromához a magyarok különféle szerszámokat (diversa instrumenta) vittek magukkal. Igaz, hogy ez jó fél századdal a honfoglalás után történt, de azért nem lehetetlen, hogy a görög-bolgár hadjáratukban szerzett tapasztalataik és észrevételeik nyomán, amelyben alighanem volt alkalmuk a görög hadigépek jó hatását megfigyelni, ők is hamarosan hozzáláttak ilynemű gépek megszerkesztéséhez, bár azok eleinte bizonyára nagyon primitívek lehettek.[1]

Ennek dacára jogosan állíthatjuk, hogy a honfoglalás korában a magyar mozgóhadaknak csak egy fegyverneműk, a lovasság volt, amelynek az összes hadászati és harcászati feladatokat egymagában kellett megoldania.

Viszont nagyon valószínű, hogy otthon, a családok, nemzetségek, törzsek szállásainak biztosításánál, a visszamaradt kevésbé hadképes egyének felügyelete és vezetése mellett, a meghódított lakók és a cselédség, sőt bizonyára a rabszolgák is segdékeztek, még pedig ki-ki, ahogy alkalma nyilt, gyalog avagy lóháton.

A meghódított lakók, az önként ajánlkozó idegenek és a szolgák közül a teljesen megbízhatók idővel szintén az első vonalbeli csapatok sorába rontottak be, de ekkor már szintén lovascsapat formájában. Ez az idegen elem később elég jelentékeny számú lehetett, mert a folytonos háborúskodás igen nagy veszteségekkel és fogyatékokkal járt, amelyeket tisztán csak a magyar elemnek igénybevétele mellett az évek hosszú során át pótolni alig lehetett volna.

A hadsereg állománya időről-időre nagy változásoknak volt alávetve. A források a 8 törzs összlétszámát harcosokban 200.000-216.000-re teszik.[2] Ebből az egyes vállalatokra természetesen csak a szükséges számú csapatok rendeltettek ki, amint az a honfoglalás leírásából is kitűnik. Ilyenkor Árpád a biztos siker érdekében esetről-esetre inkább több, mint kevesebb erőt indított útnak.

[1] Bölcs Leo id. m. 59. pontja szerint, ha az üldözött ellenség várakba menekült, akkor folytonos megszállással, teljes körülzárással és az élelmezési források elvágásával igyekeztek azt megadásra vagy egyezkedésre kényszeríteni. De ha kellett, a hosszabb ideig tartó várvívástól sem riadtak vissza. Így Kievnél két hétig tartott, míg annyira jutottak, hogy a rohamhágcsókat a falnak támaszthatták. Bihar várat csak tizennegyed napon bírták megadásra. Veszprémet egy hétig szorongatták, míg végre a kishitűvé vált őrség kiszökött belőle. Később, a kalandozások korában már oly ostromgépeket is használtak, amelyekből köveket és dárdákat hajítottak a várak falaira és a védőrségre. Így Gerhardus, Vita S. Oudalrici című művében azt írja, hogy: „Exercitus Ungrorum . . . ad expugnandam civitatem circumcinxit, diserva ferens instrumenta ad depositionem murorum”. Elvétve gyujtó gerelyeket is röpítettek templomok, városok felgyujtása céljából. Így a Gesta Episcop. Camerac. szerint: „Hungari . . . murorumque expugnationem declinantes ad fastigia templi tela ardentia certatim iaculantur”.

[2] V. ö. a 14. oldalon foglalt létszámkalkulációval.