„Emlékezzünk régiekről!”

A magyar nemzet az ural-altáji népcsalád finn-ugor ágához tartozik. E népcsalád másik két ága a török és a szamojéd. Ez ágak közül a finn-ugor és a szamojéd együttvéve alkotják az urali, a különféle török elemeket magába foglaló török (turáni) ág pedig az altáji népcsoportot.

A finn-ugor ágnak az alapnyelve a finn-ugor volt, amelynek különböző változatait a magyarokon kívül a még mai napig is élő vogulok, osztjákok, zürjének, votjákok, cseremiszek, mordvinok, finnek és lappok beszélik. E népek jelenlegi elhelyezkedése az 1. számú mellékleten látható.[1]

Az ural-altáji népcsalád török, máskép turáni ága, mint már neve is mutatja, Turánból származik.

Amidőn az ősmagyarok előttünk ismeretlen okokból az Ural mentén fekvő hazájukból ismét dél felé vándoroltak, ott újból töröknyelvű népek szomszédságába jutottak. E náluk kétségtelenül műveltebb népek hatása alatt ők maguk is műveltebbek lettek és nyelvükön is csakhamar olyannyira meglátszott a török hatás és befolyás, hogy a velük gyakori és közelebbi érintkezésbe jutó görögök őket törököknek tartván, következetesen török (Tourkoi) néven emlékeznek meg róluk. E turkoknak egy része később Örményországba vándorolt ki s ezeket Konstantinus Porphyrogenitus [2] szerint valami okból „szabartoiasfaloi” (Sabartoiasfaloi-)nak nevezték.[3]

A nyelvi és faji rokonság megállapítása körül a tudósok hosszú ideig meglehetősen elkeseredett harcot folytattak egymással. Szabó Károly s utána Nagy Géza, Thúry József és Bálint Gábor a hun-magyar rokonság mellett szálltak síkra. Gróf Zichy István[4] szintén nem tartja kizártnak, „hogy a magyarság egy hun törzsnek a magyar-ugorokkal való egyesüléséből jött létre”. Modi Ivanji Jamshedji, a bombayi egyetem hírneves parszi tudósa, aki legutóbb Budapestre is ellátogatott, hogy a hunok őstörténetének, vallásának és kultúrájának felderítésére szentelt életmunkájáról beszámoljon, a magyar nemzetet Attila népe egyetlen legitim utódjának tartja. Pray, majd Vámbéry Ármin[5] hosszú időn át a török-magyar rokonságot erősítgette, míg Budenz, akihez az eredetileg törökpárti Hunfalvy is csatlakozott, már kezdettől fogva a finn-ugor származás mellett kardoskodott, mely felfogás a legújabb kutatások és az összehasonlító nyelvtudomány révén, mely téren kivált Szinnyei József,[6] Setälä Emil finn tudós és Melich János[7] fejtettek ki elismerésre méltó, alapos munkásságot, immár úgyszólván megdöntethetetlen tény gyanánt ment át a köztudatba.

Hogy a „magyar” elnevezés honnan származik, azt határozottan megállapítani nem lehet. Vannak, akik azt hiszik, hogy az a finn mansi-ëri (magy-eri) szóból eredne. Szabó Károly[8] szerint a hunok egyik királya, Gorda, 528-ban Bizáncba ment és ott megkereszteltette magát. Hazatérve, az ezüstből és bronzból készült bálványokat beolvasztatta, mire népe fellázadt ellene, őt megölte, és testvérét, Mugelt, vagy Muagert kiáltotta ki fejedelemmé. Ezt Thúry[9] is lehetségesnek tartja s ezek szerint – bár nem nagyon valószínű – ez a hun eredetű Muager volna a magyar nemzet névadó őse. Modi dr. a „magjar”, vagyis magyar szót szintén hun, azaz iráni, vagyis perzsa eredetűnek mondja. Szerinte annak a szónak első szótagja (mag) főpapot, a második (jar) szótag pedig barátot jelent. Az egész kifejezés tehát azt jelentette, hogy a „főpap barátja”, aki annak idején a magyarság vezető embere lehetett. A tiszta ősi magyar Gyula név szerinte a „gula” szóból származik, amely fejedelmet jelent. Ugyancsak hun származásra enged következtetést a csodaszarvas mondája is. Ennek a mondának egyik legrégibb változatát a hunoknál találjuk. Ugyancsak Priszkosz,[10] Prokopiosz[11] és Jordanes[12] feljegyzései szerint a Mäotis-on túl lakó hunok vadászai előtt egy alkalommal egy szarvastehén tünt fel, mely a mocsárba menve, azon át vezette őket. Ezután a hunok tömegesen átkelnek a véletlenül felfedezett gázlón és a Mäotis taván túl lakó gótokat megtámadván, azok területét elfoglalják. Erre a hunok királya országát két részre osztja, Utigur és Kutrigur fiai között. E két törzs, az utigurok és kutrigurok harcairól írva, Menander Protektor az előbbieket felváltva uniguroknak is nevezi, amiből aztán az idők folyamán onogur, hunugur, majd latinosítva „hungarus”, németül pedig Ungar lett. Ezek az onogurok 465 táján tüntek fel a Kaukázus, Kuban és a Don vidékén, és itt egészen 680-ig van nyomuk. Sokan őket tartják a magyarok őseinek, akik Ungari név alatt a IX. század második felében egészen a Dnjeperig terjeszkedtek[13]

Mindenesetre feltünő a mi csodaszarvas mondánknak azonossága a hun mondával. Utóbbi szerint ugyanis a Jáfet magvából származó és Perzsia egyik tartományában, Eviláth[14] földjén lakó Menrót (Nimród), a babyloni tornyot építő s egyszersmind híres vadász két fiának, Hunornak és Magyornak a kérdéses csodaszarvas világító agancsával mutatja meg azt a mäotisi gázlót, amelyen át az új esztendőt ünneplő Belar (Bulgár) és az alán Duló (Dula) fejedelem országába jutva, azok népeit, fiait és leányait elrabolták. Utóbb említett fejedelem egyik leányát Hunor, a másikat Magyor nőül véve, ezektől származott a hun és magyar nemzetség.[15]

[1] Turán alatt az Iráni fensíktől északra, a Kaspi tenger, az Arál (Kharezm) tó és az Amudarja és Szirdarja mentén elterülő steppeszerű vidéket értjük. Ez a sivatag- és steppe-jelleg volt legfőbb indító oka annak, hogy időnként, hosszantartó, rendkívüli nagy szárazság idején, Turánból éhinség által űzött hatalmas néptömegek kerekedtek fel, hogy új, jobb hazát keressenek maguknak. Eredetileg a Turánból származó összes népeket „turáni népek” elnevezés alatt foglalták össze. Később Müller Miksa oxfordi egyetemi tanár (1823–1900) új elméletet állított fel, mely szerint turániak alatt Ázsia és Európa mindama népeit kellene értenünk, amelyeknek nyelve agglutináló vagyis ragozó, azaz Müller szerint mindazokat a népeket, amelyek nem tartoznak az árja vagy a sémi népek csoportjába. Ugyancsak Müller a turáni népcsaládot két főcsoportra osztja, az északira, vagyis ural-altájira és a délire. Ugyanekkor nálunk inkább csak a magyarokkal közeli rokon északi turániakat illették a turáni névvel, akiknek csoportjába a magyarokon kívül még a finneket, észteket, az eredeti bolgárokat, a törököket, tatárokat, turkméneket, kirgizeket, üzbégeket, baskirokat, stb. sorolták. Tágabb értelemben a turániakhoz tartoznak még a japánok, koreaiak, mandzsuk, mongolok, kínaiak, sziámok, annamiták, birmaiak, tamulok, gurkhák és tibetiek. Jelenleg turáni államoknak tekinthetők: Magyarország, Finnország, Észtország, részben Bulgária, Törökország, Japán, Kína, Sziám, Tibet és Nepal. Történelmi turáni népek a szumirok, etruszkok, pelazgok, szkithák, masszagéták, parthusok, hunok, avarok, besenyők, palócok, jászok és a kunok.

[2] Biborban született Konstantin császár (Konstantinus Porphyrogenitus, illetve görögösen írva: Konstantinosz Porphirogennetosz, De administrando imperio (A birodalom kormányzásáról) Kr. u. 950 körül írt mű 38. fej.: „Bello autem inter Turcas et Patzinacitas – exorto, Turcarum exercitus devictus fuit, atque in partes duas divisus; et earum una quidem Orientem versus, partem Persidis incoluit (vagyis visszatért ősi honába) et hi etiam in hodiernum diem, de veteri Turcarum nomine, Sabartoeasphali nuncupantur; altera vero pars Occidentem versus sedes posuit cum Boebodo sou ac Duce Lebedia in locis Atelcusu nuncupatis, quae nunc Patzinacitarum gens incoluit”

[3] Borovszky Samu, A honfoglalás története című munkája 22. oldalán erről a kövekezőket írja: „A csapás, melyet a besenyők a magyarokra mértek, oly heves volt, hogy két részre szakította őket. Egy részük kelet felé menekült s Perzsia határain állapodott meg; ezeket, elég különös, germán névvel sokáig nevezték fekete fáloknak (sawartias fali), s történeti forrásunk szerint bizonyos, hogy a germánok ez időben általában így nevezték az összes magyarságot. Ez az elnevezés aztán eljutott a görög császár fülébe is s Konstantin nem tudván e szó értelmét megmagyarázni, egyszerűen leírta azt, amint hallotta.”

[4] Gróf Zichy István, A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig. Budapest, 1923.

[5] Vámbéry Ármin: A magyarok eredete, továbbá: A magyarok keletkezése és gyarapodása.

[6] Szinnyei József: A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége. (Csánki Dezső: „Árpád és az Árpádok” című történelmi emlékműben.)

[7] Melich János: A honfoglaláskori Magyarország.

[8] Szabó Károly: Kisebb tört. munkái és Theophanes, Chronographia, l. 176. old.

[9] Thúry József: A magyarok eredete, őshazája és vándorlása.

[10] Priszkosz, Excerpta de leg.

[11] Prokopiosz, De bello gothico.

[12] Jordanesz, Getica. Ez a gót író kb. 550 körül írta meg könyvét.

[13] Konstantinosz (De adm. imp. 38. fej.) szerint a magyarok, midőn ősi lakhelyüket a VII. század derekán elhagyták, Chazária (Kazárország) közelében telepedtek le s új hazájukat Lebediának nevezték, amelyben szerinte a Chidmus vagy Chingylus nevű víz folyik. Lehet, hogy ezalatt a Bugnak Ingul, vagy a régente Borysthenesnek nevezett Dnjepernek Ingulec nevű mellékfolyóját kell értenünk, bár mindkét említett mellékfolyó nem Lebedián, hanem Etelközön folyik végig.

Összhangzásban ezzel írja Thumann János „Untersuchungen über die alte Geschichte einiger nördischen Völker” című műve 48. oldalán: Die genannten Onog-uren sind ohne Zweifel die jetzigen Hungarn, die damals, ehe sie von den Petschenegen zum erstenmal waren vertrieben worden, in der Nachbarschaft der Chazaren wohnten, am Ufer des schwarzen Meers, nicht weit von dem Maeotischen Sumpf in einer Gegend, wo der Fluss Chinglus (Ingul) floss, wo ein Ort Lebedia (die Stadt Lebedyn in der Polnischen Ukraine) gelegen war, und wo sie sich oft auf Inseln des Dnepers aufhielten, ob sie gleich sonst weitläufige Besitzungen hatten”.

Nesztor orosz szerzetes Schlözer német fordítása szerint „die weissen Ugren” név alatt emlékszik meg az ősmagyarokról. „Diese Ugren – mondja Nesztor – fingen sich unter dem Heraclius (625–636) zu zeigen an, und zogen mit ihm gegen den Persischen Zar Kosru”.

[14] Rohonyi Gyula szerint „lehet, hogy Eviláth valahol Turán vidékén volt”. (A honfoglalás története, 20. old.) Ha ez megfelel a valóságnak, akkor ez szintén következtetést enged a magyaroknak az 1. oldalon említett turáni származásra.

[15] Kézai Simon, Chronicum Hungaricum I. 1.: „Sed quia gygans Nemróth uxores alias sine Eneth (Praeter Enecs) perhibetur habuisse, ex quibus absque Hunor et Mogor plures filios et filias generavit. Hy sui fili et eorum posteritas Perside inhabitant regionem – cum autem Hunor et Mogor essent primogeniti – licentia impetrata, cum rebus omnibus, paludes Moeotidas intraverunt moraturi.” Egyébként ez a monda még több változatban is szerepel az egyes írók munkáiban. Igy többek között Anonymus Belae regis notarius (Béla király Névtelen Jegyzője), Gesta Hungarorum című munkája XXXIV. fejezetében Bars várának építését hozza vele kapcsolatba, a XI. századbeli Nemzeti Krónika pedig Géza és László előtt a Dunát úsztatja át a csodaszarvassal, amidőn az világító agancsával a váci egyház helyét jelöli meg. Arany János ezt a regét Buda Halála című époszában dolgozta fel mesterileg.

Konstantinosz id. m. szerint Megyer (Megerh) a magyarok második törzsének neve volt s később az egész magyarság ettől vette elnevezését.