Nyitólap Előszó A dalok Történet         

 

Ha dalolni támad kedvem...

1992 óta a kedv mellé 379 dalból álló remek gyűjtemény is párosul, mely az élet minden alkalmára szóló támogatást nyújt a dalban élő embertársaink részére.

Előfordult már Önnel, hogy egy kedves dalnak ismerte a szövegét, de sehol sem lelte a kottáját? Kereste-e már kedvelt dalának második vagy sokadik versszakát?

Ha igen, a honlapunkat Önnek ajánljuk, hiszen rajta megtalálható a 379 dalt tartalmazó könyvünk, mely válogatás a legkedveltebbek közül, kottával és közismert szövegváltozataival. A dalok között egyaránt található vidám, tréfás, mulatozó, szerelmes, kesergő és ünnepi hangulatú ének. A kötetben a népdalok mellett előfordul néhány közkedvelt műdal is. A könyv méretét úgy választottuk meg, hogy az zsebben, kis táskában is elférjen. A válogatást szeretettel ajánljuk a dalos kedvű kirándulóknak, tábortűz körül ülőknek, és mindenkinek, aki szeret énekelni.

A honlapon bemutatott könyv élő lehetőség minden dalolni szerető embernek, hogy ismeretét bővíthesse; kottával és a sokszor feledett második, harmadik versszakkal segíti a dalkultúránk továbbélését. 


Kapcsolat

Amennyiben a honlap alapján sikerült felkeltenünk az érdeklődését, az alábbi elérhetőségeken lehetősége van a könyvet megrendelni a szerkesztőtől, Kríza Kálmántól.
 
 
Telefon: +36 20 243 8170
Levelezési cím: 1043 Budapest, Tél u. 6.
Drótposta: daloskonyv(kukac)kriza.hu
 
Ajánlott felbontás: 1024x768
A honlappal kapcsolatos kérdéseit küldje a szerkeszto(kukac)kriza.hu drótposta címre.
Copyright © Kríza Kálmán, 1992-2008 "Ha dalolni támad kedvem..."
Utolsó módosítás: 2008.02.16.