Gáll Bernardinus
Való ugyan, hogy a hideg istálló, a hitvány jászoly, a lengeteg pólyák, melyeket a gyermek Jézussal látunk, csak némán hangzanak, de mégis felette igen ékesen és hathatósan szólanak; azt, amint mézzel folyó Szent Bernárd apátúr tanítja, amit valaha a felnevelkedett gyermek maga fog mondani, úgymint: Jaj néktek, gazdagoknak. Íme én, mint egy utolsó szegénységben lévő gyermek, példátok vagyok, kihez ti hasonlók nem vagytok, a ti eszetek csupán csak a nyereségen jár, de valahára ezektűl egészen kiüresültök, tőlök elmaradtok. Jaj néktek, kik megelégedtetek. Íme én, mint egy ínséggel teljes gyermek, példátok vagyok, kihez ti hasonlók nem vagytok, mert dobzódástok után valaha örökös éhségre fogtok kárhoztatni. Jaj néktek, kik most nevettek. Íme én, mint egy ügyefogyott gyermek, a ti példátok vagyok, kihez ti hasonlók nem vagytok, mert a ti vigasságos napjaitok után valaha sírni fogtok, és az örökös szomorúságban éktelenül epekedni s gyötörtetni fogtok. Azért, keresztények, tanuljátok meg az istállóban, a jászolyban, a pólyákban lévő szótalan gyenge gyermektűl, mint kellessék e földön élnetek, hogy az égben örökké élhessetek.
Azért ne kérdezze már a keresztény ember, mit kellessék néki tanulni a Krisztus Jézus iskolájában, mert a betlehemi istálló, a rongyos jászoly, a kemény szalma, az avult posztódarabok, a kisded Jézusnak lecsurgó könnyhullajtási elegendőképpen kiáltják, hogy az ő példája szerént a mi mindennapi keresztjeinket békességes tűréssel viseljük. Mégis, oh emberi állhatatlanság, ha valaki előnkbe tétetik, akit magunknál alábbvalónak ítélünk, mint morgolódunk? Ha valaki egy ízetlen szót szól ellenünk, mint agyarkodunk? Ha a böjti napok reánk következnek, mely gyengék, puhák és betegek vagyunk? Ha az ünnepnapok, a vasárnapok előfordulnak, ugye az isteni szolgálatot csak futva, csak felébe-harmadába végezzük? Mert télen a hideget, nyáron a meleget viselni sokalljuk. Pedig a gyenge gyermek Jézus a büdös istállóban, a szél torkában, az ökör és szamár között, éjjel s nappal húzomosan a téli csikorgó hideggel küszködik, és bánkódva siránkozik. De azért siránkozik ám a kisded Jézus, mivel az ő gyönyörű példájának kevés követői vannak.
Bezzeg szerencsésebb a világ az ő tündérségében, mert nem is győzi számlálni azokat, kik az ő megromlott példái után erednek, mivel ha valamely új szokás kezdődik a viseletben, ki-ki magát aszerént alkalmaztatja, szégyenlene szem eleibe menni, ha mások nyomdokát nem követné; ha a főemberek házánál új módi asztalok, új ékességek, új asztali eszközök, új mesterséggel készített eledelek láttatnak, valakik módosabbak, mindnyájan feljebb vágyódnak, egy szemtelen gyalázatnak tartanák, ha ők is hasonló pompára nem iparkodnának; ha új mód kezdődik a vigasságos mulatságokban, a büszke táncolásban, az ékes szólásban, a költséges játékokban, másoknál alábbvaló senki nem akar lenni. Oh balgatag, de mégis szerencsés világ! A te fiaid sem egészségek romlásával, sem erszények bizonyos kárával, sem lelkek veszedelmével nem törődnek, csakhogy előtted kedvet találjanak, és a te kegyelmedbűl ki ne maradjanak. Egyedül az áldott Jézus oly szerencsétlen, aki tanítványokra nem talál! Mert midőn e jeles napon csudálatos példájával a jászolybúl azt kiáltja: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztet és kövessen engem! – könnyen megszámlálhatjuk azokat, kik ezen mennyei mesternek nyomdoki után indulnak.
1818