Telek József

Megaggott vénségre és lassanként éktelen ráncokkal fodorított orcára jutván, amaz ifjúságának kellemetes szépségével erős bajnokokot erőtlenítő, Trója várassának fabulázott hajdani csillaga, görög szép Ilona, oly képtelen változott előbbeni nagyra vágyódó bátorsága és komor kedvre fordúlt nyájassága, hogy valahányszor halálos sárgaságba borúlt ráncos orcáját a tiszta tükörbe szemlélte, és előbbi ifiúságának páratlan szépségéről emlékeze vala, annyiszor sűrűen csorgó könyhullatásinak csöppei egyenként görgöttek vala orcáján, és gyakor fohászkodások között rekedő szava reszketésével eképpen folytatá vala szomorúan kettősíttetett kérdéseit: Ez-é vajon amaz ékes Ilona, szépségnek ritka formája, kiért Trója és egyéb országok hadakoztak? Ez-é vajon az a szépséggel dicsekedő Ilona, kinek ragyogó fénnyel csillámló szemei, rózsaszínnel játszó piros orcája, klárist képző ajaki és ékes termetének rendes állása mint egy istenasszonyt ábrázolnak vala? Vajon ez a ráncos és feketeséggel egyeledett sárgaság miatt éppen utálatos orca-é ama hajdan mosolygó piros orca, melynek gyenge szerelméért annyi győzedelmes vitézek s hadi vezérek piros véreket onták vala? Oh én felette boldogtalan asszonyállat! tehát kedves ifiúságom virágjáért unalmas vénséget nyertem? tehát két piros orcáimon változó színnel játszadozó rózsákért ily teperedett ráncokat vettem? tehát aki mindenek előtt kedves és kellemetes voltam, már mindeneknek unalma lettem?

Ah kedves hallgatóim, nem nyomozom én itten Görög Ilona siránkozásinak okait, nem vizsgálom a fabulákban gyönyörködő bölcseknek találmányit, hanem szomorúan szemlélem a mi paradicsomi ékes orcánknak kora változását és az Ádám vétke által hirtelen öszveráncosodott ábrázatját. Ugyanis, ha gyönyörűséges volt Görög Ilonának mindenekre integetve mosolygó fiatal orcája, nyilvánsággal gyönyörűségesb volt a mi gyenge ifiúságunknak paradicsomi ékes orcája, amely külsőképpen olyan új és nyugodt földbűl alkottatott, melyet soha még se a fazekas korongon nem markolt, se a vetemény nem soványított, se az ekeszántás nem karmolt; odabé pedig nemcsak az Isten leheletével eleveníttetett, hanem olyan szép mennyei adományokkal s csoportos malasztoknak gyönyörűségével ékesíttetett, melyekhez képest rút mindenféle szépség, homályos minden fényesség, ímelygős minden ékesség. De jaj! Kis korig tarta ez a paradicsomi orcánknak kellemetes szépsége. Általhágá vala Ádám atyánk zabolátlan pártolkodásával a nagy Isten parancsolatját, s megkóstolá a tiltott gyümölcsöt; és ímé, ezáltal az Ádám vétke által minnyájan a gyümölccsel együtt elnyelénk a rejtett horgot, minnyájan megevénk a mérget, minnyájan elveszténk paradicsomi orcánknak ártatlan tisztaságát, szépségét s gyönyörűségét, úgyannyira, hogy nemcsak megráncosodott gyenge ifiúságunknak ékes orcája, mint régenten a Görög Ilonáé, hanem néminéműképpen az oktalan barmok utálatos ábrázatjához hasonlóvá lett.

Méltó azért, hogy mi is mintegy tükörbe nézvén, paradicsomi orcánknak képtelen változását és korán elvesztett ékességét ama siránkozó görög asszonnyal keseregve kérdezkedjünk: Oh Ádám! boldogtalan Ádám! Ez-é vajon az a gyönyörűséges paradicsomi orca, melyet maga képére teremte az Úr Isten? Ez-é az a szép orca, mely csak kevessé kisebbíttetett az angyaloknál? Ez az utálatos, esztelen baromhoz hasonlított orca-é az Istenhez való hasonlatosság, melyet álnokul ígére vala a kígyó, midőn mondotta: Lésztek, mint az istenek. Oh Ádám! lássad és szemléljed most szerencsétlen maradékidnak az eredendő bűn által megráncosodott s utálatossá lett orcáját; valóban nem Istenhez, hanem a fekete szénhez hasonlónak lenni tapasztalod.

Oh felséges Isten! Emlékezzél meg, mi történt rajtunk, tekintsd és lásd meg gyalázatunkat. Vajon annyira felgyulladott-é haragod az emberi nemzet ellen, hogy egy ember vétkéért minnyájan, kik Ádámtól származnak, mindjárt anyjok méhében gyalázatos orcával fogantassanak? Tehát talán a Krisztus Jézus öröktűl fogva választott anyjának, Máriának gyenge orcája is az eredendő bűnnek gyalázatos szeplőjével valaha megrútíttatott? De kegyesebben elmélkedjetek, ájtatos lelkek, mert noha ugyan az első embernek gyalázatja minden emberekre elhatott, és minden Ádám maradékinak orcáját szeplőssé tette, de szeplőtelen Szűz Máriának orcája soha ezt a gyalázatos makulát nem ismérte, soha az Ádám gyalázatjával nem szeplősíttetett, hanem mindjárt Szent Anna asszony méhében, tiszta fogantatásának idején, oly szép, oly gyönyörűséges, oly szeplőtelen tiszta orcával tündöklött, hogy még a mennyei Vőlegény is látszatott azon álmélkodni, midőn így szólott vala: Mutasd meg nékem az orcádat, zengjen a te szózatod a füleimben, mert a te szózatod édes, és az orcád ékes.

1769

---