Padányi Bíró Márton

Ádventi álmok

Szent Ágoston ezt a cikkelyt: az éj elmúlt, a nap pedig elközelített, Theodoretussal együtt magyarázván azt mondja: Az éj a Krisztus eljövetele előtt való idő, mely teljes vala a hitetlenségeknek és más bűnöknek setétségével; a nap pedig az evangyéliomnak ideje, melyben az igazságnak napja, a Krisztus, az ő világosságának, azaz malasztjának és hitének sugárit az egész világra kiterjesztette. Az éj a Krisztus előtt való idő. Halljuk tehát, ennek az időnek ily hosszas éjszakáján a régi szent atyák mit álmodtak a Krisztus születésének fényes napjárúl.

Nagy ásítozva, álmosan legelsőben is megjelenik az első ember, Ádám, és azt mondja, hogy őtet a földnek agyagábúl formálván és az életnek lehelletét az ő orcájára lehelvén az Isten, csakhamar alkottatása után mély álmot bocsáta reája, és mikor elaludt volna, kivett egyet az ő oldala csontjaibúl, és azt az oldalcsontot asszonyállattá építé. Felébredvén azonban és meglátván Ádám ezen asszonyállatot, azt mondá: ez mostan csont az én csontaimbúl, és hús az én húsombúl; és mindjárt utánaveti az Írás: ketten lesznek egy testben. Ez, hogy az Írásnak bötű szerént való értelme és födhetetlen bizonysága szerént így történt, tagadhatatlan dolog, de lelki és titkos értelemben mit példázott? Megmondja Szent Ágoston: teremtetvén és mélyen elaludván Ádám, isteni jelenésbűl álmában látta a megtestesülésnek titkát, és hogy a Krisztus éjjel fog születtetni; látta, hogy ketten lesznek egy testben, úgymint az Isten és az ember egy isteni személyben…

Ismég, hasonlóképpen ásítozva és igen álmosan megjelenik Jákob pátriárka, és azt mondja, hogy mikor ő az atyjának, Izsáknak parancsolatja szerént Mezopotámia felé Bersabeébűl Háránba ment volna, egy néminemű helyen letelepedvén nyugszik vala, és az ott lévő kövek közül feje alá tévén, elaluvék. És ímé, mikor mélyen elaludnék, láta álmában egy lajtorját, mely a földön áll vala, és annak teteje az eget éri vala, látá az Isten angyalit is fel s alá azon járni, és a lajtorjára támaszkodott Urat, mintha az égbűl le akarna jönni. Bizonyára szép álom ez, de mi az értelme? Való ugyan, efelől a bölcsek sok szép elméskedéssel és értelemmel vannak, de a mi célunkhoz leginkább közelít Andronicus Constatinopolitanus, aki azt mondja: igazán Jákob lajtorjája a Szűz Mária, mert az Isten, mikor emberi testben születtetett, mihozzánk őáltala jött le a földre, hogy ő lejővén, mi is felmeheténk a mennybe…

Mégis tovább megjelenik egy álomtáska, az igen álmodozó Fáraó király, aki is a többi között egymás után azon éjjel álmodozván látta volt álmában, hogy hét gabonafejek nevelkednek vala egy száron, teljesek és szépek, és más még annyi vékony és a ragyátúl megüttetett gabonafejek jövének ki. Ezek mit példáztak és mit jelentettek, az álomfejtegető, magyarázó József megmondotta, hogy tudniillik a hét teljes szép gabonafejek hét termékeny, bőv esztendőket, bővséget, a ragyátúl pedig megüttetett sovány, vékony hét gabonafejek hét sovány esztendőket, nagy szükséget, éhséget jelentenének. Amint azután a történet meg is bizonyította a magyarázatnak valóságát.

Ezt mindazonáltal némely bölcsek Lyránussal, előre tévén a hét sovány gabonafejeket, lelki értelemmel így magyarázzák, hogy ezek a hét vékony, ragyás vagy üszögös búzakalászok, búzafejek hét különféle időt példáztak, jelentettek, úgymint az első jelentette az Ádámtúl fogva való időt Noéig, a másik Noétúl Ábrahámig, a harmadik Ábrahámtúl Mojzesig, a negyedik Mojzestúl az Egyiptusból való kimenetelig, ettűl fogva az ötödik Dávid királyig, ismég ettűl fogva a hatodik a babiloniai fogságig, végre a hetedik ezen fogságtúl fogva Krisztus születéséig. Mindeddig tartott az Istennek amaz átkos mondása: Átkozott a föld, a te munkádban töviseket és bojtorjánokat hoz neked. Mindeddig vékony, sovány, ragyás és üszögös kalászokat, sőt éppen ártalmas, haszontalan füveket, merő gazt termett a föld. Ugyanezért kesergettek és óhajtoztak volt a régi szent atyák, mondván: Egek harmatozzatok onnan fölyül, és a fellegek csöpögjék az igazat, nyilatkozzék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt!

 

1756




Hátra Kezdőlap Előre