Vörösmarty az irodalmi- és közéletben

Az 1830-as évek elején a magyar társadalmi és politikai életben mélyreható változás következett be. A Hitel megjelenése, a júliusi forradalom híre, a lengyel szabadságharc vérbefojtása, s nem utolsósorban a koleralázadás nyomán megindult a nemzeti függetlenségi mozgalomnak a nép felé való {454.} tájékozódása. A változásokra hamar felfigyelt az Aurora-kör, amelynek Vörösmarty – főként Kisfaludy Károly 1831-ben bekövetkezett halála után – Bajza és Toldy mellett mind nagyobb tekintélyű vezetője lett.

Anyagi helyzete valamelyest rendeződött. A Tudományos Gyűjtemény tiszteletdíja mellett, mint akadémiai tagnak, rendszeresen járt az évi ötszáz forint; verseinek első gyűjteményes kiadását ezerszáz forintért adta el a kiadónak; 1833-ban a Vérnászért az Akadémia száz aranyas jutalmát nyerte el, a következő évben a közte és Kisfaludy Sándor közt megosztott akadémiai nagyjutalom felét (ugyancsak száz aranyat) kapta meg, s a Zalán futását is ez évben jutalmazták a Marcibányi alapítvány négyszáz váltóforintjával. Körülményei azonban változatlanul – s életében mindvégig – nehezek voltak. Összes munkái megjelenése után (1834) is panaszkodott barátjának "... megteszem, amit birok s türödelmesen viselem bajaimat, a szegénységet, melyet a pesti lakás, magad tudod, mennyire éreztet ..." Évekkel később is panaszkodik a "pénztelenség" miatt, s gyakran folyamodik apró kölcsönökhöz. Ha anyagi helyzete nagyjából rendezett volt is, a harmincas években súlyos gond volt számára az akadémiai feladatok – különben áldozatkészen vállalt – teljesítése. Toldyval közösen dolgozta ki a magyar helyesírás első akadémiai szabályzatát (1833); 1832-ben egy németül írt magyar nyelvtannal "kedveskedett" az Akadémiának; társszerkesztője és munkatársa volt az 1834-ben (majd 1846-ban bővítve) megjelent nagyigényű magyar nyelvtannak: A magyar nyelv rendszerének; ugyancsak szerkesztőbizottsági tagja a tájszótárnak (1838). Az akadémiai nagyszótár szerkesztési elveinek kidolgozására is, Toldyval egyetemben, ő kapott megbízatást; oroszlánrésze volt a magyar-német zsebszótár elkészítésében (1838–1843). Nyelvészeti munkái s egyéb akadémiai feladatai (a kiadásra vagy a pályázatokra beérkezett szépirodalmi és tudományos művek véleményezése, a nagyjutalmak kiosztásával kapcsolatos bírálatok, javaslatok elkészítése) roppant sok idejét és energiáját kötötték le.

Vörösmarty ugyanakkor részt vett a kulturális és a politikai közéletben is. Bajza kritikai törekvéseit nagyszámú éles, polemikus hangú epigrammával támogatta; két epigrammával beleszólt a Pyrker-pörbe, Toldy és Bajza oldalán; a Conversations-lexikont támadó első cikkek számára ő nyitotta meg a Tudományos Gyűjtemény hasábjait; Bajza röpirata számára ő egyengette az utat az ismerős fehérvári cenzornál. Nagy szerepe volt az Akadémia belső életének demokratizálásában (Széchenyi őt bízta meg az alapszabályok módosításának előkészítésével). Az 1832–36. évi országgyűlés után a triumvirátus a kulturális közéletben nagyhatalommá lett, s harcai mind nyíltabban politikai színezetet öltöttek. Hogy a harmincas évek második felében az Athenaeum lett a magyar kulturális és politikai közvélemény legszínvonalasabb, leghatékonyabb irányítója, abban a szerkesztő Vörösmartynak igen nagy része volt. Az akadémiai harcok s az Athenaeum polémiái közepette az ellenfél Vörösmarty személyét sem kímélte. Főként a Hirnök – Csató tollával – törekedett arra, hogy megingassa költői és erkölcsi tekintélyét. Csató denunciálásai a rendőrséget is érdekelték, s a helytartó tanács már 1835-ben azt az utasítást kapta: "Vörösmarty vigili oculo tenendus" – Vörösmartyt éber szemmel kell figyelni – a rendőri jelentések a "főkolomposok", az "egzaltált fejek" felsorolásakor mindig megemlítik Vörösmarty nevét.