Nivelle balsikerü tavaszi támadása után az angolok vállalták magukra a német haderő foglalkoztatását, nehogy azok Párizs felé ellentámadásba menjenek át, vagy más hadszintérre tartalékokat tolhassanak el.

Haig angol fővezér ezt a munkát Ypernnél már május végén megkezdte és csak novemberben fejezte be. A küzdelem jól indult. Az első angol győzelmet az Yperntől délre előugró német állásoknak földalatti aknákkal való fölrobbantása - június 8.-án - jelentette. Az angoloknak ezekre a magaslatokra szükségük volt, hogy tüzérségüket itt a későbbi támadáshoz állásba hozhassák. A robbantás - a világháború legnagyobb ilyen vállalkozása - teljes eredménnyel járt. A németeknek súlyos veszteséggel kellett a magaslatokat kiüríteni.

Július elején aztán Haig 40 hadosztállyal, 2.500 ágyuval és 65.000 tonnányi lőszerrel megkezdte a flandriai csatát: a támadást a németeknek az Yperntől keletre huzódó dombokon levő állásai ellen. Ez a harc - a világháború legnagyobb anyagcsatája - 100 napig tartott. Az angolok napokon át a verduni és Somme-menti ágyuzást messze felülmuló pergőtűzzel árasztották el a német állásokat, majd gyalogsági rohamaikkal rövid távolságra hátraszorították a németeket, aztán megint pergőtűzzel folytatták a csatát. Így váltakozott az ágyu és a szurony egymással, míg végre november közepéig, amikor az angol támadás sárba és vérbe fult, sikerült a német vonalakat az Ypern körüli magaslatokról leszorítani. Számokban: a német állás 25 km szélességben és 5-7 km mélységben visszaszorult, ami 400.000 angol katona vérébe és sok százezer tonna lőszerbe került.

A németek tehát a védelem győzelmével dicsekedhettek, de az angol erőfeszítés mégsem veszett kárba.

A németeknek az Ypernnél vívott harcokban 77 friss hadoszályt kellett bevetni és innen a 100 nap alatt 63 megtépázott hadosztályt kellett rendezkedés és pihenés céljából nyugodt frontrészekre vinni. Nem figyelhettek kellően a franciákra, akik ennek folytán két kis támadást nagy eredménnyel végezhettek és pedig augusztus végén Verdunnél, a Maas balpartján és október végén Soissonstól északra. Ezek voltak Pétain anyagtámadásai, amelyek a célt: a francia seregek harci kedvének felélesztését elérték. Megtorlásra a németek - erőhiány miatt - nem gondolhattak.

Természetesen a németek nem tudtak elegendő haderőt más hadszintérre sem küldeni. Erőhiány miatt kellett az oroszok üldözését a tarnopoli áttörés után a Zbrucsnál beszüntetni. Hasonló okból nem kísérte siker Mackensen áttörő hadműveletét Focsanytól északra. Ugyancsak ilyen okból nem lehetett kezdettől fogva a 12. Isonzo-csatát kétoldali támadással - az Isonzo és Déltirol felől - tervezni. Sőt az Isonzo mentére szánt hadosztályok közül kettőt a flandriai csata emésztett fel.

Haig offenzivájának tehát jelentékeny hadászati eredménye volt, bár a harcászati siker Ypernnél igen szerény keretek között maradt.

TANKCSATA CAMBRAINÁL

Haig a flandriai csata november közepén történt befejezése után még egy nagy meglepetéssel szolgált a németeknek.

November 20.-án, Cambrainál, az angol arcvonal déli szárnyával szemben fekvő kitünő, 100 méter széles drótakadállyal védett német állásokat, amelyekben mint "nyugodt" frontrészen a flandriai csatában kimerült 3 német hadosztály állt, 378 angol tank minden előzetes tüzérségi előkészítés nélkül megrohanta és nagy szélességben, a német tüzérségi állásokig terjedő mélységben simán áttörte. A németek foglyokban és ágyukban is jelentékeny veszteséget szenvedtek.

Ez volt a tankok nagyarányu alkalmazásának első esete. Néhány angol tank ugyan már 1916-ban a Somme mentén megjelent, anélkül, hogy a németeknek különös kárt okozott volna, 50-60 tank szerepelt Pétain 1917. évi őszi támadásainál is, de ilyen nagy tömegben való bevetésük - mint Cambrainál - a németeket teljesen meglepte. A tanktámadástól érintett három német hadosztály roncsai részben keletnek, a Cambrainál elvonuló Schelde csatorna mögé, részben északnak tértek ki. A német arcvonalban így széles rés tátongott, ami veszedelmessé válhatott volna.

A németek szerencséjére, Haig nem készült nagyarányu áttörésre. A flandriai csata az ő tartalékait is elfogyasztotta, 5 hadosztályt pedig Cadorna segítségére kellett küldenie. Haig Cambrainál már csak azért sem tervezett döntő csatát, mert a tankok bevezetése tulajdonképpen csak kisérletezés volt. Ennek eredményétől függött, hogy a tankok egyáltalában megmaradjanak a harci eszközök között. Ezek a tankok még különféle gyermekbetegségekben szenvedtek. Lassan mozogtak. Haig ugyan a tankok mögött készenlétbe állított hat gyalog hadosztályt és erős lovasságot, hogy az áttörés után előnyomuljanak. De ezeket a csapatokat magukat meglepte az áttörés sikere; nem tudták azt kiaknázni. Behatoltak a résbe, de nem használták ki a német védelem gyenge pillanatát, még az áttörést követő reggel sem. Csak délben kezdték meg az előnyomulást.

Így aztán a németeknek idejük jutott tartalékaik Cambraira való irányítására. Már 20.-án este 3 német hadosztály robogott vasúton Cambrai felé, további 7 hadosztály pedig következett.

Az angolok a következő napokon még némi tért nyertek, de a hó végén megindult a német ellentámadás, ami december 5.-én az angolokat - sok veszteség mellett - területnyereségük feladására kényszerítette.

Röviden: a tanktámadás sikerült, de a kivívott előny kiaknázása nem. A németek Cambrainál oly ellenséges harci eszközzel ismerkedtek meg, amely ellen egyenértékü fegyvert nem állíthattak. Egyelőre csak tankelhárító tüzérség szervezésére gondolhattak. Később ők is tankgyártásra tértek át, de jó tankokkal csak 1919 elején jelenhettek volna meg a csatatereken. Súlyosan esett latba az a körülmény, hogy az eddigi erődítési rendszer a tanktámadás ellen oltalmat nem nyujtott. A "tankveszély" a német hadseregben szállóigévé vált. Az ántánt viszont meggyőződött arról, hogy a tank az a fegyver, amellyel ellenfelét legyűrheti, feltéve, hogy azt nagy tömegben és tökéletesített alakban tudja előállítani. A képesség és akarat erre megvolt.