VERDUN

Verdun, a francia Maas-vonal legfontosabb erődítése és egyben a legerősebb táborvár a lotharingiai határ és Párizs között, a francia nép szemében Franciaország keleti kapuját jelentette. Megtartása elsősorban erkölcsi okokból bírt jelentőséggel.

Ez a vár a francia-német arcvonal egyik főtörési pontján feküdt. A francia arcvonal itt előreugrott a német vonal felé és ezzel kihívta a németek kettős támadását, észak és kelet felől. A franciák azonban Verdunt az említett okokból mégis tartották.

1914 augusztusában a német előnyomulás kelet felől a Maas vonal erődítésein, Verdunnél és ettől délre megakadt. Az arcvonal tehát itt észak-déli irányban merevedett meg. A nagy német átkaroló hadművelet ugyanekkor Verdunt északnyugat felől megkerülte. A marnei csata után itt kelet-nyugati arcvonal alakult ki, amely Verduntól egyenesen nyugati irányban Soissons környékéig huzódott. Utóbbi helytől az arcvonal - amely a marnei csatát követő hadműveletek alatt jött létre - megint északnak fordult és ezt az irányát a tengerpartig megtartotta.

Falkenhayn jól sejtette, hogy a franciák Verdun várát, mint arcvonaluk egyik legfontosabb és különös erkölcsi jelentőségü pillérét, minden erejük megfeszítésével fogják védeni. Erre alapította tervét, amennyiben arra számított, hogy támadásával a francia tartalékokat idecsődíti és azokat fokozatosan felmorzsolja. Kétségtelen, hogy ez egészen különös célkitüzés volt, már csak azért is, mert ugyanaz a felmorzsolódás fenyegette a német csapatokat is. Különben ez a szavakkal való meddő játéknak is mondható. A lényeg az volt, hogy tud-e Falkenhayn Verdunnál a franciákat megrendítő győzelmet aratni? Ennek előfeltétele az volt, hogy elegendő haderővel lépjen itt fel.

Már az előző fejezetekben ismételten utaltunk arra, hogy Falkenhayn 1915-ben nem teremtett tiszta helyzetet sem az orosz hadszintéren, sem a Balkánon. Ezért ezekről a helyekről nem tudott elegendő erőt elvonni. Szaloniki előtt a bolgár sereg támogatására 2 német hadtestet kellett visszahagyni. Itt utólag mégis hozzájárult az ántánt-sereg megtámadásához.

Az orosz hadszintéren az arcvonal annyira kiterjedt, hogy onnan számbavehető erőt a hadműveletek befejezése után már nyugatra átszállítani nem lehetett. Falkenhayn elvetette Conrad ama javaslatát is, hogy Olaszország elintézése után osztrák-magyar haderőket használjon fel a nyugati front számára. De talán Conrad az olaszok ellen tervezett támadást is elodázta és néhány jó hadosztályt adott volna Falkenhaynnak, ha ez Conraddal a verduni támadás tervét közli. Falkenhayn azonban Conrad előtt titokban tartotta terveit.

Mindezek dacára Falkenhayn nyugaton mégis 26 hadosztálynyi tartalékkal rendelkezett, ami erőteljes támadásra elegendőnek látszott. A hiba csak az volt, hogy Falkenhayn nem merte rögtön minden tartalékát Verdunnél latbavetni, mert szükségesnek tartotta, hogy az angolokkal szemben is maradjanak tartalékai. Ebből eredt az, hogy nem tervezett szélesebb arcvonalra terjedő áttörést, hanem csupán Verdun északi frontja felé és ennek is csak a Maas jobbpartján levő részére rendelte el az itt vezénylő német trónörökösnek a támadást. Úgy gondolta, hogy itt tartalékainak mintegy egyharmad részével (4 hadtesttel) intézteti az első rohamot, majd a második egyharmad rész felváltja néhány nap mulva az első rohamban kimerült csapatokat, míg az utolsó egyharmad részt az angolok ellen tartja készen.

Ahogyan ma a franciák helyzetét ismerjük, azt kell mondanunk, hogy az erőelosztásnak ez a szűkkeblüsége mentette meg Verdunt a franciák számára. Verdun erődeit ugyanis Joffre már korábban leszereltette.

A franciák ugyan hírt vettek arról, hogy Verdun ellen valami készül, de nem számítottak arra, hogy a németek itt fogják a döntő támadást intézni. Csak mikor február 21.-én reggel 1.400 német ágyu megkezdte a kellő védelemre készületlen Verdun bombázását, ébredt Joffre annak tudatára, hogy komoly a dolog. Ugyanezen a napon a német gyalogság megrohanta a négysoros francia állásokat. Ezek első sorát a franciák elvesztették.

Joffre erre azonnal iderendelte tartalékait és ezek vezérletét Pétain tábornokra bízta. Egyben Haig angol fővezért arra kérte, hogy az arcvonalban az angolokkal szomszédos francia seregét váltsa. fel, amit Haig rövidesen meg is tett. Az így felszabadult francia sereg aztán Verdunhoz vonult.

Érdemes megemlíteni, hogy a Verdun védőjéül kiszemelt Pétain a háborút 1914-ben mint ezredes kezdte s aztán rohamosan haladt előre. 1915-ben már hadtestet, majd hadsereget vezényelt és most 1916 elején a legfontosabb arcvonalrész védelmét bízták rá.

Mielőtt a francia tartalékok és Pétain megérkeztek volna, a helyzet Verdunnél válságosra fordult. A várparancsnok és ennek elöljárója, Langle, a Verdunt is magába foglaló arcvonalrész vezére már a vár kiürítésének gondolatával foglalkoztak. Itt Joffre segített azzal, hogy sürgönyében haditörvényszékkel fenyegetett meg minden parancsnokot, aki visszavonulást mer elrendelni.

Február 25.-én elesett Verdun legfontosabb erőde, Douaumont. Már alig volt remény a vár megmentésére. De ekkor Pétain vette át a védelem vezetését, aminek rögtön meglett az eredménye. A német támadás megakadt, amit az is megtetézett, hogy nem érkeztek meg idejében azok a német tartalékok, amelyeknek az eddig harcban állott csapatokat kellett volna felváltaniok.

Falkenhaynnak ekkor még nem volt oka arra, hogy a megrekedt vállalkozást félbeszakítsa. Számolt azzal, hogy Verdun sokáig tartja magát, de bízott abban, hogy a védelem felőrli a franciák erejét. Ezért utasította a trónörököst, hogy a támadást - új tartalékokkal - március 9.-én folytassa. Ez meg is történt, de a támadás most már nem hozott eredményt. Ehelyett kifejlődött a mindkét félre egyaránt veszteségteljes álló küzdelem: a verduni pokol. Szakadatlan kölcsönös bombázás közben kisebb-nagyobb német és francia lökések váltogatták egymást. A küzdelem során Pétain átvette Langle helyett az arcvonal vezérletét, míg a Verdunnél védekező sereg élére Nivelle került. Nivelle is ezredesi rangban kezdte a háborút és Pétainhez hasonló pályát futott be.

A harc aztán átterjedt a Maas balpartjára is, ahol a németek nehéz küzdelem árán nehány magaslatot a vár erődvonala előtt elfoglaltak. De itt nem jutottak tovább előre. Eltelt az április és a május is anélkül, hogy a németek célt értek volna. A jobbparton ugyan június elején kisebb erődítést a franciáktól elragadtak, de minden jel arra mutatott, hogy a francia védelem ereje növekedőben van. Ugyanekkor megindult keleten, Lucknál az oroszok nagy támadása, amelynek kivédése német tartalékokat igényelt, majd csalhatatlan előjelek árulták el azt, hogy az ántánt a Somme partjain nagy áttörésre készül. Verdun tehát nem emésztette fel az ántánt tartalékait. Ennek dacára a trónörökös javaslata ellenére, Falkenhayn június 21.-én néhány friss hadosztállyal még egy nagy - de sikertelen - rohamot hajtatott végre és ezt július 11.-én, a Somme-menti csatának a németekre nézve nem éppen szerencsés megindulása után, megismételtette. Csak mikor ez a támadás is vérbefult, rendelte el a trónörökösnek, hogy ezután - az elfoglalt területek megtartása mellett - a védelemre szorítkozzék. A harc azonban mégsem ült el. Most a franciák mentek át támadásba. Ennek lefolyását majd később ismertetjük.

Pétain és Nivelle nagy érdeme, hogy Verdun várát megtartották. Joffre így nyugodtan készülhetett a Somme mindkét partján megtervezett áttörésre. Itt a német állások bombázása június 24.-én kezdődött meg.

Verdun várának ez a közel öt hónapos ostroma rengeteg vérbe került. A franciák a csatatér aránylag szűk területén a folytonos felváltások során 65 hadosztályt (haderejük felét) vetették harcba és angol hiradás szerint 460.000 főt, köztük 65.000 foglyot, vesztettek, míg a németek vesztesége csak 280.000 főre rugott volna.

A számadatok szerint tehát Falkenhayn megközelítette volna a maga elé tüzött célt: az ellenség erejének felmorzsolását. De az egyesült francia-angol sereg nyugaton erősebb volt mint a német és ezért a nagyobb veszteséget könnyebben viselte el. Ezenfelül Falkenhayn minden erőfeszítése sem érte el azt, hogy a hadműveletek ütemét ő adja meg. Joffre a Somme-menti támadás tervét Verdun dacára sem ejtette el. Verdun ostroma mindezért súlyos hadászati hibának bizonyult.

Az erkölcsi nyereség mindenesetre a franciák oldalán volt. Kivédték a német támadást. Ezért Verdun megtartása annyit jelentett, mint Joffre marnei győzelme, vagy Foch eredményes flandriai csatája. A német csapatokat pedig a verduni vállalkozás a vereség érzetével töltötte el. Látták azt, hogy képtelenek nyugaton döntő győzelmet aratni. Nem lehetett tagadni, hogy a döntőnek indult harmadik német roham is meghiusult. A Marne után Flandria és most Verdun alkották a sikeres francia ellenállás határköveit.

Verdunnél a német tartalékok jelentékeny része elhasználódott. Falkenhaynnak ezért kellő tömegű tartalék nélkül kellett az ántánt nagy nyári ellentámadásaival keleten és nyugaton szembeszállnia. Ez az ellentámadás keleten hamarabb kezdődött, mint ahogyan azt az ántánt megtervezte. Ennek oka Conrad déltiroli offenzívája volt.