NEMESI TELEK, UDVAR, TELEPÜLÉSREND

A nemesi múltat máig őrzik a településformák, s a lakosok elhelyezkedése azokon belül. Helyenként még a nemzetségi szervezet nyomait viseli a település szerkezete. Rákosdon (Hunyad m.) a falu alsó, tágas részén élnek az első foglalók nemzetségei, a leszármazottak családjai, a Felszegen pedig a később érkezett nemzetségek házai találhatók (Kós K. 1972: 242). Hasonló példák ismertek a Székelyföld több vidékén. A nemesség azonban más tájakon is a település kedvező adottságú részén, többnyire a falu közepén, „derekában” foglalt helyet. Velük ellentétben a jobbágyok, zsellérek és más „nemtelenek” a kedvezőtlenebb, a településre kevésbé alkalmas faluvégen vagy partoldalban laktak. Ezt a viszonyrendszert fejezi ki Szuhafőn (Gömör m.) „a nemesek és partiak”, azaz a falu „derekában” élő gazdák és a domboldalon élő zsellérek máig tartó megkülönböztetése.

A nemzetségi szervezet nevét őrzi a tisztán kuriális nemesek által lakott falvak településrendje is. Domaházán (Borsod m.) három régi nemzetség él, s a településrészek máig ezek nevét őrzik: Holló szög, Elek sor, Kisbenedek udvar. Mindhárom nemzetség kiterebélyesedett a nemzedékek során, lélekszámuk az 1910–1920-as években már egyenként 300–500 fő között volt. Azonban a nemzetségek tagjai számos ágra (hadra) és nagycsaládra osztódva is egymás szomszédságában maradtak. Idővel az ágak (hadak) megkülönböztető ragadványnevei megjelentek a falurészek elnevezésében: Kiszi-köz, Dindo szög (Paládi-Kovács A. 1965: 12; 1982a: 82–83).

{8-148.} Alapegység a kuriális, azaz nemesi tulajdonjogú beltelek, a kúriához tartozó fundus volt, amely 1848-ig mentesült az állami adózás alól, függetlenül attól, hogy ki használta vagy birtokolta. A kuriális beltelek minden vidéken jóval nagyobb volt a parasztokénál. Eredeti állapotában 2–3000 négyszögöl kiterjedésű lehetett. A beltelken a lakóházakon kívül különböző udvarok, kertek és gazdasági épületek találhatók. Az épületek elhelyezésének módja nem volt szabályozva. Szívesen építettek házat a telekhatártól, az utcától távol a telek belsejében. Azzal sem törődtek, hogy a ház oromfala, rövidebb oldala forduljon az utca irányába. A nagy telken gyepes terek, füves utak vezettek a lakóházhoz. Kerítések csak a veteményeskerteket, baromfiudvarokat védték. A szomszédoktól árok vagy tüskesövény választotta el a kuriális telket (Kiss Á. 1979: 357). Az öröklések, osztozkodások folytán a nemesi beltelkek idővel egyre kisebbre zsugorodtak, kivéve a bene possessionátus rétegét. A feldarabolások, kerítések, építések miatt kuriális falvakban a beltelkek elvesztették eredeti alakjukat és határaikat. Minthogy a nemes örökösök az új házakat, csűröket, istállókat különösebb szabályozás nélkül ott építették fel, ahol éppen nekik tetszett, a kuriális falvak képe a 18–19. század folyamán egyre rendezetlenebbé vált. Szegek, zugok, közök, szabálytalan alakú telkek, s az utcától távol épült házak jellemezték ezeket a falvakat (Paládi-Kovács A. 1982: 83).

A szomszédos jobbágyfalvakban viszont az utcás, szalagtelkes településrend 1848-ig nem lazult fel, mert a földesúr tudta és engedélye nélkül nem nyílt lehetőség a beltelkek felosztására vagy új házak építésére.

Az egytelkes nemesek falvait zsúfoltság jellemezte már a 19. század elején is. Pátrohán (Szabolcs m.) a régi nemesi udvarokban 6–10, sőt akár 13–14 ház is állt. Ilyen udvarokban éltek az úgynevezett hadak, az azonos családnevet viselő emberek tág közösségei (pl. Nagy, Fodor, Tarpai, Szabó, Szalay nemzetségek családai). Szentgálon (Veszprém m.) szintén kialakult a zsúfolt beltelek már a 18. században. A kortárs statisztikus szerző 1836-ban megjegyezte, hogy a lakosok nemes voltából következik a házak és udvarok „szörnyű népessége” (túlzott lakósűrűsége, zsúfoltsága). Szentgálon a nemesi hadak közökbe települtek. Köznek nevezték a főútról és a mellékutcákból nyíló keskeny, de igen hosszú udvarokat, melyeknek oldalán egymást követték a lakóházak (Kiss L. 1961a: 316; Vajkai A. 1959b: 172). Az eredeti udvarok fokozatosan beépültek és keskeny közlekedő utakká alakultak át. Hasonló helyzet alakult ki Tejfalun (Pozsony m.), ahol a nemesi beltelkek, udvarok mindinkább felaprózódtak. A leányok öröklése és az adásvételek folytán a 19. század derekán már csaknem áttekinthetetlenné vált a birtoklás képe (Csiba L. 1958: 314). Az úgynevezett nemes udvar, hadas udvar mikrotársadalmának életét, az „udvarközösség” kooperálását eddig legalaposabban Nagyvisnyóról írták le (Fodor 1930: 42–46; Nagy Benjámin 1960: 68).

A kuriális nemesi települések típusos esetét Mikófalva (Heves m.) szolgáltatja. Ebben a faluban az úgynevezett hadas udvar kizárólag a nemeseket jellemezte, akik 1830-ban már 530 lelket számláltak, de mindössze 14 magyar holdnyi (1 magyar hold = 1200 négyszögöl) belsőségen zsúfolódtak össze. A három nemesi nemzetség birtokában 1–1 beltelek (kúria) volt csupán, de ezeken akkoriban már 75 lakóház állt. A három ősi telket fokozatosan felosztották a nemzetségek ágai (hadai) között, de az eredeti beltelken belső kerítéseket nem emeltek. Egy-egy had további elágazásaival {8-149.} mindig újabb házak épültek a telken. A 19. század végén csupán a Kovács Matyó had telekrészén 21 ház állt. Ezt a zsúfolt településformát az a jogszokás hívta életre, amely a nemesi portát nemzetségi keretben együtt tartotta, de azon belül elaprózta (Bakó F. 1978: 22).

2. térkép. Nemzetségek településrendje. Rákosd (Hunyad vm.)

Minthogy a jobbágytelek és -udvar megosztása a földesúr magatartásától függött, a példában szereplő Mikófalván az 1857. évi telekkönyvi térkép szerint a jobbágyok beltelkei alig aprózódtak a száz évvel korábbi állapothoz képest. A jobbágyoknál csak 1848 után kezdődhetett a beltelkek felosztása. Mikófalván a kisnemesek utódai csupán 1906-ban a tagosítás alkalmával, 1919-ben és 1930-ban parcellázás, majd 1945-ben a földreform révén tudtak kitörni a fojtogató zsúfoltságból. Paradox helyzet, hogy a feudalizmus maradványainak felszámolása az ő élet- és lakásviszonyaikon többet javított, mint az egykori úrbéres parasztokén. Hasonló történeti folyamat és települési rend mutatható ki Észak-Heves, Borsod és Gömör megye számos kisnemesi falujában (Bátor, Egerbocs, Balaton, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Sajónémeti, Center, Bolyok, Détér stb. – Nagy Benjámin 1960: 93. és a szerző megfigyelései).