A NŐ HELYZETE A PÁSZTORTÁRSADALOMBAN

A magyarságnál a pásztorkodás jellegzetesen férfimunka, s a külső, távoli legelőkön asszonynép ritkán mutatkozott. Ezt azért kell kiemelni, mert az Alpok és Skandinávia havasi legelőin a tehénpásztorok többnyire leányok, a nomád közösségek pedig asszonyostul, gyerekestül követik a nyájak legelőváltását (Wildhaber, R. 1966; Földes L. 1982). A régi idők magyar rideg pásztorai általában nőtlenek voltak, s egész életüket a településektől távoli legelőkön, pásztorszállásokon élték le. Rideg szavunk ’nőtlen, nem házas’ jelentése a 16. század óta adatolható, s minden bizonnyal egy hasonló értelmű német szó átvétele. A rideg pásztorok, a betyárok szerelmi élete a pusztai csárdákhoz kapcsolódott, részint a falusi társadalom peremén élő prostituáltakhoz. Kiskunsági jegyzőkönyvek főként pásztorokkal kapcsolatban szólnak egyszer-egyszer a nemi élet közösségi normáinak deviáns megszegéséről (homoszexualitás, szodómia).

Györffy István 1934-ben saját terepismerete nyomán írta a külső legelők pásztoréletéről: „Az alföldi pásztortanyán asszonynak nincs helye, legfeljebb a fejős juhász {8-132.} viszi ki újabban nyaratszaka a feleségét a fejés idejére. A férfiaknak és a nőknek ez a szigorú különélése a magyarságnál ősi hagyomány, amely […] egyebek közt még ma is abban csillan vissza, hogy az asszony a családdal a lakóházban külön él a háztól távolabb eső ólban tanyázó férfiaktól.

{8-131.} 4. ábra. 1910-ben épült hosszú cselédház részlete. Tarhos-puszta (Békés vm.)

A legelőn rideg sorban élő pásztor tehát bizonyos asszonyi teendőket, amilyen a fejés, a főzés, a tanya rendben tartása, maga végez. Ezek a feladatok a legfiatalabb bojtárra, a lakos-ra hárulnak. Ő veszi át s viszi ki a szállás-ra, meghatározott időközben, a jószágtulajdonosoktól a pásztorok ellátására szükséges, előre kialkudott, természetben nyújtott élelmiszereket is” (Györffy I. é. n.: 87).

5. ábra. Két család által lakott szoba berendezése a cselédházban. Tarhos-puszta (Békés vm.)
1. ágy; 2. toli; 3. vacok; 4. rengő; 5. kanapé; 6. sublót; 7. asztal; 8. szék; 9. tűzhely; 10. kucik; 11. kemence; 12. torka; 13. padka; 14. sut

Egyedül a juhászatban fordult elő, hogy a fejés és sajtolás időszakára a számadó juhász maga mellé vette a feleségét. A juhfejés akkor is a férfiak dolga maradt, az asszony csak a tej beoltását, feldolgozását végezhette. Előfordult ilyen eset a Kiskunságban és a Hortobágy egyes legelőin már a 19. század végén is. Ecsedi István írja 1914-ben, hogy „a nagyiváni és madarasi legelőkön már régtől fogva kicsiny, primitív sárkunyhókat építenek, melyben lakik a juhász családja, az asszonyníp, aki a tejjel bánik, ebben vannak a tejfeldolgozáshoz szükséges eszközök s a készített tejtermékek, esetleg bőrök is” (Ecsedi I. 1914: 115).

A Székelyföldön, s más erdélyi magyar tájakon a pásztorkodás szintén jellegzetesen férfifoglalkozás. Nők legfeljebb a tejtermékek készítését végzik, de azt is otthon {8-133.} a faluban. A legeltetés ideje alatt egyszer-kétszer látogatnak fel az esztenára. A pásztorcsaládok nőtagjai nyáron is a faluban maradnak. Házi munkák végzése mellett esetleg napszámba is eljárnak mezei munkára (Szebeni G. 1962: 62).

Több hazai tájon elterjedt szokás szerint a pásztorfeleségek hetente egyszer, esetleg sűrűbben is főtt ételt vittek ki a legelőre férjüknek és bojtárjainak. A Bodrogközben a gulyásoknak hetente, a Taszár környéki (Somogy m.) kanászoknak naponta vittek főtt ételt az asszonyaik (Bodó S. 1992: 176; Takáts Gy. 1986: 25). Az ebédvivés gyakorisága a legelő távolságától is függött.

A pásztorfeleségek külön csoportot alkottak a falvak nőtársadalmában, annak is a peremén. Ezen a csoporton belül barátkoztak, szomszédoltak, segítették egymást. Általában a falu szélén épült pásztorházakban, egymás szomszédságában éltek. Uradalmi pusztákon is különálló lakóközösségeket alkottak, közös konyhákon főztek. A pásztorok asszonyai, leányai a templomban is külön, a hátsó padsorokban ültek. Együtt mentek piacra, vásárba, búcsúba, de summásnak, városi cselédnek nem jártak el.

A pásztorság és a parasztság egymástól eltérő szokásrendet tartott a társadalmi illem tekintetében. Pásztorasszony kötelessége volt a szíveslátás, ha koma, azaz pásztor látogatta meg a családot. A pásztor, minthogy olykor hosszabb időre hagyta magára asszonyát, fokozott mértékben volt kényes annak hűségére. Nem vette jó néven, ha a faluban maradt juhásznénak, gulyásnénak „szeretője” akadt (Luby M. 1942: 76–77; Gunda B. 1974: 238).

Pásztorcsaládok tovább őrizték a családi viszonyok patriarchális jellegét, mint a parasztok: az asszony nem étkezett együtt a férfiakkal, az utcán nem a férje mellett, hanem mögötte ment, nem ült mellé a szekérre, taligára stb. A pásztorok asszonyai kevesebb fizikai munkát végeztek, mint a szegényparasztok földeken dolgozó feleségei. Mezőgazdasági munkában csak alkalomszerűen vettek részt (például segítettek a szüreten, a kukorica és a burgonya betakarításában). Feladatuk volt a konvenció, a pásztorbér begyűjtése a gazdáktól, családjuk élelmezése, s 6–8 gyermekük ellátása, gondozása.