{8-929.} ZSOMBÓ – EGY SZEGED VIDÉKI TANYÁS TELEPÜLÉS

A Szeged határába ékelődött Dorozsma újratelepítése 1718-ban indult el Jászfényszaruból, Jászapátiból és más Mátra-vidéki falvakból származó telepesekkel. (A fejezet forrásai: Bálint S. 1957, 1976b; Juhász A. 1989, 1995; Kovács Emese 1979; Sztriha K. 1937; Tálasi I. 1977; Győry J. 1937; Hann, C. 1980.) Két év múlva Dorozsmán már 23 háztartást írtak össze. A szabadalmas jogállású Dorozsma a Jász-Kun kerület részeként 1745-ben megváltotta magát. A 11 800 Ft megváltási összeget 160 gazda fizette ki, ők az ily módon kötelezettségeik mellett jelentős előnyökhöz, kiváltságokhoz jutott redemptusok. A megváltás idején a

redemptus gazdák közös, osztatlan birtoka 5933 hold 1289 n. öl

Dorozsma község mint testület tulajdona 9359 hold 856 n. öl

a birtokos lakosság osztott magántulajdona 15 464 hold 52 n. öl.

A település lakóinak száma gyorsan növekedett, 1787-ben már 4002 főt számoltak össze. Ez a gyors növekedés is oka volt annak, hogy a II. József-kori összeírás már 230 lakott házat regisztrált a szállásföldeken.

Dorozsma tanácsát a 19. század elejétől (1815. évi decemberi tanácsülés) évtizedeken át foglalkoztatta a tanyákon kialakult helyzet. Minden alkalommal elítélőleg, tiltó intézkedéseket helyezve kilátásba foglaltak állást a kinnlakást illetően. Legfőbb érvük az volt, hogy a kinn élők kibújnak a közterhek viselése alól. Csak a kertészek és kapások állandó kinn tartózkodását nem tiltották. A tanyákon szántóföldi művelés folyt, kaszálónak használták, szőlőt telepítettek és jószágtartással foglalkoztak. A tanács tiltó rendeletei ellenére – például 1827-ben megtiltja a szőlőültetést és a sertéstartást – a kitelepedési folyamat nem áll le. Dorozsmán a tanyaföld, a feketeföld és a kaszáló is külön-külön eladható volt, így a betelepülők és az irredemptusok is birtokhoz juthattak. Kezdett egy olyan réteg kialakulni, amelynek a belterületen nemhogy háza nem volt, de rokoni kapcsolatai sem voltak a belterületen élőkkel.

A tanyaföldek felszántása következtében a 19. század közepére Dorozsmán a szántóterület megduplázódott a száz évvel korábbi állapothoz képest (5429 kat. hold, illetve 11 707 kat. hold), és már csak a határ harmadát használták legelőnek.

A tanács, látván, hogy a kialakult helyzeten változtatni nem tud, inkább a jelentkező {8-930.} problémák megoldására törekedett. 1854-ben a külterületi iskolák létesítésének szükségszerűségéről tárgyaltak, „… miután a várostól távolabb esnek és sok olyan szülők is vannak, kiknek a városban házuk nincs”. Pár év múlva, 1862-ben a külterületen már két tanyai iskola működött.

A tanyásodásnak a redemptus földek eladásának lehetősége mellett lökést adott a járásföldek felosztása. A magas adók és a lakosság számának gyors növekedése egyaránt ezt a megoldást sürgette, hiszen a tiltás ellenére 1888-ban már a település lakosságának fele tanyán élt.

A közlegelő felosztására az 1898–1899-es évek folyamán került sor. A már meglévő ház és földbirtok arányában juthattak földhöz. 10 Ft tiszta kataszteri jövedelem után egy legeltetési jog járt, amely átlag két kat. holdat ért. Nagyon fontos mozzanata a járásfelosztásnak, hogy a legeltetési jog eladható volt, így lehetőség nyílt arra, hogy a redemptus lakosságon és a háztulajdonosokon kívül szegényparasztok, zsellérek is földhöz jussanak. Ekkor telepedtek itt meg nagy számmal a szegedi gazdák is, ugyanis a szegedi határban lévő kisbirtokok árán ötször-hatszor nagyobb homokföldet vásárolhattak. A kétirányú kirajzás nyomai mai napig is fellelhetők a zsombói lakosok körében, elsősorban a nyelvjárás területén, de a származástudat fenntartásában és – szinte az 1960-as évekig – jól látható volt a mezőgazdasági kultúrák hagyományozódása terén. Szintén a legeltetési jog felvásárlásával teremtődtek meg a későbbi középbirtokok alapjai.

A Kiskunmajsa felé vezető út mentén fekvő, Dorozsmától 9, 2 km távolságra lévő Zsombó kialakulása is ezekre az évekre esik.

A járások felosztása előtt a mezőgazdaság az állattartáson alapult. Búzából csak annyit vetettek, amennyi a kenyérszükségletet fedezte, a takarmánynövényeket is saját szükségletre termesztették. A növénytermesztésben egyedül a lennek és a kendernek volt kitüntetett helye. A 19. század közepén 67 iparos volt Dorozsmán, többségük takács. Ugyanebben az időszakban évente átlag

2–3000 db szarvasmarhát
10–15 000 db birkát
2–2500 db lovat legeltettek.

A Tisza szabályozása, a vadvizek lecsapolása, a járások felosztása után a külterületi népesség száma gyorsan növekedett, a kiosztott homokföldeken sorra épültek a tanyaházak. A puszta eltűnt, a nagy jószágállomány megcsappant. Kemény munkát végeztek a telepesek a homokbuckák kiegyenlítésével, az akáctelepítéssel. Ahol korábban a marha legelt, juhnyájak és a konda tanyázott, ahol a ménest tartották, most gabonát vetettek, kertek, gyümölcsösök, szőlőültetvények biztosították a lakosság megélhetését. 1910-ben már Dorozsma külterületén élt a község népességének 52,5%-a (9305 fő).

A századfordulón Dorozsmától kiindulva egymással szinte párhuzamosan két törvényhatósági út épült. Az egyik Majsa, a másik pedig Halas irányában. A közutak létesítése segítette a tanyaközpontok kialakulását; a tanyaközpontok a külterületre vonzották a szolgáltatásokat, ami csökkentette az elszigeteltséget s egyben oldotta az anyaközségtől való függést. Társadalmi szervezőerőként a templomok szolgáltak {8-931.} (Dorozsma 94%-ban katolikus lakosságú település volt). Mint említettük, már az 1860-as években iskolákat nyitottak a külterületen, majd a tanyaközpontokban megszervezték az orvosi ellátást, később megjelent a postai szolgáltatás, és kivezették a telefont. Elsőnek azonban a kereskedők jelentek meg a tanyaközpontokban. Ettől kezdve az apróbb közszükségleti cikkekért, a gazdaságban használt eszközök, anyagok beszerzéséért nem kellett a nagy távolságra fekvő anyaközségbe bemenni a rossz utakon.

Zsombó-központ a négy dorozsmai tanyaközpont legkisebbje. Kialakulása is – a többiekkel ellentétben – csak a járás felosztását követő évekre esik. 1933-ban négy utcájában 15 lakóház állott, de a hozzátartozó dűlőben 196 lakott épület volt. Temploma 1927-ben épült, egy tantermes iskolája volt. 1923-ban kivezették a telefont, 1930-ban pedig önálló postahivatalt kapott. A ma Zsombó községhez tartozó dűlők lakossága kb. 2500 fő volt a harmincas évek elején. A kereskedelmet két szatócsüzlet jelentette, volt egy kocsmája, a kisipart pedig a két kovács mellett egy-egy bognár, hentes, kádár, valamint cipész képviselte (1937).

A tanyaközpontok társadalmi integráló szerepet töltöttek be, jövőbeni települések magját képezték annak ellenére, hogy egyik helyen sem működött önálló közigazgatás.

Dorozsma jellegzetesen törpebirtokos község volt, a lakosság gyorsan szaporodott, mindig magas volt a betelepülők száma, így a külterület egyre népesebb lett. 1935-ben 18 578 fő lakta a községet, 60%-uk a külterületen élt. A birtokok 90%-a kisbirtok (0–5 kat. holdig 2707 gazdaság, 5–15 kat. holdig 1087 gazdaság) az 1930-as népszámlálás adatai szerint. Ez a mezőgazdaság képtelen volt eltartani a lakosságot, 1935-ben az összlakosság negyedének volt munkakönyve, a munkaalkalom azonban kevés. Helyben a két téglagyár, a malmok, a fatelepek és a vasút alkalmazott munkásokat; a többieknek a napszám, a kubikolás és a különböző idénymunkák jelentettek megélhetési forrást. Azok a fiatalok, akik távlatilag a mezőgazdaságból akartak megélni addig, amíg nem örököltek vagy apránként nem sikerült földet vásárolniuk, cselédnek álltak, feles vagy harmados földet béreltek, a szegedi és dorozsmai hivatalnokok gyümölcs- és szőlőültetvényein a tanyára kiköltözve kapásként dolgoztak.

A járásfelosztás után természetesen megváltozott a termelés szerkezete. Megszűnt az állattartás hegemóniája: a juhállomány az ötödére csökkent, a szarvasmarhák száma negyedével lett kevesebb a század elején regisztrált állapothoz képest. Gabonát viszont már az összterület ötödén vetettek, jelentős lett a paprika vetésterülete, az addig is szinte minden gazdaságban megtalálható szőlőültetvények területe nőtt, a gyümölcsösök száma, vetésterülete nemcsak gyarapodott, hanem egyes gazdaságokban kizárólagos lett. Mégis a piacra termelt, vasúton elszállított áruk zömét az élőállat tette ki (az évi 120–150 kocsirakomány áruból 50–60).

A komoly változást, a máig ható termékszerkezet-váltást a példásan kezelt gyümölcsösök terjedése jelentette. A mintát adók az 50–100 kat. hold területű gazdaságok voltak (28 az egész községben). Ezeknek a mezőgazdasági üzemeknek a harmada a ma Zsombóhoz tartozó dűlőkben volt. Szakszerűen kezelt szőlőültetvényeik és gyümölcsöseik példával szolgáltak a kisebb gazdaságoknak; az alkalmazott napszámosok, időszaki munkások közvetítői voltak az ismereteknek, illetve eladással segítették a környék kertészeti termékkel való ellátását. A község tanácsa is szorgalmazta {8-932.} a korszerű mezőgazdasági ismeretek elsajátítását, olyan kultúrák meghonosítását, amelyek piacképesek. Ennek egyik bizonyítéka az önálló gazdasági népiskola megnyitása 1899-ben. A közismereti tárgyakon kívül általános növénytermesztést és állattenyésztést tanítottak, valamint a gyümölcstermelés és szőlőművelés modern ismereteit adták át a hallgatóknak. A lányok a háztartástan mellett a baromfitenyésztésre, tejkezelésre, konyha- és virágkertészetre vonatkozó ismeretekhez jutottak. Ennek a külterületen működő iskolának évente kb. 100 hallgatója volt. Az öt hónapos elméleti oktatást öt hónapos gyakorlat követte az iskola saját gazdaságában.

A redempcióig Dorozsmán nem volt kereskedelem. A szükséges árut Szegeden szerezték be, illetve az ország minden vidékére eljutó híres dorozsmai szekeresek szállították. A redempció után a regálék a község használatába kerültek, majd később a községtanács úgy döntött, hogy a redemptusok megkötés nélkül nyithatnak boltot. Ennek következményeként a községben rengeteg apró üzlet volt, a java fűszer- és szatócsbolt. Természetesen nem hiányoztak a nagykereskedők sem, akik gabonával, mindenféle nyersterménnyel, fával, bőrrel, építőanyaggal, borral foglalkoztak. És mégis, gazdasági jelentőségét számítva a helybeli kereskedelem nem lett komoly tényező. Ennek egyik oka Szeged közelsége. Dorozsmának négy vásár tartására volt joga, a tanyaközpontokban piacokat tartottak és felvásárlóhelyeket alakítottak ki, ennek ellenére a gazdálkodók igyekeztek Szegeden túladni áruikon, illetve a Tiszántúlon a déli határ mentén járták végig a piacokat és vásárokat. Ez a mobilitás a szakszövetkezeti időszakban is megmaradt, hiszen nagyon sokan egyénileg – vagy három-négy gazda összeállva –, saját maguk igyekeztek piacot találni a primőrnek, gyümölcsöknek. Visszatérve a Szegedhez fűződő kapcsolatokra, a gazdálkodók a jó vásár után ott helyben költöttek, ott vásárolták meg a szükséges mezőgazdasági és közszükségleti cikkeket, hiszen sokkal nagyobb volt a kínálat.

A két világháború között a felvásárlás szokásaiban újabb módosulás állt be. Kijártak Szegedről a kereskedők, felvásárlók a tanyaközpontokba, a tanyákra, és helyben vették meg az állatot, tejet és tejtermékeket, növényi termékeket. Ezzel a megoldással mindkét fél jól járt: a felvásárlók olcsóbban jutottak áruhoz, a gazdálkodók pedig mentesültek a kocsiúttól, a helypénz fizetésétől, tehát biztos, állandó kapcsolat teremtődött, amelyre mindkét fél alapozhatott.

A tanyavilág, a tanyaközpontok elszakadását Dorozsmától a rajta túlnyúló kereskedelmi kapcsolatokon, a társadalom életének helyi önszerveződésén kívül előmozdította a betelepülők nagy száma, kiknek figyelme eleve Szegedre irányult.

1949. augusztus elsejével a Tanyai Tanács Zsombót tanyaközponttá jelölte ki, majd 1950. január 23-ával a belügyminiszter községgé nyilvánította. A község lakossága 2363 fő volt, ebből a központban mindössze 102 fő lakott. A határ területe 2688 kat. hold. Az önálló település már az új közigazgatási körülmények között kezdte meg működését a tanácstörvény szabta keretek között. Még ebben az évben felépült a központban 31 egyszobás épület, majd folyamatosan évi 10–15. A hatvanas évek közepétől a korlátozó rendelkezések nem tették lehetővé megfelelő számú lakótelek kialakítását, a tanyákon tiltották az új épületek emelését, ami lassú elvándorláshoz vezetett. Ez a hetvenes évek közepéig tartott. Ugyanebben az évben önállóvá vált az oktatásügy, amelynek a belterületi és a három külterületi iskola munkáját kellett integrálnia. A régi vendéglőből kultúrotthont teremtettek, és ott rendezték be a {8-933.} könyvtárat is. A lakosság egészségügyi ellátásában fontos állomás volt az 1954-es esztendő, ekkor adták át az orvosi és fogászati rendelőt, 1961-től pedig saját orvosa van a községnek.

Az infrastuktúra kiépítése terén, szerteágazó hatásait tekintve, a legnagyobb esemény a villamosítás volt. A belterületen kezdődött 1958-ban, és mára már nemcsak a villany-, hanem a gázvezetéket is kivitték a tanyákra.

1945-ben ugyan sok földigénylő volt, de kevés felosztható föld, így kb. 150 kat. hold talált új gazdára 1–3 kat. hold nagyságban. A birtokelkobzások és a beszolgáltatások miatti birtokfelajánlások száma 1953-ig növekedett; erre az időre megszűntek a nagyobb gazdaságok, s ezzel párhuzamosan általánossá váltak a kishaszonbérleti szerződések. 1950 nyarán megalakult a községben az első termelőszövetkezet nyolc föld nélküli családdal, akik elhagyott földeket vettek birtokba. Nehezen boldogultak, a szűkös termés még a beszolgáltatást sem fedezte. Majd hosszú lejáratú kölcsönből az állatállományt fejlesztették és 11 kat. hold őszibarackost telepítettek. 1961-ben a bordányi termelőszövetkezettel egyesültek.

A mezőgazdaságban fordulópontot jelentett 1961. Ebben az évben két szakszövetkezet alakult a községben, amelyek 1975-ben egyesültek. A közös földterület hozzávetőleg 2000 kat. hold volt, ebből 680 kat. hold közös használatban, a többi tagi gazdaság.

A szakszövetkezeti üzemmód lehetőséget nyújtott arra, hogy korlátozott keretek között, de tovább éljen az egyéni gazdálkodás. A gazdálkodás profiljának megválasztása, a munka megszervezése, adott esetben az értékesítés a gazdálkodóra maradt. A mezőgazdasági kultúra felhalmozott tapasztalatai nem vesztek el. A szakszövetkezet gépekkel, gépi műveléssel, anyagbeszerzéssel, az értékesítés megszervezésével segítette a tagi gazdaságokat. Tanfolyamokat szerveztek a modern gazdasági ismeretek továbbadására, a szövetkezet szakemberei – agrármérnökök, növényvédő szakemberek – segítették a tagi gazdaságokat. Megjegyzendő, hogy ennek ellenére a minta a példásan vezetett tagi gazdaság maradt. Nyomon követhető, hogy egy-egy ötlet kitől indult ki és milyen úton terjedt a gazdálkodók között. Igen sokan járattak szaklapot és hallgatták a rádió mezőgazdasági műsorait.

A föld szabad adásvétele 1960 után megszűnt, csak egyenes ágon lehetett örökölni. A hetvenes években, amikor újra érdemes lett mezőgazdasági termeléssel foglalkozni, bérlettel, feles, harmados műveléssel próbáltak földhöz jutni, piacképes, sok kézi munkát igénylő növények termesztésével anyagi hasznot elérni. Egy-egy gazdaság nagysága hivatalosan nem volt nyomon követhető. Az illegális lehetőségek kihasználásával sem jöttek létre nagyobb gazdaságok, mert az állami szabályozók egy bizonyos szint elérése után érdektelenné tették ebben az embereket. A nyolcvanas évekre a mezőgazdasági termelés fő profilja a zöldség- és gyümölcstermelés lett. A szomszédos Szatymaz mellett Zsombó is nagy tételben szállított őszibarackot mind a belföldi, mind a külhoni piacra. A fóliázás elterjedése pedig, a primőr áruk iránti kereslet visszacsalogatta a városhoz kötődő munkaerőt.

A gazdaságok nagyságuk miatt alkalmatlanok voltak egy-egy család eltartására, ugyanis a tagi gazdaságok 70%-a 1–5 kat. hold területtel bírt. 10 kat. hold feletti gazdaság mindössze 14 üzemelt. A föld nélküliek, a kis földterülettel bírók a városban kerestek munkát. Ebbe az irányba terelte az emberek egy részét az ötvenes {8-934.} években folytatott mezőgazdaság-politika, majd a szövetkezetesítés idején az alacsony jövedelmek, a társadalombiztosítás megoldatlansága, később a gyes bevezetése és nem utolsósorban az iskolázottság szintjének emelkedése. A bizonytalan mezőgazdasági bevételekkel szemben biztos forrást jelentett az állandó ipari vagy alkalmazotti munkaviszony. A nyolcórás munkanap után pedig a családi gazdaságban kiegészítő jövedelemhez jutottak. 1975-ben a községben 111 férfi és 81 nő ipari-mezőgazdasági kettős foglalkozású volt, ők a rendszeres ipari-alkalmazotti munka mellett részt vettek a piacra termelő családi tagi gazdaság üzemeltetésében is. Ez jelentős szám, hiszen ebben az évben 221 férfi volt főfoglalkozású gazdálkodó és 95-en fő jövedelmi forrásként az ipari vagy alkalmazotti, illetve kisipari tevékenységet jelölték meg.

A hetvenes években a fölös munkaerőt már Szeged gyárai és vállalatai foglalkoztatták, illetve a kereskedelemben és más szolgáltató ágazatokban találtak munkát. Figyelemre méltó, hogy nő helyben azoknak a szakmunkásoknak a száma, akik a mezőgazdaság kiszolgáló ágazataiban szereztek képesítést.

A kötött munkarend, a városi környezet, a munkahelyek szervezte színházlátogatás, üdülés, csoportos kirándulások, a bejáró szakmunkástanulók és középiskolások a piacozás révén amúgy is mozgékony embereket még több szállal kötötte össze a külvilággal. Megsokszorozódtak a kapcsolathálók, a község társadalma nyitottabbá vált, ugyanakkor a településszerkezeti, gazdálkodási folyamatosság fennmaradt, a tanyavilágot modernizálták.

Megmaradtak a tanyák a szakszövetkezeti társulási formának és üzemmódnak köszönhetően. 1975-ben 282 lakott tanyai ház volt a községben található 165-tel szemben. Igaz, újabbak évtizedekig nem épülhettek, de a hetvenes évek mezőgazdasági felfutása idején a régieket felújították, korszerűsítették; bevezették a villanyt, a konyhákba palackos gáz került, kisgépeket vásároltak, a személygépkocsikat főleg fuvarozásra használták, ügyes ezermesterek „önjárókat” készítettek a földeken való szállításra stb. A piac gyors alkalmazkodásra ösztönözte a gazdálkodókat, melynek leglátványosabb jele a nagybani és széles körben bevezetett fóliázás lett. Veszített szerepéből a több lábon állás gazdasági filozófiája, a gazdaságok profiljának kialakításában a hangsúly a monokultúrára tevődött.

Az eljáró munkások nagy száma ellenére szembetűnő közösségi életet sikerült teremteni az olyan integráló intézményeknek, mint a katolikus egyház, művelődési ház, iskola, gyermekszervezetek és a szakszövetkezetek.