| AZ IDŐ SZAKRALITÁSA; VASÁRNAP, ÜNNEP, BÖJT, A KEZDET ÉS A LEZÁRÁS SZAKRALIZÁLÁSA | TARTALOM | A TEMPLOMHASZNÁLAT RENDJÉNEK TÁRSADALMI VONATKOZÁSAI |
Nemcsak az időnek, de a térnek is van szent „olvasata”. A hívek élete a két legszakralizáltabb tér, az egyéni, illetve családi vallásos tevékenység színterét jelentő ház, illetve a közösségi vallásosság terét adó templom kettősségében valósul meg. Látni fogjuk azonban, hogy a szakralitás különböző intenzitású csomópontjai a kettő közötti, illetve a falun kívüli világból sem hiányoztak teljesen. A hagyományos parasztházban a tiszta szoba profán, illetve szakrális térfélre válik el, utóbbit az elrendezésen kívül a tér szakralitását idéző tárgyak és tevékenységek jelenítették meg. Az ún. „szent sarok” amelyről más fejezetekben bővebben esik szó, mára „elveszítette mindazt a többletet, amellyel kultikus szempontból a ház többi részével szemben rendelkezett” (Bartha E. 1980: 24). Gyakran éppen a tv-készülék került e helyre. Korábban szokás volt a házat oromzatának keresztet vagy kelyhet formáló stukkódíszével, nyugat-dunántúli falvainkban pedig gyakran valamelyik segítő szent vagy éppen Jézus szobrának fülkeszoborként való elhelyezésével (Tomisa I. 1990: 34), már külső díszítése által is „megszentelni”. Katolikus székelyeknél szokásban voltak az áldásformát tartalmazó kapu-, illetve házfeliratok is, mint például az, hogy „A kapu véd, az Isten őriz!” (Székely L. 1943: 14).
A falu terének szakralizálását szolgálták a kitüntetett pontjain (közepén, határában), főleg a barokk korban felállított keresztek, szent szobrok, melyek azon kívül, hogy különböző ájtatosságok színterei voltak, egyéni áhítatot kiváltó jelekként is szolgáltak. Komlóskán hat szabadban álló feszület van (Bartha E. 1980: 24), az általános azonban a kettő-három.
Fontos szent tere volt a falunak a határában lévő kálvária, ahová különösen nagyböjti időszakban jártak ki különböző ájtatosságokra; valamint a temető. A temetők „mint szentelt helyek” a régebbi időben a templomok körül létesültek, „mintegy részét képezve a templomnak” (Dósa J.–Szabó E. 1933–1934: 241). Az itt álló feszület a hely kultikus középpontját jelentette.
A temető állandó kapcsolatban van az élő településsel, a faluval. Szakrális jelentésével a falu számára jól megfért fontos társadalmi közlendője is, amennyiben a sírok elhelyezkedése hű tükörképét adta a falu társadalmi tagolódásának. Annak ellenére így volt ez, hogy az egyházak a „soros temetkezést” szorgalmazták (Lackovits E. 1993: 576). A kultikus középponttól való távolság, koncentrikus körök mentén rangot, törzsökösséget és erkölcsi megítélést fejezett ki. A középpontban nyugszanak a falu egykori tehetős törzslakói, az ettől való távolság pedig pontos lenyomatát adta a halott rangcsökkenésének (Kunt E. 1975: 477–478). Külön helyen nyugszanak a beházasodottak és az idegenek. A kereszteletlenül meghaltak és az öngyilkosok helye pedig a temetőárkon kívül volt.
A sírok elhelyezkedése mellett a sírjelek is összetett társadalmi információk közlésére vállalkoznak. Alakjuk az elhunyt felekezeti hovatartozását jelzi, egymáshoz viszonyított méretük pedig „rangot, nemet, életkort” jelenthet. A sírjel formáján kívül elhelyezése is utalhat az elhunyt nemére, mivel a házaspárok sírjain a férj bal oldalán áll a feleség fejfája (Kunt E. 1975: 481, 484, 498).
{8-807.} A szakrális tér kitüntetett pontjain a viselkedés is kötelező tiszteletet írt elő. A férfiak, ha máshol nem is, ezeken a helyeken levették kalapjukat.
A falvak szakrális terének hatósugarába tartoznak végül a tőlük gyakran messze eső búcsújáró helyek is, ahol a közösség nagy csoportjai évi rendszerességgel megfordulnak. Ezek jelentőségét a vallásos tartalom mellett az is növeli, hogy tájanként bizonyos kulturális közösségérzést ébreszt a résztvevőkben (Jánossy Gy. 1939: 352).
| AZ IDŐ SZAKRALITÁSA; VASÁRNAP, ÜNNEP, BÖJT, A KEZDET ÉS A LEZÁRÁS SZAKRALIZÁLÁSA | TARTALOM | A TEMPLOMHASZNÁLAT RENDJÉNEK TÁRSADALMI VONATKOZÁSAI |