KUTATÁSTÖRTÉNET

Elsősorban a felhasznált irodalom áttekintése alapján adunk képet az elmúlt másfél évszázad népszokáskutatásáról.

A múlt század elejéről csak elszórt közléseket találunk. Ezekből ad ízelítőt a Magyar tájak néprajzi felfedezői c. válogatás (Paládi-Kovács 1985). Ipolyi Arnold Magyar Mythologia c., a magyar hitvilágot rendszerező kötetében ugyancsak találunk szokásleírásokat. Ez a könyv 1854-ben jelent meg, de 1987-es reprint kiadása révén hozzájuthat az {7-106.} érdeklődő. 1982-es hasonmás kiadásban olvasható Orbán Balázs munkája, A Székelyföld leírása, mely először 1868–1873-ban jelent meg. Ebben is találhatunk szokásleírásokat.

A múlt század közepétől jelentős népköltési gyűjtemények láttak napvilágot, melyek máig fontos forrásként szolgálnak a népszokások költészete kutatásához: Erdélyi János: Népdalok és mondák. I–III. (1846–1848), Kriza János: Vadrózsák (1863), Kálmány Lajos: Koszorúk az Alföld vad virágaiból. I–II. (1877–1878).

A magyar népszokáskutatás első jelentős kiadványa Réső Ensel Sándor gyűjteménye Magyarországi népszokások (1867) címmel. A korabeli lapokból saját és mások közléseit gyűjtötte együvé, az akkori Magyarország magyar és nemzetiségi népszokásairól.

1872 és 1924 között jelent meg a Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozata, mely a népszokáskutatás számára is jelentős forrás.

1890-ben indult útjára a Magyar Néprajzi Társaság folyóirata, a magyar néprajztudomány máig legjelentősebb központi orgánuma, az Ethnographia, évenként négy füzetben. Az eltelt száz esztendő alatt a folyóiratban számos népszokás és néphit tárgyú tanulmány, közlemény jelent meg. A korai leírások a szakkutatás becses forrásai, mint például Kodály Zoltán Zobor-vidéki szokásközlései (1909; 1913), Sebestyén Gyula pünkösdi szokásokat összefoglaló munkája (1906b), Istvánffy Gyula Borsod megyei palócokat bemutató tanulmányai (1922), Relković Davorka cikke a Somló-vidék folklórjáról (1928).

Értékes leírásokat tartalmaznak a múlt század végi, század eleji tájmonográfiák, például Gönczi Ferenc muraközi és göcseji (1895; 1914), Kovács János szegedi kötete (1901).

A századforduló kiemelkedő tudósának, Katona Lajosnak a népszokásokról írott tanulmányai Folklór kalendárium címmel a Magyar Néprajz Klasszikusai c. sorozatban 1982-ben újra megjelentek.

A magyar néphit és népszokások vizsgálatában kiemelkedik Róheim Géza munkássága, aki a pszichoanalitikus etnológia kiemelkedő alakja volt. Magyar néphit és népszokások (1925) c. munkájában elemezte a téli, tavaszi és nyári ünnepkör szokásait.

A két világháború közötti időszakban egyébként is fellendült a tárgyunkat érintő szakkutatás. Szendrey Zsigmond és Szendrey Ákos tanulmányait főként az Ethnographia közli a harmincas, negyvenes években. A magyar néphit- és népszokás-lexikonuk azonban máig kiadatlan. Bálint Sándor pályakezdése is erre az időszakra esik (Bálint S. 1938; 1942a), de főbb munkái az elmúlt évtizedekben láttak napvilágot. Manga János munkássága ugyancsak a második világháború után bontakozott ki, de például a Nyitra megyei Menyhén végzett ünnepi szokások kutatásának eredményét ekkor publikálta (Manga 1942b).

A korabeli tájmonográfiák közül ki kell emelnünk Kiss Géza ormánsági folklórt bemutató könyvét (1937), amely harmadik kiadásban 1986-ban ismét megjelent.

A szokásmonográfiák közül Makkai Endrének és Nagy Ödönnek az erdélyi téli néphagyományokat összegző kötetét kell megemlítenünk (Makkai E.–Nagy 1939), valamint Berze Nagy János baranyai néphagyományokat bemutató háromkötetes munkáját (Berze Nagy 1940).

Gyakorlati célú népszokásgyűjteményt szerkesztett Volly István népzenekutató a dramatikus ünnepi szokásokból (Volly 1938).

A nemcsak erre a szakterületre specializálódott tudósok közül Marót Károly és Viski {7-107.} Károly munkásságára hivatkozunk. Marót Károly a Szent Iván-napi szokások vizsgálatából kiindulva alkotta meg rítustanát (Marót 1939; 1940). Viski Károly idegen nyelveken népszerűsítette a magyar népszokásokat (Viski 1932a), és ő írta meg A magyarság néprajza két, e tárgykörhöz kapcsolódó fejezetét.

A korszak ismeretanyaga összegződött A magyarság néprajza vonatkozó fejezeteiben: Drámai hagyományok (Viski 1943), A hagyomány tárgyai (Viski 1942), Jeles napok (Szendrey Zs. 1943c).

A hazai szokás- és hiedelemkutatás a második világháború után nagy léptekkel haladt előre. Bálint Sándor legjelentősebb munkái is ekkor jelentek meg. Elsősorban egyházi szempontú, de néprajzi forrásanyagot gazdagon felhasználó Ünnepi kalendárium (1977) c. két kötete sorra veszi az év jeles napjait a szentek legendáival, a magyar egyházi ikonográfiai és néprajzi emlékekkel együtt. A Karácsony, húsvét, pünkösd c. könyve a három nagy ünnepkör rendkívül gazdag, de elszórtan található magyar és nemzetiségi forrásait foglalja össze (Bálint S. 1976).

Manga János az Ipoly menti falvakra és a tágabb palóc etnikumra vonatkozó kutatásait publikálta az Ünnepek, szokások az Ipoly mentén és a Palócföld c. könyveiben (Manga 1968a; 1979). Munkásságában fontos helyet kapott az interetnikus szlovák–magyar kapcsolatok vizsgálata. Szakfolyóiratokban, napilapokban publikált, és rádiósorozatban Élő népdal címmel népszerűsítette gyűjtéseit.

A hazai szokáskutatás kiemelkedő egyénisége volt Dömötör Tekla. A magyar jeles napi és ünnepi szokások történeti rétegeivel, a szokásköltészet vizsgálatával, a népi színjátszással és a néphittel foglalkozott a nemzetközi összefüggések figyelembevételével (Dömötör T. 1964a; 1974a; 1983a; 1986).

Ujváry Zoltán kutatása elsősorban a dramatikus szokások vizsgálatára összpontosul. Egyetemi jegyzetként jelentek meg a Népszokások és színjátékok c. kötetei (1979, 1981). A Játék és maszk c. négykötetes munkája (1983, 1988) eredetkérdésekkel és interetnikus kapcsolatokkal is foglalkozik a bőséges anyagbemutatás mellett. Egyes szokásokat és szokáselemeket vizsgál a Varia folkloristica, valamint a Népszokás és népköltészet c. könyveiben (1975; 1980a).

Szokásmonográfiák is megjelentek az utóbbi évtizedekben, például Schram Ferenc: Turai népszokások (1972), Barna Gábor: Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén (1979). Számos helyi szokásmonográfia készült a határon kívüli magyarokról: jugoszláviai magyar anyagot közöl Borus Rózsa (1981) és Penavin Olga (1988); a romániai magyar kutatás terméke Vasas Samu–Salamon Anikó Kalotaszegi ünnepek c. kötete (1986); a csehszlovákiai magyar kalendáriumi szokások táji változatait olvashatjuk Kotics József (1986) és Csáky Károly (1987) munkáiban.

A jugoszláviai magyar szokáskutatásról ad még tájékoztatást az Értekezések, monográfiák c. sorozat 3. kötetének néhány tanulmánya (Jung 1983a), valamint e sorozat 13. kötete (Bosnyák I. 1988). Az erdélyi magyar szokáskutatásra adalékokat találhatunk a Korunk évkönyveiben, múzeumi kiadványokban és a Népismereti dolgozatok sorozatban. A csehszlovákiai magyar népszokásokhoz, hiedelmekhez szolgálnak adalékul a kis példányszámban, könyvárusi forgalomba nem kerülő CSEMADOK-kiadványok, Néprajzi közlések címmel (1976–).

Az utóbbi évtizedekben megszaporodott táj- és falumonográfiák egyre jelentősebb teret szentelnek a naptári ünnepeket bemutató fejezeteknek, ilyenek például Bálint Sándor szegedi (1980b), Barna Gábor nagykőrösi (1978), Hernád-völgyi (1983a), Tápió {7-108.} menti (1985b), csépai (1982c), Szacsvay Éva keceli (1984), Ferenczi Imre szőregi (1977b), Beck Zoltán békési (1974a) leírásai. A tájmonográfiák közül említhetjük Niedermüller Péter zempléni kalendáris szokásleírásait (1978–79; 1981b), Petercsák Tivadar Hegyközt ismertető könyvét (1978), Paládi-Kovács Attila A Barkóság és népe c. munkáját (1982).

A határon kívüli magyarok falumonográfiái közül Horváth István Magyarózdi toronyalja (1980) c. könyvében ugyancsak helyet kapott a jeles napok és ünnepi szokások témája.

Forrásul szolgálnak a falumonográfiáknak is nevezhető paraszti önéletírások, mint például Vankóné Dudás Juli kötete Galgamácsáról (1976), Gáspár Simon Antal facsimile kiadású írásai a bukovinai Istensegítsről (1986).

Tematikus szokás- és hiedelemmonográfiák, valamint tanulmányok is megjelentek a második világháború után hazánkban és a határainkon túli magyarságnál. Néhány példa ezekből: Faragó József: Betlehemezők és kántálók Pusztakamaráson (1947), Ferenczi Imre–Ujváry Zoltán: Farsangi dramatikusjátékok Szatmárban (1962), Pócs Éva: A karácsonyi asztal és a karácsonyi vacsora hiedelemköre (1965). Szacsvay Éva a bábtáncoltató betlehemezés magyarországi keletkezését és elterjedését mutatta be (Szacsvay 1987), Botka József a székelykevei karácsonyi szokásokat ismertette (Botka 1983). Földes László a Budajenőre telepített székelyek betlehemes játékáról írt (Földes L. 1958a), Bakó Ferenc a Heves megyei májusfát, májusi kosarat ismertette (Bakó 1966), Tátrai Zsuzsanna a pünkösdi királynéjárás dunántúli változatait foglalta össze (Tátrai 1977), Földesi Béla a Gergely-járás eredetére, elterjedésére vonatkozóan tárt fel adatokat (Földes 1981), Barna Gábor az edénytörés mozzanatát elemezte a magyar népszokásokban (Barna 1983).

A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának egyik kiadványsorozata a Folklór Archívum (szerkesztője Hoppál Mihály). Sokat merítettünk ebből a gazdag anyagból, különösen Bosnyák Sándor bukovinai, moldvai, Gyimes-völgyi gyűjtéseiből (1977; 1980; 1982), Kára Judit nagydobronyi (1973), Sándor Mihályné bihari (1976), Bondár Ferenc sarkadkeresztúri (1982), Gulyás Éva jászdózsai (1976), Irányi Lujza mónosokori (1976), Zentai Tünde ormánsági (1983) írásából.

A kis példányszámban megjelenő Vallási néprajz kötetei az ELTE Folklore Tanszék gondozásában szintén közölnek ünnepi szokásleírásokat.

Az összefoglaló jellegű munkák közül említenünk kell Ortutay Gyula Kis magyar néprajz (1958) c. könyvének idevonatkozó fejezeteit. Tartalmas leírásokat olvashatunk Balassa Iván–Ortutay Gyula Magyar néprajz (1979) c. könyvében. Népszerűsítő céllal készült a Rádió Kis magyar néprajz sorozatának anyagából összeállított kötet, melyben ugyancsak nagyobb teret szenteltek témánknak (Jávor–Küllős–Tátrai 1978).

Rendkívül fontos forrás a kutatás számára A Magyar Népzene Tára sorozat Jeles napok kötete (Kerényi 1953), mely elsősorban zenei szempontból rendszerezi az év ünnepi, énekes köszöntő szokásait. Ugyancsak Kerényi György állított össze kötetet a magyar énekes népszokásokról (1982).

Nem feledkezhetünk meg a néprajzi atlaszokról sem. Céljuk, hogy a néprajzi jelenségeket nemcsak időben, hanem térben is szemléltessék. A Magyar Néprajzi Atlasz IV. számú gyűjtőfüzetének kérdései között számos jeles napi, ünnepi szokás részletkérdésére vonatkozó adatot találunk. E nagyszabású vállalkozás mellett megyei néprajzi atlaszok is készültek, például Szolnok és Baranya megyében.

{7-109.} Végezetül a Magyar Néprajzi Lexikon (I–V.) megfelelő címszavai adhatnak tájékoztatást az érdeklődőknek.

A különböző szakfolyóiratokban, múzeumi évkönyvekben, heti- és napilapokban számos publikáció jelent és jelenik meg, melyekről a szakbibliográfiák tájékoztatnak (Sándor I. 1965; 1971; 1977).