| A MUNKÁSHAGYOMÁNY-KUTATÁS TÖRTÉNETE | TARTALOM | AZ IPARI MUNKÁSSÁG SZELLEMI HAGYOMÁNYAI |
FEJEZETEK
Az agrárszocialista dal a munkásmozgalmi dal egyik válfaja. Kialakulása és virágkora a századforduló évtizedeire tehető (1890–1914). A korabeli, időszerű, félnépi, politikai jellegű programköltészet egyik legismertebb megjelenési formája. Sikerültebb szövegei eddig is bekerültek a népköltészeti antológiákba.
Bár pontos felmérés nem készült arról, hol élnek e dalok, de azt tudjuk, hogy a Viharsarokban, a Dunántúl számos helységében, a Bodrogközben, Szabolcs-Szatmár megyében, Zemplénben – s ezen kívül számos nemzetiségi vidéken ismerték e műfajt. Mindez azt bizonyítja, hogy céljaik megvalósításáért magyarok és nem magyarok (szlovákok, románok, németek, délszlávok) együtt küzdöttek. Tudomásom szerint hazánk mintegy 600 helységében volt intenzív agrárszocialista mozgalom, s a nagyobb helységeket leszámítva e helyekről alig van gyűjtés.
Milyen lehetett az adott időben az agrárproletárok költészeti-zenei szükséglete? {5-751.} A kulturális igényeket a korabeli népdalok, szakmai dalok, magyar nóták, műdalok, mozgalmi dalok és szavalatok elégítették ki. Az agrárszocialisták mozgalmi dalai az alkalmi költészet közismert csoportjába tartoznak.
A népdalokkal ellentétben, szinte mindegyik szövegük keletkezése nyomon kísérhető. Az alkotások többsége rögtönzött rigmus: ezekből igen sok fennmaradt az írásbeliség terjedése, a nyomtatás révén. E szövegek fennmaradását a mozgalmak lapjainak köszönhetjük, ezek segítségével terjedtek az ország minden részébe. Kifejezési eszközeik szegényesek voltak, de jellemzőjük a nagyfokú realitás: tartalmi vonatkozásban igen sokrétűek. Ezek az anyagok nem annyira művészi, esztétikai vonatkozásban, hanem dokumentatív szerepüknél fogva értékesek számunkra.
A vizsgálatot több tízezer sornyi gyűjtésünk alapján végeztük el, s ezzel bemutatjuk legújabb kori folklórfejlődésünk egy olyan periódusát, s egy olyan társadalmi réteg költészetét, amely életformájában továbbra is paraszti maradt, költészetében – amelyet felhasznált életkörülményei megváltoztatására – a népköltészeti alkotások hagyományaiból indult ki, de tartalmilag a népköltészet hagyományos fordulatain, motívumain, típusain változtatott.
Az osztálytársadalmakban a hivatásos művészet kialakulásától kezdve a folklór és a műköltészet között bonyolult kölcsönhatásokkal számolhatunk. E kölcsönhatásokat folyamatként érzékelhetjük és tendenciája az, hogy a hivatásos költészet befolyása és hatása mind erősebben kimutatható lesz. Az anyagban az is szembeötlő, hogy benne a közösségi költészet több alapvető vonását megtaláljuk; az alkotók pedig, ha névtelenek is, de nem személytelenek. Egyikük-másikuk már odaírja nevét a lapjaikhoz küldött szövegek alá, mások álnévvel jelölik munkájukat. E korszak munkás daloskönyveit elemezve úgy tűnik, hogy a szerkesztők és kiadók az alkotók többségét anonim kezelik, s csak több évtizedes szövegkritikai vizsgálatok után derül fény a szöveg alkotójának kilétére. Számos példa van arra, hogy a nyomtatásban megjelenő szövegeken is állandóan változtattak.
Balladák: az eddig ismert rétegektől e szövegek eltérnek. Leginkább azokhoz az új stílusú balladákhoz lehetne kapcsolni őket, amelyek nálunk dalszerű előadásban éltek, és ponyvanyomtatványokon is felbukkantak. Az anyagból kiemelkednek a vásárhelyi zendüléssel kapcsolatos balladák:
| Fa tetején csörög a szarka |
| Korgó gyomrát, hogy elaltassa. |
| Vásárhelyi városháza urai, |
| Szegény ember fogát rájuk fenheti. |
| Csendőrgolyó és huszárkard van elég, |
| Szántó Kovács béremelés kell-e még? |
| Ha kell, mondjad, adunk neked eleget, |
| Csendőrgolyó oltja ki az életed! |
| (MMD 1955: 185–186) |
{5-752.} Szántó Kovács János korai halálával lehanyatlott a vásárhelyi agrárszocialista mozgalom csillaga is. Keserű hangú ballada – egyben sirató és sztrájkdal is –, melyben a halála miatt érzett fájdalom lüktet:
| Szántó Kovács mért haltál mög, |
| Most szegény embör kivetött dög, |
| A gazdagnak kutyája is különb, |
| Friss csontot kap ebédül, amennyi köll… |
| (MMD 1955: 186–187) |
Egy másik ballada, amelynek számos változata ismert, Áchim András meggyilkolásakor keletkezett:
| Áchim András mikor jött Budapestre, |
| Találkozott három magyar embörrel. |
| Kérdi tőlük: Jó magyarok, mi újság? |
| Nagy az adó, nem bírja Magyarország… |
Népköltészeti előképe Székelyföldről, Balavásárról:
| A toronyba fehér zászlók lobognak. |
| Az alatt a magyar fiúk zokognak. |
| Kérdik egymást: – Jó barátom, mi újság? |
| Kossuth elment, oda van Erdélyország. |
| (Mailand 1905: 333) |
Az 1930-as években újra fellángoltak az agrárproletár mozgalmak, megváltozott történelmi körülmények között, más célkitűzésekkel, de az alapvető indíték, az elnyomás nem változott:
| A kenyérnek vér az ára, |
| Durván enni kér a bendő, |
| Fél faluban nincs egy pöngő, |
| Élünk tiszta vizen hát. |
| A zsellér nép, mind a béres, |
| Mind ruhátlan díszben áll, |
| Ám, ha lopni megy, ki éhes |
| Teremtette kap ruhát. |
| Szolgabíró szava ennyi: |
| Kérj az izgatóktól enni! |
| Ámde nem kell messze menni |
| Ébred már a magyar határ! |
| (Gecsényi L. törvényszéki gyűjtése, Balmazújváros, 1932; ZI 34.416. sz. |
| Kézzel írott lap. SZDP-tüntetés után foglalták le egy résztvevő lakásán) |
{5-753.} Lírai műfajok: nehezen kategorizálhatók, az átmeneti formák jellemzik őket: a kispolgári dalhoz képest folklorisztikusak, a népdalokhoz viszonyítva műköltői jellegűek. Eredetüket nézve vegyesnek mondhatók, mint amilyen heterogén volt maga a munkásság is. Eszmeileg azonban mindenképpen tudatosabbak. Tartalmuk politikai jellege az elsődleges, a közösség s nem a magánélet problematikáját fejezik ki. E mozgalmi költészet nagy szerepet játszott a maga idejében, mert elősegítette a résztvevők tudatosodását, osztályharcát.
Dalok: a formák és tematikák igen változatosak. Az alapot a mindenkori népdalok képezték, s egy-két szó cseréjétől a variánsokon át az önálló alkotásokig elég széles skála bontakozik ki. Tartalmilag csoportosítva igen változatosak: az egyesülés fontosságáról, a rabláncok összetöréséről, ínségről és nyomorról, dőzsölő gazdagokról, kenyérharcról, a szabadságról, a nemzetiségek összefogásáról, s magukról a munkásokról. E nagy mennyiségű anyagból a Szabadságdal címűt idézzük, amely évtizedeken át az egyik legnépszerűbb és legkedveltebb dala volt az agrárproletároknak és munkásoknak
| Miként a mezőnek nyíló vadvirága, |
| Miként az erdőnek dalos pacsirtája: |
| Szabadságot hirdet ajkunk, |
| Szabadságról zeng dalunk … |
| (Kiss K. 1908: 10) |
E dalok túlnyomó többségükben négysoros strófákból állanak; rímképletük: ABAB; leggyakrabban a 8 és 12 szótagos megoldást alkalmazzák. A ritmusok döccenősek, s a gyakorlatlan verselők kezelésében még a szótagszámok sem azonosak minden esetben.
Forradalmi dalok: ezek többségét „hivatásos” költők írták az agrártömegek és munkások számára. Igen ismertek és elterjedtek voltak, de kevéssé variálódtak. Java részüket az énekkari mozgalmakon keresztül ismerték meg, vették át és őrizték meg hagyományként:
| A nép szava, isten szava! |
| Ha ezt nem halljátok, |
| Úgy sújtani fog tettetekért |
| A végzetes átok … |
| (Népszava, 1878) |
(Kezdősora szállóigévé lett. E zsarnokellenes forradalmi dal szerzője nem más, mint a költői pályán éppen elinduló Pósa Lajos.)
Május elsejei dalok: ez a daltípus egyike az agrármozgalmi dalok népszerű csoportjának, melyeket már 1890-től, az első május 1. megünneplésétől megtalálunk a hagyományban, számos változatban:
| Indulj munkás tüntetésre, |
| Május hónap elsejére. |
| Nemzetközi munkásünnep, |
| Minden munkás ülje azt meg. |
| Éljen a munkás szabadság! |
| Éljen a munkás! |
{5-754.} Legnépszerűbb a dal 3. strófája volt, amelyben követeléseikről szóltak.
| Nyolcórai munkanapot, |
| Általános szavazatot, |
| Szabad sajtót mindenkorra, |
| Ezt kiáltsuk mindnyájan ma! Éljen … |
| (MMD 1955: 172–173) |
De ismerünk másfajta tematikus csoportokat, gazdag, változatos szöveganyaggal: panaszdalokat, rabénekeket, dicsérőket (kortesdalként is alkalmazták, a névcserével más pártok is átvették)
| Muzsika szól verbuválnak, |
| Csapj fel magyar úri pártnak |
| De hiába hitegetnek, |
| Haspárti nem kell követnek! |
| Nem kell, aki adót strófol, |
| Nagy uraknak kezet csókol, |
| A mi szavunk csak azé lesz, |
| Ki velünk tart, velünk érez! |
| Munkánk kérge tenyerünkön, |
| Könnyünk sója kenyerünkön. |
| De szivünk a jövőt hivja, |
| Éljen, aki ezt kivivja! |
| Búsan, zengve, félve szól a |
| Munkásoknak riadója, |
| Legyen végre harsogó dal, |
| Így hirdesse hangos szóval: |
| Éljen Mezőfi! |
| (Szabad Szó Naptára, 1902) |
Ismerjük még a biztatókat, valamint a követelőket, amelyekben nagy leleménnyel fogalmazták meg céljaikat, és a megfelelő kifejezési formát is eltalálták.
Nőmozgalmi rigmusokat is ismerünk, ezeket verses levél formában, agitációs céllal írták.
Agrárproletár sztrájkdalok: ezeknek egész folklórkincse támadt az elmúlt évszázadban, s az aratósztrájkok idején is születtek dalok. A vidéki mezővárosok munkásnépe számos variánst formált a már ismertekre. Vásárhelyen gyűjtötték:
| Isten verje meg a sztrájknak törőit, |
| Habár ott is a vackon a gyerök rí, |
| De az úr meg olyan, mint a jó kutya, |
| Nagyobb konchoz jobb neki a szimatja. |
| (MMD 1955: 46) |
{5-755.} Vég nélkül sorolhatnánk az alkalmi és választói rigmusokat, kortesdalokat. Igen népszerű volt Vásárhelyen a Kossuth-nótára írt Szántó Kovács-kortesdal:
| Megmozgatunk minden követ, |
| Nem kell nekünk úri követ! |
| Nem érzi az a bajunkat, |
| Nem látja a nyomorunkat! |
| Szántó Kovács kell minékünk! |
| Szántó kell nekünk! |
| (MMD 1955: 46) |
Szinte népdallá csiszolódott az alábbi kortesdal Mezőfire:
| Munkásember a jelöltünk, |
| Kit magunknak kijelöltünk. |
| Nem hajt az urak szavára, |
| Megindul a nép bajára: |
| Jogot adjatok a népnek! |
| Jogot! Kenyeret! |
| Csak oly kérges a tenyere, |
| Csak oly bánatos a lelke, |
| Se méltóság, se nagyságos, |
| Minden bajunkban osztályos! |
| Jogot adjatok a népnek! |
| Jogot! Kenyeret! |
| Ha mi őtet megválasztjuk, |
| Országházba bejuttatjuk, |
| Mennydörgéssé lesz a szava, |
| Úgy kiáltja az urakra: |
| Jogot adjatok a népnek! |
| Jogot, kenyeret! |
| (Szabad Szó, 1905. I. 12.) |
Hírversek: ez a dalcsoport a 20. század elején alakult ki a vándor históriások gyakorlatában, akik a régi epikus hagyomány folytatói. Az agrárproletár mozgalmakban ezt a formát is felhasználták, hogy hírt adjanak az eseményekről, lázadásokról, megtorlásokról, csendőrönkényről. E hírversek a lapok révén váltak országosan ismertté. A vásárhelyi véres eseményeket adja hírül a világnak az alábbi hírvers, s ezt szó szerint kell érteni, mert Európa valamennyi hírlapja ismertette az ott történteket:
Megtaláljuk az agrárproletár folklóranyagban a siratókat, szocialista gyászdalokat, gúnydalokat és a szerelmi dalokat is. A szocialista zsoltárokról részletesebben kell szólanunk. Ezekben az anyagokban az agrármozgalmak túllépték a mindeddig használatos és közismert verses, rímes formákat, és új kifejezési formát kerestek új mondanivalójuk számára, és találtak is: a szabad verset. Ennek is számos tematikai, didaktikai változatát hozták létre. Már 1889-ből ismerünk szabadvers-szövegeket a mozgalomból, egy szocialista Miatyánkot. A vallás a tárgyalt időszakban átszőtte a mindennapi életet, a társadalmi viszonyok rendjét. A mozgalmak vezetői ezt felismerték és úgy vélték, hogy céljaikat, világról alkotott felfogásukat, politikai követeléseiket a vallásos frazeológián át közvetíthetik a forradalmasodó, de a hagyományok kötöttségében élő tömegekhez. Így jöttek létre a „Miatyánkok”, „Tízparancsolatok”, káték, eskük s a szocialista zsoltárok.
A szocialista zsoltárok első megjelenése a Pokrócz-féle balmazújvárosi mozgalom lapjában, a Földnépében található, 1910-ből, s további zsoltárokat találunk még ez évből a Mezőfi-féle mozgalom lapjában, a Szabad Szóban. E zsoltárokban egy panteisztikus, plebejus, demokrata világkép eszménye tükröződik. Maróthy János írja ezekről a zsoltárokról: „…a verstörténetnek ez az »ellendal«-szerű vonala éppen plebejusi, előproletár, majd a proletárirodalomban tekint vissza több évszázados múltra. A 16. sz-i angol Skelton »ragged« (tépett) soraitól, a chartista költészeten át Majakovszkijig és József Attiláig. Magyarországon érdekes módon már az agrárszocialista mozgalomban van olyan megjelenési formája is, amely a szabadvers egyik válfaja, az ún. „szocialista zsoltárok” (Maróthy 1965: 22).
Ezen összefoglaló címen mutatjuk be az epikus jelzővel illethető szövegeket. A mozgalom – amely alig negyedszázadig munkálkodott, s amelynek keretében e szövegek létrejöttek – s az időszak nem kedvezett a nagyepika kialakulásának. De azért számon tartjuk ezeket mint egy letűnt világ jelzéseit, jelenségeit. Műfaji megjelenési formáik igen változatosak.
Proverbiumok: ide azok, a szóláshagyomány körébe tartozó alkotások sorolhatók, {5-757.} amelyek találó kifejezésnél vagy mondatnál nem tartalmaznak többet: tehát közmondások, szólások, közmondásszerű szólások, szólásformájú csúfolók, maximák, szentenciák, regulák, konvencionális kifejezések, szállóigék stb. E szövegek megjelenhetnek verses formában is. Külön értéke a proverbiumoknak ábrázolásmódjuk plasztikussága, realitása, némely esetben költőisége. Érdekes megfigyeléseket tehetünk, ha a különböző mozgalmak anyagát különválasztjuk és úgy vizsgáljuk: az MSZDP anyagában több százat találunk, amely mind a földnélküli proletárok életéből, tapasztalataiból meríti töltését:
– A kenyeret csak az érdemli meg, aki megérzi rajta a munka izzadtságát;
– Azt mondják, az álmok néha beteljesednek: az emberiség nagy álma mindig beteljesedik;
– Akinek nincs erős ökle – széles háta legyen;
– Az igás lovat azzal az ostorral verik, melyet bőréből készítettek;
– Annak az embernek, aki igazat beszél, a fél lába a kengyelben legyen;
– Az alvó nyúl szeme olyan, mint a lakodalmas ház kapuja – nyitva áll;
– Ha ütnek vele – keserű a cukornád is; stb.
(A teljes proverbium-anyag megtalálható: Nagy D. 1971–72: 167–184.)
1919-ben, a Tanácsköztársaság időszakában ez a proverbium-anyag újjáéledt. Az egykori agrárszocialisták és agrárproletárok lelkesen kapcsolódtak be a forradalmi harcokba, s azok agilis résztvevőivé váltak a várt földosztás reményében. E rövid időszak alatt is számos jelmondat, jelszó, példabeszéd, szólásmondás és közmondás született. Ezeket, melyek egyike-másika nem nélkülözi a költői megformáltságot sem, a forradalom mindennapjai „agitkáinak” nevezhetjük. Néhányat idézünk belőlük:
– A szocializmus olyan növény, mint a legfinomabb búza: csak a jól megművelt földben tud megjelenni!
– A veréb szürkének jött a világra, a páva parádés tollal pompázik. Ember és ember egyformán pucéran születik. Ne tűrj hát páváskodó urat magad fölött!
– Piros a felkelő napod, piros a véred, legyen hát piros a proletár lelked is, hogy piros rózsás lehessen a szabadságod, a boldog jövendőd – ne gyászos fekete!
Jelszavak, köszöntések, jelvényfeliratok: zömében a legújabb korból származnak. A jelszó mindig változatlanul jelenik meg. A politikai küzdelmekben használatos: „Világ proletárjai egyesüljetek!” Ez az agrármozgalmakban nem volt általános, inkább a „Jogot a népnek!” követelés volt ismert. A századfordulón köszöntés lett a jelszóból: „Jogot a népnek!” – a válasz: „A munkásoknak hazát!” A pártjelvényfeliratok a kilencvenes évektől kezdve jelentek meg, a jelvényt jogtűnek is nevezték, s a szociáldemokrata mozgalomban terjedtek el változatos feliratokkal: Általános választási jog; Május 1.; a három 8-as; Éljen az Internacionálé; Harc a győzelemig!; stb.
Miatyánkok: e szövegekben a mozgalom programpontjai szerepelnek; prózaverseknek is felfoghatók. Már 1871-ből ismerünk verses Miatyánkot, amely a jobbágykorra utal, de nem feledkezhetünk meg a céhes és katona-párhuzamokról sem. A munkásmozgalomban az MSZDP-ben találjuk először.
Eskük: erre az epikus formára, mely bizonyos szertartással járt együtt, a várkonyisták anyagában találunk szép példákat. De végigpásztázva történelmünk ezer évét, hasonlókra akadunk, meglepő módon, minden forradalmi mozgalomban (Nagy D. 1980a). Várkonyi szabolcsi elvtársai zászlója alá sorakozva megesküdtek, „láncban, lakat alatt” az alábbi esküszöveggel: „Mink, szocialista társak esküszünk az élő Istenre, hogy minden lépéseinkben híven szolgálunk halálig, s hogy mink elvtársaink legkisebb filléreit el nem kívánjuk. Isten minket úgy segéljen!”
Katekizmus: egyike legfigyelemreméltóbb epikus szövegeinknek. Már a szociáldemokrata mozgalom kiadott efféléket (1895, 1904), de igazán jelentős szövegek a Pokrócz-mozgalomból ismeretesek. Itt kérdés-felelet formájában végigvezetik a fejlődést a világ kezdetétől a napi problémákig, egészen a hatalom megragadását célzó kérdésekig. A szövegben felvillan a messianizmus jelképe is, amikor azt taglalják, hogy miről ismerik meg azokat, akik útmutatást adnak nekik a harcban.
Jövendőmondó: e szöveg páros rímekben íródott, s az agrármozgalmak vezetőinek eddigi példájára maga Pokrócz Ferenc földmíves írta. Ez az első ilyen természetű anyag, amely a naptárak megszokott százesztendő jövendőmondó, csíziós verseit, melyek a parasztságnál igen népszerűek voltak – és azok mindmáig –, plebejus, lázadó hangú, harcra buzdító versezetté költi át. Ilyen kísérletet csak évtizedek múltán az amerikás magyar naptárak „hónap” verseiben találtam (Nagy D. 1978b; 1979a). A jövendőmondó versezet kezdősorai:
Említeni lehet az anekdotákat is. Ez a terület azonban még alapos kutatásra szorul. Az Áchim Andrásra vonatkozókból ismerünk néhányat, amelyek eredetileg szlovákul váltak ismertté. (Az agrárszocialista költészetre vonatkozó összefoglaló munkák: Nagy D. 1968c; 1971b.)
| A MUNKÁSHAGYOMÁNY-KUTATÁS TÖRTÉNETE | TARTALOM | AZ IPARI MUNKÁSSÁG SZELLEMI HAGYOMÁNYAI |