Csak kritikusok…

Voltak olyan kritikusok is, akikről annak ellenére, hogy működésük idején közvélemény-formáló szerepet töltöttek be – hiszen jelentős, népszerű lapok munkatársai voltak –, sem az utókor, sem a műfaj története nemigen tud. Nemcsak azért, mert a napilapok hasábjain megjelent írásaikat nem gyűjtötték kötetbe, hanem talán inkább azért, mert ők „csak” a pillanatnak dolgozó kritikusok, sőt, zsurnálkritikusok voltak. Nélkülük azonban nem lenne teljes a kor színházi kritikájáról megidézett kép. A seregnyi zsurnálkritikus közül csupán hármat emelünk ki: elsősorban Keszler Józsefet, aki az Ellenőr, a Nemzet, a Magyar Nemzet és Az Újság kritikusa volt; Salgó Ernőt, ki az Egyetértésben, a Független Magyarországban, a Pesti Naplóban és a Magyarországban jelentette meg kritikáit, és Porzsolt Kálmánt, ki egy ideig a Pesti Hírlapnak írt műbírálatokat.

Meg említeni a hazai német sajtóban, mindenekelőtt a Pester Lloydban publikáló kritikusokat: Silberstein Ötvös Adolfot, Alexander Bernátot és Keszler Józsefet is.

Annak ellenére, hogy a századvégen, századelőn nem jött létre a {853.} színházi szakma által áhított önálló szakkritika, a fent vázolt, mintegy fél évszázadnyi időszakban igen jelentős változás ment végbe a magyar színházi kritikaírásban. Bár a színikritika továbbra is elsősorban irodalmi jellegű maradt, de Péterfy Jenő, Ambrus Zoltán, Ignotus, Schöpflin Aladár és Kosztolányi Dezső új szemléletű kritikái emelték a műfaj rangját.