11.

Egyik ilyen funkció a temetési zene. Vonósoknak itt nyoma sincs; a gyászmenet komor pompáját a fúvósok zenéje s a temetési ének fokozza. Az ünnepi menetben, úgy látszik, a húros hangszerek is szóhoz jutnak: Bethlen Gábor 1626 március 2-án megült kassai esküvőjén a fejedelem kíséretében nyolc trombitást vagy sípost és mellettük, úgy látszik, citerásokat („octo tibicines et cætereri”, az utóbbi talán citharista, citharśdus = hegedűs helyett áll) említenek.234-53 De a temetési zenében nincs helyük; itt trombiták és dobok szólnak, melletük többször említik a török sípot is. Felső-ozoróczi és kohanóci Ottlÿk György, önéletírásában (1663–1711) így emlékezik meg Ottlÿk János temetéséről (1664):234-54

…Kinek testit kohanóczi templomunkba való eltemetésire, ugyan régi vitéz magyaroknak szokása szerint, azon városba akkor sok úri rend beszorulván, circa 150 lóval, gyászos zászlóval, trombiták és dobszó alatt elkísírték.

Nagyjában ugyanezt a képet adják azokat a temetési leírások, melyeket Thököly 1693/94-i naplójában találunk:

1693. febr. 7.234-55 Egy gyalog fő hadnagyom Jeni-Palánkon halván meg, testét ide hozattam, és a magam szállásán títetvén prédikátiót teste felett, trombita, síp, dobszó alatt, zászlós seregekkel, és feles egyéb rendekbűl álló kisírőkkel el kisírtettem az temetőhelyre…

1693. febr. 19.234-56 Az itt való poserolczai porkolábnak… lett ma tisztessíges eltemettetíse, az én szállásomon lívín teste felett az prédikáczió, s innen kísérték el mind az fő rendek, udvariak s vitézlő rendek zászlókkal s muzsika szó alatt a temető helyre.

1693. márc. 23.234-57 …reggel volt temetíse szegény Borbély István kapitánynak, magam szállása ablakjai alá hozatván a testit, itt volt felette prédikáczió, voltak búcsúztató versek is ének szóval… Az szegény Borbély {235.} Istvánnak, mint régen bújdosó kapitány hívemnek megkívánván adni utolsó tisztessígít, lovas és gyalog zászlós hadakkal, és dob, trombita s török síp szónál kisírtettem temető helyére.

1694 április 8.235-58 Volt temetíse Surányi Thamás nevű szolgámnak, ki egyszersmind szakácsom s sáffárom is volt, régi jámbor szolgálatját megtekíntvín, az ablakom alá hozattam testit, tétettem felette prædikatiót, zászlókkal, síppal, dobbal kísírtettem temető helyire.

A második feljegyzés (1693 febr. 19.) nem tartozik szorosan ide, mert csak általában „muzsikaszót” említ; de egyéb adataink a többiekkel való egyezése természetszerűleg iktatja ebbe a sorba, s úgy látszik, a „muzsikaszó” bővebb magyarázatát épp az analóg feljegyzésekben kell keresnünk.

Hogy mit és hogyan játszottak ilyen alkalommal, azt ezekben a feljegyzésekben hiába keressük. Zenei feljegyzés híján, úgy látszik, a régi magyar temetési zenét sem fogjuk tudni pontosan rekonstruálni. De van egy-két adat, mely legalább a külsőségekhez közelebb visz s hírt ad a gyászzenei praxis néhány lényeges sajátosságáról. Apor „Az régi erdélyiek temetésiről” szóló fejezetében így írja le a halottkísérő menetet;235-59

…az deákok, papok elől megindúltanak, azok után voltanak az trombitások és török síposok, egy verset az deákok énekeltenek, más verset az trombitások és török síposok fúttanak, de azoknak temetésre olyan keserves nótájok volt, hogy még az férfiakot is sírásra indították, az asszonyokat penig épen zokogásra. És mind az deákok énekeltenek, mind ezek fúttak épen az temetőhelyig, ott is mindaddig, valamíg az testtel elérkeztek és letették, az keservesek is elérkezetnek és az testet körül ülték.

Később hozzá teszi:235-60

Az asszonyok temetése majd olyanformán volt mint az férfiaké, csakhogy trombitások, síposok nem volt úgy…

Itt már az előadásnak egy fontos mozzanata emelkedik ki: az énekkar és a fúvósok váltakozása. Amit így strófánként egymást felváltva előadtak, kétségkívül halotti ének volt, s ebből talán azt gyaníthatjuk, hogy a temetés instrumentális zenéje másutt is, máskor is valamelyik halottasdallam előadásából állott. Igaz, Apor hozzáteszi a leíráshoz, hogy „azoknak temetésre olyan keserves nótájok volt”, mintha valamilyen speciális, ilyen előadásra szánt szerzeményről volna szó; ez azonban valószínűleg nem jelent többet, mint hogy ezt a dallamot másunnan nem ismerte, énekeskönyvben nem látta, emellett alternáló vokális-fúvós előadásában is lehetett valami sajátos; viszont, hogy épp egyetlen határozott nótára emlékszik, igazolja, hogy a funebrális szokásokhoz hosszabb gyakorlatban kialakult, meghatározott zenei programm, megállapított dallam vagy dallamok előadása csatlakozott. Hogy halotti ének fúvós előadása valóban ismert szokás volt, az többek között Petrőczi Kata Szidónia egy versfeliratából is kitűnik: „Óh én boldogtalan és keserves sorsom” kezdetű éneke élén ez a nótajelzés áll: Halotti nótára, kit szoktak trombitálni.235-61 Itt még feltűnőbb, hogy egyetlen határozott dallamról van szó; mert, ha az éneket épp az különböztette meg a többitől, hogy trombitán is játszották, úgy kétségkívül nem lehetett nagy a trombitán {236.} játszott halottas darabok száma. Apor fentidézett leírásától egy helyütt kifejezésben eltér s épp ezért figyelemreméltó a Metamorphosis verses fogalmazásának parallel szakasza:236-62

Deákok s papokot elébb indították,
Török síp trombitát ezek után fútták.
     Az temetésekre különös volt nóta,
Az igen szomorú és keserves vala,
Az férfiokat is gerjeszté sírásra,
És az asszonyokat éppen zokogásra.
     Mind az temetőig rendiben úgy fútták,
Deákok éneket más rendbe mondották,
Addig mind úgy vala, testet míg elhozták…

Itt a „rendiben – más rendben” kifejezés valószínűleg ugyanazt írja körül, amit a prózai fogalmazás imént idézett első passzusa: fúvósok és énekszó váltakoznak, az ének egyes strófáit a trombita és török síp a maguk strófáival, ritornellszerűen választják szét.

A temetési zenének, úgy látszik, különleges hangszer-effektusai is voltak; erre utal az Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus 29. fejezetének (Was S. auf dem Land und in den Stätten bey Ungrifehen Leichen gefehen) egyik érdekes adata:236-63

Es pflegen die Ungrische Magnaten und Bischöffe in Ober Ungarn Siebenbürgen sich gar prammchtig zu begraben / da müssen Heer-Pauken mit Tuch überzogen / und Trompeten mit Sartinen versteckt236-64 gebraucht werden /

Ebben a leírásban meglepő a ritka, a gyászzenéiben egyébként régóta ismert instrumentális hatások, a szordinált trombiták s a fedett dobok (timpani coperti) alkalmazása. Lehet, hogy kivételes tünetről van szó, mert a hangszer természetes hangjának ez a lényegében modern módosítása már intenzív hangszeres kultúrát feltételez; de nincs kizárva, hogy általános gyakorlat, talán külföldről behozott szokás diktálta. Kétségtelen, hogy a rezidenciák hangszeres apparátusában már sok és sokféle kombinációs és színezési lehetőség mutatkozott; ha csak egy részüket felismerték, ha csak valamelyikkel éltek (s a cifrázó hegedűjátékról szóló adat már ilyesmire mutat), ez már nagy lépést jelentett a hangszeres kutúra terén, egyúttal nagy lépést az egyes hangszer értékének és lehetőségeinek felismerése, a virtuóz kultúra felé. Ma még nem ismerjük e kultúra kezdetét, első jelentkezését (a XVII. században leginkább a lőcsei kézirat táncaira gondolhatunk); de száz évvel később szinte kiforrottan bukkan elő, váratlanul, mint a vándorló hegyi patak. Akkor már a verbunkos-korszak virtuóz hegedű-irodalmának képében áll előttünk; hogy azelőtt milyen formában élt és honnan indult, nem tudjuk.

Apor leírásának kiegészítéséül következzék itt még néhány adat abból a korból, melynek hagyományaira a Metamorphosis visszaemlékezik.

Gróf Thurzó György nádor temetésének rendje (1617. febr. 19.)236-65 így intézkedik a temetés muzsikusairól:

{237.} 4. Hat magyar trombitás fekete ruhában, az trombitákon fekete tafota, az réz dobos is feketében, azonképen az dobja is.

Zay András temetési rendje (1634)237-66 feljegyzi:

4 Trombitas egi res dobas, azokat idejin meg kell serseni.

Bosnyák Tamás temetési szertartása (1634. okt. 19., Nyitra)237-67 így rendelkezik:

1. Legh elől mennienek az Vrak lovasi rendelt seregekben, kiket harom seregben rendellienek, mindenik seregben trombitasok legienek.

2. Ezeket köuessek az giazban valo Trombitasok es rész Dobosok…

Gróf Forgách Miklós kassa főkapitány „temetésének rendi” (Nagyszombat, 1636. jan. 30.)237-68 ugyanilyen értelemben osztja be a zenészeket:

1. Az szinyes seregek, mellyekben kiwantatik hogy Trombitasok legyenek.

25.237-69 Az gyazban ültezteteth hat Trombitas es egy réz doboss.

A két utóbb rendelkezés azért figyelemreméltó, mert a fúvósoknak kétféle beosztását mutatja: a menetet megnyitó csapatban oda beosztott trombitások vesznek részt, de ez, úgy látszik, csak a csapat szabályos, ünnepélyes tábori apparátusának felvonulását jelzi; a gyásznak különös kifejezője azonban a gyászbaöltözött trombitásoknak és rézdobosoknak az az együttese, mely csak később, magában a menetben jelenik meg.

Rákóczi Pál országbíró temetésének rendje (1636. máj. 20.), egyik szakaszában hasonlóan intézkedik:237-70

4. Azok (a menetet megnyitó csoportok) után az gyász ruhában öltözött dobos és trombitások.

Ugyanez a rendelkezés később érdekes leírását adja a menet sorrendjének:237-71

Az fekete lovas kopjás sereg olyan rendel az mint ide jöttünk leg elől az dobos, utánna az trombitások; hadnagy uram egyedűl utánnok. – Ezek után 12 koldus. – Azok után az éneklő cantorok, deákok, az keresztel.

Apor ifjúságát, melybe a Metamorphosis emlékezete visszanyúlik, ettől a kortól egy emberöltő választja el; a szokások, úgy látszik, néhány mozzanattól eltekintve, alig változtak ez idő alatt.

A legfeltűnőbb, legnagyobb arányú fúvós-apparátust azonban I. Rákóczi Ferenc „temetésének rendi”-ben találjuk (1677. aug. 18., Századok 1873. 679–80. l.):

2. Egy sereg, színes ruhában. Ez eleiben négy trombitás nro. 4. Ezeknek hadnagyjok, zászlójok, dobjok.

3. Nemes Sáros vármegye serege, zászlójával és maga tiszteivel s trombitássival.

4. Fekete köntösös, lobogós-kópiás sereg, mintegy száz lovasból álló. Ez előtt négy trombitás, fekete czímeres köntösben, dobossával együtt. Fekete nyargaló-zászló előtte.

5. Maga a Méltóságos Fejedelem udvari serege, egy böcsületes öregember-szabású vezér előtte; négy trombitások fekete mentékben és süvegben…

…10. Éneklő deákok, avagy chorus, circiter húsz személyből álló, czímeres fejér szövétnekekkel.

{238.} …18. Tizenkét gyászos trombitás, mindeniknek fekete, öreg kamukaczímer a trombitájukon.

Ez a nagy hangszeres apparátus, úgy látszik, puszta terv maradt. Erre vall a másik idevonatkozó temetési rendtartás, mely szerint (i. h. 684. l.): „13. Concludáltatván értelmes emberek és nagy Rendek tanácsából, hogy a temetésben semmi külső pompa ne adhibeáltassék: arra nézve trombitások sem lésznek akkor estve. Hanem másnap, az énekes mise alatt lévő trombitásokról és muzsikásokról az gazdák provideálnak.” De a terv így is érdekes, mert bizonyítja, hogy volt példa nagyobbszámú fúvósnak több csoportban való felvonultatására, vagy helyesebben: fúvósegyüttesek egymásmellé sorolására; másrészt valószínű, hogy a menetnek pontosabb zenei terve is volt, mely megszabta, mit játsszanak az egyes csoportok s az énekkar hogyan helyezkedjék el közöttük halotti énekével.