Végszó.

Kissé bővebben tárgyaltuk a hazai fejlődés menetét, mintsem azt e munka czélja és tárgya különben előírta volna. Eljárásunkat azonban nemcsak a tárgy fontossága, az eszmék és a vezető egyéniségek érdekessége igazolja, hanem mindenekfölött az a törekvésünk, hogy a hazai történetnek belső összefüggését az általános történelmi élettel, nemzeti fejlődésünk e korszakos forduló pontján teljesen világossá tegyük.

Mi sem megtévesztőbb és veszedelmesebb a tudományos gondolkodásban, de különösen a történet felfogásában, az alaptalan, testetlen általánosításnál. Már pedig a legfontosabb változások, az azokat előidéző eszmék és az azokat megszilárdító intézmények is szinte érthetetlenek maradnak, ha azok lefolyását csak a történeti élet oly mezején észlelhetjük, mely minden igyekvésünk mellett is többé-kevésbbé idegen marad reánk nézve. Igazán vérré csak az a történeti szemlélet válhatik bennünk, melyet úgyszólva magunk is átéltünk.

Magyarországot gyakran nevezték Európának kicsinyben és e kor hazai története csakugyan teljes működésükben és tisztán mutatja az általános eszmék hatását és befolyását. De épen azért arra is kiválóan alkalmas, hogy megismertessen minket az eszmék belső tartalmával és összeköttetésével, vagyis a modern szellem legfontosabb nyilatkozásaival.

Az az alkotmányos és nemzetiségi küzdelem, mely a franczia forradalom óta betölti Európát, csak egyik főtényezője a XIX. század mozgalmainak. Mint teljesen egyenlő rangú, sok tekintetben vele szervesen összefüggő tényező lép melléje az anyagi érdekek általános kifejtése, különösen a természettudományok haladása és gyakorlati alkalmazása folytán. Az alkotmányos és nemzeti küzdelmek mögött többé-kevésbbé nyiltan észlelhető a gazdasági érdekeknek párhuzamos összeütközése.

Ezek a különböző eredetű, de egyaránt hatalmas szellemi áramlatok és azok eredményei teremtették meg a haladó népek mai culturáját és annak egységét. Régente is áthidalták az általános intézmények: a vallás, a lovagság, a polgárság és a deák tudomány az egyes nemzetek különbözőségéből eredő szakadásokat. A franczia forradalom óta valamennyien vesztenek jelentőségükből: az emberiség igazi szervezete gyanánt a nemzeti egységet képviselő állam, minden szellemi és anyagi érdeknek szinte mindenható gyámolítója, tűnik elő. A nemzetiség okozta kizárólagossággal szemben viszont most a forgalom, a nemzetek anyagi és szellemi javainak sűrű kicserélése, segíti elő leginkább az emberiség egyesítésének művét.

Ezáltal jő létre a modern kornak legnagyobb és mégis csak látszólagos belső ellenmondása. Ugyanakkor, midőn a páratlanul fejlett közlekedési és forgalmi eszközök szinte egy várossá teszik a földet, midőn a távolság szinte megszűnik és a legmesszebb világrész eseményei is visszahatnak minden nemzetiségre és népre, midőn gazdasági tekintetben szinte készen áll a kosmopolitismus: emelkedik legmagasabb fokára az egyes nemzetek öntudata és belső ereje.

Legmagasabb fokra azért, mert a jog, a műveltség és birtok, előbb a kiváltságos osztályok birtoka, most a munka, a köznevelés és a sajtó által hozzáférhetővé vált a nemzet minden rétegére nézve.

A jog biztonságát az alkotmányos küzdelem adta meg; azt a lehetőséget, hogy minden tehetség szabadon érvényesüljön, az állam és a nemzetiség érdeke; azt a műveltséget, mely az egész culturának alapja, az emberiség közös hagyományain alapuló külön nemzeti szellem. Így az emberiség, hogy haladhasson, az egyes nemzetek munkájára szorul; az egyes nemzet haladása pedig kiváló egyéniségek érvényesüléséhez van kötve. Ez a három nagy történeti tényező: emberiség, nemzetiség és személyiség nem egymás ellen való küzdelemben, hanem közös munkával építi fel a jövendőt.

Hazánk haladása, Széchenyi István munkájának czélja és gyümölcse, abban áll, hogy a régi alkotmány helyett, mely védett, de egyúttal bilincsbe vert annyi erőt, az európai élethez való közeledésben, a nemzetek és egyéniségek szabad versenyében való teljes részvétben keressük nemzetünk megerősödését, államunknak megszilárdulását. A gondolatoknak, az egész nemzeti felfogásnak ez az átalakulása egy hatalmas egyéniségnek vezetése alatt, a jelenkor egész nyilvánosságától megvilágítva, különben is egyike az általános szempontból is legérdekesebb történeti mozzanatoknak. Reánk nézve, a kik a még mindig folyó küzdelemnek nemcsak szemlélői vagyunk, hanem részeseinek is kell lennünk, a jövő tusáira nézve is útmutatást ad a még be nem fejezett fejlődés. Főképen arra tanít meg, hogy egyéniségünk erkölcsi és szellemi kiművelése által nemcsak a nemzet ügyét viszszük előbbre, hanem vele és általa az egész emberiségét is.