Lord Palmerston dolgozószobájában.
Cousin (szül. 1801.) metszete után; az eredeti festményt Partridge festette.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
IX. FEJEZET.
Belgium megalakulása.
Hollandia és Belgium. – A brüsszeli forradalom. – Belgium és Európa. I. Leopold. – A belga alkotmány. Az állam és egyház viszonya.
Egy híres franczia író a belga királyság létrejöttét a «franczia monarchia utolsó jótéteményének» nevezte.81 Csakugyan ez az új államalakulás a legközvetlenebb gyümölcse a juliusi revolutio által létesített európai helyzetnek és a forradalmi eszme újabb fellendülésének. A régi franczia királyság Belgium meghódításán fáradozott, a köztársaság, a császárság, nyomdokába lépett, sőt Polignac kormánya is. Csak a szabadelvű felfogás egyesülése a nemzetiségi érzülettel, birhatta Franciazországot arra, hogy hozzájárult egy törzsrokon, szabad és mégis tőle független állam létrehozásához szomszédságában, és belenyugodott abba, hogy intézményeinek hódításával ne terjedjen uralma is.
A németalföldi királyság, melynek felállítását Pitt már 1805-ben szükségesnek mondá Franciaország korlátozására, létét a bécsi congressusnak köszönheté. 1579 óta akkor egyesültek ismét először a régi Burgundia tartományai. Az északiak kétszáz éven át fényes, független életet éltek; szabadságukért és nemzetiségükért való harczokban elsőrendű jelentőségüvé fejtették ki államukat, a déliek előbb a spanyol, majd az ausztriai Habsburgok uralma alatt, megtartva régi rendi alkotmányukat, a katholikus hitnek alkották egyik fő erősségét. A nagy forradalom vihara csak úgy elseperte az orániaiak uralmát, mint az osztrák helytartókat. Most az orániaiak, különösen Angliával való szoros összeköttetésöknek köszönhették, hogy ezt az egész nagy barrièret Francziaország ellen az ő kormányzásukra bizták. Az új állam már létezésénél fogva is folytonos emlékeztetés volt a waterlooi csatára, mely területén viharzott el. Francziaország megaláztatását még jobban kifejezték azok a hatalmas határvárak, melyek hadisarczából emeltettek és melyeknek Wellington herczeg volt a felügyelője. A franczia hódítás ellen, saját erején kívül, a szoros angol és porosz szövetség s az orosz rokonság volt hivatva megvédeni az országot. Vilmos, Németalföld első királya ugyanis Miklós czár hugát birta nőül.
Az Orániaiak annyi fényes tehetség által tündöklő nemzetségének méltó tagja volt I. Vilmos is. Egész nevelését Angliában nyerte, hol mint emigrans tartózkodott. Ott megismerkedett a szabad intézményekkel és a gazdasági tényezők fontosságával. Épen ezen az alapon akarta egyesíteni birodalmának népeit és tartományait. Mert a belgát külön nemzetté tette külön fényes története és közös vallása. Egyaránt belgáknak érezték magukat a nehézkes, komoly flamandok, kiket a közös eredet a hollandusokkal kapcsolt össze és a vérmes, heves franczia vallónok. Még a kor nagy ellentétét is áthidalta a nemzeti érzés: összeforrasztotta a liberálisokat a katholikusokkal.
Közös szabad alkotmány, olyan, mely kielégíti a szabadon gondolkodókat és biztosítja a katholikus egyház jogait, lett volna hivatva a nagy ellentét áthidalására. De az 1815-iki constitutio e feladatnak csak részben felelt meg. Mintha Belgium provinciájává lett volna Hollandiának, a gyűlést, a hagyományos General-Staaten név alatt, ismét Hágában, a király székhelyén tartották; Belgium csak annyi követet küldött oda, mint a felényi népességű Hollandia; az udvar és a kormány hollandusokból állott, még állami nyelvvé is a hollandust tették. A belgák izgatottságát még növelte a sok franczia köztársasági és bonapartista emigrans, kiknek Brüsszel lett a főhadi szállása. De az elégedetlenség áthatotta a népesség alsóbb rétegeit is. A rendek gyűlésén elég volt egy-két belga követ megnyerésére többség alkotásához és ily módon hozták be a nagyon súlyos őrlési adót és húsadót.
Még nagyobb elégedetlenséget keltett az egyházi ügyek intézésére. A tanító szerzetek kiváltságait 1824-ben megszüntette egy királyi rendelet. Egy évvel később elrendelték, hogy a növendékpapságnak, mielőtt a seminariumba lép, felső állami iskolát (bölcsészeti tanfolyamot) kellett látogatnia. Ha az ilyen rendelkezés még a katholikus II. József császár idejében is nagy ellenkezést keltett, most annál sérelmesebb volt, mert protestáns fejedelemtől indult ki. Igaz, hogy a király concordatumot kötött a pápával, hogy ez eljárást szentesítse, de az meg a liberálisoknak nem tetszett. A támadásokra a kormány az ujságok betiltásával, az írók üldözésével válaszolt. Különösen Potter, kit nyolcz évi számüzetésre itéltek, tett akkor szert nagy népszerűségre.82
Mindezek a kérdések, kivéve az egyházit, csak a műveltebb osztályokat érdekelték. A vagyonos polgári osztály őszintén ragaszkodott a takarékos, alkotmányos királyhoz. Minthogy a régi városi és vidéki önkormányzat, melyet a francziák felforgattak, nagyrészt ismét helyreállott, mindenki otthonosan érezte magát a hagyományos viszonyok közt, kinek nem volt közvetlen beleszólása az udvari és politikai ügyekbe. Gazdasági és szellemi tekintetben szembetünő volt a haladás; az alkotmányos szabadság dolgában pedig csak Anglia állott magasabb fokon. «De nemeslelkű népnek a gazdagság nem nyujt kárpótlást a szolgaságért.»
Már II. József korában két pártra oszlott a belga nép: az alkotmányos, nemzeti pártra, mely az értelmiséget foglalta magában és a katholikus pártra, mely a tömegekkel rendelkezett. A forradalom még jobban elválasztotta egymástól a két pártot: az idegen uralom szövetségre kényszerítette őket. A döntő lépést a liberálisok tették meg, kik 1827-ben csatlakozásra szólították fel a katholikusokat a szabadelvű intézmények védelmére és fejlesztésére. Már együtt is működtek a sajtóban és választásoknál is s eredmény gyanánt egységes nemzeti párt jött létre, mely nem volt ugyan dynastia-ellenes, de lehető csekélyre akarta apasztani a Hollandiával való közösséget. Ez egyáltalában az a kor, melyben a katholikusok először ismerik el valóban és használják el a szabadelvű eszméket és intézményeket. Francziaországban ekkor küzdenek Martignac kormánya ellen, Irországban ekkor szervezkednek szabadelvű nemzeti párttá O’Connell alatt. A parlamentáris kormányzat és a sajtószabadság épen régi, szinte természetes ellenfeleinek lett védőbástyájává. Hol nagy a katholikus választók száma, a kormány pedig egyházellenes, ez a párt is mindig lelkesedni fog azon alkotmányos garantiákért, melyeket üldözött, míg maga korlátlanul gyakorolhatta a hatalmat.
Így a hollandus uralom ténye elegendő volt megalkotni a liberálisoknak és katholikusoknak az egész belga népességet magába foglaló szövetségét. Ez a szövetség annyira fenyegetőnek látszott, hogy a király nyilvánosan «infamisoknak» nevezte annak vezetőit. Ezek pedig oly népszerűvé iparkodtak tenni e czimet, mint elődjeik a XVI. században a «gueux» nevet.
Mint Francziaországban Polignac, úgy itt Van Maanen igazságügyminister ellen irányult a nép gyűlölete. Minthogy annyi gyujtó anyag volt együtt, természetesen nagy volt Brüsszelben a juliusi forradalomnak visszahatása és harczosainak népszerűsége. Épen ott tartózkodott a király az iparkiállítás megtekintésére. Oly lelkesedéssel vették őt körül, hogy nem birt hinni azoknak, kik mindenütt elégedetlenséget láttak és meg voltak gyöződve arról, hogy csak a király jelenléte tarthatja fenn a békét. Augusztus 12-én elutazott; nyomban feltünt a tricolor s Gendebien és Van de Weyer hirlapirók, kik sok franczia emissariussal érintkeztek, elhatározták a fegyveres felkelést. A sajtó útján és beszédek által izgatták a munkásokat, a hatóságok pedig, elvesztve fejüket, mit sem tettek a mozgalom elfojtására.
Mikor telítve van minden lélek izgatottsággal, igen hamar nyilik alkalom a kitörésre. Augusztus 25-én a Portici néma, Auber szép operájának előadása sokféle vonatkozásával az akkori helyzetre83 teljesen elragadta a lelkes ifjúságot. Szinház végével berontanak egy kormánypárti hirlapiró házába, aztán: «Le a királylyal, le a hollandusokkal!» kiáltással a felszaporodó csőcselékkel együtt megrohanják az igazságügyi palotát. Csak mikor tűz támad, alakul egy polgári bizottság a rend fentartására. A városházára előbb a forradalmi franczia zászlót tüzték ki, de aztán felcserélték a brabanti háromszinű lobogóval (vörös, sárga, fekete), mely aztán jelvénye lett Belgiumnak. A forradalmi mozgalomból hazafias felkelés fejlődött. A dolgok úgy fejlődtek, mint Párisban. A polgárság, mely reformot akart, de nem forradalmat, deputatio által kérte a királytól sérelmei orvoslását és Van Maanen elbocsátását. «Ma még urai vagyunk a mozgalomnak, mondák, de ha a nemzetet ki nem békítik, Brüsszel jó polgárai maguk is áldozatul eshetnek.» A király alkotmányos választ adott. Kijelentette, hogy a kivánságok az országgyűlés elé valók. Előbb azonban kell, hogy fiai bevonulnak a lázadó városba, mert nevetség tárgyává válnék Európa előtt, ha engedne a zavargók panaszainak és őrült fenyegetéseinek akkor, mikor mellének szegzik a pisztolyt.
El is indultak a herczegek, de mivel azt követelték, hogy tegyék le a lázadás színeit, a polgárság fegyverrel készült őket fogadni. A dynastia hívei, különösen az aristokraták, arra birták az addig igen népszerű trónörököst, jöjjön egyedül a városba és bizza magát a polgárőrségre. Azt remélték, hogy maga áll az ország élére és így a dynastia megmaradásával mehet végbe a néptől követelt elszakadás Hollandiától. De a herczeg erre nem állott reá, hanem eltávozott a városból, a felkelőknek engedve ott át az uralmat (szeptember 3-án.)84
Akkorra már egész Belgiumban, kivéve az erős őrséggel megszállott Antwerpent, a hazafias párt jutott uralomra. Mindenütt polgárőrség alakult: a papok kereszttel kezükben, a főváros védelmére vezették híveiket. Liègeből, melynek vallon lakossága különös hévvel csatlakozott a mozgalomhoz és melynek mint a nagy fegyvergyárak központjának, nagy volt a jelentősége, több száz fegyveres indult Brüsszelbe. Így Van Maanen elbocsátása, mely néhány nappal előbb tán csillapíthatta volna a szenvedélyeket, későn érkezett. Brüsszelben szeptember 8-án a «Közbiztonsági Bizottság» vette kezébe a kormányt.
Úgy a király, mint Hollandia el volt határozva fegyveres erővel is megakadályozni az elszakadást. Győzelemre pedig annál inkább volt kilátás, mert Brüsszelben már nyiltan fellépett a franczia forradalmárokkal összeköttetésben álló függetlenségi párt, Rogier, a liègeiek vezére alatt és azt remélték, hogy a párt anarchikus elemei visszatérítik a loyalitásra a jómódú polgárságot. Csakhogy forradalomban közbeneső mérsékelt törekvések nem érvényesülnek. Mire a hollandusok a király második fia, Fridrik herczeg alatt betörtek, már a szélső párt kezében volt a hatalom. A sereg a parknál erős ellenállásra talált; a nép és a liègei önkéntesek fegyverben állottak: mindenfelé barrikádok emelkedtek és a házakból golyózápor omlott a katonákra. Több előkelő polgár fegyverszünetet kért, de a herczeg másnap is folytatta a támadást, mire a polgárság is csatlakozott a védőkhöz. A jól szervezett és vezetett sereg itt is kudarczot vallott: a herczegnek szeptember 27-én vissza kellett vonulnia. Harmadnapra, szeptember 29-én a rendi gyűlés ünnepélyesen kimondta az elszakadást, Belgium függetlenségét.
Belgium és Európa. I. Leopold.
Belgium felszabadulása volt a juliusi forradalomnak első sikere. Páris dicső napjai nélkül el sem képzelhető Brüsszel és Liege felkelése. De ezen eszmei összetartozáson kívül nagyon erős politikai érdekek is a belgákhoz kapcsolták a franczia közvéleményt. A németalföldi királyság, mely mintegy e nagy coalitio megfigyelő hadteste volt Francziaországgal szemben, egyszerre megoszlott, megszünt. Már magában véve ez a megoszlás, az 1815-iki szerződéseknek ez a lényeges megváltoztatása is nagy haszon volt a francziákra nézve és megmagyarázza, hogy párisi önkéntesek is részt vettek a belgák küzdelmében és hogy a Lafayette vezetése alatt álló «nép barátainak társasága» egy egész zászlóaljat küldött támogatásukra. De közvetlenül is hasznot vártak tőle, a mennyiben természetesnek tartották az új, nagyrészt franczia nyelvű államnak birodalmukba olvasztását, vagy legalább franczia befolyás alá jutását. Sőt a belga kérdés bonyodalma otthon is nagy kilátást nyit köztársaság vagy császári hagyomány folytatására. Mert vagy engedi Európa a franczia hatalom ezen növekedését: akkor egyszerre helyreállott a franczia hegemonia; vagy ellenáll és akkor a felizgatott nemzeti érzés megdönti Lajos Fülöp trónját.
Viszont a conservativ hatalmak szintén azon szempontból tekintik főkép a belga kérdést: Mennyiben erősödik Francziaország és a forradalom. Midőn a hollandus király okt. 5-én felszólítja az öt nagyhatalmat, hogy szükség esetén fegyveres erővel akadályozzák meg országa szétdarabolását, Metternich a franczia tervek meghiusítását tűzte ki a követendő politika főczélja gyanánt.85 Ausztria egyenesen nem avatkozhatott be, de az orosz czár és a porosz király már fegyverkeztek is Hollandia segítségére.
Angliától is hasonló eljárást vártak, annál is inkább, mert akkor a franczia ellentétnek megtestesítője, Wellington állott az angol kormány élén. Igy az volt a kérdés: Francziaország elég erős lesz-e az idegen beavatkozás megakadályozására.
Lord Palmerston dolgozószobájában.
Cousin (szül. 1801.) metszete után; az eredeti festményt Partridge festette.
Lajos Fülöp ebben határozott politikát folytatott. Tiltakozott minden beavatkozás ellen és kijelentette a berlini udvarnak, hogy ha a poroszok átlépik a belga határt, a franczia sereget találják útjokban.86 És e felfogásában már nem állott egyedül. Anglia közvéleménye őszinte örömmel üdvözölte úgy a párisi, mint a brüsszeli eseményeket, mint a szabadság diadalait. A liberális whig-párt akkor jut uralomra Wellington ellenében és az új külügyminister, Palmerston, megelégszik Lajos Fülöp biztosításával, hogy sem a maga, sem családja uralmát nem akarja Belgiumra kiterjeszteni. A közeli, legjobban érdekelt két nagyhatalom tehát a liberalismus közös alapján állva, a belga függetlenség mellett foglalt állást. A bécsi congressus Európája csakugyan megszünt. Az egyetlen uralkodót, ki még kész volt megvívni Belgium és a forradalom ellen, Miklós czárt, lekötötte az időközben Lengyelországban kitört forradalom.
Az orániai herczeg még egy kisérletet tett. Elismervén a belgák függetlenségét, belga ministeriummal véve magát körül, kijelenté, hogy maga áll a nemzeti mozgalom élére. (1830 okt.).87 Az orleansi herczeg példája lebegett szeme előtt; de a mi néhány héttel azelőtt még sikerülhetett volna, már nem vezethetett czélhoz, mióta külön belga kormány alakult meg. Ez nem akart hatalmáról lemondani oly fejedelem javára, kiben a nép nem bizhatott egészen; a hollandusok pedig nem támogatták a királyfit, ki oly könnyen belenyugodott birodalmuk csonkításába. A herczeg már október végén Londonba távozott; az ügy rendezése a nagyhatalmakra hárult.
Londonban 1830 nov. 4-én nyilt meg a conferentia, melyben a nagyhatalmak ottani követei vettek részt (köztük Esterházy Pál herczeg is), az angol külügyministernek, lord Aberdeennek, majd Palmerstonnak elnöklete alatt. Először fegyverszünetet hoztak létre, majd decz. 20-án elvben elismerték Belgium függetlenségét és hozzáfogtak a különválás feltételeinek megállapításához. A történeti határt fogadván el, mindegyik államnak 1790 előtti területét jelölték ki, azon kivétellel, hogy Luxemburg, mely előbb az osztrák Németalföldhöz tartozott, most pedig a német szövetségnek volt tagja, ezután is a hollandus királyé maradjon. A belgák nem fogadták el ezt a megállapítást és Luxemburgért, melynek képviselői ott ültek congressusukban, készek voltak daczolni a nagyhatalmakkal. Ezen igényük keresztülvitelére azonban nem volt kilátásuk, mert a német nagyhatalmak semmi módon sem akarták türni, hogy a forradalmi kormány uralma alá jusson Németország egy része. Igy a belgák tiltakozásuk által lemondtak a londoni protocollumnak reájuk nézve kedvező feltételeiről is, melyek közt legfőbb az, hogy Belgium neutralis állam, mind az öt nagyhatalomnak védelme alatt álló.88 Később azt is megállapították, hogy Belgiumra hárul a közös adósság nagyobb fele (16/31-e), mit a belgák szintén nem fogadtak el. Igy egyelőre csak Francziaország ismerte el a kis, szomszéd országot, mely e hatalmas pártfogásban bizva oly daczos állás foglalt el a nagyhatalmakkal szemben. Egyet elért Belgium; midőn már tudták, hogy szász-koburgi Leopold lesz a királya, a conferentia kedvezőbb feltételeket szabott neki, különösen az adósság kérdésében.
Ezen alkudozások közben nemcsak az alkotmányos törvények hozása, hanem főképen a leendő kormány szervezése és az uralkodás módjának megállapítása is foglalkoztatták az országot. A legfontosabb szerep ebben is Francziaországnak és új királyának jutott.
A franczia példaadás elegendő volt arra, hogy itt is kizárja a köztársasági államformát, melynek különben is alig volt gyökere az országban. De a leendő király személyére nézve nem volt egyetértés a pártok közt. A liberálisok egy része egyenesen Lajos Fülöpöt óhajtotta uralkodóul, oly módon, hogy a két ország personalis unióra lépjen egymással, külön alkotmánya megtartásával, a másik megelégedett azzal, hogy a franczia király második fiának, a nemoursi herczegnek szerezze meg az új koronát és így biztosítsa a független országnak dynastikus összeköttetését. De minthogy Lajos Fülöpnek mindkét esetben európai háborúval kellett volna számolnia és így kénytelenségből teljes önzetlenséget fogadott úgy a maga, mint családja nevében, más megoldás után kellett nézni. Lajos Fülöp maga a nápolyi királyfit ajánlotta. Mások ellenben a leuchtenbergi herczegnek, Beauharnais Eugen fiának adtak elsőséget, azért is, mert a bonapartista hagyományokat ujítaná meg, továbbá, mert mint uralkodó dynastiához nem tartozó, legjobban biztosítaná az ország függetlenségét. De a bonapartista király Belgium trónján örökös fenyegetés lett volna a polgárkirályságra nézve és így – minthogy a conservativ hatalmak is ellene voltak – e jelölésnek alig volt kilátása. A katholikus párt Károly főherczegbe, a hires vezérbe vetette reményét, ki ifjúságában már kormányozta az országot. Volt még pártja az oraniai herczegnek is, sokan pedig, minden külföldi bonyodalom elkerülésére belföldinek szánták a trónt.
I. Leopold belga király.
Baugnietnek 1841-ből való rajza után.
Oly erős volt akkor az a meggyőződés, hogy határozott kitartás mégis csak engedésre birja a vén Európát, hogy a congressus 1831 febr. 3-án 97 szóval 95 ellen a nemoursi herczeget választotta meg. A franczia követ megérttette a belgákkal, hogy kedvező választ nyernek Párisban.89 Nagy volt tehát a meglepetés, midőn a Párisba menő küldöttség elutasító választ kapott. Ebben Palmerston erélyes fellépésének volt legnagyobb része.90 De mivel az akadályt mégsem tartották legyőzhetetlennek, egyelőre csak kormányzót választottak a congressus elnökének, Surlet de Chokiernek személyében.
Ez az ideiglenes kormány azonban semmikép sem biztosíthatta az ország függetlenségét. A londoni protocollum visszautasítása a belgák által ellenök fordította a nagyhatalmakat, melyek támogatásában bizva, a hollandusok ismét hódító harczra készültek és benn az országban is mozgásba hozták az orániai pártot. Csak oly királynak választása, ki képes a pártokat egyesíteni és a nagyhatalmakat megnyerni, vezethette ki Belgiumot a zürzavar veszedelméből. Ily viszonyok közt ismét Leopold koburgi herczeg felé fordult a figyelem, kiről már előbb is beszéltek és ki, mint IV. György egyetlen leányának volt férje, neje halála után is folytonos érintkezésben állott a politikai körökkel. Tehetsége és alkotmányos érzülete ismeretes volt; már a görög koronát is felajánlották volt neki, melyet azonban visszautasított. A liberalisoknak nagyon ajánlotta őt protestans léte is: tőle remélték a katholikus többség mérséklését. Mindezen oknál fogva, midőn az a remény, hogy a nemoursi herczeget megnyerhetik, teljesen füstbe ment, 1831 jun 4-én őt választották meg nagy többséggel. Leopold a trónt csak akkor fogadta el, midőn a nagyhatalmak valamivel kedvezőbb feltételeket szabtak Belgiumnak. Nem tünt ki fényes hadvezéri tulajdonok és gyors elhatározás által, de kötelességtudása, emberismerete és finomsága az alkotmányos fejedelem mintaképévé tették őt és mindjárt eleinte is nagy szolgálatokkal bizonyíthatta be új hazájának királyságra termettségét.
Minthogy azonban most meg Hollandia nem fogadta el a nagyhatalmak megállapításait, nemcsak I. Vilmos, hanem a császár, a czár és a porosz király sem ismerték el az új királyt. A belgák nagy örömmel fogadták uralkodójukat, kinek személye részökre a franczia mellett az angol pártfogást is biztosította, de alig zajlottak el az ünneplések, már is átlépte a hollandus sereg a határt. Most is későn érkezett, mert bár a belga hadsereg egyáltalában nem volt harczképes és viselkedése által nagyon ártott hazája jó hirének, s bár a polgárság most is örült volna, ha bármi módon kilábolhat a zavarból: maga az a tény, hogy volt már szervezett és két nagyhatalom által elismert kormány, gátat vont a hódítás elé. Leopold király ugyanis franczia és angol támogatáshoz fordult. Kérésének volt is eredménye: a franczia sereg és az angol hajóhad visszavonulásra birta a hollandusokat. Az ellentét a régibb idővel és a nagy európai változás épen abban állott, hogy most a liberális hatalmak állottak készen pártjok fenntartására, nem pedig, mint a congressusok korában, a reactionáriusok. A hollandusok erélyes fellépésének azonban mégis volt foganatja: a conferentia most az ő javukra intézte el a még függő kérdéseket. Ezeket a megállapításokat, függetlensége teljes biztosítására, most már elfogadta Belgium és így 1831 nov. 15-én minden nagyhatalom elismerte az új államot.91
Belgium tehát valójában a liberalismusnak és különösen az azon alapuló angol-franczia szövetségnek köszöni politikai létét. Leopold a két országhoz való egyaránt belső viszonyt abban is kifejezésre juttatta, hogy második nejéül Lajos Fülöp leányát választotta. Csakis e dynastikus és egyuttal szellemi kapcsolat, mely Belgiumot 1831-ben megvédte a hollandus hódítástól, tette képessé arra is, hogy az idegen uralom utolsó nyomait is elenyésztesse. Még hollandus kézben volt Antwerpen, az ország legnagyobb vára és kikötője. A franczia és angol udvarok 1832 okt. 22-én elhatározták, hogy ha a hollandusok nov. 15-ig el nem hagyják a várat, erőszakhoz nyulnak. Mivel ez mégsem történt meg, egy nagy franczia sereg Gérard marsall alatt körülfogta Antwerpent és azt vitéz ellenállás után, mely általános elismerést szerzett a parancsoknak, az öreg Chassé generálisnak, el is foglalta (decz. 23.)92 Ismét közbenjártak a hatalmak és olyan megállapodást hoztak létre, mely szerint mindegyik fél határát a statusquo alapján szabják meg. Belgium azonban szabad hajózást nyer a Selde és Maas vizein. Antwerpen kereskedelmének nagy lendülete e megállapodásnak köszönhető. Hollandia még függőben akarta tartani a belga kérdést, nem mondva le a visszaszerzés reményéről és csak 1838-ban fogadta el a londoni szerződést. Ugyanakkor viszont Belgium végkép lemondott Luxemburgról, melyet, mint a német szövetséghez tartozó nagyherczegséget, csak personalis unio kötött a németalföldi királysághoz.
A belga alkotmány. Az állam és egyház viszonya.
Az angol és a magyar alkotmány történeti alapon jött létre: századok küzdelmeinek az egész nemzet lelkét átható eredménye gyanánt. Észak-Amerika alkotmánya a század általános elvei összeköttetésének a gyarmatok akkori állapotával és szükségével köszönte létrejöttét; a franczia forradalmi constitutiónak a szinte nemzetivé vált általános elvek következetes érvényesítése a jellemző vonása. A belga alkotmány, melyet épen az elszakadás idejében szerkesztettek, midőn még koczkán állott minden, bár sokban franczia és angol befolyás alatt áll, önálló jelentőségre jutott a világ nevezetes constitutioi sorában, mint olyan, mely az általános eszméknek a kor szükségéhez való alkalmazásában talán a legkövetkezetesebb. Igaz, hogy mint forradalmi alkotásban, mivel a függetlenség kimondása egyuttal teljes szakítás volt a múlttal, benne teljes erejében érvényesülhetett az eszme, meg nem kötve a történeti hagyomány által.93
Úgy 1789-ben, mint 1830-ban abban áll a nagy történeti ellentét a franczia és a vele különben oly belső összeköttetésben álló belga mozgalom közt, hogy ebben az egyházhoz való hűségnek jut szinte döntő szerepe, míg ellenben a nagy szomszéd birodalom forradalmainak mindig egyuttal határozottan egyházellenes a színezete. A liberalismusnak és a katholicismusnak nagy történeti erői, melyek küzdelme adja meg a XVIII. század óta Francziaország szellemi és politikai történetének alapvonását, Belgiumban kezet fognak, hogy megalapítsák a szabad, nemzeti államot.
Nagyban, az alkotmányos biztosítékok dolgában az 1830-iki Charte példája, gyakran szövege irányadó. Csak a gyülekezés és társulás korlátlan szabadságában és abban, hogy megengedik a tisztviselők elleni keresetet felsőbb jóváhagyás nélkül is, követik a belgák az e tekintetben sokkal liberálisabb angol példát.
Az egész államnak forradalmi eredete abban az elvben jutott kifejezésre, hogy minden hatalom a nemzettől ered. A képviselőválasztási jog husz forint évi adóhoz van kötve. A képviselők fele minden két évben kilép. Ez által gyorsabb érintkezést akartak létesíteni az alsó-ház és a közvélemény közt és lehetőleg kikerülni a hirtelen felforgatásokat. Már a választási census is elég csekély; a választhatás pedig épen nincs censushoz kötve, a kvöetek fizetést húznak, mi nagyon demokratikussá teszi a törvényhozás e részét. Épen azért viszont a senatus lényegében conservativ és aristokratikus intézmény. Csak a 40 évnél idősebb, 1000 frtnál több adót fizető polgárok választhatók senatoroknak. Az első kamara tagjait 8 évre választják; a fele minden 4 évben kilép. Az ezen országban régtől fogva annyira erős főnemesség helyébe, mint alkotmányos tényező, a plutokratia lép.
Képviselőház, senatus és a király együtt gyakorolja a törvényhozó hatalmat; a végrehajtó egészen a királynál van. Ő a közrend és a biztos, nyugodt fejlődés fenntartója. Ő nevezi ki a felelős ministereket és a többi tisztviselőt; ő rendelkezik a katonai erővel, ő vezeti az alkudozásokat, az ő nevében hozzák az itéleteket. Teljes vetojoggal van felruházva, mi őt a conservativ érdek legfőbb őrévé teszi. Különben is már az által is iparkodnak elejét venni a hirtelen változásnak, hogy az alkotmány minden revisiójához új kamarák választása szükséges; az új kamarák pedig csak kétharmad többséggel szavazhatják meg a revisiót.
Régi büszkesége Belgiumnak a tartományi és városi önkormányzat. Ebben is inkább Angliához volt hasonló, mint Francziaországhoz. Ez az autonomia megmarad, de a királynak és a kamaráknak jogában áll a közbelépés, mihelyt a municipiumok, hatáskörüket átlépve, sértik a közérdeket.
Belgiumban nem a nyelv, hanem a közös történet és vallás a nemzetiség alapja. Noha tán többen vannak a flamandok, a franczia lett a kormánynak és a törvényhozásnak nyelve. Magánügyekben azonban meg van engedve az országban dívó bármely nyelvnek használata.
Igen nevezetesek az egyházra vonatkozó megállapítások. A congressusban körülbelül egyenlő erős volt a katholikus párt a liberálissal és így minden törvény csak a kölcsönös megegyezésnek lehetett eredménye. Épen a franczia példa mutatta, hogy a felvilágosodás alapján épült modern állam csak úgy iparkodik eszközévé tenni az egyházat, mint akár XV. Lajos absolutismusa. A belga papság, mely mindenütt elől járt a protestans hollandusok elleni harczban, nem volt hajlandó az egyik zsarnoksággal felcserélni a másikat. Itt tehát az állam és egyház közötti nagy kérdéseket más új alapokon kellett megoldani.
Szemmel látható volt, minő lealázó volt az egyház helyzete Napoleonnal szemben, ki a concordatum fejében tisztviselőivé tette a papokat és a restaurált Bourbonokkal szemben, kik atyai pártfogásuk fejében politikai szolgálatokat követeltek. Világos volt, minő ernyesztőleg hat a világi hatalom gyámkodása a vallásos szellem fejlesztésére. A censura és a büntető törvény kényelmet és biztosságot nyujt, de feleslegessé teszi eszméinek szabad vélemény és vita által való terjesztését, az igazi apostolkodást. Ha az egyház valóban szembe akar szállani a hitetlenséggel, tegye azt egyenlő fegyverekkel, saját erejével, bízva szentségében. Küzdjön meg a philosophusokkal úgy, a hogy a jezsuiták megvívtak a protestánsokkal: a szószék, a sajtó, az iskola terén. Az oltalom helyébe lépjen a szabadság.
E tant Lamennais Félicité abbé (szül. 1782. Bretagneban) hirdette először. Benne élt őseinek hite, a kelta képzelet hevítette szavát és írását, igazi apostoli lelkülete a kétkedésben, a türelemben, a világi szempontok követésében látta a világ romlását.94 Az egyház felsőségét hirdette az állam fölött és így egyaránt üldözte iratait Napoleonnak és a Bourbonoknak kormánya. Csak Rómában ünnepelték őt, tőle várva a vallásos renaissanceot. A belga forradalomra nagy hatást gyakoroltak tanai, a melyeket Avenir (Jövendő) czimű lapjában tanítványainak, Lacordairenek és a később mesterét is felülmúló Montalembert grófnak támogatásával hirdetett.
Végső eredményében ez a tan nem vezethetett másra, mint az egyház teljes elválasztására az államtól, a mint addig csak Észak-Amerikában volt meg. A belga clerus nevében ugyanezt követelte a mechelni érsek, az ország primása. Igaz, hogy a franczia hóditás és a saccularisatio óta az állam fizette a papságot, de a congressus mégis megadta ezt a szabadságot, melylyel – mint a következés megmutatta – ugyancsak élni tudott a kath. Egyház. «Minden isteni tisztelet, annak nyilvános gyakorlata, valamint minden véleménynek szabad nyilvánítása biztosítva van. Az állam nem avatkozhatik be bármely egyház szolgáinak kinevezésébe, sem azok levelezésébe előljáróikkal». Az alkotmány, megadván a teljes egyesülési jogot, a leghatalmasabb egyesületre nézve sem tesz kivételt. Az állam lemond a püspökök kinevezéséről, a placetumról, és egyéb, az állami egyházak rendszerétől szinte elválaszthatatlan jogairól.
Aumale herczeg visszavonulása Métidzsán át 1843. májusában.
Philippteaux eredeti festménye a versaillesi történelmi képcsarnokban. Aczélba metszette Thibault.
Legerősebben Nothomb, a liberálisok vezére fejezte ki a be nem avatkozás elvét. Szerinte az államnak csak annyi köze van az egyházhoz, mint a geometriához.95 Viszont az egyház sem akadályozta meg a házasságok polgári szabályozását. A kötelező polgári házasság megmaradt és a törvény rendelete szerint ebben a majdnem tisztán katholikus országban a polgári szertartásnak meg kell előznie az egyházi áldást. Hasonló helyzet állott be az iskolázásban is. Kimondták a tanszabadság elvét, mely egyaránt kedvezett a katholikusoknak és a szabad gondolkodóknak, de a mellett törvénynyel gondoskodtak az állami iskolákról. Az előbbi egyházi vagy állami monopolium helyébe a szabad verseny lépett. Ez a szabadság még az egyetemekre is kiterjedt és a löweni katholikus egyetem azóta mindig nevezetes és termékeny központja maradt a katholikus theologiának és más, a vallással kapcsolatos tudományoknak.