Ferdinánd császár mandátuma Wimpfen városához követek küldésének ügyében az 1539. szentháromság vasárnapján (jun. 1.) Wormsban tartott országgyülésre, mely a törökök előnyomulását tette szóvá.
Kelt Prágában, 1539. április 30.
NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET |
III. RÉSZ.
KELETI EURÓPA A REFORMATIO KORÁBAN.
XIV. FEJEZET.
Magyarország a mohácsi vész után.
Az ország helyzete. Közállapotok. – Szapolyai és Ferdinánd küzdelme. – Török beavatkozás. – Az ország megoszlása. A váradi béke.
Az ország helyzete. Közállapotok.
Mialatt Közép-Európát a hitujítás vajúdásai rázkódtatják meg, a nyugati nemzeteket pedig az európai államforma, műveltség és egyház messze világrészekbe való átvitele foglalkoztatja, Európa keleti nemzeteire is nagy világtörténelmi föladat hárult. Az iszlám, mely nyugaton elvesztette leghatalmasabb európai alkotását, Spanyolországot, s melyet a spanyolok és portugallok kelet felé való terjeszkedésében kezdenek megtámadni és korlátolni, viszont nyugatra törve fenyegeti Európa államait és a keresztyén vallást. A feladat a török birodalom katonai túlsulyával szemben egyelőre csak a védelem lehetett. De még ennek teljesítése is, bár nem hoz létre oly világraszóló alkotásokat, mint a minőkkel nyugoti Európa szerencsés nemzetei e korban dicsekedhettek, nagy érdem és az utókor hálájára méltó. Mert csak az iszlám hatalmának lekötése a közvetlen érdekelt nemzetek, különösen a magyar által, tette lehetővé a többi államnak, hogy erejét más gyümölcsözőbb czélok elérésére fordíthassa és így közvetve alapfeltétele volt földrészünk műveltsége haladásának. Magukra az illető nemzetekre kettős következéssel járt ez a küzdelem. Az az erőfeszítés, melyet az élethalálharcz szükségessé tett, megedzette és magasabb fejlődésre képesítette őket. Másodszor: az iszlám föltartóztatásának közös érdeke közelebb hozta őket Európa nyugati államaihoz. Mind e szempontokból nézve nem az akkor hatalmas Lengyelországnak, nem is az akkor fölszabaduló és terjeszkedő Muszkaországnak története a legjelentékenyebb és legfontosabb, hanem hazánké, az annyi sebtől vérző, szinte enyészetre jutó Magyarországé.
Első pillantásra gazdagabbaknak látszik a nemzeti erő duzzadó korának, Nagy Lajos és Mátyás uralkodásának tartalma. De a dolgok mélyére nézve épen ezen szerencsétlen időszaka nemzeti életünknek az, melyből legtöbb tanúságot és lelki emelkedést meríthetünk. Mert mi lehet érdekesebb és hasznosabb, mint annak kutatása, mikép megy végbe egy önbűnei és a végzet csapásai alatt már halálra váló nemzetnek fenmaradása és ujjáéledése.
Tényleg Mohács a nemzet legmélyebb sülyedését jelöli nemcsak politikailag, hanem azon okoknál fogva, a melyek azt előidézték, a nemzeten uralomra jutó általános hanyatlás folytán.
Mint a sülyedés, úgy az emelkedés sem lehet egyes embernek, vagy néhány évnek műve. Egy egész emberöltő folyik el a nagy katastropha óta, míg megállapítható, hogy a magyar minden vesztesége mellett is erősebb és életrevalóbb, mint volt azelőtt. Nézzük az ehhez vezető utat.
A korszak gazdagsága nem azon csaták, ostromok, alkudozások nagy számában áll, melyekkel a kor évlapjai telvék, hanem a szellemi irányok sokféleségében, melyeket a nemzet ez időben átvett, vagy czéljai szerint módosított. A mohácsi vész kora nemcsak a reformatióval esik össze, hanem egyuttal egy nagy forradalommal a tudományok és művészetek terén. A magában zilált, ellenségtől marczangolt nemzet ugyanakkor, midőn török és német ellen kénytelen magát védeni, egyuttal saját kebelében végig vívja azt a harczot, mely Európát a hitujítás és az ellenreformatió táboraira osztja. Kénytelen egyuttal ősi, feudalis alkotmányával szembeszállani egy, új világrend ostromával. Ez a hármas szempont mutatja, mennyi és minő sok oldalú erőre és munkásságra volt szükség ahhoz, hogy a nemzet ne csak megmaradjon, hanem tovább is haladhasson.
Ferdinánd császár mandátuma Wimpfen városához követek küldésének ügyében az 1539. szentháromság vasárnapján (jun. 1.) Wormsban tartott országgyülésre, mely a törökök előnyomulását tette szóvá.
Kelt Prágában, 1539. április 30.
Az 1526 vége felé uralkodó politikai constellatio a politikai erők megoszlásának és különösen az egyensúlynak szempontjából már egészen modern képet mutat. A XV. század közepe óta rohamosan fejlődött világbirodalommá a török; a XVI. század kezdete óta még gyorsabb és kápráztatóbb a Habsburg-ház emelkedése. A török hadi szervezetének és vallásos lelkesedésének köszönte sikerét; a Habsburg-ház hatalma inkább a diplomatia és a szerencsés családi összeköttetések révén jött létre. A többi európai hatalom között legerősebb a franczia és a Habsburgok világbirodalma elleni küzdelemben épen királya jár elől. Hasonló szerepet játszott mindaddig a török universalis monarchiával szemben a magyar királyság. A mohácsi csata világtörténeti jelentősége abban áll, hogy keleten megdönti az egyensúlyt. A török teljesen leveri ellenfelét, míg ellenben a császár, bár egy évvel azelőtt nemcsak legyőzte, hanem foglyává is tette Ferencz királyt, Francziaország hatalmát és függetlenségét megtörni nem tudja.
Ezen helyzetből Magyarország nemzetközi állására nézve igen fontos dilemma származott. Magyarországnak szinte természetes ellensége a török és hogy magát ellene megvédje, a császárral való szövetségre lett volna utalva. De viszont V. Károly monarchiája mintegy folytatója a római szent birodalom azon universalis törekvéseinek, melyek ellen a századok folyamában annyiszor kellett megvédeni hazánk hatarait és függetlenségét. Ezen tényekből következett, hogy sem az egyik, sem a másik hatalmas szomszéddal való szövetség nem felelt meg teljesen az egész nemzet érdekének és hagyományának.
Akármelyik győz, veszélyessé válhatik nemzetünkre nézve. Ebből a dilemmából szinte szükségkép folyik, hogy nemzetünket a történeti előzmények egyaránt késztetik arra, hogy a törökkel és hogy a némettel megküzdjön, vagy mivel erre gyöngült állapotában nem képes, az egyiknek, vagy másiknak támogatásával győzze le az épen fenyegetőbbnek látszó ellenséget. Ennek a helyzetnek és nem egyesek ármányának kifolyása és kifejezése a magyar nemzet kettészakadása.
Míg a kettős, a török- és a német-ellenes hagyomány él, a nemzet mint egység nem foglalhatott helyet sem a török-franczia, sem a spanyol-habsburgi táborban.
A nemzet még a megaláztatás korában sem áldozza fel hagyományait, hanem fentartja reményeit a jövőre, gyakran a jelen szenvedései árán. És ép e remény legbiztosabb záloga annak, hogy lesz ereje új pályát, új életet kezdeni.
Szulejmán a győzelmes mohácsi csata után nyitva találja Budát. Az özvegy királyné, Mária és tanácsosai Pozsonyba és Bécsbe menekültek. Mátyás székhelye, bármily fényes volt is a palota, mint vár épen nem erős, tüzérségnek nem állhat ellen, a török pedig nagy artilleriával rendelkezik. Szulejmán bevonul és a várost felgyujtatja, mi arra mutat, hogy nem gondol téli szállásra, sem állandó hódításra.
Csapatai szerte barangolnak, legfölebb a parasztoknál találva ellenállást. Egy ilyen rabló török csapat ellen verődött össze az a néptömeg Pilis-Marótnál. melyben Dobozi Mihály és neje is küzdöttek. A férj megöli nejét, hogy megmentse a török rabságtól, azután a törökök soraiba rohanva keresi és találja a halált. Megható jóslata annak: minő kétségbeesett ellenállásra talál majd itt az a hódító, ki előtt nem szent a női becsület.338
A szultán télre hazament, őrséget sem hagyva Budán. Mint diplomata még nagyobb volt, mint seregei élén. Ha az országban marad, meglehet, valamennyien egyesülnek ellene; ha kivonul, szabadon hagyva a küzdőteret a pártoknak, azok nagyobb kárt okoznak egymásnak és jobban gyöngítik a hazát, mint azt a török tehetné.
Mert hazánk mégis egész más állapotban volt, mint 1241-ben a mohii csata után. Akkor a királyi sereg elveszésével nyitva állott az ország és csak a hegyes vidéken és a tengerparton talál komoly ellenállásra a tatár. A mohácsi vészben ellenben nemcsak a sereg veszett el, hanem a király is; de ez nem volt az egész Magyarország. Ennek pedig nemcsak a pártoskodás volt az oka, hanem első sorban az a nagy történeti tény, hogy azon három században a királyi mellett számos más hatalom is fejlődött és megerősödött. Hogy csak a főbbeket mondjuk, megmaradt a horvát sereg Frangepán Kristóf, az erdélyi és tiszántúli sereg Szapolyai János alatt. Kifejezése ez annak, hogy az Árpádok patriarchalis kormánya helyébe a feudalis oligarchia uralma lépett. Ezen átalakulásnak megvolt az a rossz következése, hogy a nemzet ereje nem volt annyira összefoglalható, de viszont az is következett belőle, hogy már nem tehette tönkre egy csapás. Az országnak minden egyes részét, minden várát külön-külön kellett elfoglalni.
Így a nemzet török beavatkozás nélkül intézkedhetett legfontosabb ügyében: a királyválasztásban.
Az a kettészakadás, melyet a Habsburgok trónigénye és a nemzet nagy részének attól való idegenkedése idéztek elő, most teljes élességében nyilvánult. Az 1463-ki, 1491-ki, 1505-ki és 1515-ki szerződésekkel, melyek Miksa császárnak és utódainak biztosították a magyar trónt, szemben állott a rendek 1505-ki rákosi gyűlésének Verbőczy István által szerkesztett határozata. Ebben az aláirók becsületükre és emberségükre fogadják, hogy II. Ulászló fiágának kihalása után csak e nemzet fiát fogják a trónra emelni. A szerződések Ferdinánd főherczegnek, a határozat Szapolyai Jánosnak egyengették az útját.
Sokszor megvitatták azt a kérdést, örökös vagy választó-e a magyar monarchia? Modern közjogunk megteremtője, Deák Ferencz is kifejtette e kérdésben döntő véleményét. Pedig történeti szempontból, hacsak a tényeket nézzük, Mohácsig egész világos és egyszerű a dolgok állása. Nem közjogi theoriák döntenek itt, hanem mondhatni a magyar nemzetnek végig következetes jogi fölfogása.
Úgy mint nem Árpádot magát, hanem egész családját, úgy később is mindig nem egyest, hanem dynastiát emelt a nemzet a trónra. Az Árpádok és Anjouk, de még a Luxemburgok kihalása után is, még a nőágat sem zárták ki. Egyetlen igazi választás van, a Mátyásé. De még ennél is milyen erős az örökösödés befolyása! Mátyásnak pedig vele együtt elismerik törvényes utódait is. Sohasem voltak oly megvetett királyaink, mint a két Jagelló, s mégis törvények és határozatok csak a magszakadás esetére rendelkeznek, de az örökösödést náluk is elismerik. Így tehát valóban folytonosan ható, erős, nemzeti hagyománynyal állunk szemben.
Csakhogy, midőn Ferdinánd e hagyományra támaszkodva készül elfoglalni a trónt, beleütközik a másik hagyományba, abba, melyet az 1505-ki határozat fejezett ki és melynek Szapolyai János kölcsönözte kardját.
Ha az egykorú emlékeket nézzük, szembetünő, hogy a két párt alakulását inkább személyes tekintetek, mint általános szempontok döntötték el. Arra például, hogy Ferdinánd választása által a Nyugat segítségét nyerik meg, akkor alig gondolt valaki. A Jagellók kora szinte páratlan iskolája volt a politikai önzésnek és erkölcstelenségnek. Azokat, a kik távolabb állottak az udvartól, vagyis a köznemességet, általában a németellenes hagyomány vezeti és így Szapolyai tábora többnyire belőlük kerül ki. A főurak ellenben, kik addig a király nevében kormányoztak, az udvari hagyományt követve Ferdinándhoz szítnak.
Szapolyai személyes helyzete is hozzájárult a pártok ilyetén csoportulásához. Ő maga az ország leggazdagabb főura ugyan, de családja új és a nagy dynasták még magukkal egyenlőnek is alig ismerik el, nemhogy fölebbvalójuknak. A köznemességet pedig nem csak magyarsága nyeri meg, hanem érdeme is. Még nem felejtették el, hogy 1514-ben ő verte le és fojtotta vérbe Dózsa György veszedelmes lázadását és ő hajtotta ismét a nemesi iga alá a parasztot.
Egyéb nagy érdeme, igaz, nem volt. Bár mint erdélyi vajda Hunyadi örökében ült, a török elleni harczokban épen nem tünt ki. Erejét meg akarta őrizni, hogy azzal a trónt szerezhesse meg magának. Később gyakran hangoztatták, hogy a törökkel egyet ért, de ez a vád egykorú hiteles forrásokban nem nyer megerősítést. De ha valaki oly polczra emelkedik, mint ő, s mégis csak oly keveset tesz a hon védelmére, az ha nem is honárulás, igen közel jár hozzá. És e bűne annál szembeötlőbb, mert a nemzet úgy tekintette, mint a Hunyadiak utódját. Ez a tény magában is mutatja, milyen könnyen lehet félrevezetni az olyan népet, melynek nincs komoly, erkölcsös közvéleménye.
Szapolyai és Ferdinánd küzdelme.
Mialatt a török az országban időzött, Szapolyai kerülte az összeütközést, de együtt tartotta seregét és minden előkészületet megtett a korona megszerzésére. Tokajban ülést tart a keleti megyék követeivel. Verbőczy kifejti, hogy mást, mint magyart választani nem lehet. A Pozsonyban tartózkodó özvegy királynét fölkérik, hogy intézkedjék a szükséges ügyekben, a rendeket pedig meghívják Székesfejérvárra november 5-ére királyválasztó gyűlésre.
Ferdinánd egyelőre nem avatkozott a magyar ügyekbe, de tétlen nem maradt. Először Csehországban vitte keresztül királylyá választatását. Ott a rendek 8–8 választót neveztek és ez a 24 választó egy értelemmel Ferdinándra adta szavazatát. Örökös jogának követelését elejtette, mihelyt látta, hogy a nemzet ragaszkodik választási jogához. Arra nézve is megtesz mindent, hogy Magyarországon elérje a czélját. A nádor, Báthory István, törvénytelennek nyilvánítja a fejérvári gyűlést, mert az 1485. törvény értelmében királyválasztó diétát csak a nádor hivhat egybe. Maga is összehívja a rendeket november 30-ikára Komáromba.
A fejérvári gyűlést mégis megtartották. Odahozták II. Lajosnak közben megtalált tetemeit és eltemették, mint utolsót, a magyar királyok ősi nekropolisában. A rendek csak a szomszéd megyékből, Somogy-, Zala-, Vasból jöttek nagyobb számmal. Főurak alig voltak jelen; főtisztviselő épen nem. A várost Szapolyai serege tartotta megszállva. Ferdinánd tiltakozó küldötteit meg sem hallgatták. November 10-én Mesztegnyei Bodó János beszéde után a vajdát egy értelemmel megválasztották királynak, s a választáshoz ujjongva járult a kívülálló nép. Másnap végbement a koronázás. A koronát Perényi Péter adta át Szapolyainak Sárospatak vára fejében. A szertartást, mivel az esztergomi és kalocsai érsekek elestek, s Várdai Pál, egri püspök, kit Szapolyai primásnak nevezett ki, megtagadta a koronázást, az öreg nyitrai püspök, Podmaniczky István, végezte.339
Tény az, hogy a mohácsi csata utáni hónapokban a főurakat kivéve, egész Magyarország Szapoyait akarta királyának, mint magyart. Komáromban igen kevesen jelentek meg és a gyűlést el kellett halasztani deczember 16-ikára Pozsonyba. Ezalatt Ferdinánd itt is elismerte a nemzet választó jogát. A Pozsonyban megjelent főurak, élükön a nádorral, a főherczeget kikiáltották királynak. Ferdinánd már előre kijelentette, hogy az ország jogait és szabadságait teljes épségükben föntartja és az ország határait megvédi, Belgrádot visszaszerzi. Ne riadjanak vissza attól, hogy nem tud magyarul, azért egészen az országnak fog élni.
Mária királyné.
Közel egykorú metszet Ernszt Lajos gyüjteményében.
A kettős királyválasztás megtörtént. Most mindegyik fél az ország hatalmasaihoz fordul, hogy azokat megnyerje. A királyi igéretek és adományok csak úgy hatottak a magyar zászlós urakra, mint néhány évvel előbb a német választókra. Még nagyobb baj volt, hogy a királyok az egyes tartományokhoz külön is fordultak elismerésért. Szlavóniában Frangepán Kristóf bán és Erdődi Simon zágrábi püspök buzdítására 1527 január 5-én elismerik Jánost, kitől békét és védelmet remélnek. A horvát rendek ellenben 1527 január 1-én a Szluinmegyében, Czettin várában tartott gyűlésükön Ferdinándot ismerték el magyar királynak.340
Horvátország csatlakozását a Habsburgokhoz igen komoly és mélyen fekvő ok idézte elő. Ez a hegyes tartomány, mely fekvésénél fogva nem annyira Magyarországot védi a török ellen, mint Ausztriát és Velenczét, a Jagellók nyomorult korában alig nyert valami segítséget a főországtól, Ferdinánd főherczeg ellenben saját országainak oltalmára egyre küldte a pénzt, katonát, ágyút a horvát végvárak erősítésére. Ez a természetes eredete azon szomorú ténynek, hogy a horvát végek századokon át osztrák igazgatás alatt maradtak.
Mennél inkább óhajtotta a magyarság, hogy magyar legyen a királya, annál természetesebb volt Ferdinánd azon törekvése, hogy a hazánkban lakó nemzetiségeket megnyerje ügyének.
Német volt még nagy részben az ország fővárosa Buda; németek Pozsony és Sopron. A felvidéken, Kassán és a szepesi városokon át a német városok egész öve huzódott a szászok földjeig, Brassóig. Mindezen helyek, a magyar ipar és kereskedelem központjai, csak úgy hajoltak Ferdinánd királysága, mint azon kor nagy német mozgalma, a reformatio felé.
Az alvidéken a török pusztítás már nagyon megritkította a magyar népességet. Helyét a szerbek foglalják el, kik ide menekültek a török elől. Már Mátyás seregében is jelentékeny szerep jut a ráczoknak. Később voltakép a szerb katonák és naszádosok védik arra felé a határt. Magyarországhoz igen kevés fűzi őket, mert az urak nem akarnak szabad telepeseket, a papok, minden törvény ellenére, üldözik őket vallásuk miatt, a király nem fizeti őket és a nádor rosszul bánik velök.341 Midőn a magyar hadsereg Mohácsnál elomlik, egy bátor katona, Cserni Iván, fejedelmi hatalmat gyakorol a délvidéki ráczok fölött, kik czáruknak tisztelik. Népe a magyar urak javait pusztítja, kik ellene Szapolyaihoz folyamodnak. Fekete Iván pedig kezdettől fogva jó viszonyba lép Ferdinándhoz.
II. Lajos magyar király.
Ernszt Lajos gyüjteményében.
Mind e pártoskodással szemben elég erős lett volna az ország, ha összetart. Frangepán Kristóf ajánlotta is, hogy azonnal támadják meg haddal Ferdinándot. De János király többet vár az alkudozástól és így elmulasztja a kedvező ídőpontot; Ferdinándnak pedig várnia kell, míg bátyja, Károly császár, ki akkor Olaszországban harczol és zsoldosait sem fizetheti, neki segítséget küldhet. Az alkudozásoknak alapjául az a lehetőség szolgált, hogy Szapolyai nőül veszi Mária királynét, holta után pedig Ferdinándra száll az ország. Közbenjáróul fellépett Zsigmond lengyel király, mindkét királyunk rokona, a ki maga is szivesen elvállalta volna a magyar királyságot. A királyok követei Olmützben tanácskoztak 1527 június 1-én, de eredményre természetesen nem jutottak. A házasság tervéről Mária tudni sem akart, pedig Szapolyai, ha e terve megvalósul, kész lett volna Ferdinándot utódjául elismerni, s így elvben már is megtagadta az 1505-iki határozatot. Időközben Károly seregei elfoglalták Rómát, ez által a császár képes azonnal 50.000 aranyat küldeni öcscsének, kit további segítségéről is biztosít.
A harcz az alkudozások közben sem szünetel. Czibak Imre erdélyi alvajda legyőzi Cserni Ivánt, kinek veresége és halála nagy veszteség volt Ferdinándra nézve. Viszont Frangepán Kristóf, Szapolyai híve, az akkori Magyarország legkülönb hadvezére, elesik Varasd ostrománál. Az ország pusztul, de e csekély harczoktól döntés nem várható. Ezért Ferdinánd elhatározza, hogy személyesen jő hadserege élén az országba, hogy azt magának megszerezze.
Brandenburgi Kázmér vezetése alatt 6000 gyalog és 3000 lovasból álló sereg lépte át az ország határát. A királyt a határnál a nádor és a püspökök fogadják és Ferdinánd itt újra leteszi az esküt az ország jogainak és különösen az arany bullának megtartására. Dévény és Pozsony őrségei oly szerződésre léptek, hogy a várat nem adják át, míg Buda nincs Ferdinánd kezén, hanem addig bizonyos számú német őrséget is befogadnak maguk mellé. A dunántúli városok: Győr, Esztergom, Tata megnyitották kapuikat, Szapolyainak nem volt mezei hada, mely e diadalmi utat akadályozhatta volna és Ferdinánd már Szt. István napján bevonult Buda várába.342
Szapolyai János király.
Gasparis Ursini Velii „De Bello Pannonico” czimű munkájából.
Már útközben hozzá csatlakozott Szapolyainak több volt híve, köztük Enyingi Török Bálint is, itt pedig Perényi Péter hódolt és kész volt átadni a koronát Sárospatakért és az erdélyi vajdaságért. Ugyanakkor Ferdinánd vezére Katzianer elfoglalta Nagy-Szombatot és Trencsént, Szapolyai egyik legerősebb várát. Salm Miklós gróf pedig Budáról kiindulva elfoglalja Egert és kétszer is megküzdve Szapolyai kapitányaival, Bódó Ferenczczel, egész Tokajig hatol előre. Szapolyai Lengyelországba menekül. E gyors győzelem egyszerű következése annak, hogy Ferdinánd serege az akkori hadászat minden erejével és eszközével rendelkezik; lényegében, az a sereg, mely legyőzte a francziákat és svajcziakat s elfoglalta Rómát. Szapolyai hada ellenben nagyjában csak portyázásra, meglepésre alkalmas, de rendes csatába nem igen bocsátkozó huszárság. A magyar katonailag szinte a XIII. századi szinvonalra sülyedt vissza, csakhogy akkor legalább egységes volt és számos hadsereget állíthatott ki. És épen e darabokra szakadt országnak kellett ellenállani töröknek, németnek egyszerre!
Mert bár Ferdinánd mint magyar király jő az országba, vállalata katonailag német hódítás. Serege német; csak kevés magyar kiséri. Viszont Szapolyai serege, kevés lengyel kivételével, egészen magyar.
Ferdinánd, a ki egyáltalában akkor nagy határozottsággal lép fel, Budáról koronázó országgyűlést hirdet. Midőn az országgyűlés Fejérvárott összeül és megkoronázza a királyt (nov. 3.), úgy látszik, mintha az övé volna az egész ország. Az akkor hozott törvények is mutatják bizalmát, biztosságát. Aránylag enyhén bánik az ellenpárttal; amnestiát ád a hozzá térőknek. Portánként két ft. adót ír ki. Ez intézkedések mérséklete kitűnik abból, hogy Szapolyai országgyűlése az ország ellenségeinek nyilvánította az ellenpártot és mindenkitől jövedelmeinek 1/10-ét követelte adó gyanánt. Az ily túlzó rendelkezések mindig félelmet és gyöngeséget árulnak el és egyúttal azt is tanusítják, hogy végrehajtásukban úgy sem bíznak. Mind a mellett s bár csak öt főúr maradt János király híve, Ferdinánd nem bízik egészen sikerében, azt írja bátyjának, hogy ismeri a magyarok ingadozó és változó akaratát.
Bizonyos szempontból kivánatos lett volna, ha az ország egészen meghódol Ferdinándnak és a polgárháborúnak vége szakad. Mert a török dúlása és rablása csak mintegy bevezetése volt annak az iszonyú csapásnak, melyet a testvérharcz mért hazánkra. Már 1526 deczember 3-ikán így ír a lengyel király követe Esztergomból: «Kitűnik most, hogy Szapolyai csak a koronára tör, pártot ütött, az idegen fejedelmeket megnyerni igyekezett, hanem az országra és azon veszélyre, melyben forog, nem is gondolt. Borzasztóan el van pusztítva az egész ország, minden tele nyomorral és panaszszal. A német elleni gyűlöletből mindenki a törökkel való szövetség után sovárog, hogy együtt rontsanak Németországra, ha onnan jönne támadás.» Eltűnik a cultura minden emléke. «Nem lehet látni sem kereskedőt, sem mesterembert, sem orvost, sem gyógyszerészt; mindenki elhagyta a külföldi viseletet és szokást, különösen a németet. Művészet és ipar teljesen tönkre ment, a régi szittya életmód állott helyre.»343 Azóta pedig mi sem történt az enyészet elhárítására, sőt a pusztulás a töröktől távolabb eső országrészekre is elhatott.
Másrészt azonban a nemzet minden hagyományával ellenkezett volna, hogy rövid hadjárat után döntő csata nélkül lemondva függetlenségéről meghódoljon oly királynak, kit idegennek néz. Az a csekély ellenállás, melyet Ferdinánd talált, abban is leli magyarázatát, hogy nem mint hódító jött. De mihelyt bármi módon sérti a nemzet érzelmeit, már nem az lesz a kérdés, János legyen-e a király, vagy Ferdinánd, hanem az, eltűri-e a magyar az idegen uralmat?
Ferdinánd Habsburg volt és uralma Magyarország fölött egyúttal családja hatalmának egy igen lényeges emelkedését jelölte. Az volt a kérdés, belenyugszanak-e gyors győzelmébe azok az erők, melyek Európaszerte az universalis monarchia ellen küzdöttek.
János király mindjárt koronáztatása után érintkezésbe lépett azon kormányokkal, melyeknél érdekazonosságot föltételezhetett. Követjeit a franczia és lengyel királyi udvarok jól fogadták; Szulejmánhoz nem jutottak el. Ferencz épen akkor köté meg a cognaci ligát és szivesen látott minden törekvést, mely keleten megrendíthette a Habsburgok befolyását. Hasonló volt a pápa és Velencze fölfogása. VIII. Henrik, angol király, megbízta követét, hogy teljes erővel működjék az osztrák ház ellen; Ferencz is küldött követet, Rincon Antalt, kilátásba helyezve a maga és szövetségesei segítségét. Zsigmond, lengyel király, semleges akart ugyan maradni, de népe Szapolyaihoz hajlott. Rincon szabadon toborzott Krakkóban és mindennemű hadi fölszereléssel ellátta Jánost. Pünkösd táján 1527-ben még Budán fogadta őt Szapolyai és Verbőczy István, a kanezellár nagy örömmel hirdette ki a templomban a pápával, a franczia királylyal, a velenczei és firenzei köztársaságokkal kötött szövetséget. Ezeken kívül a bajor herczegek már 1527 januáriusban megkinálták szövetségükkel, egyúttal értésére adva, hogy a birodalom nem fogja segíteni Ferdinándot.
Mindennek János alig látta hasznát. Csak Ferencz, ki érezte Magyarország fontosságát, segítette őt 30.000 aranynyal. A többinek szép szavaira alig szabad nagyobb súlyt helyeznünk, mint János király azon fogadkozására, hogy egész erejét a török ellen fordítja. Különben is 1527 nyarán ép oly döntő diadalt arat V. Károly Itáliában, mint öcscse hazánkban. A császárság egy nagy lépést tett előre a világbirodalom megvalósulása felé.
Még egészen uralkodik a lelkeken a keresztyénség egysége és annak világi kifejezése, a császárság. Ezt az eszmét még a reformatio sem töri meg. De politikai alapon beáll a szakadás. V. Károly universalis monarchiája ellenében a legkeresztyénebb király, hogy nemzete független maradhasson, a törökhöz fordul segítségért. Ezzel megszünt a keresztyénség egysége az iszlámmal szemben. Magyarország, melyet addig is inkább csak névleg támogatott ez az egység, oda volt dobva áldozatul.
A törökellenes hagyomány mellett a másik nemzeti hagyomány a német Habsburgellenes. És mégis úgy alakul a politikai helyzet, hogy az európai udvarok épen itt támadják a Habsburgokat, a török kezére játszva hazánkat. Ha valaha megtanulhatta ez a nemzet, hogy csak saját erejébe és önfeláldozásába vetheti bizalmát és nem bárminő hatalmasnak látszó külső segítségbe, megtanulhatta sorsának e döntő fordulatakor. V. Károly érezte azt a veszélyt, melyet János elűzése okozhat és figyelmeztette öcscsét, hogy keresse vele a megegyezést, esetleg az ország megosztása árán. Ferdinánd azonban, kit a spanyolok jobban szerettek bátyjánál és kiben teljesen meg volt családja büszkesége, lealázónak tartotta volna az alkut, hol koronájáról volt szó. Így nem csoda, ha a száműzött Jánost is a bosszú, a megátalkodás szelleme vezette.
Szapolyai Lengyelországban élt Laszky Jeromos szirádiai palatinus udvarában. Ez a nagytehetségű férfiú vállalkozott arra, hogy követül megy Konstantinápolyba, és megnyeri a szultánt. Szapolyai szerint ő csak Ferdinánd példáját követi, ki már előbb fölajánlotta Szulejmánnak hódolatát évi adóval együtt. Laszkyt Gritti Alajos, a velenczei doge törvénytelen fia, ki mint kerítő is szolgálta a nagy urat, mutatta be Szulejmánnak. Laszky ura nevében Magyarországot a nagy úr lábaihoz helyezé és arra ajánlkozott, hogy ura teljes erejével személyesen is segítségére lesz a töröknek minden háborújában. Viszont a szultán 1528 február 3-án biztosítá Jánost, hogy az osztrák herczeg ellen úgy fogja segíteni, hogy ezentúl bizton nyughatik. Ha barátságát meg akarja tartani, tudósítsa őt mindenről, a mi a keresztyének közt történik. «Én pedig barátja és frigyestársa leszek uradnak» – így szólt Laszkyhoz – «és segítem teljesen és egészen mindenki ellenében. Ezt igérem profétámra, a nagy és Istentől kedvelt Mohammedre és kardomra.» Ugyanazon év májusában ért Konstantinápolyba Ferdinánd követe, Hoberdonácz János. Ez királya elismerését követelte és békét ajánlott, ha a török visszaadja hódításait, különösen Belgrádot. «Hát Konstantinápolyt nem akarja urad?» – válaszolá Ibrahim nagyvezér. A királyi követnek ez az öntudatos föllépése még jobban Jánoshoz kötötte a szultánt, ki megszokta, hogy a leghatalmasabb keresztyén uralkodók is kegyét keressék. De a mi történt, épen oly kevéssé volt Laszky diplomatiájának sikere, mint Hobordonácz katonás föllépésének következése. Világos, hogy legfőbb politikai érdeke késztette Szulejmánt arra, hogy a két király között a gyengét és elűzöttet fogadja oltalmába. Az ország megoszlása és gyöngítése csak így válhatott állandóvá. Szulejmán már áprilisban elhatározta a hadjáratot.
János nem igért adót a szultánnak, csak ajándékokat küldött. De az bizonyos, hogy a szultán ezután nem nézte Magyarországot független országnak, hanem ajándék gyanánt, melyet Jánosnak adott. Ebben áll a nemzet igazi megalázása. Mert János, ha győz is, megtarthatja-e függetlenségét túlhatalmas védőjével szemben? Lehet-e állam független, mely létét másnak köszöni? Nem Mohács mezején veszett el a magyar függetlenség, hanem azáltal, hogy a nemzet nem érzett erőt megküzdeni törökkel és némettel. A török beavatkozás pedig nemcsak az ország közelnek látszó egyesülését akadályozta meg, hanem a magyarságnak a két versenytárs harcza által beálló gyöngülése folytán előkészíté a török hódítást. Az 1528 február 29-én kötött szövetségben Szulejmán kijelenti, hogy Jánosnak adja az országot. El van tehát ismerve, hogy itt ő rendelkezik.
A török szövetség már 1528-ban nagy eredményeket biztosított Jánosnak. A felső megyék mind hozzá állottak. Mint Szapolyai követe, ott működik Utjesenics vagy Martinuzzi György, a híres barát «Fráter György». Török segítséggel Szapolyai hadai Sárospataknál nagy győzelmet vívnak ki (1528 szeptember 25). Ugyanakkor egy török had végig száguldott Horvátországon és Krajnán. Jajcza vára, melyhez Mátyás annyi dicső emléke füződött, akkor jutott török kézre. Egy évvel előbb Ferdinándé volt az egész ország, most saját örökös tartományainak védelméről kellett gondoskodnia. János Verbőczyvel együtt november elején visszajött az országba. Győzelmeinek és a török készülődéseinek hatása alatt úgyszólván megszünt a habsburgi párt. János hadai 1529 nyarán elfoglalták Erdélyt és maga Mária királyné írta testvérének. hogy az egész ország zúg ellene.
Tallér Ferdinánd király képével és czímerével, 1529-ből.
Végre a szultán elkészült nagy hadjáratára, melynek czéljául Bécset és Németországot tűzte ki. Bízhatott abban, hogy mint Magyarországon a pártoskodás, ott a régi és új hit követőinek gyűlölködése lehetetlenné teszi az erélyes együttműködést. Strassburg városa megtagadta Ferdinándtól a lőport és pénzt, mert nemsokára magának lehet szüksége reá. Épen együtt volt Speierban az az országgyűlés, melyen az új hit követői nevüket nyerték. A protestánsok nem akartak segélyt adni a török ellen, míg követeléseiket nem teljesítik. Egész Németországban nagy volt az izgatottság, maga Luther több buzdító fölszólítást intézett nemzetéhez és Károly császár vezetésétől várta a keresztyénség üdvét.344 Mind a mellett Bécs védelmét korántsem tekintette az egész németség legfőbb feladatának. Annál fontosabb volt, hogy az akkor kötött cambrayi béke lehetővé tette Károly császárnak, hogy a török ellen fordítsa erejét. A pápával is helyreállott az egyetértés, ki Szapolyait a török szövetség miatt kiátkozta. Így legalább látszólag megvolt a keresztyénség egysége. Ferdinánd maga nem lett volna képes ellenállani. Ekkor ő is ajánlatokkal akarta volna megnyerni Szulejmánt, vagy őt legalább fegyverszünet kötésére bírni évi adó igérete mellett. Jurisics Miklós kinek később oly fényes lőn a neve, volt a követ. De mire a krajnai határra ért, a szultán 250 ezernyi hadával már Mohács mezején állott.
Mohács mezején fogadta hűbéresét, Szapolyait. Így alázta meg magát a nemzet királya személyében a hódítóval szemben. A török irók szerint János kezeit csókolta a szultánnak, s annak kérdésére, miért jött, azt felelte: mert a szultán a világ segítője, kinek számtalan a szolgája, mozlim és hitetlen.345 A szent korona is hatalmába jutott a szultánnak; diadalmasan mutogatták táborában. Mint három évvel azelőtt, most is egyenesen Budának tartott. Csakhogy Szapolyai, kiben akkor még reményét vetheté a magyar, ott volt kiséretében mint szövetségese, úgy szólva mint szolgája. A magyarok legnagyobb része pedig követte királyát. Lemondtak a reményről, hogy hazájukat megvédhessék és megadás árán legalább kiméletet akartak vásárolni. Szulejmán büszkesége nem ismert határt, egy akkori a franczia királyhoz intézett levelében «a világ koronái osztogatójának, Isten árnyékának e földön» nevezé magát.
Ellene idegenek, landsknechtek, védték Budát. Miután egy pár rohamot kiállottak, elfogták a várnagyot, Nádasdy Tamást és átadták a különben is igen gyönge karban lévő várat. Nádasdy Szapolyainak kivánt volna hódolni, de a magyar király nem merte e hódolat elfogadásával sérteni hatalmas pártfogóját. Szulejmán visszahelyezte ugyan Szapolyait Buda birtokába, de a beiktatást egy alárendelt tisztjére bízta s török sereget és parancsnokot hagyott Mátyás székhelyén. A szultán és a nagyvezér a sereg zömével megindultak Bécs felé. Útközben minden vár megnyitotta kapuit Pozsony kivételével. A nagyúr Ferdinándot kereste, kit, a magyar királyt, Budán kellett volna találnia.
Szept. 16-án Bécs elé ért és tábort ütött. Szent István tornyából messze mérföldekre nem látszott más, mint török sátor. A folyót török vitorlások lepték el. Egész Kelet ott táborzott Nyugat ellen; Magyarország most ismét a Kelethez tartozott. Még a francziák is érezték a nagy veszélyt, de csak arra gondoltak, hogy ez a császárt enyhébbé teszi a béke végrehajtásában. Bécset csak a németek és csehek védték. A császár csak egy kis spanyol csapatot küldött. Az egész őrség 16–17 ezer emberből állott, a vár bástyái gyengék, árkai szárazon maradtak. Ágyúval és minden készlettel azonban Miksa császár ideje óta nagyon jól el volt látva. Az őrséget derék és próbált kapitányok vezették, köztük Salm Miklós. A szultán az őrséget megadásra szólítá föl, különben harmadnapra erőszakkal jut be a városba és a magzatnak sem kegyelmez az anyaméhben. Az őrség visszautasítá, bár maga sem bízott védelme sikerében. A török szokása szerint aknákat ásatott; egyaránt harczoltak föld alatt és föld felett. Három ízben is beomlott a fal egy-egy része, a janicsárok rohamra indultak, de mindig útjokat állotta a védők vitézsége. Beállott az őszi hideg, a táborban betegség pusztított, visszavonulásra kellett gondolni. Október 14-én parancsolta a császár az utolsó rohamat. De a támadókat karddal és korbácscsal kellett a bástyák felé hajtani és az őrség fényes diadalt aratott. Minden külső segítség nélkül a maga erejéből megoltalmazta Németország fővárosát. Másnap visszaindult a szultán. Ez volt az első kudarcza és naplójában megjegyzi, hogy sohasem volt annyi baja és vesztesége, mint ez ostrom alatt és Bécstől hazafelé.
A törökök nyomában ismét Ferdinánd hadai törtek be. De Esztergom és a már jobban megerősített Buda ellenállottak. Ferdinándnak 20000 forintra lett volna szüksége hadai fizetésére, de nem volt több 1400-nál, az is rossz pénzben. Nem hiába gúnyolta Szulejmán a keresztyén fejedelmeket, kik a szegény paraszttól csikarják ki a pénzt, ha háborút akarnak viselni. Csak Dunántúl és az osztrák határon állott helyre Ferdinánd uralma; Felső-Magyarország és Erdély Jánosé maradt. Sőt bécsi kudarcza ellenére is oly nagy volt a szultán tekintélye, hogy még a csehek közt is akadt pártja Szapolyainak.
Mégis határát érte akkor a török hódítás. Hazánk prédájául esett, bár látszólag független volt. Németország azonban és a többi Európa ment maradt tőle. Másfél századon át fennállottak azok az okok, melyek a törököt Bécs kapui elé vezették és így annyi harcz és vérontás lényegesen nem változtatott az 1529-i év eredményein.
Az ország megoszlása. A váradi béke.
Szulejmán és hadai eltávoztak, de a török befolyás nyomasztó súlya tovább is érezhető volt. A hová egyszer eljutott, azt birtokának nézte és csak idő kérdése volt, mikor jő vissza érvényesíteni jogát. És ez a folytonos félelem nem engedte, hogy az állapotok megszilárduljanak. Csak egy volt állandó: azon okok továbbműködése melyek hazánk e katastropháját előidézték.
Akár Ferdinánd, akár János egyesítette volna az egész országot, bizonyos mértékben biztosítható lett volna nem csak a belső rend, hanem az állami önállóság is. Csak azáltal, hogy az ország egyik részén a töröktől függő, a másikon pedig német király uralkodott, pusztult el és jutott függésbe az egész. Már láttuk azon okokat, melyek János szövetségét a szultántól szolgasággá tették. Oly szolgasággá, melyet gyalázat gyanánt érzett maga a király is, melyet szégyelt minden hű magyarja.
Ferdinándnál eleinte másként áll a dolog. Koronáztatása után, midőn csaknem az egész ország az övé, igen valószinűnek látszik, hogy elődjeinek példáját követve, ő is Magyarországot tekinti főországának és innét kormányozza többi tartományait. Csakugyan majdnem egy éven át itt időzik és főképen magyar ügyekben rendelkezik. Csak Szapolyai pártjának újabb erősödése készteti őt visszatérésre Prágába, Bécsbe. Mert, a mint világos, hogy az egységes nagy Magyarország hatalomban, tekintélyben, természetes súlyban messze fölülmulta Ausztriát és Csehországot, úgy viszont magától érthető, hogy ez a túlsúly megszünt, mihelyt az országnak csak nyugoti foszlánya maradt meg Ferdinánd kezén. Sohasem emelték ki, pedig kétségtelen, hogy a török uralom és a magyar pártoskodás tették Bécset az alakuló Habsburg monarchia székhelyévé. Buda, Székesfejérvár aztán századokon át nem láthattak királyt.
A megoszlás a szultán kivonulása után állandóvá válik. A bécsi hadjárat és annak kudarcza bebizonyította, hogy egyik félé sem lehet az egész ország.
Ferdinándot inkább a nyugati rész uralta, Jánost a keleti, bár mindegyik királynak a másik országrészben is voltak hívei. Épen a pártok ezen megoszlása, a hűtlenek üldözése, váraik ostroma és elkobzása tették a háborút annyira pusztítóvá. Mihelyt a szakadás megtörtént, azonnal érezte az ország az abból támadó veszélyt és mondhatjuk, hogy az egyesülésre való törekvés oly régi, mint a megoszlás.
Ezen törekvésekből az alkudozások új sora következett. Ez alkudozásokat könnyítette, hogy Szapolyainak nem volt családja, Ferdinándnak pedig épen a magyarországi hadjárat idején született fia, Miksa.
Az sem lehetett nagy akadály, hogy Szapolyai már előbb a franczia király második fiának, az orleansi herczegnek igérte a koronát, ha férfiivadék nélkül hal meg.346 Oly módot kellett találni, hogy Szapolyai megtarthassa ugyan a királyságot, de az örökösödés minden esetre a Habsburgokra szálljon.
Hanem a töröktől való félelem megakadályozza a békét, bár azt az egész ország óhajtja és a két király legfeljebb rövid fegyverszünetet köthet. Különben is nagy köztük a bizalmatlanság és Szapolyai alig remélheti, hogy Ferdinánd őt segíti, ha a török a béke miatt megtámadja. Az ország rendjei több ízben tartanak gyűlést és határoznak a béke érdekében, de jámbor óhajtásuknak nem lehetett foganatja.
Szapolyai ezalatt Budán székelt, de pénz és hadsereg híján csak annyi volt a tekintélye, a mennyit a szultán pártfogása biztosított neki. Még kincstartót is Szulejmán rendelt melléje Gritti személyében, ki természetesen első sorban a maga hasznát kereste és a mellett rettegett kéme volt a nagyúrnak. Itt tehát nyilvánvaló a függés. De oly szomorúak voltak a viszonyok, hogy Ferdinándnak is a szultán kegyéhez kellett fordulnia. Az 1530-i ágostai országgyűlés az egész világ előtt bemutatta Németország vallásos és politikai kettészakadását és midőn Szulejmán előtt a németek hatalmát emlegették, csak azt válaszolta, hát kibékült-e már a császár Lutherrel? Így azon félelmében, hogy újabb török támadás éri Bécset, Ferdinánd 1530-ben ismét elküldte Jurisicsot a portára. De a szultán, bár 1530 nov. 7-én ünnepélyes audientiában fogadta, meg sem akarta őt hallgatni. Magyarország nem is Jánosé, így szólt a nagyvezér, hanem magáé a szultáné, ott Ferdinándnak nincs mit keresni. Inkább azt követelte, hogy Ferdinánd adja vissza, a mit Magyarországból még bir. Miután az 1530 deczemberben folytatott hadjárat Buda ellen, melyet Roggendorf vezetett, a török és magyar őrség vitéz védelme miatt nem sikerült, Ferdinánd újra a szultánhoz fordúlt. Követei által 1531 végén fölajánlotta a nagyúrnak, hogy egész Magyarországot átengedi Jánosnak azon föltétel alatt, hogy annak halála után reá és utódjaira szálljon vissza. De a portánál akkor már elhatározták a háborút a spanyol király ellen, – úgy nevezik Károlyt. A bécsi királyt Szulejmán nem is nézte méltó ellenfelének.
Sohasem indult török császár nagyobb sereggel, nagyobb pompával hadjáratra, mint II. Szulejmán 1532 tavaszán. Igazi nagy ellenfelével, V. Károlylyal akart megütközni. A táborát kisérő követek 250.000 tették katonáinak számát, 9 millió 200 ezer aranyra a szultán ékszereinek értékét. Nándorfehérvártól egyenesen északnyugatra tartott Bécsnek. Az útjába eső várak megadták magukat, de a kis Kőszeg, hol Jurisics Miklós volt a várnagy, bezárta kapuit. A szultán becsületével ellenkezőnek tartotta volna, hogy megvívatlanul hagyjon egy várat és aug. 10-én elkezdi az ostromot. Jurisics, mint maga beszéli a királyhoz szóló jelentésében, csekély csapatával, mely csak 10 nehéz és 20 könnyű lovasból állott, a királyi táborhoz készült csatlakozni és csak a várba menekülő számos népesség védelmére maradt vissza.347 Nem is várhatott mást, mint a biztos halált. Az őrség, mely az odamenekült parasztokkal együtt is legfölebb 2000 emberből állott, alig két hét alatt 11 rohamot vert vissza. De a falakon már rés tátongott, a védők fele elvérzett és a janicsárság tömege augusztus 28-án új, végső rohamra sorakozott. Mindenki, úgy mint Pecsevi török történetíró, lelkét nyelvére vette, kiáltva: «vagy én veszem el az ellenség életét, vagy magamét vesztem.» Már nyolcz helyen lobogott a bástyáról a török zászló. Csak egy gyenge palánk választá már el az ellenségtől a fegyvertelen nép tömegét. A nők, gyermekek és aggok ajkáról irtóztató jajkiáltás tört elő és a támadó sereg megrettenve visszavonul. A keresztyének Sz. Mártonnak, a szomszéd Szombathely nagy fiának tulajdonították buzgó hittel és hálával a csudát.348 A vár megmenekült, a szultán, ki Jurisicsot magához hivatta és kegyesen bánt vele, megelégedett azzal, hogy néhány órán át feltűzték a falakra a török zászlót. Pedig Jurisics vallomása szerint, újabb rohamot sehogy sem állhatott volna ki.
Kőszeg megmenekülését újkori történetírók azon csudához hasonlítják, midőn a delphoii istenség zivatarral és földrengéssel veri vissza a gallusokat. De a főérdem Jurisicsé és vitézeié, nem a véletlené. Halált megvető bátorságuk három héten át feltartóztatta az óriási hadat, annyi ideig, mint három évvel azelőtt Bécs vára. Azalatt a császár időt nyert sereg gyűjtésére és így a török támadás veszélye Németországra nézve megszünt.
De még nagyobb a tény fontossága Magyarország történetére nézve. Mátyás király halála óta a magyar hadi történet nem áll másban, mint dísztelen vereségek és dicső, de sikertelen feláldozások hosszú sorában. Jurisics az első, ki ismét diadalmasan lobogtatja a magyar zászlót. Ismét hazánkban látta Európa a keresztyénség bástyáját. A török terjeszkedés gátra akadt. A vár erősebbnek bizonyult a rohanó seregnél. Jurisics így szerencsésebb mintaképe lett Szondynak és Zrinyinek. A nemzet annyi megaláztatása közepett, melyeket nemcsak a töröktől, hanem a némettől is kellett türnie, Kőszeg védőinek hősiessége volt hosszú éveknek egyetlen fölemelő, reményt adó momentama.
Kőszeg alól egyenesen Grácznak indult a török sereg, végig pusztítva Stajert és Ausztriát. Ezalatt V. Károly összegyűjtötte hadait és vagy 80 ezer emberével tétlenül időzött a határszélen. Magyar is sok csatlakozott seregéhez, magát a huszárságot 15 ezernyire tették. Egy akkori jelentés szerint ezektől féltek a törökök legjobban. Döntő csatára nem került a dolog. A törökök tán 30 ezer rabot hurczolván magukkal fogságba, novemberben kivonultak az országból. Szulejmán vállalata eredménytelenségén azzal vigasztalódott, hogy Károlyt gyávasággal vádolta, mert nem mert megütközni. Viszont a császár egy lépést sem tett üldözésére, sem az ország megszerzésére öcscse részére. Így ez a nagyhadjárat, melyben Kelet és Nyugat néztek farkasszemet, sem a nagyúrra, sem a római császárra, sem világrengető hadaikra nem hozott dicsőséget. Csak egy maroknyi népre hozott, mely életét, családját, honát védte.
Ferdinánd 1533-ban újra békét kért a legmegalázóbb föltételek alatt. A nagyvezért testvérének nevezte, a szultánt atyjának. Így Szulejmán békét engedett és megigérte, hogy hozzájárul mindahhoz, a miben Ferdinánd Jánossal megegyezik. Minthogy ez időtől fogva a perzsák elleni hosszú és veszedelmes háború foglalta el, hazánk csakugyan még egy ideig ment maradt a török közvetlen uralmától. A két ellenkirály folyton alkudozott, János pénzen akarta megváltani Ferdinánd részét, Ferdinánd pedig Spanyolországban igért kárpótlást versenytársának. Eredményre azonban még nem jutottak, bár német fejedelmek is, különösen György szász herczeg és a brandenburgi választó, közbenjártak a béke érdekében.349
Ezen szomorú kor egyik leggyászosabb, de egyúttal legjellemzőbb vonása az a szerep, melyet Gritti akkor játszhatott. A szultán már érezte, hogy János megunta a törököt és Grittiben látta az eszközt arra, hogy az országot továbbra is megtarthassa és a két király kiegyezését meggátolja. A ravasz olasz ügyesen használta föl a helyzetet. Látta, hogy a szultán egyik királyban sem bízik és remélte hogy majd őt teszi meg királynak. De, bár egész hatalmát és tekintélyét a szultán kegyének köszöni, Ferdinánd ajándékait is elfogadja. Ferdinánd ugyanis Gritti által a nagyvezért akarta megnyerni, hogy aztán a határ kitűzésénél neki kedvezzen. Oly hatalmak előtt meghódolni, mint a minőt a szultán, vagy V. Károly képviseltek, kis nemzetre nézve nem hozhat gyalázatot. De az a hizelgés, melylyel mind a két fél ezt a cselszövőt elárasztotta – hisz János még az ország kormányzójának is megtette – nemcsak hatalmi, hanem erkölcsi sülyedésre is mutat.
1534-ben Gritti a szultán megbízásából bejő az országba, hogy a két király birtoka közt megvonja a határt. De már Brassóban királyként lép fel: adót ró ki. Maga elé idézi az erdélyi urakat és Czibak Imre váradi püspököt megöleti. Ez a tette Erdélyt, mely addig még nem igen pusztult a török által, cselekvésre izgatta. 30 ezer ember támadt föl ellene Majláth István vezetése alatt, ki Medgyesen ostrom alá fogta a bitorlót és midőn menekülni akart, fölakasztatták. (1534 okt. 22.) Jánosnak attól kellett tartania, hogy a szultán rajta boszulja meg ügyvivőjének halálát és ezáltal sokkal hajlandóbb lett a békére.
Bécs ostroma 1529-ben.
Nagy hatása volt V. Károly szerencsés tuniszi hadjáratának is, amennyiben ismét föléleszti a reményt, hogy a török hatalmat le lehet verni. Magyarország megmentése ismét közérdeke lett a keresztyénségnek és világos volt, hogy csak a béke által érhető el. A pápa bibornokai ellenére fölszólította erre a kiátkozott Szapolyait, Károly császár pedig, mihelyt hadjáratáról visszatért, hajlandónak nyilatkozott a János királylyal való egyenes alkura. A császár belátta, hogy Ferdinánd király büszkesége és gyűlölete s tanácsosainak önzése legalább is oly akadályai az egyezségnek, mint János nagyravágyása és a magyarok megbízhatatlansága. Felszólítására János Frangepán Ferencz kalocsai érseket és Brodarics István váczi püspököt, a történetírót küldte Nápolyba, a császárhoz. Bécsbe pedig Verbőczy István ment követül, ki nemcsak a királynál, hanem Anna királynénál is hallatta ékes szavát a béke érdekében. Ferdinánd és tanácsosai azonban tovább is akadályai maradtak a megegyezésnek. Az utóbbiak attól tartottak, hogy béke esetén elvesztik azon adományokat, melyeket uroktól nyertek hűségük díjául. Mert úgy János, mint Ferdinánd pénz híján adománylevelekkel fizették híveiket. Az illető birtokokat pedig a legtöbb esetben fegyveresen kellett elfoglalni az addigi birtokosoktól.
Oly nagy volt a kölcsönös ellenszenv és bizalmatlanság, hogy csak a kénytelenség szerezhette meg a békét. Ferdinánd ügye ez időtájban több döntő veszteséget szenvedett. Török Bálint 1536 végén ismét Jánoshoz pártol, kitől az erdélyi vajdaságot és Debreczent kapja. Ugyanakkor sikerül Jánosnak a mindig Ferdinánd-párti Kassa elfoglalása. E fontos hely biztosítására kitelepítette onnét a német polgárok nagy részét és magyarokat hozott helyökbe. Végre legdöntőbb volt az a kudarcz, melyet Ferdinánd hadai a török ellen vallottak. Tótországban ugyanis 1537, nyarán erős sereg gyült össze Katziáner alatt azon szándékkal, hogy esetleg Belgrádot ostromolja. De csak Eszékig jut, onnét visszaverik és visszavonultában Goriánnál csaknem az egész sereget fölkonczolják. Ezek az események megtörik Ferdinánd makacsságát. Már 1537 végén Wese János, lundi érsek, mint a császár követe, elmegy Nagy-Váradra és ott 1538 febr. 24-én meg is köti a békét Szapolyai megbizottjával, Fráter Györgygyel.
Ez a béke, mely hivatva lett volna az ország egyesítésének helyreállítása által a határok épségét biztosítani, egyaránt ki akarja egyenlíteni a politikai és a dynastikus ellentéteket, valóban gyökeres megoldás által. Első czikkének értelmében a császár, Ferdinánd és János kölcsönösen testvérekül fogadják egymást. A császár segítséget igér Magyarországnak Belgrád visszafoglalására. A két király megtartja jelenlegi birtokait; a határt külön bizottság fogja megállapítani. Erdély azonban egészen Jánosé. Tót- és Horvátországok Ferdinándéi.
Minthogy János király inkább nézi az egész keresztyénségnek üdvét, mint családjáét, beleegyezik, hogy halála után az egész ország Ferdinándra szálljon, vagy annak fiára, kit az ország «megválasztani köteles.» Ha Szapolyainak fia lesz, az Ferdinánd egy leányát kapja nőül; ha leánya, azt a Habsburgok királyleányhoz illően ki fogják házasítani. Szapolyainak fia minden magánbirtokát fogja örökölni és azonfelül a Szepességet kapja herczegi czímmel. Ha a császár és Ferdinánd családja kihal, az ország János utódjaira száll; ha ezeknek is magva szakad, a nemzet választja királyát. Ha Jánost elűzik birtokából, a szerződő felek gondoskodnak kellő ellátásáról és mindent megtesznek, hogy országát visszaszerezze.
Az egész országnak egy lesz a nádora. A többi hivatalnoka külön-külön lehet mindkét királynak. Minden püspök és tisztviselő köteles esküt tenni e szerződés megtartására, Ferdinánd, ha reá száll az egész birodalom, új alattvalóinak jogait is megerősíti és teljes amnestiát ad. Minden birtok, melyet 1526 óta erőszakkal foglaltak el, visszaadandó a jogos birtokosnak.350
Egyelőre tehát megmarad a status quo, a két király teljes egyenlősége alapján. Sok eset volt arra, hogy egy királyt több ország uraljon; de hogy két király legyen külön területen és mégis egy legyen az ország, egy a kormány, vagyis a nádor és egy az azt választó országgyűlés, az páratlan eset. Az állam fogalma itt felülemelkedik a királyok személyiségén.
Az örökösödést illetőleg a magyar nemzet királyválasztó jogának elvét elismerik, de nyomban meg is tagadják. Mert nemcsak Ferdinánd és fiai örökölnek, hanem esetleg V. Károly és utódai is. Az 1505-iki végzést így teljesen megtagadják. Pedig annak alkotója, Verbőczy is közreműködött a béke létrejöttében.351
Gondolnak minden eshetőségre és mindenkép azon vannak, hogy az ország belátható időben egyesüljön. De épen e legfontosabb pontban győz a dynastikus érdek a nemzeti fölött. Mert azon kikötés, hogy az ország csak úgy szállhat Ferdinándra, ha Szapolyai fia előbb megkapja a Szepességet, már eleve is feltételhez köti, tehát veszélynek teszi ki az ország legfőbb érdekét.
Jurisics Miklósnak, Kőszegen, 1532. márcz. 13-án kelt levele.
A levél a Magyar Nemzeti Múzeumban van. Czimzése hiányzik. Igy nem tudni biztosan, hogy az osztrák vagy a stájer rendekhez van-e intézve.
|
A német levél rövid tartalma: Hirül adja, hogy az ellenség portyázik, rabol, de csak vagy 200-an vannak. A zsákmánynyal átkel a Rábán. Nem tudja, mi az oka, hogy a tartomány lovasai még nem gyültek össze. Az országgyülésen az volt a vélemény, hogy a huszárok kapitányacsolják a hirszerzést és hogy menjenek előre Szombathelyre. Ha nem sietnek és nem állitanak gyalogságot is, az ország szégyent vall. |
Még ilyen alakban is nagy szolgálatot tehet a béke hazánknak. Mert legfőbb tartalma, bár irásba foglalva nincs, mégis az, hogy a két király és a császár együttesen ki fogják szorítani innét a törököt. Ez a szerződésnek legfőbb politikai czélja. Ha határozatai nyilvánosak lesznek, a török újabb beavatkozása várható. Ezért kikötötték, hogy a békét csak akkor hirdetik ki, ha kellő haderő áll készen a török támadás visszaverésére. A török megnyugtatására azt terjesztették, hogy csak egy évre kötöttek fegyverszünetet.
Tavaszszal, 1539-ben, hire jött, hogy a szultán elpártoltnak nézi Jánost és elhatározta Magyarország elpusztítását. Ki akarja írtani ezt a nemzetet és tatárokat akar ide telepíteni. E hirre Ferdinánd küldött is némi segítséget Erdélybe. De a szultán Moldva vajdája, Rares Péter ellen fordul, ezt kiűzi és a magyar koronának ezt a régi hűbérét szorosabban birodalmához fűzi. A magyar királyok mitsem tettek Péterért, kit kegyetlensége miatt általánosan gyűlöltek. Jánosnak főigyekvése a török megengesztelése volt és nagy ajándékok árán, kanczellárja Veranchich Antal 300.000 aranyra teszi azok értékét, el is érte, hogy a porta csak felvilágosítást kért a béke felől.
A tiszta hazafiság tán azt követelte volna Jánostól, ki már túl volt az ötvenen, hogy ne nősüljön és család alapítása által ne nehezítse meg az ország egyesítését. De ha ebben hibázott, viszont a Habsburgok is vétettek a béke szelleme ellen. Mert ebben kétségtelenül János volt a lemondó fél, s így inkább követelhette a kitűzött feltételek gyors teljesítését. De a császár nem küldött hadsereget az országba, Ferdinánd pedig nem tett semmit a Szepesség visszaszerzésére, hogy azt átadhassa. Hiába volt minden irásbeli fogadkozás, ha hiányzott az, mi egyedül tehette élővé a béke betűjét, a kölcsönös bizalom.
Szapolyai, mint most már elismert király, nőül kérte és nyerte rokonának, Zsigmond lengyel királynak szép, alig 21 éves leányát, Izabellát. A házasságot Fejérvárott kötik a császár és a szultán követeinek jelenlétében, aztán Budára mennek, hol János udvart tartott. Nagy megbotránkozást keltett, hogy egy katholikus király bőjtben nősült.
Nemsokára az erdélyi hirek megzavarták nyugalmát. Ott Majláth István, szövetségben vajdatársával, Balassa Imrével, pártot üt és a maga részére nyeri Kendi Antalt és a Bánffyakat is. Szerződéslevelökben, mely magyarul van kiállítva, arra kötelezik magokat, hogy a király halála esetén egyértelemmel választanak új fejedelmet. Ez első történeti jelentkezése a külön erdélyi fejedelemség eszméjének. A szászok kezdettől fogva ellenei voltak Jánosnak, a nagy adók másokat is elégedetlenekké tettek. E hirekre János 1540 tavaszán betegen elindult Budáról. Megjelenése csakhamar helyreállította tekintélyét, a lázadók meghódoltak, Majláth várába, Fogarasba menekült. A szászoknak, kik megkérlelték, inkább megbocsátott, semhogy meghallgassa hosszú beszédjöket. De a fáradalmak nagyon megviselték, Szászsebesen súlyos betegségbe esett és meghalt 1540 jul. 18-án. Még egy nagy öröm aranyozta meg élte utolsó napjait: az a hír, hogy neje fiat szült. Izabella, mint Veranchich írja, félszomorúan fogadta halála hirét.
Legjobb, amit az utolsó magyar vérből való királyról mondhatunk, az, hogy gyenge ember volt, kinek az a végzet jutott, hogy a legsúlyosabb viszonyokkal kelle megküzdenie. Családi hagyománya, óriási birtoka tették őt a trón jelöltjévé, saját tehetsége azonban kevés, sem mint kormányzó, sem mint hadvezér nem fűzött babért nevéhez. Tulajdonságai közt csak vas kitartása mondható királyinak. Fentartotta reményét válságos időkben s keresett és talált útat a korona megtartására. Ebben különben bizonyos természetes ravaszsága is segítette.
Mint magánember jólelkű, békülékeny, megnyerő. Sokan őszintén ragaszkodtak hozzá. Veranchich megjegyzése szerint a visszatért hűtleneket jobban kitüntette, mint azokat, kik mindig hívei maradtak. Az a kegyetlenség, melylyel Dózsa felkelését elnyomta, sötét folt maradt jellemén és a nép vallásos hite szerint Isten boszúját vonta maga után. De király korában ment maradt e bűntől. Nagyon vallásos, minek a reformatio terjedése korában nagy a jelentősége. Bár főtanácsosai, az egy Verbőczyt kivéve, csupa papok, nem üldözi Luther híveit. Meg van erre az alapos kifogása: kiátkozott csak nem üldözheti azt, a ki a pápát el nem ismeri.
Élete legdöntőbb lépését, a törökkel való megegyezést nem szivesen tette meg, tudatában volt annak, mi következik belőle. De mégis megtette s ez mutatja gyöngeségét. Hiába hivatkozott arra, hogy Ferencz király is szövetségben áll a törökkel: nagyon jól érezte a különbséget. A francziáknál a szövetség nem vonhatta maga után a hóditást, a függetlenség elveszését.
Minden emberi jó tulajdona mellett, magasztos hivatalának megfelelni nem birt. Mint államférfiúnak csak egy nagy érdeme van: az, hogy Martinuzzi Györgyöt megtalálta és hozzá birta füzni ügyéhez.