L. FEJEZET.
Az elbei szlávok.

Az elbei szlávok három nagy csoportra oszlottak. A luticzek vagy veletek az Odera, a Keleti-tenger és az Elbe közt laktak; a bodriczek (obotritok) hazája a mai Mecklenburg és Holstein volt s végre a szorbok a mai Lausiczban és Szászországban, keletre a Saale folyótól voltak letelepülve. Mindezek külön-külön számos apró zsupánságot alkottak.

Ezek a szlávok a germánoktól üresen hagyott északnémetországi síkokat a VII–VIII. században vették birtokukba.

Viszonyaikra Nagy Károly trónralépésével kezd világosság vetődni. Ez az uralkodó a szászok ellen folytatott hadjárataiban ezek túlsó szomszédait, a bodriczeket igyekezett megnyerni. A szászok hatalmának megtörése után pedig a bodriczokkal és szorbokkal szövetségben a luticzek területét pusztította el; agg főnökük Dragovit békét kért s évi adót ajánlott. Károly a nép előkelői közül kezeseket követelt s csak azután kötötte meg a békét. Ettőlfogva a szlávok, kiknek több főnökét említik, a frankok táborában küzdöttek a fel-fellázadó szászok ellen s a hadjárat végeztével jutalmul a szászok-lakta területet kapták. De nem sokáig bírták, mert 812. körül a szászok megint elvették tőlük. Nagy Károly több erősséget emeltetett az Elbe partján, hogy a szászokat állandóan szemmel tarthassa.

Jámbor Lajos uralkodása alatt is adófizetői maradtak az elbei szlávok a frank-német birodalomnak, bár egyéb tekintetben saját zsupánjaik alatt megtartották önállóságukat. A verduni szerződésben Németország és az Elbe vidéke is Lajosnak jutott s a szlávok, a mint gazdát cseréltek, minden ponton megkezdték a harczot. Lajos többször vereséget szenvedett s végre is 869-ben kénytelen volt velök békére lépni. S a mint a birodalom mindinkább hanyatlott, azon mértékben nőtt az elbei szlávok merészsége is. 889-ben a bodriczok erősen megverték Arnulfot s egészen függetlenné tették magukat. Ellenben a szorbok hívek maradtak a császárhoz s 897-ben megköszönték, hogy terheiken Arnulf könnyíteni törekedett.

A magyarok németországi kalandozásait a szlávok is felhasználták s egyidejűleg dúltak-raboltak. A német tartományok merőben pusztasággá váltak s a virágzásnak indúlt keresztyénség a bukás szélére jutott. Ekkor lépett a trónra I. Henrik, ki a szláv törzseket egymásután megfékezte s adófizetésre kényszerítette. Elfogadtatta velök a keresztyénséget is, mindazáltal ebbeli készségök csak színleges volt. A nagy Ottó császár, ki hosszas küzdelem után, 960 körül erősen megverte az összes elbei szlávokat, az oldenburgi, havelbergi és brandenburgi püspökségeket alapította, s megkezdette a szlávoknak keresztyén hitre térítését. Monostorok és templomok épültek a szlávok lakta területen s a zsupánok német grófoknak engedelmeskedtek.

Jámbor Lajos királyi és császári pecsétje.

A grófok közül különösen Gero tünt ki, ki a határszélen lakó szlávokkal szövetkezett lengyel Meskót is megverte s országának egy jó darabjától megfosztotta. Gero halála után a bodriczok újra fellázadtak; de Ottó császár vezéreinek sikerült a nyugalmat az egész Elbe mentén helyreállítani. A béke művének betetőzését jelentette a magdeburgi érsekség és a zeitzi (később naumburgi) és a meisseni püspökségek alapítása.

II. Konrád alatt a luticzek adófizetőkké váltak, a bodriczek ellenben teljesen viszasülyedtek a pogányságba. Ez utóbbiakon a császárok csak megátalkodott küzdelem után tudtak erőt venni, s csak midőn 1160-ban Oroszlán Henrik utolsó vezéröket is megölte, tört meg teljesen függetlenségök.

Ugyanez időtájt adta meg a halálos döfést a luticzeknek Medve Albert, ki 1157-ben az Elbe vidékén mindenütt helyreállította a csendet és restaurálta a püspökségeket. Nagy buzgalommal hirdette a keresztyénséget ezeken a részeken Ottó bambergi püspök s csakhamar romba dőlt a szláv pogány istenek arkonai temploma (Rügen szigeten) s az Elbe, Odera és Keleti-tenger közt kezdetét vette a németesítés, mely aránytalanúl rövid idő alatt a szlávokat teljesen kivetkőztette nemzetiségökből.

Hasonló sors érte a Saale, Elbe és Érczhegység közt lakott szorbokat is; 927 óta ezen a területen is állandóan folyt a német elem betelepítése és várak építése. Ezeknek nemzetiségét azután a XI. század elején Wettini Konrád meisseni őrgróf tűzzel-vassal kiirtotta. Lassabban ment végbe az Elbén túl, a későbbi Lausitzban lakó szorbok germanizálása; ezek részint cseh, részint lengyel felsőség alatt századok hosszú során át hívek maradtak hagyományaikhoz. De nyelvük és nemzetiségük romjait ma már alig találni föl a germánság mindent elárasztó tengerében.