XXXVI. FEJEZET.
Az avar államszervezet.

Sajnos, az avar nemzetnek nem volt Priscusa, mint a hunnoknak, a ki a kagánok udvaráról följegyzéseket hagyott volna reánk. Ennélfogva jóformán csak hozzávetésekre vagyunk utalva, midőn az avar államszervezetről némi képet adni megkisértjük.

Arra a kérdésre, minek köszönhette az avarság, ez az erkölcseiben szilaj, lelki tulajdonságaira nézve kincsszomjazó, de harczban elszánt és vitéz nép, hogy a Dunamentén harmadfélszáz esztendeig tartó államot tudott fentartani, – csak egy felelet van: annak, hogy a legszigorúbb fegyelem tartotta féken.

Állami szervezetüknek csak egy hibája volt, s ez egyúttal magában hordozta a bukás csiráját, az t. i., hogy a keresztyénséget mindjárt kezdetben nem fogadta segítőtársául, s a mikor befogadta, akkor már késő volt. Úgy látszik, az avar nép politikai tekintetben eléggé szervezett volt, azonban Avarország a művelődésnek épen a leghathatósabb föltételét, a keresztyén vallást nélkülözte.

Az összeköttetés az avar uralkodó és a byzanczi udvar közt folytonosan feszült volt, oly annyira, hogy a két birodalom mindenkor a kétszínüség fátyolán keresztül nézett egymásra, a mi azután nyílt ellenségeskedéssé fajúl s az évpénz, melyet a császár az avar kagánnak fizet, többé nem a szövetséges barátnak adott segélypénz, hanem valóságos hadi sarcz. A császárok az avarok lakta földet mindig saját birodalmuk részének állítják, melyet kegyelemből engedtek át az avaroknak, kik, mint menekült szökevények, önként adták magokat pártfogásuk alá. Az avar kagánok ellenben mindenkor egész határozottsággal tiltakoztak ez ellen s a konstantinápolyi udvar követeléseit fegyverrel utasították vissza.

A germánokkal szemben az avarok ugyanazt a politikát folytatták, melyet a hunnok kezdtek volt. E politikában a hunn-scytha népeket jellemző türelmesség ötlik főként szembe. A longobárdok barátai voltak az avaroknak, mindaddig, míg idegen befolyás meg nem zavarta a jó egyetértést. A legyőzött gepidák is jobbnak találták magukat az avaroknak alávetni, mint saját vérrokonaiknak, a longobárdoknak; az avarok azután magukat a gepidák jogutódainak tekintették, s épen nem úgy bántak velök, mint rabszolgákkal. Maga a gepida név is csak az avar névvel együtt tünik el a történelemből.

A Duna-Tisza vidékére épen az avar uralom idején költöztek be a szláv népek, kikkel az avarok a legközvetetlenebb érintkezésben voltak. Nem hódítókként jelentek meg; nem is vándoroltak nagy zajjal; Salamon Ferencz hasonlata szerint, mint a vad venyige, lépésről-lépésre kúsztak széllyel mindenfelé. S valóban meg is volt közöttük és a hódító népek közt az a különbség, mely a vad venyige és a sorokba ültetett, megmívelt szőlő közt van; emez a hová ültetik, ott marad s továbbültetése rendszeres, gondos munkába kerül; amaz idomtalan ágakat bocsát ugyan, de ezer meg ezer ilyen körülhálózza és néha elnyomja a százados csert s a délczeg fiatal égerfát. Így borították el a szlávok a görög és bolgár államot. Roppant elterjedésöket és felszaporodásukat efféle, senkinek sem ártó s feltünés nélküli szétágazás fejti meg. A hódítók ellen nem lázadtak fel, hanem lassanként behálózták őket. Ennek tulajdoníthatni, hogy uraik legtöbbször fölvették nyelvöket és nemzetiségöket. E hatásnak az avarok sem birtak ellenállani s lassanként szlávosodni kezdtek.

Avar kancsók.
Lelőhelyük Kun-Ágota (Csanád megye).

Az avar államélet kedvezményeiben és terheiben minden egyes meghódolt nép a maga módja szerint osztozott; az avarok, gepidák és szlávok nem egyforma terheket viseltek és jogokat élveztek, hanem mindnyájan nemzeti jellemök, sajátságos viszonyaik, szellemi és anyagi szükségleteik szerint vettek azokban részt.

Az avar birodalom területe Európában Kis-Scythiától és a Fekete-tengertől Dalmatiáig és az Adriai-tengerig terjedt; délfelől a Balkán-, észak felől pedig a Kárpát-hegyek voltak határai; nyugat felé az Elbe és az Enns folyó határolták. Az államforma szövetségi monarchia volt s az uralkodó kagán czímet viselt. Fősegéde és az állam első tisztviselője a jogur volt, ki az állam ügyeire a legnagyobb befolyást gyakorolta. Ilyen főtisztviselő volt egyébiránt a hunn-scytha népek valamennyijénél, többek közt a magyaroknál is, hol gyula volt a neve.

Egyébként az avar állam szervezete egészen katonai jellegű volt s úgy támadó, mint védelmi rendszere sajátlagos berendezésre vallott. Támadó hadjárat esetén az avarok oly nagyszámú sereget tudtak kiállítani, hogy Európa akkori hatalmasságai közül bármelyikkel megmérkőzhettek, s ha szerencsés hadjárataikkal nem lettek volna oly annyira félelmesekké, hogy megtámadásukra szomszédaik gondolni sem mertek, nem puhultak volna el az idők folyamán s Nagy Károly hadai nem semmisítették volna meg országukat. Az avar támadó sereg akként volt rendezve, hogy az avarok és a bolgárok a lovasságot, a szlávok, gepidák és más hódolt germán népek a gyalogságot és a hajóhadat alkották. Sirmium ostromakor még meglehetős járatlanok voltak az ostromműveletekben, de később a várvívásban és a hadi gépek kezelésében oly ügyességre tettek szert, hogy a legerősebb helyek csak ritkán állhattak nekik ellen. A honvédelmi rendszer alapja azon erősségek eszélyes és czélszerű combinatiojában állott, melyeket a frank írók hring vagy ring néven emlegetnek. Ezekkel hatalmas gyepűk voltak összefüggésben. E ringeknek körülményes, de homályos leírását a közel egykorú szent-galleni barát tudósításai nyújtják. Állítólag húsz lábnyi magas földbástyáktól és mély árkoktól körülvéve, hatalmas kört alkottak, melynek átmérője több mérföldre terjedt; folyamok által is védve s hegyek által fedezve, kerítésöknek csak igen nehéz és keskeny bejárásai voltak, belsejökben pedig lakhelyeik, kincseik és nyájaik voltak. Minden egyes erősség több körből állott, melyek közül a legbensőbb a kagán ringje volt, hol a fejedelem laka állott s kincsei voltak felhalmozva. Az egyes ringek között fekvő telepek oly közel voltak egymáshoz, hogy egyiktől a másikhoz kürttel jelet adhattak.

Avarkori aranykorsó.
Szétterjesztett szárnyú sas nyakgyűrűs és öves női alakot tart karmai közt; a nő fölemelt kezeiben ágat és csészét tart. Az edény nyakán csőrével békát fogó gólya. Köröskörül pazar növénydíszítés. A nagy-szentmiklósi kincsből.

Idővel a polgárosodás vívmányai is eljutottak hozzájuk. A Pannoniában megtelepült avarok például a kereskedés terén nevezetes szerepet játszottak. Ez annál kevésbbé lephet meg, mert a fényűzést szerették, s szép ruhákban, drága fegyverekben, arany és ezüst asztali edényekben s díszes bútorokban gyönyörködtek. Kétségtelen, hogy efféléket hadjárataik alkalmával is szereztek vagy békekötésekkor ajándékúl kaptak; de másfelől az is bizonyos, hogy legalább a későbbi időkben, az ipar köztük is meghonosúlt, s hogy saját életszükségleteiket nagyobb részben saját készítményeikkel fedezték. A görög Theophylactus Simokattes, ki Heraclius császár idejében, 582–602 közt írta egyetemes történetét, megjegyzi a várhunnokról, vagyis a mi avarainkról, hogy szellemi képességökkel minden egyéb scytha népeket felülmúlnak. S erről bizonyságot tesz több körülmény. Bajánról beszélik a történetírók, hogy midőn egyszer Tiberius császárt untig kérte, csináltatna neki a konstantinápolyi aranyművesekkel egy arany kerevetet, a császár csináltatott neki egyet tömör aranyból, melyet a műértők a gazdagság és ízlés csodájának tartottak, és azt követe által ajándékúl küldötte neki. A kagán ez ajándékot egykedvűen, sőt duruzsolva fogadta, miután figyelemmel megvizsgálta, ízléstelennek, szegényesnek és a maga méltóságához épenséggel nem illőnek találta; azután pedig egyszerűen visszaküldte a császárnak.

Az avar kereskedés nyugat felé még a frankok uralma korában is igen élénk volt; Nagy Károly törvényeiből tudjuk, hogy a nyugat-európai kereskedők nem mentek be az avarok országába, hanem Regensburgban megállapodván, itt vették át az árúkat az avar kereskedőktől.

Hogy az avarok fényűző nép voltak, azt mint alább meglátjuk, napfényre kerűlt sírjaik és az e korból származó kincsleletek is bizonyítják.