Előszó.

Idestova húsz éve, hogy az egyetemes történet terén némi kisérletek láttak tőlem napvilágot, melyek a szakemberek figyelmét is magukra vonták. Különösen a népvándorlás kora volt az, melylyel – minthogy a magyar nemzet őstörténetére és letelepedésének körülményeire, de főként hazánk földjére, melyre e letelepedés történt, e kornak részletesebb ismerete alapján reméltem nagyobb világosságot deríthetni – behatóbban foglalkoztam.

Azt a szerencsét, hogy e vállalat szerkesztője a népvándorlás kora történetének megirásával megbízott, épen e tanulmányaimnak köszönhetem.

Mint magyar történetirótól nem is várható másként, munkám középpontjává Magyarország terűletét tettem, s ezt annál is inkább tehettem, mert hiszen a népvándorlás hullámai egyetlen országot sem érintettek olyan áthatóan, mint épen a mi földünket. Erre az álláspontra helyezkedve, jóval nagyobb korszakot kell felölelnem, mint a minőt a conventionalis népvándorláskori kor alatt közönségesen érteni szoktak. Ugyancsak e szempont igazolja azt is, hogy kiterjeszkedtem mindazon nagy népcsaládokra, melyek egészben vagy részben mai hazánk területén laktak vagy huzamosabb ideig tartózkodtak; a magyar olvasó bizonyára nem fog megütközni azon, hogy nem kizárólag a germánokkal és a római birodalommal foglalkoztam, hanem ezeken kívül a bennünket közelről érdeklő kelta, thrák, hunn, avar, szláv népfajok és a magyar nemzet bevándorlásának s első viszontagságainak képét is igyekeztem adni. Ez az oka azután, hogy munkám körülbelől időszámításunk első évezredének eseményeit foglalja magában. Talán az események elbeszélésének rovására is, nagy gondot fordítottam a társadalmi állapotok rajzolására; de e részben az a meggyőződés vezetett, hogy az események registrálása mellett nem kevésbbé általános érdekű a népek belső élete is.

Ha munkámnak van valami csekély értéke vagy épen jogosultsága, az talán főként abban nyilvánul, hogy a hazai vonatkozásokra nagy súlyt iparkodtam helyezni. A hol csak lehetett, mindenütt értékesítettem a mi hazai régiség- vagy történettudósainktól megállapított eredményeket s így az egyetemes történetet igyekeztem a magyar olvasóra nézve vonzóbbá és közelebbfekvővé tenni.

A másik dolog, a mire szintén ügyet vetettem, az, hogy előadásom magyaros, könnyen folyó s mindenkitől egyformán élvezhető legyen.

Mennyiben sikerült megközelítenem azt a czélt, hogy munkám a roppant anyagnak a mi viszonyaink szempontjából való csoportosításában, az előadásban s itt-ott a felfogásban is bizonyos önállóságot tükröztessen, az olvasó van hivatva megitélni.

Hátra van még, hogy beszámoljak azokról a forrásokról, melyekből merítettem s melyeket munkámban felhasználtam. A ki régibb népvándorláskori tanulmányaimat ismeri, föl kell rólam tennie, hogy Tacitus, Plinius, Ammianus Marcellinus, Dio Cassius, egyes keresztyén martyrologiumok, Priscus Rhetor, Jordanis, Paulus Diaconus, Constantinus Porphyrogenitus, Nestor, Anonymus és a magyar krónikák sűrűn megfordultak kezemen. Beható tanulmány tárgyává tettem a Marcus Aurelius- és Trajanus-oszlop ábrázolásait; forgattam a Corpus Inscriptionum Latinarum hazánkra vonatkozó köteteit, a minthogy nem hagytam figyelmen kívül a hazai archaeologiai emlékeket sem, a mennyiben az egyetemes történettel kapcsolatban állanak.

De minden egyes korszak és minden egyes nép történetét, nagyon természetesen, nem tanulmányozhattam saját forrásműveikből; ez erőmet meghaladó vállalkozás lett volna. Itt tehát meg kellett elégednem azzal, hogy a kész feldolgozások és monographiák egész sorát vegyem alapul s értékesítsem czéljaimnak megfelelően. Kötelességemnek tartom ezeket e helyütt lelkiismeretesen felsorolni.

Munkámnak a római históriát illető részeiben: Gibbon, Thierry, Mommsen és Ranke örökbecsű műveire támaszkodtam.

Az őskorra nézve a következő munkákat használtam: Pflugk-Harttung: Geschichte des Mittelalters. Berlin, 1889. Lindenschmit: Die Alterthümer unserer heidnischen Vorzeit. Mainz, 1858–86. Hampel: A régibb középkor emlékei Magyarországon. Budapest, 1894–97. Továbbá a Milleker Bódog, Ortvay Tivadar, Pulszky Ferencz, Téglás Gábor és Torma Zsófia összefoglaló értekezéseit.

A keltákra nézve: Contzen: Die Wanderungen der Kelten. Leipzig, 1861. Cuno: Forschungen im Gebiet der alten Völkerkunde. Berlin, 1871. Salamon Ferencz: Budapest története I. köt. Hampel: Az eraviskus nép és emlékei. Budapest, 1892.

A thrákokra nézve: Roesler: Die Geten und ihre Nachbarn. Wien, 1863. Das vorrömische Dacien u. o. és Rumnische Studien. Leipzig, 1871. Gooss: Untersuchungen über die Innerverhltnisse des Trajanischen Daciens. N.-Szeben, 1874. Dierauer: Beitrge zu einer kritischen Geschichte Trajans. 1868. Tocilescu: Dacia inainte de Romani. Bukarest, 1880. Hunfalvy: Die Rumnen. Teschen, 1885. Király Pál: Dacia. I. II. N.-Becskerek, 1893–94.

A germánokra nézve: Zeuss: Die Deutschen und ihre Nachbarstmme. München, 1837. Pflugk-Harttung fentebb idézett műve. Wietersheim-Dahn: Geschichte der Völkerwanderung. Leipzig, 1884. Pallmann: Geschichte der Völkerwanderung. Gotha, 1864. Dahn: Die Könige der Germanen. Leipzig, 1861. Hauck: Kirchengeschichte. Berlin, 1896. Mignet: Historische Studien. Giesebrecht: Geschichte der deutschen Kaiserzeit. I. Braunschweig, 1855. Kirchmayr: Die Quaden. Domaszewski: Die Marcus-Sule. München, 1896. Bluhme: Die gens Langobardorum und ihre Herkunft. Bonn, 1868. Hammerstein-Loxten: Der Bardengau. Hannover, 1869.

A hunnokra és avarokra nézve Priscus Rhetor mellett legczélszerűbbnek láttam Thierry: Attila, s Attila fiai és utódai története czímű munkáit elbeszélésem alapjáúl venni. De használtam a következő munkákat is: Neumann: Die Völker des südlichen Russlands. Leipzig, 1847. Gibbon: Das Leben des Attila. Übers. von Walterstern. Lüneburg, 1787. Bachmann: Die Völker an der Donau nach Attila’s Tode. Wien, 1880. Wietersheim-Dahn fent id. művét. A leletekre nézve pedig Hampel fentebb id. nagy munkáját.

A szlávokra nézve afarik: Slavische Alterthümer. Leipzig, 1843–44. volt a főforrásom. Azután Krek: Einleitung in die slav. Literaturgeschichte. Graz, 1874. Jireek: A bolgárok története. N.-Becskerek, 1889. Kállay: A szerbek története. Budapest, 1877. Rambaud: Oroszország története. Budapest, 1890. Schlötzer: Nordische Geschichte. Halle, 1771.

Végül a magyarokra nézve: Hunfalvy Pál: Magyarország ethnographiája. Budapest, 1876. Vámbéry: A magyarok eredete. Budapest, 1882. Salamon Ferencz: A magyar hadi történethez a vezérek korában. Budapest, 1877. Hampel: A honfoglalási kor emlékei Magyarországon. Budapest, 1896. Azután Herman Ottó, Munkácsi Bernát stb. nagybecsű őstörténeti dolgozatai. Természetesen szabadon felhasználtam azokat a tanulmányokat, melyek, ha név nélkül is, tőlem régebben megjelentek (mint pl. a hunnok és avarok története).

A kiadók nem kiméltek anyagi áldozatot, hogy ez a kötet illustratiókban, de különösen magyarországi vonatkozású képekben mentől gazdagabb legyen s e tekintetben föléje emelkedjék a hasonló tárgyú külföldi műveknek.

Buda-Pest, 1900. márczius 20-án.

Dr. Borovszky Samu.