(Athénben. A köztér, közepén szónokszékkel. Az előtéren oldalvást nyílt templomcsarnok istenszobrokkal, virágfüzérekkel, oltárral. Éva mint Lucia, Miltiádész hadvezér neje, fiával, Kimónnal, több szolgálótól kísérve, kik áldozati tárgyakat visznek, jő a templom csarnoka felé. A téren rongyos nép ácsorog. Ragyogó reg.)

ÉVA
Csak erre, erre, kedves kis fiam.
Nézd, arra ment el gyors hajón atyád,
Csatázni messze hon határain.
Egy durva nép él ott, mely vakmerőn
Fenyegeté szabadságát honunknak.
Imádkozzunk, imádkozzunk, fiam,
Hogy az ég védje e hon igazát,
S vezesse közénk hős atyádat épen.

KIMÓN
Ugyan mért ment atyám oly messze földre,
Hogy védje ezt a rongyos, gyáva népet,
Ha szép nejét meg bú emészti honn?

ÉVA
Óh, jaj, ne ítélj jó apád felett,
Istennek átka űl oly gyermeken.
Csak a szerelmes nőnek van joga
Kesergni férje nagy lépésein,
Miket ha nem tesz, megszégyenlené.
Atyád úgy tett, mint kell a férfiúnak.

KIMÓN
Félsz hát, anyám, hogy gyenge, megverik?

ÉVA
Nem, nem, fiam, atyád hős, győzni fog,
Csak egy van, amitől őt félthetem,
Hogy önmagát nem győzi meg.

KIMÓN
      Hogyan?

ÉVA
Van a léleknek egy erős szava
A nagyravágy. A rabszolgában alszik,
Vagy szűk körében bűnné aljasul.
De vérével táplálván a szabadság,
Naggyá növeszti, mint polgárerényt.
Ez költ életre minden szép s nagyot,
De hogyha túl erős, anyjára tör,
S küzd véle, míg elvérzik egyikök. -
Ha e szó benne túlerőre jutna,
Ha megcsalhatná ezt a szent hazát,
Megátkoznám. Imádkozzunk, fiam.
(A templom csarnokába mennek, ezalatt a térre mindig többen gyülekeznek.)

ELSŐ A NÉPBŐL
Nem hall az ember semmi izgató
Hírt, mintha sergünk ellent sem találna.

MÁSODIK A NÉPBŐL
És itthon is oly álmos minden ember,
Tán senki sem kohol már terveket,
Mint hajdanán, miknek kivitelére
A felséges nép torka kellene.
Ma reggel óta járom e helyet,
S szavazatomra nem akad vevő.

ELSŐ A NÉPBŐL
Unalmas élet, mit van tenni már?

HARMADIK A NÉPBŐL
Nem ártana egy gyönge kis zavar.
(Éva ezalatt az oltár tüzét meggyújtotta, kezeit megmosá s a hozandó áldozatra készült. Szolgálói himnuszt kezdenek, mely szakaszonként a következő jelenetbe vegyül. A tér megtelt polgárokkal, néppel, két demagóg a szószékért küzd.)

ELSŐ DEMAGÓG
Odább! ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
(A nép helyeslést üvölt.)

MÁSODIK DEMAGÓG
Akkor vesz el, ha szólsz. Bérenc, le innét!
(A nép kacag és tapsol.)

ELSŐ DEMAGÓG
Te nem vagy bérenc, mert ki sem veszen meg.
Polgárok! fájva emelek szavat,
Mert a nemes szívnek fáj, a nagyot
Porig alázni; s egy nagy férfiút
Kell vonnom bírószéketek elé
A dísz-szekérről.

MÁSODIK DEMAGÓG
      Jól kezded, gonosz!
No, csak virágozd fel az állatot,
Mit áldozatra szántál.

ELSŐ DEMAGÓG
      Félre innen!

A NÉPBŐL
Mit is hallgatjuk azt a gúnyolót.
(Rángatják a második demagógot.)

ELSŐ DEMAGÓG
De bármint fáj szivem, mégis beszélek,
Mert téged, óh, dicső, fejdelmi nép,
Még hadvezérednél is többre nézlek.

MÁSODIK DEMAGÓG
Ez árus lelkü, éhenholt csoportot,
Mely eb gyanánt a hulladékra les
Gazdái asztaláról? - Óh, te gyáva,
Ízlésedet nem írigyelhetem.

A NÉPBŐL
Le véle, ő is áruló, le véle!
(Még inkább bántalmazzák. Éva két galambot s tömjént áldoz az oltáron.)

ÉVA
Szent Aphrodíte! óh, fogadd, fogadd el
Ez áldozat füstét, hallgasd imámat:
Nem zöld babért kérek férjem fejére,
Családi enyhet csak bajnok szivére.
(Az áldozat füstében Erósz mosolyogva megjelenik, a Khariszok körülállják s rózsákat hintenek rá. Áhítatba merült csoportozat.)

A SZOLGÁLÓK
Hallgasd meg őt!

ERÓSZ
      Óh, nő, a tiszta szív
Áldása rajtad! -

A KHARISZOK
      És a Khariszok
Oltalma véled! -

A SZOLGÁLÓK
      Hála, Aphrodíte!

ELSŐ DEMAGÓG
Halld hát a vádat, nép! nagy Miltiádész
Eladta a hont.

MÁSODIK DEMAGÓG
      Óh, hazudsz, hazudsz!
Hallgassatok, vagy késő bánalomnak
Ér szégyene.

ELSŐ A NÉPBŐL
      Le onnan, szemtelen!
(Egészen a tömegbe sodorják.)

ELSŐ DEMAGÓG
Ifjúságod virága van kezében,
Lemnoszt be bírta venni egy csapással,
S most veszteg áll Phárosznál. Megfizették.

HARMADIK A NÉPBŐL
Halál fejére.

ELSŐ POLGÁR
      Nos, kiáltsatok,
Vagy bérletemből hurcolkodjatok ki.
(Az áldozatnak vége, az istenségek eltűntek.)

ÉVA (felemelkedve)
Minő zaj az kint? nézzük meg, fiam.

KIMÓN
Egy árulót itélnek el, anyám.

ÉVA (a csarnok lépcsőzetére lépve)
Szivem mindig szorul, ha éhező nép
Itéletét látom nagyok felett.
Ha sárba hull a fényes, kárörömmel
Szemléli a pór, gúnnyal illeti,
Mint hogyha önmocskát is igazolná.

MÁSODIK A NÉPBŐL
Uram, rekedt vagyok, s kiáltani
Szeretnék.

MÁSODIK POLGÁR
      Itt van, kend meg torkodat.

MÁSODIK A NÉPBŐL
Aztán mit mondjak?

MÁSODIK POLGÁR
      Mondj halált fejére.

A NÉPBŐL
Halál! halál! -

ÉVA
      Kiről is van tehát szó?

MÁSODIK DEMAGÓG (hozzája lépve)
Ki másról, mint ki egy fejjel nagyobb,
Mint polgártársi, s azt nem tűrhetik.

ÉVA
Miltiádészről? - Óh, nagy istenek!
S te is, vén Kriszposz, kit rabszolgaságból
Mentett ki férjem, most halált kiáltasz?

KRISZPOSZ
Engedj meg, asszonyom, kettőnk közül
Csak egyik élhet. Három gyermekemmel
Tart, aki így szavaztat.

ÉVA
      Jaj neked,
Ha sorsod, Kriszposz, így lealjasít!
Bár megbocsájtok, hogyha éhezel.
De hát te, Therszitész? s ti mind, ti mind,
Kik a jólétben nyugton szunnyadoztok,
Mert a kapuktól ellenségteket
Férjem veré el. - Óh, hálátlanok! -

THERSZITÉSZ
Ah, asszonyom! keservesen esik bár,
De mit tegyünk, ez a néphangulat:
Ki kockáztatja minden birtokát,
Dacolva a felgerjedett habokkal!

ELSŐ DEMAGÓG
Kimondom hát a nép itéletét.
(Lucifer mint harcos, rémült arccal, szaladva jő.)

LUCIFER
Vészt hirdetek! Az ellen a kapuknál!

ELSŐ DEMAGÓG
Az nem lehet, győzelmes hadvezérünk
Nincs-é előttük?

LUCIFER
      Éppen ő az ellen.
Megtudta, mit forraltok ellene,
Felkelt szivében a méltó harag,
S míg szóltok, tűzzel-vassal itt terem.

MÁSODIK DEMAGÓG
Ti hoztátok mindezt ránk, árulók.

A NÉPBŐL
Üssük le őket. - Éljen a vezér! -
Jaj nékünk, fusson, aki merre tud. -
Mindennek vége. -

ELSŐ DEMAGÓG
      Nincs. Hódolni néki
Elébe a kapukhoz!

ÉVA
      Istenek!
Az ítélet fájt, melly által nekem
Elvesztél férjem, óh, de keserűbb,
Hogy igazoltad azt - bár visszanyerlek. -

ELSŐ A NÉPBŐL
Fogjátok el nejét; ha városunknak
Bántása lesz, haljon meg gyermekestül.

ÉVA
Meghalnék érted, férjem, szívesen,
Csak a hon átka gyermekem ne érné. -

KIMÓN
Engem ne félts, anyám, jőj, jőj velem,
Megóv e szentély minden bántalomtól.
(Felmennek az üldöző csoport elől a csarnokba, két nimfa rózsaláncot bocsát le mögöttük a nép előtt, mely azonnal visszalép. Kívülről harsonák hangzanak, a nép jajveszékelve szétszalad. - A nimfák eltűnnek.)

LUCIFER (kacagva kezét dörzsöli)
Szép tréfa volt. Mi jó az értelemnek
Kacagni ott, hol szívek megrepednek.
(a templom felé fordulva)
Csak e mindig megifjuló, örökké
Szépnek látása ne zavarna folyvást.
Úgy fázom idegenszerű körében,
Mely a mezetlent is szemérmetessé,
A bűnt nemessé és a végzetet
Magasztossá teszi rózsáival
S az egyszerűség csókos ajkival. -
Mért késik oly soká az én világom,
A torzalak, a kétes rémület,
Hogy elriassza e káprázatot,
Mely küzdelmemben a már-már bukó
Embert mindannyiszor fölkelti újra. -
De majd meglátjuk, hogyha a halál
Borzalma eljő hozzánk nemsokára,
Unalmas árnyjátéktoknak vajon
Nem lesz-e akkor itt végső határa. (A nép közé vegyül.)
(Ádám mint Miltiádész, fegyveres csapat élén vezettetik megsebesülten. Előtte könyörögve a nép és a demagógok.)

A NÉPBŐL
Éljen vezérünk. Könyörülj, nagy ember.

ÁDÁM
Mi vétketek hát, amiért könyörgtök?
S a gyöngétől mit kérhet az erős? -
De nőm nem jő elém, se gyermekem;
Tán csak nem érte őket bántalom! - -

ÉVA
Ah, Miltiádész, mért is jössz, ha nőd
Sem bír örülni jöttödön. - Fiam,
Anyád leroskad, tartsd fel, tartsd fel… Ah,
Még jó nevet se hágy reád atyád! -

ÁDÁM
Mi ez? nem értem. A nép esdekel,
Nőm átkoz, és e mell vérzik hazámért. -

ÉVA
De jobban vérzik a hon és szivem.
Vagy mért jövél, mondd, hadseregnek élén. -

ÁDÁM
Nem illet-é rangomban ily kiséret?
Eljöttem, mert e súlyos seb nem enged
Továbbra is tisztemnek megfelelni.
Eljöttem, hogy küldőimnek kezébe,
A felséges népnek kezébe téve
Hatalmamat, beszámoljak neki.
Im, elbocsátlak, bajnok társaim,
Kiérdemlétek a háztűz nyugalmát.
S most én is e kardot, Athéne Pallasz,
Szentelve tűzöm oltárod fölé.
(Felvezetteti magát a csarnok lépcsőin. Fegyveresei eloszolnak.)

ÉVA (férje nyakába borulva)
Ah, Miltiádész, hol van boldogabb nő,
Mint a te nőd, nemes nagy férfiú!
Nézd, nézd fiad, milyen hasonlatos
Hozzád, mi nagy, mi szép!

ÁDÁM
      Ti kedvesek!

KIMÓN
Jól tudtam én, hogy amit tesz atyám,
Az jól van téve. -

ÉVA
      Óh, ne szégyeníts meg,
Ezt a hitvesnek kelle tudni jobban.

ÁDÁM
Fiam! Atyád kardját mutasd be te.

KIMÓN (a kardot felakasztva)
Óvd, istenasszony, ezt a drága kardot,
Mig egykor érte hozzád eljövök.

ÉVA
E kettős áldozathoz az anya
Hadd szórja a tömjént. Pallasz, tekints le.
(Tömjént áldoz.)

ELSŐ DEMAGÓG (a szószéken)
Nem volt-e igazam, hogy áruló?
Hogy Dáriusz megvette? tettetés csak
A seb, nem kíván ellene csatázni.

A NÉPBŐL
Halál reá.

ÁDÁM
      Mi zaj az odakint?

ÉVA
Ah, Miltiádész, rettentő beszéd az:
Árúlónak mond újra a tömeg.

ÁDÁM
Nevetséges vád; engem, árulónak,
Ki Marathónnál győztem?

ÉVA
      Óh, hogy úgy van.
Gonosz világ az, mellyet itt lelél.

ELSŐ DEMAGÓG
Mit késtek őt elfogni?
(Nép tolong a templom csarnoka elé, köztük Lucifer.)

ÉVA
      Miltiádész!
E szentélyben biztos vagy, meg ne mozdulj. -
Miért is oszlatád szét a hadat?
E bűnbarlangot mért nem gyújtatád fel?
Csak láncot érdemel e csőcselék,
Mely érzi, hogy te szűletél urául,
Ki nemesebb vagy, mint ők összevéve,
S megöl, megöl, hogy lábadhoz ne essék. -

ELSŐ DEMAGÓG
Halljátok-e, egy áruló neje
Miként beszél? -

ÉVA
      Az a nőnek joga,
Hogy férjét védje, mégha bűnös is,
Hát még ha ollyan tiszta, mint uram!
És ellensége ollyan korcs, miként ti. -

ELSŐ DEMAGÓG
Mért hagyja a felséges nép magát
Így becsmérelni.

ELSŐ A NÉPBŐL
      Hátha igazat mond.

ELSŐ POLGÁR
Ki vélök tart, gyanús. Kiáltsatok,
Rongy lelkek, vagy dögöljetek meg éhen.

A NÉPBŐL
Halál reá. -

ÁDÁM
      Takard el e fiút.
Ne lássa vérem, s el, nő, e kebelről.
A villám, melly a szirtre csap, ne érjen.
Csak én haljak meg - vagy miért is éljek,
Midőn látom, mi dőre a szabadság,
Melyért egy élten küszködém keresztül.

ELSŐ DEMAGÓG
Mit tétováztok még.

A NÉPBŐL
      Halál reá!

ÁDÁM
E gyáva népet meg nem átkozom,
Az nem hibás, annak természete,
Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,
S a szolgaság, vérengző eszközévé
Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek.
Csak egyedűl én voltam a bolond,
Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság.

LUCIFER (félre)
Elmondtad a sírverset önmagadra,
S utánad illőt sok nagy síroromra. -

ÁDÁM
Vezessetek le. Nem veszem igénybe
Tovább e szentélyt.
(Levezetteti magát a lépcsőn, Évát gyöngéden szolgálói karjába téve.)
      Ím - készen vagyok. -

MÁSODIK DEMAGÓG
Védjed magad, még nincsen veszve semmi.

ÁDÁM
Nagyon gyötörne a seb, hogyha szólnék
Védelmemül.

MÁSODIK DEMAGÓG
      Tedd meg, hisz ez a nép
Csak az imént porban csuszott előtted.

ÁDÁM
Ah, épp azért minden haszontalan,
Önszégyenét meg nem bocsátja a nép.

LUCIFER
Kijózanodtál-é hát?

ÁDÁM
      Óh, nagyon.

LUCIFER
Átláttad-é, hogy a bódult tömegnek
Nemesb ura voltál, mint ő neked?

ÁDÁM
Lehet, de mind a kettő kárhozat;
Más név alatt a végzet ugyanaz.
Hiú törekvés azzal küzdeni,
Nem is fogok. - Aztán miért, miért is
Vágynék magasra bármi hő kebel.
Éljen magának, és keresse a kéjt,
Mellyel betölti az arasznyi létet,
S tántorgjon ittasan Hádész felé. -
Vezess új útra, Lucifer, vezess,
S kacagva nézem más erényeit,
Más kínjait, csak élveket kivánva.
Te meg, nő, aki - úgy rémlik szivemnek -
Egykor lugost varázsolál nekem
A sivatagba, hogy ha még fiamból
Polgárt nevelnél tisztes anyaként:
Bolond vagy, méltán gúnyol a leány,
Ki festett arccal a bordélyban ül
Bortól felgerjedt, csókvágyó ajakkal.
Örülj, mulass, tagadd meg az erényt. -
Vérpadra mostan, büntetésemül.
Nem mintha aljast bírtam volna tenni,
De mert nagy eszme lelkesítni bírt.
(Ezalatt egy tőkét hoznak a lépcsők elé, mellette Lucifer áll bárddal. Ádám lehajtja a fejét.)

ELSŐ DEMAGÓG
Végezzétek ki. Éljen a haza!

LUCIFER (félsúgva)
Szép búcsu, nemde? - Nos, vitéz uram,
Nem borzogat most furcsán egy kevéssé
A torzképű halál rideg szele? -

ÉVA
Ah, Pallasz! meg nem hallgatád imámat. -
(A templomból a halál nemtője, mint szelíd tekintetű ifjú, lefordított fáklyával s koszorúval Ádámhoz lép.)

ÁDÁM
Pallasz meghallgatott. - Az ég veled,
Megnyugvás szállt szivembe, Lúciám.

LUCIFER
Átok reád, hiú ábrándvilág,
Megint elrontád legszebb percemet. -

ÉVA
Átok reád, te közlelkű rideg nép,
A boldogságot durván illetéd,
S üde virága menten porba hullt.
Pedig nem ollyan édes a szabadság
Neked, amillyen fájdalmas nekem volt. -