Comedy of errors

„De most már hova”?

Igen! A bérkocsis kérdezte azt Richárdtól, ki alant várt rá, midőn Edittel karján az utcára lesietett.

Ez ám a főkérdés: „Most hová?”

– Ismerősöm, rokonom, se nekem nincs, se neked, akihez vigyelek, amíg esküvőnk napja elérkezik. Bécsből pedig távozni nem szabad.

– Hát vígy magadhoz – mondá a leány. – Nem voltam-e már nálad a bivouacon is? Nappal együtt leszünk, este jó éjt kívánunk egymásnak.

– És közöttünk fekszik Seif Almuluk herceg hardja.

Sheherezade szultána regéinek egyik hőse ez, ki menyasszonyt visz haza egyedül egy tutajon, s mikor egymás mellett alusznak, kettőjük közé fekteti kivont kardját.

Mert az életben nem úgy megy az, mint a színpadon, ahol amint a szerelmespárt megáldották vagy megátkozták, egymásnak dobták, vagy kezeiket összetették, azzal megvan minden.

Hát a pap!

A dráma után jön még egy három felvonásos vígjáték: a comedy of errors, a tévedések vígjátéka.

Mert hiszen legegyszerűbb volna a felelet egy fiatal pártól, aki vőlegény és menyasszony, erre a kérdésre: „de most hová?” az, hogy „egyenesen a paphoz!”

Egyenesen! Oda nem járnak egyenesen.

Azért csak tessék előbb kinyittatni a „Magyar Királynál” (vendéglő) azt a két egymásba nyíló szobát; egyiket Edit, másikat Richárd számára. És azután még sok-sok napot eltölteni azzal a mulatsággal, hogy egy bezárt ajtón keresztül mondjanak egymásnak édességeket, nevezzék egymást kedvesemnek, egyetlenemnek, és küldjenek egymásnak csókokat a deszkán keresztül. Köztük fekszik – Seif Almuluk herceg kardja.

Mert a szent házasságnak sok ceremóniája van.

Elébb a bécsi papnak ki kell hirdetni háromszor egymás után a szeretők neveit. Mégpedig nem három parasztnapon egymás után, hanem három úrnapján. Mert csak a vasárnap az autentikus nap.

Azután bizonyítványt kell hozni a nemesdombi paptól, hogy ott is megtörtént a háromszori kihirdetés.

De meg elbocsátó levelet is kell adni a nemesdombi papnak, melyben megengedi, hogy a nyájához tartozó juh Bécsben kelhessen össze. Részint, mivel a menyasszony ott lakik, részint, mert nem eresztik onnan.

S minthogy most Nemesdombon nincs rendes pap – az öreg meghalt, a káplán elbocsátása pedig nem találtatik elég érvényesnek –, tehát folyamodni kell az espereshez, hogy hatalmazza fel a káplánt az elbocsátási engedély kiadására.

Az esperes pedig úgy találja, hogy ez fölösleges, ennek semmi nyoma a komjáti kánonban: aztán, hogy megmutassa, hogy neki nem parancsol a bécsi pap, nem ad felhatalmazást.

Akkor aztán Richárd arra fakad, hogy elhiszi, hogy a házasságot az Úristen szerzette, hanem hogy a ceremóniákat az ördög csinálta hozzá, az meg bizonyos.

Pedig még azzal mind nincs vége.

A törvény még azt is akarja tudni, hogy szülők és gyámok mit szólnak a házassághoz. És e kérdésben szép mutációkat és variációkat enged meg magának.

A katolikus házasulandónál nem lényeges a gyámi engedély; de viszont nincs is kötelezve gyám és szülő a kiházasításra; a protestánsoknál kötelezve van a kiházasításra, s annálfogva megkívántatik az engedély.

Ezt a pap előtt mind be kell bizonyítani; elismervényekkel, nyilatkozványokkal, lemondványokkal s más képtelen okmányokkal eligazítani.

S talán akkor aztán célhoz jutottak?

Dehogy jutottak!

Akkor következik még az országos veszekedés afölött, hogy be szabad-e a templomba ereszteni s a papnak összeesketni egy olyan párt, melynek az egyik fele a keresztvégű, másik fele a csillagvégű torony templomában imádja az Istent és vallja a szentháromságot.

A bécsi pap azt állítja, hogy az nem lehet.

A polgári törvénykönyv azt állítja, hogy lehet.

A bécsi pap nem akarja őket másként megesketni, mint ha a vőlegény reverzálist ad magáról, hogy minden törvényadta jogairól lemond, mely szerint leendő családjának fele ide, fele oda járjon imádkozni, s valamennyit egy vallásra adja, ha lesz.

Erre aztán dühbe jön a vőlegény, s felfogadja, hogy rögtön megy a rabbinushoz, s zsidóvá lesz menyasszonyostul.

Akkor aztán azt mondják neki: hogy no, hát vigyen el az ördög, gyertek ide, megesketlek, de meg nem áldalak, s valahol egy magánszobában, pipával a szájában, elmondja a pap előttük az esketési formulát. „No, mármost férj és feleség vagytok, elmehettek!”

……

Hát hiszen mindjárt azon kezdhette volna!

Richárd még szabadulása estéjén megírta anyjának a vele történteket.

Sok szép feljegyeznivalója volt arról a napról. Reggel halál, este menyasszony, közben megkegyelmeztetés és megátkoztatás.

Belekerült egy hét, míg választ kapott rá. (Bizonyos levelek akkor nagy ellenőrségen mentek keresztül.)

A levél igen rövid volt. Az öröm Richárd életben maradásán, házasságának helyeslése s az ígéret, hogy e napokban fog a tiszttartó felmenni Bécsbe, az majd elmondja a többit.

Azt a napot türelmetlenül várta Richárd.

Annál nagyobb volt öröme, midőn a tiszttartó feleségestül toppant be hozzá. Mindjárt azon kezdte, hogy a feleségét itt fogja hagyni addig Edit kisasszonynál, míg átesnek az esküvőn; hiszen szegény kisasszonyt az sincs, aki menyasszonyi köntösébe felöltöztesse.

A menyasszonyi köntöst természetesen ő szerezte be Pesten. Azt ugyan jól tette, mert Edit egy váltani való ruhát sem hozott el Plankenhorstéktól.

A jó öreg aztán elmondta Richárdnak az eddig történteket. A nagy veszélyt, mely Ödönt és Jenőt kicserélte. (Most már értette Richárd, mi az a szőke hajfürt. Szegény fiú! Míg élt, az egész embernek nem volt Richárd előtt az a súlya, mint annak a néhány szál hajának most.)

„Megtette magát bátyánknak!”

Azután elmondá a tiszttartó az otthoni állapotokat. Az özvegy asszonyság maga akart feljönni Bécsbe Richárd menyegzőjére; de mikor útlevelet kért (mert most a szomszéd faluba is útlevél kell), tudatták vele, hogy internálva van Nemesdombra, s onnan kimozdulnia nem szabad. Akkor a fiatal úrhölgy akart eljönni, de annak meg úgy megbetegedett a kisfia, hogy azt nem hagyhatja otthon. Testvérének pedig nagyon jó okai vannak Bécsbe nem jönni. Így csak a tiszttartó jöhetett el násznagynak és neje örömanyának.

Richárd annak is örült nagyon.

Még azt is tudatta aztán vele a tiszttartó, hogy egész vagyonuk le van foglalva hatóságilag. Az ugyan nem marad úgy véglegesen, mert csak a két fiú részére tehetik rá a kezüket; a harmadikét ki kell bocsátani; hanem hogy az sokáig elhúzódik, s addig minden jövedelmet, mely bárhonnan bejön, a fináncdirekciónak kell beszolgáltatni, az ad ki azután havonként nyugtatvány mellett a család számára szűkre szabott tartásdíjat. Azért Richárd úrfi is eleinte szabja a költségeit e körülményekhez.

Richárd ezt mind igen természetesnek találja.

A hatalom megajándékozta az élettel. Ugyan örülhet, hogy csak a vagyonát vette el. Az Isten rendelte azt így. Legalább az iskolában azt tanítják.

Csakhogy végre-valahára hozzájuthat az élete párjához.

Mert az tudnivaló, hogy két házasulandó ember: két gonosztevő. Azokat először rendőri felügyelet alatt kell tartani szülőknek, gyámoknak – azután üldözni, fegyelem alá venni a köztársaságnak – végre elfogni, meggyötörni, megkötözni, kivallatni, megesketni, halálra ítélni az egyháznak, hogy annál jobban megérdemeljék a mennyországot.

Richárd legalább elnyerte vele a mennyországot!


VisszaKezdőlapElőre