Lankadva leűlne az is, meg ez is,
Hívnák haza őket ebédjekhez is:
   Nem, nem lehet; ugrani kell csak.
Szidják a dudást, -- verik, öklözik őt --
Verik bizony a nagy üres levegőt; --
   Gyors híre szaladt e csudának.

Fut gazda, kié ama renyhe cseléd:
"Jössz...? vagy dobom -- itt ez a villa -- beléd..."
   Vasvilla kezébe ragadt ám;
Fut lyány, fiu, és anya és feleség:
"Apám, fiam, apjokom! untig elég..."
   S kezeit töri, szíve szakadtán.

Már józanon a fiu, az apa, férj
Mennének is -- íme, közelget az éj --
   Nyújtják kezöket nagy-epedve;
A táncosok arcán vérkönyü hull:
De a láb még egyre bokázza vadul,
   Viszi a tánc ördögi kedve.

Éjfélt hogy üt a toronyóra közel,
Kénkő fojtó szaga terjedez el;
   S mint szél ha forogva ragad port:
Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére,
(Mondják, a pokol tüzes fenekére)
   Az egész örjöngő csoport.

(1877. júl. 21.)

12)

Mária! bűneid meg vannak bocsátva

Oh, ne sujtsák a szelid nőt
   A morál kemény szemöldi,
Hogyha női hívatását
   Méltatlannak is betölti.

Láttam ily nőt esni porba
   Mivel férjét nem hagyhatta;
Elkisérte a nyomorba,
   El a bűnbe, gyalázatba.

Védangyalkint állt fölötte
   S míg tehette, védelmezte;
Mikor erre gyönge volt már,
   Hozzáromlott: úgy lőn veszte.

Mint a hű eb -- kész urával
   Elbujdosni, száműzött lesz;
Macska ott marad a háznál:
   Új gazdát nyal, egeret les.

(1877. júl. 22.)


13)

Mindvégig

A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
   Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
   Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
   Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
   Balsors keze mért?...

Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kíméled
   Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
   Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, --
S egeden felényit
   Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
   Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
   Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
   Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban --
És érzelem, az van,
   Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
   Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
   Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
-- Mint tücsöké nyáron --
   Vész is ki dalod.

(1877. júl. 24.)

Az oldal fotója a Kapcsos könyvből