Mindezt öreg úr, nem mintha kihozná Kopogójábul -- csak képzeli hozzá; S ha nem sikerül kivitelben a dal: A két öreg szerszám egymásra utal. De azért nem tűri rajta meg a port; Emlékezetes neki minden akkord; Egy hang: s feledett régi dalra émed -- Szövege cikornyás, dallama német. Az öreg úr így, dalai közt élve, Emlékszik időre, helyre, személyre: Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta Ezt is, amazt is, gyermekkora olta. Néha egy új dalt terem önkint húrja, S felejti legott, már ő le nem írja; Később, ha megint eszébe ütődik: Álmodta-e, vagy hallotta? -- tünődik. Sokra bizony már alig viszi dolgát: Ő is "minden nap feled egy-egy nótát"; Nem is a művész babérja hevíti, Csak gémberedő ujját melegíti. Gyakorold is, amit valaha tudtál; Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál; Ha kiűlsz, öregem! vele útfélre, Hull tán kalapodba egy-egy fillérke. (1877. júl. 12.) 8) "A hazáról" A hazáról egy merész szót Én is ejték hajdanába' Mikor annyit is nehéz volt: Most közömbös lettem s gyáva. Most!... mikor szabad sajtó van,    És üvölt a pajkos gyermek, S vénasszony az utc'ajtóban Nagy-bátran fülébe ordít    A királynak, miniszternek. (1877. júl. 12.) 9) Honnan és hová? Exegi monumentum...  Mily rövid az élet!... Mint hullócsillag futása, Mely földünk körébe jutva, Lángra gyúl, és tűz-barázdát Írva elszalad, gyorsabban, Mint egyet pillantanál. Útja honnan jött? hová visz?... Míg sötét volt, s ujra az lesz, A világ-ür végtelenjén Hol bolyongott? és hová fog?... Ki tudná megmondani!    Míg tündöklött, addig élt.    S honnan jössz te, lélek... Mely csak e föld gőz-körében Vetve lángot, addig fénylel, Amig éppen áthaladsz; Bölcsőd és sirod homály. Akkor lobbanál-e föl csak Az állatban, s véle múlsz el?... Vagy jövél a végtelenből Ismeretlen, hosszu pályán, S visszatérsz azon megint?... Oh, ha nem volt, és ha nincs E parányi csillogáson Innen és túl folytatás:    Mily rövid az élet! --    Megfelelsz te, lélek. Volt idő, mikor tagadták A futamló csillagot: Semmi az, csak földi pára, Lobban, és fut, és el-ég. Most a szellemet tagadják: