Siklós Péter: Lénárd Sándor könyvtárai

(A többször elvesztett könyvtár, az emigráns könyvtára(i), a remete könyvtára)
A Szerb Antalné hagyatékkal egyidőben egy másik hagyatékrész is megérkezett a Petőfi Irodalmi Múzeumba, Lénárd Sándoré (1910-1972).
A dél-brazíliai emigrációban élő író 1965-ben, Szerb Antal: A királyné nyaklánca c. kötetének német fordítását küldte meg kiadója, a stuttgarti Hildegard Grosche bíztatására az író özvegyének. Az első levelet hamar egy másik követte, majd újabbak. Az intenzív levelezés az író agyvérzéséig, majd korai haláláig, 1972 áprilisáig fennmaradt. Ennek a kapcsolatnak lett az eredménye a magyar Lénárd Sándor, az írónak a Magvetőnél megjelent és akkor igazi szenzációt jelentő könyvei, a "Völgy a világ végén", a "Római történetek" és az "Egy nap a láthatatlan házban".
Szerb Antalné hagyatékával ezen könyvek kéziratai is a PIM-be kerültek és több szerencsés fordulat után, elsősorban az Olaszországban élő, onnan Lénárd Sándor internetes fórumot és hónlapot működtető Vajdovics Zsuzsa és a PIM Kézirattára vezetőjének és munkatársainak köszönhetően az elmúlt év nyarától a hagyaték eddig Sao Pauloban, az író özvegyénél lévő magyar kéziratokat, könyveket és levelezést tartalmazó mintegy ötdoboznyi része is Budapestre került. A világ változása, vagy megintcsak a kiszámíthatatlan sors és a Lénárdnál oly sokszor a véletlenek sorozatával jellemzett káosz teszi-e, de 2002 tavaszán talán éppen Lénárd újrafelfedezése előtt állunk.

A Lénárd Sándor könyvtáraira és életére vonatkozó néhány idézetet a Szerb Antalnéval folytatott és igen izgalmas levelezés legelső szakaszából idézem, kiadott könyveinek ismeretét adottnak veszem.

"Harmincnyolcban testvérem, Hansi férjhez ment Frederik Stal von Holsten svéd Ríksfriherre, vagyis báróhoz...akinek leírását megtalálja a Nyakláncban, mert pontosan hírneves nagybátyjára ütött, lump volt, felületes, szépfiú, sokba került felesége családjának. A háború kitörésekor minden ingó vagyonomat (a szokásos herendit, ezüstöt, szőnyegeket, könyvtárat) testvéremre bíztam, vigyen mindent Stockholmba. A tárgyakat nem siratom, csak testvérem sorsát...s kézirataimat, leveleimet. Minden, amit huszonnyolc éves koromig írtam s kaptam elveszett." (1965 máj.12.) /köztük "A néma Leventének" Heltai által nagyra értékelt fordítása is./

Ezekben az első levelekben szó esik az emigráns könyvtáráról és könyveinek sorsáról is:

"Volt szíves azt kérdezni, hogy küldjön-e könyvet. Igen, nagyon szépen kérem -. Írni írok olaszul is, angolul is, de olvasni csak magyarul és franciául tudok. Az irodalomtörténelmem /itt Szerb Világirodalom történetére utal/ "Rómában még megvolt", az Utas és Holdvilágot nem ismerem..."
/ugyanebben a levélben egy lapszéli megjegyzés/
"Karinthy Micimackója megvan - köszönöm, hogy gondolt rá - csodás, összehasonlíthatatlan, jobb az eredetinél!"

Másutt gyerekkorának családi könyvtáráról olvashatunk:

"Hogy mért nem írok magyarul? Kilencéves koromban kerültem Fiuméba azután Bécsbe, Rómába, ide - 1919-től máig nem éltem magyar nyelvterületen. A NYUGAT teljes, szépen bekötött köteteinek (sőt: megvolt a HÉT és a SZERDA is!) köszönhetem, hogy nem felejtettem el egészen magyarul. (-no meg annak a ténynek, hogy 1-2 éves koromig Adony-Szabolcsban tanultam magyarul, igen közel Illyés Ozorájához)." fűzi hozzá Lénárd. (1965 jún.28.)

Az írói könyvtár is csak olyan, benne minden könyvnek megvan a maga sorsa!

"Szabolcsiékat szeretem - tisztelem. Feledhetetlen, ritka csodálatos emberek. Jó volna Groschenét rávenni, hogy adja ki a ZENE TÖRTÉNETÉT! (Volt egy szép, dedikált példányom, de Lengyel Menyhért kölcsönkérte és elfeledte visszaadni)." (1965. ápr.1.)

De térjünk vissza Donna Emába, a láthatatlan házba!

"József Attilám, Radnótim nincs...Rómában olvastam József Jolán Attila életrajzát..." - válaszol a faggatásra.
Aztán megjönnek Szerb Klára küldeményei is. Folyóiratok, mint a Kortárs, később az Új írás számai, ill. kivágatok, könyvek, Radnóti és Illyés, Kardos G. könyveit, de az első Konrád Györgyöt is Szerb Antalné küldi Brazíliába, elküldi Poszler György monográfiáját Szerb Antalról és persze a hiányzó Szerb Antal könyveket is. De Lénárdnak nemcsak "Donna Klári", ahogy ekkoriban leveleiben szólítja az egyedüli könyvforrása.

Egy képeslap:

"Kedves jó Donna Klári

Megjött a SZERELEM A PALACKBAN! Megjött a VILÁGIRODALOM TÖRTÉNETE! Köszönöm! Köszönöm!
Kérem beszéljen komolyan a Groschenéval, ha augusztusban beállít!
Szeretettel: Sándor" (1965 júl.10.)

Egy másik levélből idézünk:
"Beöthytől megkaptam az UTAS ÉS HOLDVILÁGOT" újságolja egy levelének széljegyzetén (1965 jún. 28.). Egy hónap múlva a már akkoriban Lénárd minden magyarországi kapcsolatára féltékeny, sem Beöthyt, sem a Magyarok Világszövetségét nem becsülő Szerb Antalnénak magyarázkodni kényszerül:

"Először is tagadom, hogy UTAST kértem volna, vagyis hogy a Magyarok Világszövetségétől kértem volna. Nyertem. Ez a titokzatos társaság hirdetett egy pályázatot, hogy hogy lehetne szorosabbá tenni a külföldi magyarsággal való kapcsolatokat. Szeretek pályázatokon résztvenni, (nagyapámtól játékos természetet örököltem) s pályáztam. Szerencsémre nem én nyertem meg a 8-napi magyarországi tartózkodást, hanem Radó György barátom Sao Pauloban. (Tudniillik se neki, se nekem nincs meg a magyar határig való jutásra szükséges 825 dollár). Én azt tanácsoltam, hogy adják ki minden évben az új szavak listáját, a divatos rövidítések megoldását, nehogy a szegény magyar kétségbeesve bámulja a kritikus szövegeket, melyekben maszekok és meósok mászkálnak - s ezért kaptam 10 könyvet. A tíz közül egy valóban könyv volt,..."


Tegyünk itt említést egy még Rómából való jó barátról is. Karinthy Cinivel a 40-es és a 60-as évek végén újra leveleztek, 1970-ben, amerikai tartózkodásukkor Charlestonban találkoztak is. Karinthy ekkor megküldi Lénárdnak dedikált köteteit, köztük a "Nyelvelést" és más nyelv(műv)elő munkáit is. Andrietta Lenard e megmaradt magyar könyvek közül néhány tucatot 1998-ban a sao pauloi magyar főkonzulátus segítségével Budapestre küldött, e könyvek két ládában a PIM könyvraktárában várják a feldolgozást és az olvasókat.

A kötetek között van a "Magyar Nyelv Értelmező Szótárának" néhány, "A Magyarok Világszövetsége ajándéka" pecséttel ellátott példánya is, bennük Lénárd céduláival, amelyekről rendszeres, a magyar nyelvvel és magyar nyelvéért végzett munkájára is következtethetünk:

túlteng - túltengett nálunk a bürokratizmus
újságíró - a kommunista újságíró elvhű harcosa a béke, a haladás ügyének
választás - a nyomorultnak nem maradt más választása, mint felcsapni újságírónak

(korforduló, forradalom, likvidálás, lincsel)

uri - hiányzik: uri módon fizetett

úr - valamely kizsákmányoláson alapuló társadalom vezető rétegéhez tartozó személy
tót - soviniszta lenne?
hiányzik: zserbó

honvágy - külföldön élő személynek rendszerint gyötrő vágyakozása hazája után

hiányzik: dobhártya, rácponty

A Szerb levelezésben később is olvashatunk magyar könyvekről és írókról szóló megjegyzéseket:

"Már benéztem a Szomory-ba (Ki volt?) ...úgy látom, Szép Ernőre hasonlít..." első hajléktalan éjszaka! - EZT ISMEREM! - Nem Párizsban, Rómában." (1966 jan.9.)

"A Varázsló! /A varázsló eltöri pálcáját/ Csodálatos könyv, minden írni és olvasnivalót félretéve estem neki. Rengeteget tanultam: fogalmam sem volt, ki volt Baumgarten, aki a "díj", ...Tündériek a régi Pestről szóló írások, nagyszerű az angolok jellemrajza. Még nagyon komolyan fogom olvasni. Páratlan könyv, remete-könyvtárba való, mert magában véve is egy könyvtár!"

De ne gondoljuk Lénárdot tudatlannak, még kevésbé olvasatlannak, neki a Horváth János névről nem az ugrott be, mint bármely magyar írónak, vagy irodalmárnak.
"Horváth János. Bocsánat, megbuktam. (Kifogásaimat úgyis ismeri: tanító néni, én készültem...de még magyar elemit se végeztem...) Csak 2 Horváth Jánosról tudok, vagy rémlik valami: az egyiket 48 után csukták le, 1848 után... Falk Miksa figyelmeztette rá Erzsébet királynét, aki közbejárt érdekében. A másik rendőr Pásztor Árpád: Princesszében...valószínűleg itt egy harmadikról van szó." (1965 szept.2.)

És értsük meg az önhibáján kívül a világ végére került, egykor gazdag könyvtárakban kutató, sőt évekig ott, a római Nemzeti és a Vatikáni Könyvtárban "élő" ember vágyakozását és igyekezetét, hogy kiterjedt levelezése révén irodalmi éhségét csillapítsa. Csak egy példát ragadnék ki, a Cagliostro per című írásának keletkezéstörténetéből.

"Cagliostro ügyben levelezek egy régi jó barátommal, aki dán királyi könyvtáros, sokáig élt Rómában s a múltkor is ott járt. Küldött már egy csomó Cagliostro perére s fogságára vonatkozó fotokópiát, de még nem jöttek meg. A periratok 1929-ben jelentek meg - írja; a Nazionaleban vannak az eredetiek, nem a Vaticanban. Talán sikerül még egypár apróságot hozzátennem a Cagliostro-fejezethez. Tudta-e Bence hogy Sarastro mintaképe Cagliostro volt?

Néhány héttel később, az elkészült írást a következő megjegyzéssel indítja útnak Budapestre:

"Cagliostro barátunk utolsó peréről sikerült összeszednem egyet-mást...Az őserdőben ez nem könnyű. A jövőbe akárhonnan könnyű nézni, a múltba csak bizonyos helyekről nyílik kilátás. Régi könyvtári barátom, a dán királyi könyvtáros azonban a Bibliotheca Nazionaleból kihalászta Bruno Cassinelli könyvét a Cagliostro perről (1930)..."

Még egy idézet, a távoli emigráns tollforgatók szinte mindegyike megfogalmazta közös sorsról:

"Izgatottan várom a könyveket! Ha parancsolja, szívesen visszaküldöm az elolvasott (és kivonatosított)akat! Engem maholnap úgyis elvisz az angina+infarctus (családomból 100 évre visszamenőleg SENKI sem érte el a 60. életévét) s nyolcszáz kilóméteres körzetben itt úgysem ért senki sem magyarul."

A 20. századi emigráns magyar író Lénárd Sándor műveiben és leveleiben is, akkor is amikor a könyvekhez, az irodalomhoz, a könyvtárakhoz való viszonyáról ír egy nagyon fontos tényt, a kor, de talán a máskor élő emberek sorsának is egy nagyon fontos elemét hangsúlyozza: nincs egység, nincs állandóság, könyvtárak vannak, vannak időszakok, amikor van könyvtár és időszakok, amikor nincs, nyelvek vannak és irodalmak, Lénárd számára sok nyelv és sok irodalom, németül írott és kiadott költemények, műfordítások, latin próza- és versfordítások, eredeti művek, olasz műfordítások, angol prózakötet és e nyelveken írt orvosi és orvostörténeti szakmunkák. Levelek ezrei vagy egy tucat nyelven. Töltőtollal, vékony papírra írott irodalmi levelezésekről van szó! Lénárd meggyőződése volt, hogy "káoszban élünk" és az is, hogy majd minden ember "százfejű troll" . Ugyanakkor egészen pontosan tudta és hirdette, hogy csak a szellemi, Bach kantátái, Horatius és Babits az, ami örökké él, a könyvtár elveszik. Néhány könyv marad csak meg és az olvasmányok, a könyvek emléke.

Az elveszett, szétszóródott és tönkrement írói könyvtár (vagy könyvtárak sora) semmiképpen sem jelenti azt, hogy ez gazdája számára nem volt ugyanolyan drága, mint a megmaradt. E könyvtárak hiánya is kor- és művelődéstörténeti emlék. Hiszen egy író valódi könyvtára nagyon sokszor csak a műveiből ismerhető meg igazán. Lénárd Sándor is írásaiban, hatalmas levelezésében őrzi igazi, elolvasott könyvtárát. Ennek feltérképezése és elolvasása adalék az író megismeréséhez, egyben az író jóvoltából, vezetésével történő művelődés is.
[Lénárd-index]     [Lénárdról]     [Lénárd-szeminárium]