Száz éve született egy zseniális és kalandos életű nyelvtanulónk, költőnk, írónk, fordítónk, latinistánk: Lénárd Sándor. A második világháború előtt Olaszországba menekül, és gyakorlatilag egy olyan helyen vészeli át a blitzet, ahol biztonságban érezheti magát, mert ott nem keresik: a Vatikán könyvtárában. Római emigrációjában a háború alatt orvos lévén többek között vérnyomásméréssel keresi a betevőjét. De egy kis bátorsággal hollandból is fordít könyvet. Azért írom, hogy kis bátorsággal, mert dánul ugyan nem, viszont tudott németül, angolul és egy kicsit svédül is. (Az ide vonatkozó idézetet könyvéből lásd alább). Egyébként Romában spanyolul, hollandul, norvégül tanult, és nyelvtudása révén egyéb kisebb munkákhoz is jutott.
A háború után rövidebb-hosszabb kitérők után Brazíliába kerül, annak is egy istenháta mögötti zugába Santa Catarinába, ahol egykori német kivándorlók orvosa lesz. Közben zongorázik, fordít, ír, tanul, megfigyel, rajzol. Talán a fordítói szakma egyik legsikeresebb története az övé! Szellemi magányában Milne Micimackóját fordítja latinra. Ráadásul olyan könnyed és nagyszerű nyelvre, hogy a latinisták és nagyon sokan azok közül, akik egykor tanulták ezt a nyelvet, felfigyelnek rá. Az első 110 példányos kiadás után, melyet ismerőseink küld szét, több kiadónak is feltűnik a könyvecske, és végül rövid idő leforgása alatt 100 000 példány kel el a latin Micimackóból, mára ez többszázezres példányszámnál jár, mivel e könyvecske több iskolában is az "életre keltett" latin tanítás egyik alapeszköze lett. A könyvhöz Robert Graves ír előszót és ajánlást.
Pusztán ebből is felismerhetjük Lénárd Sándor nyelvtanuláshoz való viszonyát, vagyis azt ami talán az Olvasót is érdekli e blog keretein belül: nyelvet élő történetekből kell tanulni, és nem pusztán tananyagból. Egyébként A Pál utcai fiúk-at ógörögre szándékozott lefordítani. Ez is jellemző nyelvtanulására, vagyis nagyobb lélegzetvételű művek fordítása.
Lénárd Sándor 8-9 éves korában költözik el szüleivel Magyarországról, de a magyar nyelvet élete végéig irigylésre méltóan művelte és szerette.
Az alábbiakban következzék néhány idézet tőle, melyek a nyelvre, a nyelvtanulásra vonatkoznak. Előtte azonban szeretném felhívni e blog olvasóinak figyelmét, hogy 2010 március 9-én Lénárd Sándor rajongói emléktáblát helyeznek el délelőtt 11-kor az Erzsébet krt. 23-as házon. Délután 17 órától pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerveznek emléknapot Lénárd Sándornak, ahol az érdeklődő filmeket nézhet meg, és beszélgetésekben vehet részt: érdemes eljönni.
Idézetek:
Völgy a világ végén, [Budapest] Magvető" Kiadó, 1973
"...Aztán Attilio vesz gondozásába. Megható, milyen jó fiú. Passzióval tanít. Érzi és élvezi fölényét. Saját maga részére felfedezi a Berlitz-módszert. Ugrik: io salto. Rohan: corro. Tornázik, amíg az izzadság kiveri a homlokát: sudo (izzadok). Kimerülten az ágyra veti magát: sono stanco (fáradt vagyok).
Nyelvet tanulni szép és hasznos időtöltés. Nyelvet cserélni megrendítő élmény. Csak a számok, a színek, az állatok élik bennünk túl. A fogalmak, az igék megváltoznak. A kedvenc kifejezéseink, szólásmódjaink, amelyekről barátaink ránk ismernek, elhagynak. Jóízű tréfáink értelmüket vesztik. Bölcs mondásaink komikusakká vagy banálisakká válnak. Az egyszerű ember még gyorsan visszanyeri szókincsét, ha valahogy átrágta magát a nyelvtanon, de jaj annak, akinek újra kell végeznie az elemit, a gimnáziumot s egyetemi éveit! Hirtelen ráeszmél, hogy mennyi fogalomból áll a világ, milyen végtelen az, amit elvesztett, milyen reménytelen az új hódító hadjárata. Tragédia, hogy a nyelv felöleli a világot, míg a nemzeteknek határai vannak - ezért akarnak egyes nemzetek hódítani. Lehet úgy hódítani, hogy az ember tanul - úgy, ahogy én most meg akarom hódítani Olaszországot -, vagy úgy, hogy az ember tanít, más ember fejébe veri a nyelvét. Bárcsak tudnák az emberek, hogy egyszerűbb tanulni."
"Félelmetes valami egy asszony, akinek a nyelvét nem értjük. Elég titkot rejt még az is, akivel meghitten beszélünk - akivel éveket töltünk egy szobában. De valaki, akinek még egy ölelés után se mondhatjuk, hogy "kedves vagy" - az megrettent."
"A Brit Bibliatársaságnál találtunk egy norvég Bibliát, és János jelenéseiből próbáljuk levonni azokat a nyelvtani elveket, amelyek egy bálnavadász magyar fogorvosnak hasznára válhatnak."
"Talán tud hollandul? - (kérdi tőlem egy úr.)
Hollandul ugyan nem tudok, de németül, angolul és valamit svédül. Ezenkívül cipőmnek szüksége van új talpalásra... Óvatosan azt felelem:
- Arra, amire önnek kell, bizonyára eleget tudok.
- Ez valódi szerencse! Sacco vagyok, a közgazdaságtan tanára. Szükségem volna egy holland fordításra. Keesing: Het ekonomische Evengewicht című művéről volna szó.
- Félek, hogy olasz stílusom nem megfelelő...
- Az nem baj. Nem akarom kiadni a munkát, hanem elolvasni. Ha egy kifejezés túl nehéz, fölírhatja franciául vagy angolul is. Én csak tudni szeretném, hogy mit tartalmaz a mű. - Aztán közgazdasági és pénzelméleti professzorhoz méltó pontossággal hozzáteszi: - Oldalanként öt lírát fizetnék.
Ennyiért érdemes hollandul tudni. Két oldalból egy hónapig száraz lábbal elsétálok.
- Hány oldalas a könyv?
- Háromszáz. De nem sürgős. Ha száz oldalt ír egy hónapban, s elhozza...
Ezerötszáz líra! Tulajdonképpen igazán egész jól tudok hollandul. Szótár van itt elég. Három oldalt három óra alatt megírok - akkor még mindig olvashatok kettőt, sőt többet is. A délelőtt az enyém marad, kettőtől ötig az ökonómiai egyensúlyé vagyok, öttől hétig a vérnyomásé, héttől kilencig a vacsoráé, kilenctől reggel hétig az ágyé... két órám Aldóé, néhány este a hercegé... s gondolataimat az álló csillagoknak szentelhetem, a ködök felé nyúlhatok, terjedhetek a fény sebességével, keringhetek a Tejút malomkerekén, űzhetem a tőlünk távolodó, a görbülő űrbe száguldó naprendszereket, és kereshetem a paragalaktikus mezőnyben a világnak amaz értelmét, amelyet e porszemnyi, euklidészi valóságban magam, úgy, mint tudóstársaim a könyvtárban, rendületlenül, de hiába kerestünk. Megérkeztem a könyvtárba."
A Sieben Tage Babylonisch című könyvből
"Csak kevesen tudják, hogy a nyelvkihalások idejét éljük. A közismert mondat - a nagyhal megeszi a kishalat - egy ideje már a lélek legbonyolultabb kifejezőeszközére, a nyelvre is érvényes! Eltűnőben a skótok gaelje, a bretonok keltája, de a helgolandi nyelv is szenved, és a nagyszerű ladin dialektusok még épp egy kis védettséget élveznek néhány alpesi völgyben,... hogy csak a legközelebbieket nevezzem meg. Az Európai dialektusok csodálatosan szép világát veszélyezteti az újságírói nyelv, a kormányzatok és a média nyelve. Az egyformaság mindenütt sikeresen harcol az ősforma ellen."
|
