Károlyi Amy és Weöres Sándor: Levél BrazíliábaÉlet és Irodalom 1967. április 15. 7 p. |
 |
|
| |
| Maga, - aki majdnem
minden ízt ismer, az első kortytól az utolsóig, bizonyára nem tőlünk
értesül róla, hogy a gyomor emlékezete a legmaradandóbb. Amint a brazil
bélyeges repülőpapíron felismerjük a Maga nevét, tüstént aranyszínű
leves párái gyűrűznek az orrunk alatt, az itáliai hal-leves arany gyűrűi,
amik hűségesebbnek bizonyultak, mint a legtöbb házasság karikagyűrűi.
Volt abban a levesben kis hal, nagy hal, nap-hal, polip, osztriga, tengeri
csillag és tengeri sós csigabiga. Ó Sándor, örökéletű az a leves, elég
rágondolni, s már csillapulnak a gyomor és a lélek éhségei. És nem csak íze és illata, de színe, formája, atmoszférája és igen! élete és mint minden valamirevaló emlék-képnek: története is volt annak a hallevesnek. És mennyboltja is volt, örök kék és örök fényes: ott a lángban álló Giordano Bruno feje fölött égő római ég. Ott a római piacon vettük meg együtt a kis halat, a nagy halat, a nap-halat, a pikkelyes és páncélos levesbevalókat. Széles csípőjű és mosolyú római halaskofák csöbreiből húzkodtuk ki a kristály tiszta vízből az eleven requisitumokat. Fickándó szatyorral indultunk el a Pávián utca fele (via Babuino!), mentünk a lépcsőn, amíg nem következett már több emelet az ég alatt. Ott, a Maga icipici gáz-forralóján tisztítottuk, daraboltuk a tenger lakóit és vágtunk, reszeltünk, aprítottunk szerecsendiót, gyömbért, ismert és ismeretlen nevű zöld, sárga, vörös, fekete fűszereket, amik mind csak arra valók voltak, hogy örökéletűvé tegyenek egy hal-levest. S a zsemleszínű rántás, s a fedő alól felcsapó illatok. S a mi szegénységünk és üres gyomrunk, s a maga szegényessége és nagy szíve, Sándor! Hát ezt találtuk meg újra a könyvében*, ahol egy exotikus valóság fickándó, eleven darabjaiból, ismert és ismeretlen nevű fűszerekkel ízesítve, olyan párlatot hevít, aminek a kortyolása közben nevetünk és sírunk, orrunkat fújjuk és szemünket töröljük. Egy különbség a húsz éve előtti egykor és a mostani közt mégis van: most már egész Magyarországot megvendégeli, nemcsak egykori vendégeit, Károlyi Amyt és Weöres Sándort. * Alexander Lenard: Völgy a világ végén Magvető, 1967.
|
|