Szerb Antalné: Lénárd A. Sándorról

Új Írás, 1969/6

Ma már könnyű feladat bemutatni a magyar olvasóknak Lénárd A. Sándort. 1967-ben jelent meg magyarul "Völgy a világ végén" című könyve, s nemrégiben a "Római történetek". Mindkét könyve önéletrajzi ihletésű, mindkettőben életének egy-egy állomásáról vall.
Pár esztendővel ezelőtt vajmi keveset tudtak róla azok, akik ma már két könyvét is olvashatják magyarul. Kevesen voltak akik hallottak róla, s még kevesebben, akik személyesen is ismerhették. Magyar barátai azok voltak, akik még római tartózkodása idején ismerték meg, amikor évekig volt a Római Magyar Akadémia orvosa. Ők tudták róla, hogy kitűnő orvos is, ismert író és költő is, sokat muzsikál, amatőr nyelvész, szépen rajzol, és puritán, makacsul megvesztegethetetlen tiszta ember.
Eljutott a híre Magyarországra annak is, hogy Lénárd Sándor 1951-ben elhagyta Rómát, s kivándorolt Brazíliába. Ottani életéről hosszú ideig már csak egy-egy levele adott hírt, és furcsa módon életének inkább csak kuriózumként tekinthető eseményei jártak szájról szájra a baráti körben. Híre ment, hogy szinte reménytelen vállalkozásként lefordította. latinra Milne "Winnie the Pooh" című gyermekregényét, amelyet nálunk Karinthy Frigyes fordított magyarra "Micimackó" címmel. Vállalkozása világsiker lett: angol és német nyelvterületeken ebből a könyvből tanulnak a gyerekek latinul. Ez a siker bátorította arra, hogy újabb meglepetésnek lefordítsa latinra Sagan "Jónapot búbánat" című regényét is. Tudtuk, hogy újra munkanélküli, mert azt a nagy brazil bányát, amelynek orvosa volt, ott kellett hagynia, mivel tiltakozni mert a munkások embertelen munka- és életkörülményei miatt. Hallottunk arról is, hogy megnyerte a legnagyobb brazil tévé-kvízt, amelynek témája Johann Sebastian Bach volt. A megnyert díjból vette magának azt a kis birtokot Dél-Brazíliában, amely ott terül el valahol a botokud-rezervátum szélén, egy régi német település közelében, s ahol most is él. Tudtuk róla, hogy szenvedélyes kertész, és a világ minden pontjáról főzelék- és virágmagokat kér barátaitól. Itt vallom be, hogy ezt a kérését a legképtelenebb utakon-módokon igyekeztünk teljesíteni. És itt mondom el azt a legképtelenebb "világhírt" amelyre most frissiben tett szert, amikor is egy Erdstein nevű szélhámos több dél-amerikai, sőt európai lapban is azt állította róla, Lénárd A. Sándorról, hogy nem annyira önmagával, mint inkább az auschwitzi tömeggyilkossal, Mengelével azonos! Értesültünk arról is, hogy milyen körülmények közt ölte meg Erdstein a Mengelének kinevezett Lénárd Sándort, Szerencsére Erdstein nem ölt meg senkit - pontosabban: biztosan csak azt az egyet tudhatjuk, hogy Lénárdot nem ölte meg. Ezek lennének életének a kuriózumai. Életének lényegesebb mozzanatairól már kevesebbet tudtunk. Budapesten született 1910-ben. Szüleivel 1918-ban hagyta el Magyarországot, tehát nyolcéves korában. Bécsben doktorált, majd 1938-ban, az Anschluss után onnan emigrált Rómába, abban a reménységben, hogy Olaszországból már könnyebben juthat át Franciaországba. Mint "Római történetek" című; könyvéből tudjuk - terve nem sikerült, s ott élte át - ezt megint kevesen tudják róla - aktív ellenállóként a német megszállást.
Róma népe: a kézművesek, munkások orvosa volt. Öt verskötete jelent meg Rómában, köztük az, amely Amerigo Tot tíz linóleummetszetével ma már könyvészeti ritkaságnak számít. Számtalan orvostörténeti, kultúrtörténeti, művészeti cikket írt és fordított ezekben az években.
Életének ma már közismert legendái közé tartozik hihetetlen nyelvtudása: tizenhárom nyelven ír, beszél és olvas. Köztük jó párat anyanyelvi fokon. Első magyarul is megjelent könyvét németül és angolul is megírta - de tévednénk, ha azt vélnénk, hogy önmagát fordította! Könyvének mindhárom változata a Brazília nyújtotta alapélményen túl annak a nyelvterületnek szóló élményt ad, amelynek nyelvén a könyvét írta. S mivel - mint mondta - sok száz kilométernyi távolságban nincs fényképész, aki a tájról képet adhatna olvasóinak - kénytelen volt megtanulni rajzolni is: könyveit önmaga illusztrálja. A "Völgy a világ végén" angol változatához egyik legjobb barátja, Robert Graves írt előszót.
Mert Lénárd A. Sándor kora legjobbjaival volt és van állandó és eleven kapcsolatban. Babits Mihály verseit fordította, Babits egyik levelének tanúsága szerint "kevés a jó fordítás - de úgy érzem, az önéit kevés közé kell sorolni". Levelezett Thomas Mannal és levelezik Kerényi Károllyal.
Lénárd úgy véli, hogy az egyetlen dolog, amihez igazán ért - a főzés! S hogy ezt dokumentálja, írt egy szakácskönyvet is. A címe "Die Römische Küche"- vagyis: a római konyha. Szakácskönyve, amely megjelent angolul is, a speciálisan római ételkülönlegességek mellett természetesen rengeteg kultúrhistóriai csemegét is ad olvasóinak.
Csak verseit írja németül, s ez arra vall, hogy bár a mai napig megőrizte magyarságát, az a réteg benne, amelyben a líra szól, német. Ennek köszönhetjük, hogy nem egy költőnk versét ülteti át német nyelvre. De prózai írásainak első verziói kivétel nélkül magyarul készülnek. S ez a tény annál is tiszteletreméltóbb, mivel ötven évvel ezelőtt, nyolcévesen élt utoljára magyar nyelvterületen. A mai magyar irodalommal állandóan lépést tart, legutóbb Jékely Zoltán, Simon István és Weöres Sándor egy-egy versét fordította németre.
"Útban Luciához" című írása "Római történetek" címmel megjelent sorozatának ezideig kiadatlan darabja.