Landy Dezső: A latin Micimackó gazdája

Irodalmi Újság, 1961. április 15. (Párizs)

Délután szállok fel a Sao Paulo-ból Itajaiba induló gépre. A tülekedő, amerikai méretű Sao Paulo hamar eltűnik a felhők alatt. A tengerpart vonalán repülünk délnyugat felé. Aztán változik a táj: hegyek, zöld dombok, újra dombok s már Itajai - Blumenau, Santa Catarina állam kereskedelmi gócpontjának - légi kikötőjében vagyunk.
Blumenau, az egykori német település nem tud és nem akar beolvadni Brazíliába. Az utcán töméntelen német szó, a cégtáblákon a Baumgarten, Kaestner, Hering és Hahnemann neveket olvasom. A szálló tiszta és a szobapincér idegen kiejtésemet hallva, németül kérdezi, hány órakor ébresszen.
Hajnalban indul az autóbusz a Lénárd-tanya felé. Ragyogó frisszöld színekben tündökölnek a mezők. Lehetne a Szudétavidék ritkábban lakott részén, vagy valahol a századvég Németországában. Elszórtan egy-egy tanya, kis szöszke gyerekek futnak a kocsi mellett és bent az autóbuszban naptól kiszárított, korán ráncosodó arcú germánok beszélnek valami különösen kevert nyelvet, amelyben a portugál szavakat németül ragozzák.
Délután félnégy is elmúlik, amikor egy kanyar után a vezető, Herr Fuhrmann, tülköléssel jelzi a Lénárd-tanya lakóinak, hogy csomag jön, posta, sőt vendég is.
Így Léni, a nagy szalmakalapos, tizennégy éves szőke parasztlány segít, miközben lekászálódom, majd megjelenik torzonborz szakállával, lógó harcsabajszával a völgy mindentudó orvosa, Lénárd Sándor, aki hiába játssza maga és a világ előtt a remetét: alig fér meg a bőrében, amikor sebtében elmondom neki a legújabb híreket.
A zsebemben van az amerikai Dutton kiadó legújabb jelentése, mely szerint Lénárd latinra fordított Micimackója, az Egyesült Államokban, túllépte az ötvenezredik eladott példányt. Amikor múlt évben az első, közösen vállalt kiadást elküldtük Angliába és Amerikába, fanyalgó válaszok futottak be: nem érdemes foglalkozni egy angol klasszikus holt nyelvre való átültetésével. De aztán, amint az oxfordi és cambridgei könyvkereskedőknek címzett kisebb mutatványküldemények napok alatt elfogytak, s a diákok követelni kezdték a további példányokat, lassanként megváltozott a kiadók véleménye.
A terebélyes kert hátul belevész az őserdőbe, de elöl az utat málnabokrok szegélyezik, az ágyásokban tarka, hazai virágok és Lénárd büszkesége: egy tábla hamisítatlan magyar kékkukorica.
A nagy házban a tanyavilágban ritka csodák rejtőznek: 2 fürdőszoba, zongora és egy kis, patikával is felszerelt orvosi rendelő. Az út felől szekérzörgés hallatszik. Egy gazda hozza lázas szemű, bebugyolált gyerekét. Az eset egyszerű, tüszős mandulagyulladás. Lénárd injekciót és orvosságot ad. A vizit ezzel véget érhetne, de sorra kerülnek a gazda visszerei, kimosatja a fülét, végül tanácsot kér fájós lábú felesége betegségére. A saroglyáról hatalmas kosár málna kerül le, de nem fizetés helyett, hanem előlegül addig is, amíg a termést betakarítják.
Vacsora után csendben üldögélünk a verandán. Fejünk fölött az idegen csillagok, valahol a Dél Keresztje, de a Göncöl Szekeret nem látni sehol.
Újból a latin Micimackó különösnek látszó ötletére kerül a szó.
- Az ötlet egyáltalán nem különös, csak az a csoda, hogy Angliában nem jött rá más hamarább. Hát nem kézenfekvő, hogy a gyerekek szívesebben olvasnak olyan latin szöveget, amit angol eredetiben ismernek és szeretnek, mint a számukra ásatag és unalmas Cornelius Nepost vagy Cicerot? Egyébként Pinocchió is megjelent latinul és nagy sikerrel olvassák Olaszországban. Megjelent már a latin Struwelpeter is. S hogy mennyire igazam volt, igazolják a kedves gyereklevelek. Latinul köszönik a könyvvel szerzett örömet. Létezik-e ennél hasznosabb latinóra? Garmadában fekszenek előtte a levelek. Nem Robert Graves, vagy az angol királyi ház köszönő sorainak, hanem gyermeki ákombákomoknak örül igazán. S külön annak a hirdetésnek, mely egy könyvesbolt kirakatában latinul jelenti, hogy a nagy siker miatt további példányok csak karácsony után lesznek kaphatók.
Úgy mondják, hét évig dolgozott a kis művön.
- Hét évig, de nem folyamatosan. Amint olvasmányaimban találtam valami eredeti kifejezést, ami Milne szövegében felhasználható, átültettem. Így mackóm hol Cicero, hol Caesar fordulatait használja, egy versikében pedig még a gyakorlatlan szem is felfedezheti a "Dies Irae" ritmusát és szórendjét. Mackóm elolvasása után minden latinul tanuló diák könnyűnek fogja találni a klasszikus írókat, hiszen egész sereg kifejezésüket már ismeri. Terveiről ezt mondja:
- Van egy nagy német nyelvű tanulmányom erről a völgyről, amelyben élek. A tájról, az itt élő emberekről, de ez nemcsak szociográfia. Van benne nyelvészet is, mert hiszen páratlanul érdekes ez a keveréknyelv, amit a közel száz éve itt élő németek beszélnek. Azok a németek, akiknek nagyszülei még az első háború előtt kerültek ide, akiknek a szemében még mindig Vilmos császár a mintakép, alig hallottak valamit Hitlerről, nácizmusról, kommunizmusról, Németország kettéosztásáról, vagy a "Wirtschaftswunderről". S hogy mindezt változatosabbá tegyem, saját tollrajzaimmal fogom illusztrálni.
- Persze változatlanul regényemet tartom életem főművének. Remélem, rövidesen befejezem. Rómában játszódik, a háború végén, azokban a napokban, amikor már várják a bevonuló csapatokat. A fasiszta uralom már megszűnt, az utcán az ablakokon kihajított gipsz Mussolini-mellszobrok tömege hever, de a németek még benn ülnek, szedik áldozataikat s még folytatódnak a céltalan kivégzések. Ezt a különös életet, éhség és reménység között, ahol a halál állandó jelenléte miatt már rég eltűnt a halálfélelem, ezt próbálom felidézni. Néha úgy érzem, sikerrel.
- A városba nem kívánkozik vissza? Holott ott megkaphatná mindazt, amit évek óta nélkülözött: könyvtárat további munkáihoz, hangversenyeket, nagy orvosi praxist, sajtót, barátokat.
- És lármát, füstöt, párás meleget, rohangálást, kínzó migréneket, céltalan locsogást, időfecsérelést, az energia elpusztítását.
Az éjszaka valóban csendes és Sao Paulóval ellentétben száraz. Jól esik aludni és a hűvös reggelen pihenten ébredek. Minden üde és zöld.
A zongora körül szöszke gyerekek állnak és egy Bach-kantátát énekelnek.
- Amíg nem jártak hozzám, egyik sem tudta, mi a zongora. Mióta saját szórakozásomra énekelni tanítom őket, semmivel sem haladnak rosszabbul, mint városi kortársaik.
Bach, Micimackó és egy magyar orvos-író a brazíliai őserdő peremén.