Kromár Pál: Lénárd völgyeÉlet és Irodalom, XLVI. évfolyam, 45. szám, 2002. november 8.
|
 |
|
| |
| Lénárd Sándor: Völgy a világ végén. Magvető Könyvkiadó, 2002. 205 oldal, 1690 Ft
Lénárd Sándor halálának 30. évfordulóján a Magvető újra kiadta a Völgy a világ végént. Harmincöt éve, amikor először jelent meg ez a könyv magyarul, az ÉS-ben postai levelezőlapnyi keretes írás adott róla hírt, Levél Brazíliába címmel: "Maga, aki majdnem minden ízt ismer, az első kortytól az utolsóig, bizonyára nem tőlünk értesül róla, hogy a gyomor emlékezete a legmaradandóbb. Amint a brazil bélyeges repülőpapíron felismerjük a Maga nevét, tüstént aranyszínű leves párái gyűrűznek az orrunk alatt, az itáliai hal-leves arany gyűrűi... Ó, Sándor, örökéletű az a leves, elég rágondolni, s már csillapulnak a gyomor és a lélek éhségei. És nem csak íze és illata, de színe, formája, atmoszférája és igen! élete és mint minden valamirevaló emlék-képnek: története is volt annak a hal-levesnek... Hát ezt találtuk meg újra a könyvében, ahol egy egzotikus valóság fickándó, eleven darabjaiból, ismert és ismeretlen nevű; fűszerekkel ízesítve, olyan párlatot hevít, aminek a kortyolása közben nevetünk és sírunk, orrunkat fújjuk és szemünket töröljük. Egy különbség a húsz év előtti egykor és a mostani közt mégis van: most már egész Magyarországot megvendégeli, nemcsak egykori vendégeit Károlyi Amyt és Weöres Sándort." A tárgyalt kötet magyarországi megjelenését csak néhány évvel előzte meg a nemzetközi hírnév. Ezt pedig Lénárd a Micimackó latin nyelvű fordításával aratta. Hosszú évekbe telt, mire a fordítás egy komoly kiadóhoz került, de ezután az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Svédországban és szerte Európában százezer számra fogyott a "latin maci", nemcsak a kalácsot biztosítva fordítója számára, de sok fontos ember, kiadók, szerkesztők, tudósok, írók, költők pártfogását is. Egy stuttgarti neolatinista költő és szerkesztő kérésére először németül írta meg, és 1963-ban Die Kuh auf dem Bast címmel meg is jelentette a dél-brazíliai Donna Ema (a könyvben Donna Irma) völgyéről szóló beszámolóját. A sikeres könyv angol verzióját a Dutton, Milne és Lénárd New York-i kiadója The Valley of the Latin Bear címmel adta ki. Ezt követte a magyar megjelenés 1967-ben. Lénárd nem fordítást készített a könyvből, ő kétszer újraírta azt. Számára, aki egy tucatnyi nyelven beszélt, és akinek a magyar, a német, a francia, az olasz, az angol és a latin állandó eszközei voltak, aki egy levelében ezt írja: "magyarról németre úgy fordítok, mint ahogy öreg nénik horgolnak-kötnek, automatikusan. Hajlandó vagyok zongorázás közben magyar könyvből németül előolvasni", szóval Lénárd számára a feladat nem a szöveg lefordítása volt, hanem a célnyelven elérhető teljes értékű hatás. Nem véletlen már a címválasztás különbözősége sem. A magyar olvasók kegyeiért a szépen alliteráló címen kívül (Völgy a világ végén) a Svábország a világ végén, a Banánon is túl és a Fejjel lefelé az űrben versengtek még. A könyv egy-egy fejezetét az ötvenes évek elején már magyarul publikálta a São Paulo-i Kultúra című folyóiratban, a német eredeti pedig levelek formájában született meg, mint annyi Lénárd-mű, a címzett neve Elisabeth Dryander-Treviranus. Magyarországon harminc éve elég jól működik a Lénárdról kialakított legenda. Középpontjában a humanista orvos, a tucatnyi nyelvet beszélő, szabadidejében Bachot játszó újlatinista kertész, a világ végi őserdőbe elvonult remete. Válogatott és legfontosabb munkáit összefoglaló könyvének utolsó, 1985-ös kiadása után egy évvel jelent meg a németből fordított kultúrtörténeti szakácskönyve, a Római konyha, amelyet a 90-es évek elején a latin Micimackó magyarországi kiadása követett. A 90-es évek vége óta Lénárdnak a Magyar Elektronikus Könyvtárról jól megközelíthető, Olaszországból szerkesztett honlapja van. Ennek kapcsán néhány éve a világ különböző pontjain élő híveinek kis csoportja internetes Lénárd-szemináriumot szervezett. A São Paulo-ban élő özvegy akaratából, az olaszországi kapcsolat közbejöttével a Lénárd-hagyaték a múlt évben a Petőfi Irodalmi Múzeumba került. Elkészült egy "fikciós dokumentumfilm", az idei filmszemlén volt a bemutatója. Egy soproni folyóirat jóvoltából életrajzzal, egy méltatással és ami igazán fontos, Lénárd utolsó, olaszul lediktált és édesapjáról szóló visszaemlékezéseit tartalmazó művével lettünk a nyáron gazdagabbak. A Völgy a világ végén szövege az 1967-es kiadás óta alig változott. A természetes romláson kívül néhány helyen a javítás (mandióka - manióka) jelei is feltűnnek. A kiadó rövid függeléket illesztett a műhöz, amely a német változatból közöl egy fordítást. Hogy még e nyúlfarknyi szövegbe is becsúszott egy értelemzavaró hiba (Lénárd a második világháború után és még a harmadik előtt, legalábbis ő így gondolta, menekült Brazíliába), az alighanem a fordító és a függeléket gondozó külön szerkesztő érdeme. Amúgy, a német és az angol könyvet lenne érdemes kiadni, kiváló és a nyelveket tanulók számára igen hasznos olvasmányok. Lénárd írásmódja látszólag pofonegyszerű: "Az antik írók nem boncolták személyeiket: nem szóltak tetteik titkos rugóiról; a tetteket írták le. "Volt egyszer egy asszony Ephezusban" - mondja Petronius, s elmond róla egy kis mesét." Lénárd folytatja: "Élt egyszer Timbo és Mirador közt egy öregasszony... Egy sírásóról mesélnek, aki világéletében utolsó csirkefogó volt... Egy papné hetven felé járt, amikor Németországba került... Élt egyszer a bozótban egy caboclo asszony, egy gonosz boszorkány. Nem akart gyermeket nevelni... A nagymama kövér volt, de nem olyan kövér, mint más asszonyok, hanem még sokkal kövérebb..." Jó, jó, de hát anekdotát addig is és azóta is sokan tudtak írni, s az új magyar próza telis-tele van a Lénárdéihoz hasonló, az emberi furcsaságok gyűjteményét gazdagító, jól megírt történetekkel (Darvasi)! Először is, Lénárd tudja, hogy "nem a betűvilág a fontos", szinte hihetetlen, de minden szava igaz, nemcsak Goethe kézfogása vagy Liri-Biri cica, de a római háztetőn bújtatott angol őrnagy vagy László Magda és a 32. kantáta is. Lénárd igazi idealista, számtalan valóságot ismer, de csak a Wohltemperiertesét tartja öröknek. Elég változatosnak találja a földi árnyékvilágot ahhoz, hogy megmaradjon e szférában. Ugyanakkor a kisszámú valódi anarchista magyar szépírók egyike, aki nem békül sem a hatalom arroganciájával, sem impotenciájával, pontosan tudósít a papírláncon tartott emberek rabságáról. Pedig akkor még híre sem volt a digitális adathordozóknak! A korrupt Piminetti és a lusta Aldomiro éppúgy az EU-ba készülő háztájink szereplői, mint a "befél az befél" felkiáltással a saját árnyékszékét felgyújtó nagyapa vagy az agonizálókat buzgón röntgenező és a betegek megkopasztásának örökérvényű hat pontját megalkotó Dr. Felix. Lénárd Sándor volt talán a legkevesebb igazolvánnyal az életét leélt XX. századi magyar író! Nem véletlenül nem "tért haza" 1946-48-ban Rómából, pedig annyian hívták. Pontosan emlékezett édesanyjára, akinek 1919-ben, hogy kenyérjegyhez jussanak, előbb szakmunkás bizonyítványt, majd szakszervezeti tagsági igazolványt kellett váltania. Lénárd e könyvben ugyanakkor a legnagyobb dolgokról szól - szerelem és halál dolgáról, az otthonról, az otthon elvesztéséről és megtalálásáról. Jóval az értékén felüli áron megvesz egy házat, egy lerobbant patikát, mert, mint írja: "tudom, hogy csendet, hűvös estéket és az eljövendő évek minden napjára édes, langyos tejet veszek". Az új otthonra találás kínkeserves feladat. A honvágy állandó, mindenhonnan elő-előtörő szólama kíséri. A főmotívum éppen a honvágy. Kevés könyv van, amely ennyire sokoldalúan közelítené meg e tárgyat. A szülőföld elemi erejű, nyilalló hívását, a hétköznapi honvágyat, a tompa fájdalmat, a haszontalan, a veszélyes honvágyat, a könyvtárakban és az orgonasípok közt eltűnő honvágyat, az örök honvágyat, a magyarok honvágyát, a magyarul megszólaló telefon honvágycsökkentő erejét. "Herbis non verbis, növényekkel, nem szavakkal kell gyógyítani a betegségeket - mondták a rómaiak. Ez a honvágyra is áll." És, ha elolvassuk, megtaláljuk a könyvben a salernói orvosok ennél is nagyobb igazságát is: "Contra vim mortis non crescit herba in hortis."
|
|